WordCitizen's Virtual Home

Room 19

The Thinking Man's Free Theatre

Kovács István Studió
1971 – 1976

– A gondolkodó ember szabad színháza –




Najmányi László: Színdarabok 1973-2006
Előkészületben
(Borítóterv: Baksa Gáspár és Najmányi László; Fénykép: Tóth András, 1973)

1978-ban Párizsba emigráltam. A diktatúra törvényei nem tették lehetővé, hogy műveimet magammal vigyem az emigrációba. Fotóimat, filmjeimet, video műveimet, hangfelvételeimet, képzőművészeti munkáimat, írásaimat, köztük színdarabjaim kéziratát is Magyarországon maradt barátaimnak adtam megőrzésre. A barátaimra bízott anyagok nagy része, köztük színdarabjaim legtöbbje elveszett, megsemmisült a következő évtizedekben, illetve vannak olyan hátrahagyott műveim is, amelyeket őrzőjük nem hajlandó visszaadni. A birtokomban lévő régi kéziratok, illetve a külföldön és a rendszerváltozás után Magyarországon bemutatott darabjaim szövegkönyveinek felhasználásával állítottam össze a Színdarabok 1973 - 2006 című kötetet, amelynek publikálását az Orpheusz kiadó vállalta 2007-ben. Mivel a Nemzeti Kulturális Alap és a Magyar Könyv Alapítvány kurátorai nem tartották támogatásra érdemesnek színdarabjaim kiadását, a kiadó elállt szándékától. Új kiadót eddig (2009. december) nem találtam.  A kéziratot kibővítettem a 2006 óta bemutatott darabjaim szövegkönyvével. Az alábbi válogatás a kiadásra váró könyvből való. További darabjaimat ezeken a címeken olvashatják az érdeklődők:


Tervezem, hogy a közeljövőben valamennyi színdarabomat, forgatókönyvemet, hangjátékomat, színházzal kapcsolatos írásomat, köztük a Kovács István Studió előadásainak időközben előkerült szövegkönyveit is elérhetővé teszem honlapomon. Némely korábbi előadásomat sikerült videó felvételen dokumentálni. E felvételek felhasználásával elkezdtem a darabok video változatának elkészítését is, amelyek részleteit honlapomon keresztül nézhetik meg az érdeklődők.

2009. december 20.
Najmányi László



Grigoríj Jefimovics Raszputyin élete és szerencsétlen halála
1972
(Szórólap - Terv: Najmányi László)


A Kovács István Stúdió első előadása a Ganz-MÁVAG Művelődési Központ Ifjúsági Klubjában volt. Az együttes nevének használatát nem engedélyezték, ezért Soós Imre Irodalmi Színpad néven léptünk fel. Az előadás szórólapját a Művelődési Központ dolgozója, Papp Tamás illegálisan sokszorosította. Abban az időben hatósági engedély nélkül tilos volt a sokszorosítás. Az előadás után, hatósági utasításra kirúgtak bennünket a Ganz-MÁVAG Művelődési Központból. A kirúgás egyik indoka az illegálisan sokszorosított szórólap volt. Nem csak az volt a kifogás a szórólap ellen, hogy engedély nélkül került sokszorosításra, hanem azt is kifogásolták a Belügyminisztériumok dolgozói, hogy a szórólapra egy 19. századi, a Ganz Gyár helyét mutató, 19. századi térképrészletet és egy 1 forintos okmánybélyeget helyeztem. Kirúgásunk után Papp Tamás és az ugyancsak a Művelődési Központban dolgozó Eperjessy Katalin szolidaritásból csatlakoztak társulatunkhoz.

A nagy Petőfi film
Pinceszínház, Budapest, Hungary
1973


László Rajk, Tamás Papp, László Najmányi

A Nagy Petőfi film volt a Kovács István Studió második bemutatott darabja. Ahogy mindmáig, akkor is nagyon zavart a halott színház "pörgős" jellege, izgága idegessége, mesterséges felgyorsítottsága. a folyamatos "effektezés" iránti igénye, a színészek gyakori ordítozása. Kerestem a lehetőséget a meditatívabb színház megvalósítására, amely a színészeknek és a közönségnek egyaránt lehetőséget ad a gondolkodásra, illetve spirituálisabb tér–idő rendszerbe kerülésre. A szöveg nélküli Nagy Petőfi film egyetlen, lassított mozgású, Cseh Tamás egyik dalára komponált jelenet volt. Valakit kergettek, utolértek, "megölték", "feltámadt" és üldözöttből üldözövé vált. Tudomásom szerint ez volt az első mozgásszínházi előadás Magyarországon, abban az értelemben, hogy a szereplők nem táncoltak, hanem egy hétköznapi mozgássort vittek végig igen lassan.

Legenda
Pinceszínház, Budapest, Hungary
1973


István Gulyás


István Gulyás


Szuszi, Béla Sulik, László Najmányi, Katalin Eörsi, Júlia Ránki


László Najmányi, Katalin Eörsi, Júlia Ránki, György Magos, László Rajk, Sándor Murányi


László Rajk, György Magos, Sándor Murányi


Júlia Ránki, Gergely Molnár, Györgyi Orsós, István Puskás, Sándor Murányi


Zsuzsa Szűcs, Béla Sulik, Júlia Ránki, György Magos, István Puskás,
Sándor Murányi, István Gulyás,
Györgyi Orsós, Brigitta Nagy



György Magos                                                                   Gábor Ulvetzky

A Legenda volt a Kovács István Studió harmadik darabja. Mint a Nagy Petőfi film, ez a darab is a halott színház ellenében, az élő színház feltámasztása érdekében született. Irtóztam a halott színházban zajló vulgár pszichologizálástól, szimbólumokkal, metaforákkal történő locsogástól, mellébeszéléstől, primitív helyzet-, karakter- és szövegértelmezéstől. A halott színház művelői, közönsége, műítészei számára teljességgel értelmezhetetlen előadást akartam létrehozni, méghozzá olyat, amely mindvégig leköti figyelmüket. Az előadás önmagukban és egymáshoz való viszonyukban is értelmetlen akciók sorozatából állt, az egyes karakterek és gesztusaik a halott színház archetipikus karaktereinek és gesztusainak paródiái voltak. Szövegként a helyzetekhez semmilyen módon nem illő latin közmondásokat, illetve szimbolikusnak, mélyértelműnek tűnő, de gyorsan értelmetlennek bizonyuló mondattöredékeket használtunk. Ez a fajta "művészetellenes" szürrealista színház teljesen ismeretlen volt akkoriban Magyarországon (ma is ritkaságnak számít, a független színházak legtöbbje a kőszínházat igyekszik reprodukálni, jóval kevesebb pénzből), még az olyan merész kutatók, mint a Kassák Studió is igyekeztek valami súlyosat, művészit mondani. "Őrület, amelyben van rendszer", írta az előadásról a mindmáig nagytekintélyű színikritikus, MGP. 

A Dél Keresztje
Derkovits Gyula Művelődési Ház, Budapest, Hungary
1973
(Photos: András Tóth)


Katalin Eörsi, István Puskás


László Rajk                                                          István Puskás, Béla Sulik


Béla Sulik, István Puskás

A Dél Keresztje és a nem sokkal később bemutatott Kaland a Legendához hasonlóan "művészetellenes", a halott színház hívei számára értelmezhetetlen szürrealista darabok voltak. Ezekben jelent meg először a látottakat értelmező / félreértelmező narráció, amely a színészeknek adott instrukciókat tartalmazta. Tudomásom szerint a heteroszexuális Sulik Béla és Puskás István tánca volt az első egyértelműen homoszexuális jelenet a magyar színház történetében.

SZEREDÁS ANDRÁS
A Dél Keresztje

SZÍNHÁZ
VI. ÉVFOLYAM 7. SZÁM
1973. J Ú L I U S


Najmányi László stúdiószínháza leginkább valamiféle műhelyre emlékeztet. Mintha iparosok működése közben lesnénk el a szerszámok és anyagok használatát, tanulnánk meg szétszedni és összeállítani valamit. Jól ismert tárgyakat láthatunk összezsúfolva: pianínót, szekrényt, komódot, vizespoharat, széket; anyagokat: vásznat, papírt, tejet, vizet,  spárgát; készülékeket: magnetofont, hangszórót. Ezek a mindennapos dolgok azonban nem a szokásos módon sorakoznak egymás mellett, s olykor rendeltetésüktől eltérően használják őket; váratlan társulások és torzulások  jönnek létre egy-egy pillanatra, mintha – logikánknak fittyet hányva megszűnnének a fizika törvényei, levegőbe emelkedik egy kerékpár, lecsapódik a pianínó fedele. A reminiszcenciák (Kurt Schwitters Merz-színházától kezdve a  dadaista, futurista és happening akciókig) új megvilágításban térnek vissza. A köznapi tárgyaknak és viszonylatoknak  ezek a kisiklatásai nem a nézőt akarják kimozdítani feltételezett helyzetéből, hanem a tárgyakat és dolgokat vonják ki a köznapi észlelés rutinjából, teszik hozzáférhetővé őket új megfigyelésekre.

Az újpesti Derkovits Klubnak abban a termében, ahol Najmányi László stúdió-együttese tevékenykedik, kiszerelhetők a mennyezetbe épített világítótestek, s ez kitűnő játékra adott alkalmat. A stúdió-terem és a fölötte húzódó padlástér között kapcsolat jött létre, a lámpák helyén keletkezett nyíláson zsinóron különböző tárgyak ereszthetők le, kötélhágcsó segítségével fel és le közlekedhetnek a szereplők. A nézőtér bejátszható térré változott. Ezt a lehetőséget fel lehetett volna használni a nézők provokálására is, a Dél Keresztjének, Najmányiék előadásának azonban nem ez a szándéka. A „bemelegítő" akciók: a mennyezetről leereszkedő, majd újra felröppenő madárkalitka, kerékpár, a nyitott bőröndbe zuhanó csizma, majd a bőrönd fedelének hirtelen becsapódása, a padlón elhelyezett hangszórókból megszólaló női hang monotonon ismétlődő és variálódó mondatai, felgyorsulása, majd érthetetlenségbe fulladása – mindezek nem provokáció céljából történnek, hanem elsősorban azért, hogy felismerjük egy technikai apparátus tevékenységét. Sejthetjük, vagy többé-kevésbé látjuk is a padláson működőket, akik ezt a felnagyított marionett játékot játsszák, s a magnetofonkészüléket kezelik. Felismerésünk mulatságos és kényelmetlen is. Mulatságos, mert a gépiesség váratlan manifesztációi kaján örömmel töltenek el bennünket, kényelmetlen is, mert a gépiességnek valamennyire részesei vagyunk mi is. Ez a felismerés vezet át a játék következő szakaszába, ahol a marionettjáték újabb változatával találkozunk.

Egy bűnügyi történet – gyilkos utáni hajsza bontakozna ki a szemünk láttára. Látni azonban mindössze a teremben elhelyezett szekrényt, komódot és pianínót látjuk, valamint a szekrényből kizuhanó hullát. A továbbiakat illető információkat hol a földön elhelyezett, hol a mennyezet nyílásán belógatott hangszórókon keresztül kapjuk, illetve azok közvetlenül egy rejtélyes személynek szólnak, aki bőröndökkel érkezik a gyilkosság színhelyére, majd megállapítva, hogy elkésett, sietősen távozik. Így tudjuk meg, hogy a gyilkos ott bújt meg a szekrény mögött. Sőt, rejtőzik egy másik személy is, a pianínó fedezékében, a gyilkost lesve. A láthatatlan hang előre közöl mindent: magabiztosan és tévedhetetlenül irányítja a mi figyelmünket is a meg-mozgatott tárgyak (ing, nyakkendő, vizeskancsó stb.) e láthatatlan személyekkel és cselekvéseikkel való összefüggéseire. (A gyilkos átöltözik, a másik bujkáló vizet iszik, megmosdik.) A gyilkos helyzete annál is reménytelenebb, mert informátorunk nemcsak a teret uralja (a gyilkos hiába szakítja le a mennyezetről lecsüngő hangszórót, a hang tovább ugrál készülékről készülékre), hanem az időt is (ugyanis nem közvetlenül az erősítőre kapcsolt mikrofonból szól, hanem a gyilkosság idején felvett magnetofon- szalagról - tehát a múltból –, ám ez alól is tesz kivételt, amikor egy pillanatra testet öltve és mentegetőzve átoson a termen). A háló tökéletesnek látszik. Egy ponton azonban váratlanul megszűnik a Hang diktálta determinizmus, a megjósolt dolgok nem következnek be. A korsó nem törik össze a padlón, a gyilkos nem sebzi össze a cserépben a lábát. A csapda feltárul, a gyilkost (?) mégis leterítik, kizuhan a komódból – ahol nem volt –, lövések zaja hallatszik, újabb halott a padlástérről, meglepett arcú fotós érkezik, hogy felvételeket készítsen.

Látnivaló, hogy a Dél Keresztjében megfordul a szokványos helyzet, nem a történet kedvéért van a játék, hanem a történet (a történetté ki sem kerekedő banális helyzet) szolgáltat ürügyet a játékhoz. Nem az a fontos, hogy mi hangzik el, hanem a hogyanja. A jelentést tulajdonképpen a játék technikája hordozza. A Dél Keresztjében a játéknak a playback technika az alapja. Az előre rögzített szöveghez utólag csatlakoznak a színpadi akciók, a szalagon őrzött szöveg tehát meghatározza, hogy mit fog csinálni a színész, sőt – közvetve a néző is. A playback így nemcsak a játék technikája, hanem a közönség érzékelésének és gondolkodásának technikája is. A néző úgy kapcsolódik bele a színpadi eseményekbe, hogy technikailag van „bekapcsolva": észlelései és következtetései a magnóhoz vannak kötve. A helyzet fonákságát és humorát részben az adja, hogy a magnó programja gyakran semmivel sem logikusabb, mint a hozzá való alkalmazkodás. Az a csacska közlés, például, hogy a láthatatlan férfi levetett zokniján hímzett ezüst nyíl van, vagy hogy tenyere izzad, semmivel sem ésszerűbb az adott helyzetben, mint maga az a dolog, hogy elfogadjuk a látványnak a hangtól való függését. Mégis belemegyünk a játékba, és a játék nem él vissza ezzel a jóhiszeműséggel. Megteremti újra meg újra a gépies magatartást, a komikum forrását, de csak azért, hogy a következő percekben szellemes fordulattal fel is oldja. A „feloldást" azok a váratlan meglepetések jelzik, amelyek a hang–látvány viszonylatában bekövetkeznek. (Hallom, amit látok [várok] – hallom, amit nem látok [várok] – látom, amit nem hallok.) Az a fordulópont, amikor végül a gépies reagálás „mindkét részről" megszűnik további szép gondolatot tartalmaz: a lebegő korsó, amiért nem hajlandó összetörni, első pillanatban valami életszagú dolgot sejtet: valaki elrontotta a játékot. (Vagyis, ha jól csinálta volna: gépiesen reagált volna.) A reprodukció jellegű akciók sorozata után ez a „baki" az első alkotás. A nézőnek is ettől a perctől fogva kell önállóan gondolkodnia.

A Dél Keresztje, mivel a játék alapja színházi szituáció (a magnetofon tulajdonképpen ironikusan regisztrálja a „művet", az előadás „koncepcióját", sőt a befogadás mikéntjét is) akarva vagy akaratlanul magát a színházat is értelmezi. Olyan színház felé nyit utat, amelynek legfontosabb jellemzője a közvetlenség. Színész és néző nem a fiktív történeten, hanem az akciókból összeálló játékon keresztül kerül kapcsolatba egymással. A technikailag rögzíthető történet tárgyiasultságával szemben ez a színház olyan helyzeteket próbál teremteni, ahol az események a meglepetések közvetlenségével és jelenidejűségével képesek hatni. A jelenidejűség azonban azt is jelenti:  alkalomszerűség. Alkalomszerűek ezek az előadások, nemcsak azért, mert a konkrét helyhez szabják magukat, hanem abban az értelemben is, hogy megismételhetetlenek. A közvetlenség nem teremthető újjá ugyanazokkal az eszközökkel, másodjára már legfeljebb csak felidézhető. (Ez a sors bizonyos mértékben utolérte a Dél Keresztjét is.) További jellegzetessége még annak a színháztípusnak, melyet Najmányiék stúdiója jelenleg célba vesz, hogy (felhasznált anyagait, technikai apparátusát és színészeinek bizonyos értelemben tárgyként történő kezelését tekintve) olykor átlép a képzőművészet és a zene határain, ám gyakran nem határozhatjuk meg térbeli hatását, kiterjedtségét sem pontosan (példánkban ezt részben a technika láthatatlansága, részben a játéktér nyitottsága okozza) és bizonytalanságban hagy időtartamát (befejeződött-e már?) illetően is. A látható tétovázás, amely a közönséget ilyenkor elfogja, a zavart vagy agresszív beavatkozási kísérletek újból csak arra a vékony mesgyére utalnak, amely a színház esztétikai magatartását a mindennapok magatartásától elválasztja.

Az újpesti Kovács István stúdió tagjai polgári foglalkozású emberek, mérnökök, közgazdászok. A színház számukra nem pótcselekvés vagy exhibicionizmus, hanem életmegnyilvánulás, megismerés. A színházat elsősorban nem könyvekből, hanem közvetlen tapasztalat útján tanulmányozzák, gyakorlat közben „fedezik fel". Éppen ezért érthető, hogy mindenekelőtt állandó stúdióhelyiségre van szükségük, ahol munkamódszerüket, a színházról való elképzeléseiket tisztázhatják. Hosszabb hányattatás után úgy látszik, ez a probléma az idén megoldódik. Az újpesti Derkovits Klub biztosított számukra lehetőséget a munkához, és ez eddig sem volt eredménytelen: a Stúdió rövid idő alatt több bemutatót tartott: Grigorij Jefimovics Raszputyin élete és szerencsétlen halála; Legenda; Nagy Petőfi Film; Dél Keresztje; A kaland, sikerrel vett részt az I. Budapesti Színjátszó Fesztiválon, a Vasas Színjátszók ózdi fesztiválján. Fellépett a Műszaki Egyetem várbeli kollégiumában, meghívást kapott az Egyetemi Színpadra, Lengyelországba. Mindez nem kis részben az együttes vezetőjének, Najmányi Lászlónak az érdeme. Energikus és sokoldalú tevékenységet fejt ki, melyet nem rögeszmék, hanem a konstruktivitás igénye tart össze. Mérnöki munkája mellett foglalkozik díszlettervezéssel (Az ügynök halála veszprémi előadása hívta fel erre a figyelmet), ír rádiójátékot, forgatókönyvet. Írója, rendezője és szereplője azoknak a játékoknak, amelyeket a Kovács István Stúdió eddig előadott.

A Dél Keresztjét 1973. február 3-án mutatták be.


Barátságos bánásmód 02.
Balatonboglár, Kápolna
July 21, 1973

Najmányi László és a Kovács István Stúdió Barátságos bánásmód 2. című elõadása
és
Hajas Tibor Szabadságipari Adás, IV. csatorna című eseménye

Közreműködtek: Eperjessy Katalin, Kígyós Eszter, Magos György, Murányi Sándor, Najmányi László, Orsós Györgyi, Papp Tamás, Puskás István, Rajk László, Sándor Éva, Sulik Béla, Szűcs Zsuzsa, Tóth András, Ulveczky Gábor, Varsányi Ottilia


Hajas Tibor: Szabadságipari Adás, IV. csatorna


Barátságos bánásmód
László Najmányi
(Photo: Júlia Veres)

BARÁTSÁGOS BÁNÁSMÓD

Ma szombat van, nézze meg a naptárban
Ma péntek van, nézze meg a naptárban
Ma csütörtök van, nézze meg a naptárban
Ma szerda van, nézze meg a naptárban
Ma kedd van, nézze meg a naptárban
Ma hétfő van, nézze meg a naptárban
Ma vasárnap van, nézze meg a naptárban
A parkőr nem Robin Hood

Egy széken ülök
Ha felemelem a fejem, látom Önt
Ha felemeli a fejét, lát engem
Ha eltakarja az arcát, én akkor is látom Önt
Ha eltakarom az arcom, Ön akkor is lát engem
Ha egy lépést hátralépek, miután felálltam,
Ön látja ezt a mozdulatot
Ha nem lépek hátra, miután felálltam, csak mondom,
Ön nem látja a mozdulatot
Ha fel sem állok, szándékomból Ön semmit sem vesz észre

Egy széken ülök, közel Önhöz
Emlékezteti ez Önt valamire?
Egy beszélgetésre talán?
Mi most beszélgetünk?
Egy közlekedési balesetre?
Mi most összeütközünk?
Egy ebédre?
Én nem vagyok egytálétel
Annak a beszélgetésnek, balesetnek, ebédnek az emléke fontos Önnek?
Fontosabb, mint amit most lát?

Széken ülök az Ön közelében
Ha kérdez tőlem valamit, én válaszolok Önnek
A hang, amit most hall, az én válaszom
Ha a hanggal egyidőben egy másik hangot is hallana, az nem az én válaszom, azt más válaszolja egy másik kérdésre
Nézzen rám, és meglát engem
Egy széken ülök, az ön közelében
Ha látja azt a széket, akkor lát engem is
Ha ugyanakkor egy másik széket is lát, azon nem én ülök
Ha lát engem, kérdezhet tőlem valamit
Ha kérdez tőlem valamit, én válaszolok Önnek
Ha az Ön kérdésével egyidőben egy másik kérdést is hallok, igyekszem mindkettőre válaszolni
Ha most hall egy hangot, az az én válaszom
Ha körülnézve nem lát engem, azért még itt lehetek
Ha nem hallott választ kérdésére, azért még válaszolhattam
Ha nem látja alattam a széket, azért még rajta ülhetek
Ha nem hallottam kérdést, az nem jelenti azt, hogy Ön nem kérdezett
Ha hallottam a kérdést, de nem válaszoltam rá, az nem jelenti azt, hogy arra a kérdésre nincs válasz
Ha körülnézve nem látom Önt, az nem jelenti azt, hogy Ön nincs a közelemben

Ha látja a széket, felejtse el
Ha lát engem, felejtsen el
Ha kérdezett tőlem valamit, felejtse el
Ha válaszoltam Önnek, felejtse el
Ha nem hallott választ, felejtse el
Ma szombat van, nézze meg a naptárban
Ma péntek van, nézze meg a naptárban
Ma csütörtök van, nézze meg a naptárban
Ma szerda van, nézze meg a naptárban
Ma kedd van, nézze meg a naptárban
Ma hétfő van, nézze meg a naptárban
Ma vasárnap van, nézze meg a naptárban

Egy széken ülök, az Ön közelében
Nem emlékeztetem Önt a mesebeli királyfira
Ha a vállamon palást lenne
Ha a fejemen korona
Ha oldalamon kard
Ha lábamon szattyánbőr csizma
Ha nem viselnék szemüveget?
Emlékeztetném rá?
Ha más lenne a testtartásom
Ha másképp fésülném a hajam
Ha a tekintetemből földöntúli erő sugározna
Ha álarccal takarnám el arcom?
Emlékeztetnék rá?
Ha az álarc mögött egy birodalom gondjai foglalkoztatnának
Emlékeztetnék rá?

Széken ülök az Ön közelében
Ha kérdez tôlem valamit, én válaszolok Önnek
Mi jogosít fel erre?
Talán a szék?
Vagy a kettőnk közelsége?
Vagy a kettőnk távolsága?
Vagy az Ön kérdése?
Vagy az én elhatározásom?
Vagy egy lehetőség?
Vagy az én képességeim?
Vagy az Ön képességei?

Ha nem válaszolnék, segítséget tagadnék meg?
Ha nem válaszolnék, csökkenne az önbecsülésem?
Ha rosszat válaszolnék, segítséget tagadnék meg?
Ha rosszat válaszolnék, csökkenne az önbecsülésem?

Felállok, elmegyek az ajtóig
Ha kinézek az ajtón, mit látok?
A tájat
Visszamegyek a székemhez
És aztán
Felemelem a karom
Mi történt?
Felálltam, elmentem az ajtóig
És aztán?
Kinéztem rajta
És aztán
Visszamentem a székemhez
És aztán?
Felemeltem a karom
Mit látott?
Többet vagy kevesebbet?
Mi történt?
Felálltam, elmentem az ajtóig,
kinéztem rajta
visszamentem székemhez,
felemeltem a karom

Benedek István professzor nem az anyám tyúkja
A vincellér megszemlélheti a szőlőhegyrôl a birtokot,
de a telefonkagyló nem teljes jogú tagja a társadalomnak
A töltőtoll pacát ejthet, ám hiába is próbálná utánozni
a vadnyugati ősök leszármazottait
A gyorsolvasás tudományának ismerete nem mentesít a
hamutartók tisztántartásának kötelessége alól
A furunkulus is lehet emlék
A desodor nem magánember
Az Erzsébet híd nem fogászati műremek
A nagyanyó nem mesél a főttkolbásznak



Szabadságipari Adás, IV. csatorna
Tibor Hajas Tibor, László Najmányi, László Rajk
(Photo: András Tóth)


Happening a kriptában
Szabó László cikke a Népszabadságban, amelynek nyomán a hatóságok bezáratták Galántai György balatonboglári Kápolnáját.


Kaland
Derkovits Gyula Művelődési Ház, Budapest, Hungary
1974

(Photo: András Tóth)


Katalin Eperjessy, Zsuzsa Szűcs, Györgyi Orsós



Arcjáték 2.
Derkovits Gyula Művelődési Ház, Budapest, Hungary
1974

(Photo: András Tóth)


László Najmányi
(Camera: Barna Kabay)

ARCJÁTÉK 2.

Hangszóró I. - H.I. - baloldalt
Hangszóró II. - H.II. - jobboldalt
Hangszóró III. - H.III. - hátul
Hangszóró IV. - H.IV. - elől
A széksorok előtt vízüveggel preparált vetítővászon - erre a vetítőgép egy arcot vetít.

H.I.:
Nézzen balra!

H.II.:
Nézzen jobbra!

H.III.:
Nézzen hátra!

H.VI.:
Miért forog?
Keres talán valamit?
Gondolja, hogy ha forog, könnyebben megtalálja?

H.I.:
Aki egy széken ülve forgatja a fejét, nevetséges látványt nyújt.

H.II.:
A fejét forgató ember látványa nem kellemes a szemnek.

H.III.:
Bizalmatlanságot kelt az emberekben.

H.VI.:
Én sohasem forgatom a fejem széken ülve. Egyenesen ülök, és előre nézek. Arcom nyájas, tekintetem barátságos. Arcom látványa kellemes érzésekkel tölti el a rápillantót. Tudom, hogy mindig arra kell figyelnem, ami előttem van. Ha nincs előttem semmi, akkor abban gyönyörködöm. Ha nincs előttem semmi, annak is megvan a maga oka. Ha Ön ül előttem a széken, akkor minden figyelmemet Önre összpontosítom. Ez nem hálátlan feladat. Ennek a feladatnak szívvel-lélekkel eleget teszek. Az adott pillanatban ezt kötelességemnek érzem. És, hogy feladatomat minél eredményesebben teljesíthessem, kérem Önt, ne nézzen balra!

H.I.:
Nincs ott semmi. Csak a fal. Falat máshol is láthat.

H.II.:
Falat máskor is láthat.

H.IV.:
A fal látványa nem kellemes a szemnek. A fal nem nyájas. Ne nézzen jobbra! Ott is fal van. A jobboldali fal.

H.II.:
Alig különbözik a baloldalitól.

H.IV.:
A falak nem néznek vissza. A falaknak mindegy, hogy Ön nézi-e őket. Úgy is mondhatnám, hogy a falak közönbösek Ön iránt. Ön akár fejjel mehet a falnak. A fal nem ugrik félre. A vérző ember látványa nem kellemes a szemnek. A vérző ember látványa borzasztó. Én nem vérzem Ön előtt, tehát nem nyújtok borzasztó látványt. Ha mégis véreznék, behúzódom a sarokba. A fal sohasem vérzik, ebben is különbözik tőlünk. Ha a fal is vérezne, ebben hasonlítana ránk. Akárhogy akarjuk, nem tudunk hasonlítani a falra. Ha Ön fejjel rohan a falnak, esetleg sikerül ledöntenie. Majd felépítik. Ezért vannak a kőművesek. Azt hiszem, nem kell bizonyítanom, hogy a falra szükség van. Az tartja a mennyezetet. Ne nézzen fel! Az Ön feje felett a mennyezet van. Ha nem lenne mennyezet, beesne az eső. Ha nem lennének falak, beesne a mennyezet. Hiába nézi, a mennyezet nem néz vissza. Ha visszanézne, megijednénk. Hanyatt-homlok rohannánk ki a teremből. Ha visszanéz a mennyezet, zűrzavar keletkezik. Lennének, persze elenyésző kisebbségben, akik igyekeznének kihasználni a zűrzavart. Az ilyen embert elítéljük. Az ilyen ember rendszerint foglalkozás nélküli. Nincs állandó lakhelye. Az ilyen ember rendszerint fiatalkorú, akit nevének kezdőbetűivel jelölünk. Azt az idős urat, aki kihasználja a zűrzavart, szatírnak nevezzük. Ha nincs zűrzavar, nincsenek szatírok. Ha a szatír kihasználja a zűrzavart, akkor a zűrzavart nimfának nevezzük. Összefoglalásképpen: ha visszanéz a mennyezet, a teremben nimfa van.

Ne nézzen hátra! Nincs ott senki. Ha van is, nem Önt követi, hanem a pillantásomat. Az Ön háta mögött is fal van.

H.III.:
Ez nem okoz meglepetést.

H.IV.:
Ha egyszer lenne ott fal, máskor nem, bizonytalanságot éreznénk. Nem érzünk bizonytalanságot, tehát ott fal van. Aki nem szereti a falat, az nem ül le egy teremben. Az a mezőn kószál. A mezőt nem lehet fűteni. Ezért, aki nem szereti a falakat, az télen fázik. Én szeretem a falat. A fal jó barátunk. Szememben öröm tükröződik, ha a falra nézek. Tehát a fal: öröm. Ha a mezőn jut eszembe a fal, az emlék kellemes. Most nem vagyunk a mezőn, tehát nincs szükségünk emlékekre. Ezekből a falakból majd később lesz emlék. A közös emlékünk. Ha később egymásra nézünk, a falak fognak eszünkbe jutni. Tehát mi falak vagyunk. Lehet ránk képet akasztani. Egy fal képét.

Ne nézzen le! A lába alatt a padló van. A padló jó ismerősünk. A padlót gyakran látjuk. A padlót akkor látjuk, ha lehajtjuk a fejünket. A padló mesteremberek keze munkáját dícséri. Mi mesteremberek keze munkáján járunk. Mi megbecsüljük a mesteremberek keze munkáját azzal, hogy járunk rajta. Minél többet járunk rajta, annál jobban megbecsüljük. A kövér ember jobban megbecsüli, mint a sovány. Ha nem járnánk a padlón, nem becsülhetnénk meg a mesteremberek keze munkáját. A következmények beláthatatlanok lennének. Ha tudnánk repülni a levegőben, az beláthatatlan következményekkel járna. Aki szárnyal, az feltűnést kelt. Megbotránkoztatja az embereket. Aki megbotránkoztatja az embereket, az bekisérhető. Aki szárnyal, azt csak repülve lehet bekisérni. Ha gyalog kisérik a szárnyalót, az nevetséges. Ebben a teremben senki sem repül. Mi nem néznénk jó szemmel, ha valaki itt röpködne. Meghoznánk a szükséges intézkedéseket. Nem röpköd senki, tehát nincs szükség intézkedésekre.

H.III.:
Nézzen előre!

H.IV.:
Ezt könnyű megtenni. Miért is nézne másfelé? Ha előre néz, engem lát. Arcom nyugodt, tehát a látvány megnyugtató. Ha arcom nyugtalan lenne, a látvány nyugtalanító lenne. Arcvonásaim nem szépek, de kellemesek. Ha arcvonásaim kellemetlenek lennének, Ön nyugtalanságot érezne. Arcom azért kellemes, hogy Ön ne érezzen nyugtalanságot. A kellemetlen arcvonások nyugtalanítóak, tehát a kellemetlen arcvonású ember rossz ember. Arcvonásaim kellemesek a szemnek, tehát én jó ember vagyok. Ha kacsintanék önre, azt hihetné, hogy valami titkom van. A titok nem megnyugtató, aki kacsint, az nyugtalanító. Én nem kacsintok. Arcom derűs, nem peregnek a szememből könnyek. Ha peregnének, vígasztalásra szorulnék. Aki vígasztalásra szorul, az gyenge. Aki gyenge, arra nem lehet számítani, az megbízhatatlan. Aki megbízhatatlan, az mindenre képes. Aki mindenre képes, az rossz ember. Akinek a szemeiből könnyek peregnek, az rossz ember.

A szemeim nyitva vannak. Ha az egyik szemem nyitva lenne, akkor vagy kacsintanék, vagy fél szemem lenne. Ezt nem könnyű megállapítani. Amit nem könnyű megállapítani, az gondot okoz. Ami gondot okoz, az felizgatja a kedélyeket. Ha becsukom az egyik szemem, felizgatom a kedélyeket. Ezért mindkét szemem nyitva van. Ha az egyiket nem tudnám kinyitni, akkor félszemű lennék. A félszemű ember derűs pillantása sem kellemes a szemnek. Ezért örülök, hogy megvan mind a két szemem. Ez az öröm csillan meg a tekintetemben.

H.III.:
Az öröm ragadós.

H.IV.:
Ön is örül, ha rámnéz.

H.I. - H.II. - H.III. - H.IV:
Örülünk, hogy megvan mind a két szemünk.

(Kigyullad a vízüveggel preparált vetítővászon. Kiég belőle a rávetített arc.)

H.I.:
Ön széken ül. Az Ön széke mellett más székek vannak. Azokon a székeken is ül valaki. Akik az Ön székével szomszédos székeken ülnek, azok a szomszédos székeken ülők. Megtörténhet, hogy az egyik szomszédos széken az Ördög ül. Ha véletlenül rápillant az Ördögre, megijed tőle és arrébb húzódik. Ha sohasem néz oldalra, nem fog megijedni. Önnek nem kell arrébb húzódnia, ha mindig előre néz. Mintha nem is lennének szomszédos székek. Én sem látom őket, hiszen Önt nézem. Ha egyikünk sem látja azokat a székeket, talán nincsenek is, hiszen ha lennének, látnánk őket.


Vak Szimultán 2.
Derkovits Gyula Művelődési Ház, Budapest, Hungary
1974
(Photos: András Tóth)







A Vak Szimultán 2. installációs színházi előadás volt. A nézőket, egyenként, egymástól elszeparálva, hullámpapírból épített fülkékben helyeztük el a terem falánál. Miután elfoglalták helyeiket, a fülkék ajtajára nyílásokat vágtunk, azokon keresztül figyelhették nézőtársaik érkezését, fülkékbe zárását, később pedig a terem közepén lévő hullámpapír-labirintusban játszódó, mozgásszínházi jellegű eseményeket. Hasonló elven működött a korábban, az Ifjú Művészek Klubjában bemutatott Vak Szimultán 1. című , egyszerre több helyszínen játszódó előadás is. Ott a nézőket csoportokba osztva vezettük végig termeken, ahol különböző minimalista színházi élményekben részesültek, miközben a termekben ülő korábban érkezők megfigyelhették őket, illetve ők is nézhették a székeken ülőket. A Vak Szimultán sorozatot Vlagyimír Majakovszkíj Burzsoá és proletár című, a moszkvai Nagy Színházban, az orosz forradalom után bemutatott darabja inspirálta: amikor felment a függöny, a nézők a színpadnyílást elfedő, óriási tükörben pillantották meg önmagukat.

A császár üzenete 2.
Fővárosi Művelődési Ház, Budapest, Hungary
1974


Amatőr színházrendezői minősítő vizsga

1973 őszén a Kovács István Stúdiót úgynevezett "minősítő" vizsga letételére kötelezték. A zsűri (hivatalosan elismert , kinevezett "amatőr" színházrendezők és minisztériumi bürokraták) sötétben foglalta el helyét a színházteremben. A kigyulladó, halvány világításban áttetsző fólia függönyt láttak maguk előtt. Ahogy elkezdtem A császár üzenete című Kafka novellát olvasni, lassan lehullott a függöny. Mögötte embersor ült mozdulatlanul. Mögöttük újabb fóliafüggöny. Ahogy a felolvasás folytatódott, sorra hullottak le az egymás mögött elhelyezkedő függönyök, újabb és újabb, mozdulatlanul ülő emberek bukkantak elő. Amikor az utolsó függöny is lehullott, az öttagú vizsgabizottság tagjai több mint ötven, mozdulatlanul ülő embert, köztük a tiltott, független kultúra legismertebb művészeit, látták maguk előtt. A felolvasás után a szereplők felálltak, és egymásután eltűntek a hátsó kijárat elé helyezett szekrényben. Az utolsó becsukta maga mögött a szekrényajtót. A kép közepén, hátul, jobbra a szekrénytől, félig eltakarva látható Algol, a Pécsi Zoltán fedőnevű ügynök, aki nyitott esernyőt tart a kezében. Az előadás után a Kovács István Studió megkapta a működési engedélyt, elvileg továbbra is tarthattunk "amatőr"-nek nevezett előadásokat. Persze a gyakorlatban igen sok előadásunkat betiltottak, mielőtt bemutathattuk őket.

Korábban a az újpesti Derkovits Művelődési Házban tartottunk egy Kafka novelláinak felolvasására épülő előadást. Miközben a novellákat felolvastam, a társulat tagjai századelős tablóba rendeződve ültek mögöttem mozdulatlanul. A novellák végén pozíciót váltottak. Az utolsó novella felolvasása után a társulat tagjai tovább ültek mozdulatlanul, arra várva, hogy a közönség elhagyja a termet. A nézőket azonban annyira zavarta a fegyelmezetten, mozdulatlanul ülő csoport, hogy megtámadtak bennünket. Előbb csak kiabáltak, majd fogdosni, lökdösni kezdték a szereplőket. Végül egy szakállas fiatalember (akiről később kiderült, hogy rendőrspicli) vezényletével nagyméretű szódatartályt hoztak fel a büféből és szódavizzel locsoltak le bennünket.

A mozdulatlanul ülő, századfordulós ruhákba öltöztetett emberekből álló tabló ötletét az Iskolatelevízió számára készített Ady és kora című filmemben is felhasználtam. Az Ady verseket mondó Latinovits Zoltán mögött ült a versek végén pozíciót váltó tabló.


Kovács István Stúdió
Derkovits Gyula Művelődési Ház, Budapest, Hungary


László Najmányi, Katalin Eperjessy, Györgyi Orsós, István Puskás, Zsuzsa Szűcs,
László Rajk, Béla Sulik,
György Magos, Erzsébet Kígyós, Ottilia Varsányi, Zoltán Gazsi
(Photo: András Tóth, 1973)


Memory of a Free Theatre
(Installation and photo: László Najmányi, 1977)

A Kovács István Stúdiót, Orsós Györgyi, Ránki Júlia, Magos György, Rajk László, Szűcs Zsuzsa, Koltai Tamás, Szuszi, Eörsi Katalin, Molnár Gergely, Puskás István, Murányi Sándor, Kígyós Erzsébet, Ulvetzky Gábor és Ránki Júlia közreműködésével,  1972-ben alapítottam. Első előadásunkat, Grigoríj Jefimovics Raszputyin élete és szerencsétlen halála címmel, a Ganz MÁVAG Művelődési Központban tartottuk. Az előadás után a Belügyminisztérium III/III-as ügyosztálya utasítására kirúgtak bennünket a Ganz Művelődési Központból. A Művelődési Központ kulturális előadója, Papp Tamás, és barátnője, Eperjessy Katalin szolidaritásból ekkor csatlakozott hozzánk. A Stúdió később további tagokkal (Tóth András, Varsányi Ottilia, Mónus Klári, és mások) bővült. A következő években a Stúdió vándorolt az egyik nyomorúságos, alkoholisták, besúgók vezette művelődési házból a másikba, mert csaknem minden előadás után, hatósági utasításra kirúgtak bennünket. Legtovább, körülbelül egy évig az újpesti Derkovits Gyula Művelődési Házban dolgozhattunk. Próbálni nem tudtunk, mert a társulatba telepített spiclik jelentései alapján, már a bemutató előtt betiltották a készülő előadásokat. A tagság folyamatosan változott, olyannyira, hogy gyakran nem tudtam, hogy az aznapi bemutatónkon kire számíthatok. A körülmények egy új színházi forma kidolgozására kényszerítettek: a színészeknek szóló rendezői utasításokat beépítettem a darabok hangfelvételről elhangzó narrációjába, így próba nélkül is elő tudtuk adni a darabokat, összesen (a további színházaim bemutatóival együtt) körülbelül 70-et, 7 év alatt. Minden darabot csak egyszer játszottunk. A narrációt azóta is gyakran használom színházi munkáimban.

Életformaként működő színházat akartam csinálni, amelyben közösen hozzuk létre az előadásokat. A Kovács István Stúdió tagjai, néhány kivétellel nem voltak partnerek ebben. A Stúdiót inkább afféle Magányos Szívek Klubjának tekintették, nem igazán érdekelte őket a színház (l. Lábjegyzet 1.). Megúnva, hogy akaratom ellenére rendezőként kell működnöm, és mindent nekem, egyedül kell kitalálnom, A császár üzenete című, a Balázs Béla Stúdió produkciójában készült film bemutatója után, 1976-ban feloszlattam a Stúdiót. Eörsi Katalinnal, Orsós Györgyivel, Molnár Gergellyel, Papp Tamással, Rész Istvánnal és Béres Jánossal, 1977-ben megalapítottuk a Donauer Video Familie Without Video & Friends nevű rock-színházat, amelynek neve az első előadás után Donauer Arbeiter Familie Ohne Arbeit-re változott.

Najmányi László

Lábjegyzet 1. 2007-ben Schuller Gabriella színháztörténész tanulmányt írt a Kovács István Studióról a Balkon magazin számára. A tanulmány előkészítése során megpróbált informálódni a Studió munkájáról, ezért rajtam kívül a társulat egyik oszlopos tagjával (foglalkozását tekintve újságíró) is beszélt. Kiderült, hogy az illető egyetlen előadásunk címére sem emlékszik (a darabok tartalmáról nem is beszélve), noha több tucat darabot vittünk színre a Studió pár éves működése során. Ő pedig, amellett, hogy játszott bennük, végig is fényképezte valamennyit. Mint a társulat összes tagja, ő is minden információt megkapott annak idején a darabjainkról. A direkt demokrácia elkötelezett híveként különös gondot fordítottam arra, hogy minden résztvevőt ellássak szövegkönyvekkel és az összes, az előadásokra vonatkozó adattal. Megpróbáltam a társulat egy másik tagját (ő dramaturg, hangjátékrendező és író) is rávenni, hogy beszéljen Schuller Gabriellának a Kovács István Studióról. Kérésem teljesítését azzal az indokkal tagadta meg, hogy egyetlen darabra, előadásra sem emlékszik, noha csaknem mindvégig velünk dolgozott. A társulat tagjainak nagy része fiatal értelmiségi volt. Több közülük, a dolgok akkori rendje szerint, besúgó. Az elmúlt évek során a társulat egykori tagjaival folytatott beszélgetések után biztos vagyok benne, hogy homályos érzeteken és pitiáner sérelmeken kívül egyikük sem emlékszik semmire az együtt töltött évek munkájából. A társulatban megfordult 30-40 ember közül,  Orsós Györgyin, Molnár Gergelyen, Papp Tamáson és Eörsi Katalinon kívül egyikük sem volt ott lélekben, amikor a dolgok történtek. A felsoroltak közül Orsós Györgyi és Papp Tamás meghalt, Molnár Gergely és Eörsi Katalin külföldön él, egyikük sem elérhető.

Lábjegyzet 2. Külön története van a Stúdió dokumentációjának, a szövegkönyveknek, látványterveknek, technikai vázlatoknak, hangfelvételeknek, az előadásokról készült fényképeknek. A dokumentáció nagy részét emigrációm előtt a munkámat mindig, feltétel nélkül támogató barátomra, Papp Tamásra bíztam, megőrzésre, mivel az akkori törvények értelmében nem vihettem külföldre őket. A Stúdió egykori tagja, Murányi Sándor, Papp Tamás hagyatékának gondozója mindmáig nem hajlandó visszaadni a Kovács István Stúdió dokumentációját. Többek között arra hívatkozik, hogy megőrültem és megsemmisíteném a dokumentumokat, ha a kezembe adná őket. Az 1990-es évek végén, amikor még lehetett ilyesmire pályázati pénzeket szerezni, az azóta elhunyt Körner Éva művészettörténész (aki szinte az összes előadásunkat látta) könyvet akart írni a Kovács István Stúdióról. Terve azért nem valósulhatott meg, mert Murányi Sándor megtagadta a dokumentumok átadását. Gondolom a tolvaj a halálomra várva ül a tulajdonomon, remélve, hogy amikor már nem leszek útban, publikálhatja őket (a halott művészek hagyatékának publikálására könnyű Magyarországon pénzt szerezni), eképpen teremtve művészettörténeti fontosságot, s némi jövedelmet magának. A véletlen műve volt, hogy a dokumentumok egy részének másolatait a Stúdió működése idején átadtam Kőszegi Ábelnek, aki kérésemre hajlandó volt a rendelkezésemre bocsátani őket. Néhány fénykép pedig Amerikából került elő, egy ottani barátomhoz juttattam el, kalandos úton őket annak idején. A rendelkezésemre álló anyag messze nem teljes, különösen az előadások szövegkönyvei hiányoznak a Kovács István Stúdió történetének rekonstruálásához.


Az események kronológiája

A megfigyelt események kronológiája

Balatonboglári kápolnatárlatok, 1973

Kontextus, 1973

Kontextus, 1974

Kontextus, 1975


R.I.P.



Orsós Györgyi

1953 – 2009

2009. október 26-án, Hatvanban, rákbetegség következtében elhunyt Orsós Györgyi képző- és előadóművész. 18 éves korában költözött Budapestre, hogy képzőművészetet tanuljon. Többszöri próbálkozás után sem vették fel a Képzőművészeti Főiskolára. 1971-ben házasságot kötött az író, képző- és színházművész Najmányi Lászlóval, akinek legközelebbi munkatársa lett. 1971-ben együtt alapították független színházukat, a Kovács István Stúdiót. Számos színházi előadás és film látványtervén dolgoztak közösen. Tervezett jelmezeket a kaposvári Csíky Gergely színház előadásaihoz is. Rajzolt, festett, kollázsokat, különleges technikájú nyomatokat készített, és fényképezett. Műveit az Ifjú Művészek Klubja kiállításain, művelődési házakban és galériákban mutatta be. 1975-ben szerepelt a Balázs Béla Stúdió produkciójában készült A császár üzenete című filmben, majd a következő években a Najmányi László és Molnár Gergely által készített első önálló, magyar videó művekben is. 1977-ben Eörsi Katalin, Molnár Gergely, Papp Tamás, Rész István, Béres János és Najmányi László társaságában részt vett a Donauer Video Family Without Video & Friends (később a színház neve Donauer Arbeiterfamilie Ohne Arbeit-re változott) nevű, független színház megalapításában. Díszleteket, jelmezeket és kellékeket tervezett és készített a színház számára, és szerepelt az előadásokban. 1978-ban nem tudta követni férjét az emigrációba, mert nem kapott útlevelet. 1979-ben elváltak. Az 1980-as évek elején új férjével néhány évre Németországba költözött, majd ismét elvált és visszaköltözött Magyarországra, hogy beteg édesanyját ápolja. Haláláig visszavonult életet élt Hatvanban. Utoljára 2004-ben, St. Auby Tamás Hordozható Intelligencia Fokozó Múzeum című projektje számára adott munkáiból.


Najmányi László további munkáiról szakmai önéletrajzaiból és honlapjain keresztül tájékozhatnak az érdeklődők:

Curriculum Vitae
English - Hungarian



HomePages / Honlapok
English - Magyar



Contact

GuestBook