Les Fleurs du Mal
presents:
Najmányi László:
THEREMINIADA
Koncert thereminre és számítógépekre
A
New York-i Negro Balett sztárja, Lavinia Williams emlékére komponált mű a régi
Afrika hangulatát idézi fel, theremin, elektronikus hangszerek és számítógépes
animációk segítségével. Az első térvezérlésű elektronikus hangszer feltalálója,
Professzor Theremin orosz tudós az 1930-as években, New Yorkban ismerkedett meg
a Haiti szigetéről származó, fekete táncosnővel. 1937-ben összeházasodtak. A
színesbőrű táncosnővel kötött házassága miatt a tudóst kiközösítette az addig
őt istenítő amerikai high society. A KGB kémjeként dolgozó professzor
házasságát nem nézte jó szemmel a szovjet titkosszolgálat sem. Miután többszöri felszólítás ellenére sem volt hajlandó elválni feleségétől és
visszatérni Moszkvába, a KGB emberei New York-i lakása előtt, a nyílt utcán
elrabolták a tudóst és visszavitték a Szovjetunióba, ahol szovjetellenes
tevékenység vádjával bíróság elé állították és elítélték. Felesége többé nem kapott hírt róla. Professzor Theremin 13 évet töltött a kolimai
munkatáborban és kiszabadulása után sem engedték kapcsolatba lépni feleségével
és amerikai barátaival. A tudós 1990-ben, 53 évvel elrablása után, 94 éves
korában jutott el újra New Yorkba. Lavinia akkor már nem élt. Professzor
Theremin nagysikerű koncertet adott az általa feltalált különleges hangszeren,
a Radio City Music Hall-ban. A koncert másnapján, New York utcáin sétálva,
szívrohamban meghalt.
Mu Színház, Budapest,
2005, április 23, este 8H
Társulatunk a budapesti Zeneakadémián, 2000 december 8-9-10-én mutatta be először a theremint (és feltalálója történetét),
THEREMIN
oratorio á electronique
címmel, a magyar közönségnek







