Áfa kulcs

---

ÉLŐLÁNC
http://www.elolanc.hu/

MERRE TART AZ ÉLŐLÁNC MAGYARORSZÁGÉRT?

Amerre az út visz. Aki nehéz terepen, értékes rakománnyal igyekszik célját elérni, mást nemigen tehet. Ha eltökélten balra vagy jobbra tér, tekintet nélkül a terepviszonyokra, felesleges veszedelmeknek, kerülőknek teszi ki magát. Aránylag könnyű a dolgunk, nincs ami eltérítsen. Magyarországon a modern konzervativizmusnak ugyanúgy nincs hiteles politikai képviselete, mint a szociáldemokrata baloldalnak. A liberalizmust pedig felfalta a globális cégés pénzbirodalmak érdekeit gátlástalanul szolgáló úgynevezett neoliberalizmus. Akik az önvédelem eszközeit keresik a politikában, és a világot a maga változatos szépségében szeretnék megőrizni az utánunk jövőknek, azokra a hatalomért tülekedő mostani klientúra-pártok egyike sem gyakorolhat különös vonzerőt. Ha mi lennénk az ország, az, persze más. Akkor ezt a kormányt azért mindenképpen elzavarnánk. Nem világnézeti alapon. A KISZ-titkárok vadkapitalizmusa sem világnézeti alapokon áll. Zsigerből.

Mit akarunk? Meg akarjuk fékezni az esztelen rombolást, amit gazdálkodás címén ma világszerte űznek. Helyre akarjuk állítani a közjó fogalmát, a politika becsületét, a közösségek önrendelkezését, az emberek önbecsülését. Ezt mindenkinek helyben, a saját háza táján, a maga falujában-városában kell elkezdenie. Bármikor elkezdhetjük, miért ne most azonnal? Veszteségünk máris hatalmas, és részben, sajnos, visszafordíthatatlan. A környezet, amit védelmezünk: a hazánk. Kormányzását nem bízhatjuk az új oligarchiára, azokra, akik egyszerre tartják a kezükben a közhatalom, a nemzeti vagyon és a tömegbefolyásolás eszközeinek túlnyomó részét. El kell számoltatni, felelősségre kell vonni őket. Mindazokat, akik a politikát jövedelmező üzletágnak, az adófizetőt fejőstehénnek nézik. Nem valamely szélsőséges „igazságtevő” program nevében, hanem a jog és az erkölcs nevében.

Lányi András
A kisúgó
Politikai lap
3. szám • 2006. április 26.

Lányi András

Zagyva és gonosz

Ezúton mondok köszönetet trágár honfitársamnak, aki két szóval elintézte, ami nekünk két éven át nem sikerült, hogy az Élet és Irodalom leírja az Élőlánc nevét. Megyesi Gusztáv azonban elképesztő következtetésekre vetemedik abból az alkalomból, hogy "a tudósítások szerint" hétfőn este a Kossuth téren a felizgatott tömegben valaki engem lezsidózott (ÉS, 2007/37.). A tudósítások szerzője ügyesen helyezkedhetett és jó helyre állt, a téren gyülekező barátaim ugyanis semmi ilyesmit nem tapasztaltak a négy és fél órás gyűlés alatt. Pedig fellépésünket a maguk szempontjából okkal sérelmezték a Kossuth téri törzstüntetők. A vendégcsapat (a mieink) egy idő után meglehetős barátságtalan modorban tanácsolta el a "hazaiakat", árpádsávos lobogóikkal, kedvenc rigmusaikkal együtt. Bebizonyítottuk, hogy lehet, a Kossuth téren is lehet, felizgatott sokaságnak is érdemes komoly dolgokról beszélni. Még mindig inkább, mint bent az ország házában, ahol minden nap ugyanazt a primitív számtanpéldát oldják meg ("számoljátok meg, gyerekek, melyik padsorban ülnek többen!"), és semmi egyébbel nem törődnek. A feszült légkörben magam sem válogattam meg a szavaimat. Hogy eközben a türelmetlen és frusztrált tömegben olyan kifejezések is elhangoztak, amelyeket egy forgalmi dugóban, szomszédokkal perlekedve vagy más hasonló helyzetben könnyen megkap az ember, az Élet és Irodalom háziszerzői pedig kifejezetten kedvelnek, abban semmi meglepőt nem találok. Higgye el, Megyesi Gusztáv, addig jó, amíg a Kossuth téren csak jelzős szerkezetek repkednek. (A képviselőket a híradásokkal ellentétben nem a sértetten félrevonuló árpádsávosok hajigálták meg, hanem két tucat, távozásunk után, "ria, ria, Hungária" csatakiáltással érkező provokátor.)

Tehát a másfél ezerből egy mondott a szomszédjának valamit. Ezt hallván Megyesinél kész a jóslat: nekem végem van, mert "ezután a gyönyörű arcú magyar nép mély megvetése kíséri minden léptedet, és vedd tudomásul, hogy a Tubes mellett a Zengőn is NATO-radar fog épülni" stb., stb. Bármennyire gyűlöli is a magyar népet a cikkíró, az nem kerülhette el a figyelmét, hogy a radart nem a nép, hanem pártunk és kormányunk erőlteti. Hogy az ökológiai politika eddig sem a szélsőjobboldalon talált hívekre. Hogy a nemzeti radikálisok internetes hírportáljain kiátkoztak ugyan, de zsidó származásomra eközben még célzás sem esett.

Örülök, hogy Megyesi nem talált egy odavetett csúnya szónál súlyosabb példát, amivel elronthatja újévet ünneplő zsidó honfitársaink kedvét. Magyarországon létezne antiszemitizmus az egymás kezére játszó széljobb és szélső ballib orgánumok átlátszó erőlködése nélkül is. Éppen ezért tartom megvetésre méltónak azokat, akik ezt a kártyát a hallga- és ingatag többség riogatása céljából nem átallják újra és újra kijátszani.

Élet és Irodalom
2007. Szeptember 20., 38. szám

---

TNPU: létminimum rítusdal (video)

• Artner Annamária közgazdász, MTA Világgazdasági Kutatóintézet
• Balázs Gábor történész
• Bartók Gyula tanár, a Társadalmi Forradalom c. internetes lap szerkesztője
• Benyik Mátyás közgazdász, az ATTAC Magyarország elnöke
• Erhardt Miklós képzőművész
• Farkas Péter közgazdász, MTA VKI, Marx Károly Társaság
• Galló Béla politológus, MTA Politikatudományi Intézet, az Egyenlítő főszerkesztője
• Györe Imre költő
• Hajdú János újságíró, ny. nagykövet, volt országgyűlési képviselő
• Jemnitz János tudományos tanácsadó, MTA Történettudományi Intézet
• Kerékgyártó Ágnes politológus
• Kiss Viktor politológus, tanársegéd, Zsigmond Király Főiskola
• Konok Péter történész, Politikatörténeti Intézet, az Eszmélet szerkesztője
• Kovács Endre fizikus, adjunktus, Miskolci Egyetem
• Krausz Tamás történész, egyetemi tanár, ELTE, az Eszmélet szerkesztőségének elnöke
• Najmányi László író, filmes, képzőművész
• Sebők Zoltán esszéíró, docens, Képzőművészeti Egyetem
• St. Auby (Szentjóby) Tamás képzőművész, író, Képzőművészeti Egyetem
• Tamás Gáspár Miklós tudományos főmunkatárs, MTA Filozófiai Kutatóintézet, az ATTAC Magyarország alelnöke
• Várnagy Tibor képzőművész, Liget Galéria
• Vígh László közgazdász, egyetemi tanár, Budapesti Műszaki Egyetem
• Vígvári András közgazdász, Állami Számvevőszék

2007-11-16

23:34 Az egész világon evidencia, hogy a politikusok hazudnak választóiknak. Az éber kisebbség mindenütt, mindig tisztában volt ezzel. A mainstream Magyarország most, a 21-ik században, a politika diktatúrája alatt kezd megbarátkozni a gondolattal. A képviseleti demokrácia kialakult gyakorlata megengedi, hogy a politikusok félrevezessék, becsapják az őket érdekeik képviseletével megbízó, ezért nekik magas jövedelmet és különleges kiváltságokat biztosító állampolgárokat, munkaadóikat.

A politikusé bizalmi állás. Megbízói pénztárosa, gondnoka, ügyvédje, ügyeiknek képviselője, sorsuk menedzsere. Amennyiben nem a politikus törvényben előírt munkaköri kötelessége a hazudozás – és nem az -, akkor ugyanúgy kellene kezelni rajtakapás esetén, mint a bolti kasszából lopó pénztárost, a lépcsőtakarítást elhanyagoló gondnokot, az ügyésszel összejátszó ügyvédet, a gyónási titkokkal zsaroló papot, vagy a beteget félrekezelő orvost. Hogy mégsem így történik, ha a munkaadóik bizalmával súlyosan és rendszeresen visszaélő, rajtakapott politikusokra nagyon ritkán sújt le a törvény haragja, hogy nem büntetik őket a rájuk bizonyított tettekért, a választóik bizalmával való visszaélésekért, még állásukat sem veszítik el (gyakran újra- és újra megválasztják őket, ha máshol nem, pártlistákon), a képviseleti demokrácia kijavíthatatlan, önsorsrontó rendszerhibája, amely óhatatlanul gazdasági katasztrófákhoz és a politikus-kaszt diktatúrájához vezet.

A képviseleti demokrácia, a ’szabad világ’ rendje, az 1960-70-es évek jóléti társadalmával elérte fejlődésének csúcspontját, leépülése közvetlenül a Szovjetúnió szétesése után, az 1990-es elején megkezdődött és azóta is egyre gyorsul. Mivel a képviselői demokrácia a gyakorlatban bizonyíthatóan nem működik, és az emberiség történelmében eddig kipróbált államformák egyike sem bizonyult alkalmasnak a társadalom javának szolgálatára, eljött az idő a közvetlen demokrácia bevezetésére, amelyet a technika fejlettsége is lehetővé tesz. Ebben a személyes felelősségen alapuló rendszerben a köz akarata és annak gyakorlatba ültetése között nincs közvetítő, a társadalmat érintő legfontosabb kérdésekben szavazó emberek maguk irányíthatják sorsukat. A közvetlen demokrácia tudásalapú rendszer is. Amint a polgárok észreveszik, hogy voksuknak súlya van, igyekeznek majd alaposan tájékozódni, mielőtt leadják szavazataikat.

2007-11-17

02:31 Senki helyett nem írom ezeket a sorokat. A magamét mondom. Senkit sem képviselek. Véleményem szerint nem abba az irányba mennek a dolgok, amelyikbe menniük kellene. Abból, hogy mindig is így volt, nem következik, hogy ne lehetne másként. Éppen azért, mert mindig is így volt, kellene holnaptól mindennek másképp lennie. Ha eddig a Siralom Völgyében éltünk, minden mozdulatunkat, gondolataink szárnyalását lebéklyózta a gravitáció, holnap az Aranykornak kellene kezdődnie, a nehézségek után könnyedségnek, a gond és baj után az örömnek és pihenésnek, a nélkülözés után bőségnek. Mert harmóniára van szükség, az inga átbillenésére, hogy ne álljon meg a világ.

Most a hallgatás korában szerzünk tapasztalatokat, a politika diktatúrája alatt. Ha nem lenne internet, ha nem lennének számítógépeink, a hatalomra jutott silányság locsogása elnyomná az értelem szavát. Azt hinnénk, hogy nagyon kevesen vannak ébren, érzékelik ugyanazt a valóságot, amit mi, pedig nem így van, ahogy soha nem volt így. A történelem során, az informatika, számítástechnika fejlettsége jóvoltából most először áll olyan eszköztár rendelkezésre, amelynek segítségével az egyenlők, megfizethető költségen azonnali interdiszciplináris kapcsolatba léphetnek egymással, jóformán bárhol is éljenek a világon.

04:26 Az 1960-as években elkezdődött szexuális forradalom nem állt meg a homoszexualitás legitimizálásával, sőt, átterjedt a virtualitás fél évszázaddal ezelőtt még csak fikcióként létező dimenzióiba is. Megjelent és tömegélvezetté vált a preferenciák folyamatosan táguló skáláját kínáló cyber szex. Kimondható, hogy a szexualitást ma már csak önmagától kell megmenteni. Szexmániásokkal vagyok körülvéve. Valós és virtuális közösülések tömegének gőze tompítja a tisztánlátást. Soha még nem pazarolta magvát ilyen bőkezűen az ember. A globális felmelegedéssel egyidőben az északi típusok kihalóban vannak, a szaporodási vágytól duzzadó déliek migrálnak a kiüresedő élettérbe. Az aranybarna egyre gyakoribb bőrszínné válik és forrósodnak a ritmusok.

2007-11-23

A yippie mozgalom inkább tánc volt, mint a tradicionális politikai mozgalmak masírozása. A yippiek, bár céljaikat komolyan gondolták, játéknak, jó tréfának tekintették a politikát. A szélsőségesen individualista, erős személyiségeket vonzó mozgalomnak nem volt szüksége vezérekre, csak időről időre kiemelkedő sztárjai, példaképei voltak. Az egyes akciókat az vezényelte le, akinek a legjobb ötletei voltak az adott pillanatban[1]. A yippie nem hivatalért, nem pénzért harcolt. Ő a rendszert akarta megdönteni, Buster Keaton és a Marx testvérek komédiájának eszközeivel.

A tudatmódosító szerek adta energiával táplált mozgalom napi gyakorlata a pszichedelikus szervezés, sodródás az eseményekkel és, a kellő helyen és pillanatban, események teremtése volt. A véletlenek fontos szerepet játszottak a yippie stratégiában. Szinkronba kerülni az idővel volt a yippie önépítés célja: azonnali, megfelelő reakció a véletlenekre. Ehhez éber jelenlét, humor, intelligencia és lelkierő szükséges. A yippie tudatállapot a japán szamuráj zenjéhez hasonlított: ahogy az álmából felébresztett szamuráj egyetlen mozdulattal megtalálta a kardját, az álmából FBI ügynökök által felvert yippie is azonnal rálelt a megfelelő szóra, gesztusra, amivel értelmezte, mitológiába emelte, kisajátította a szituációt. Ugyanígy, nem kevésbé a sorsukkal párbajozva működtek a francia szituacionalisták is.

"Háromszáz rohamrendőrrel izomból széjjelverni egy ötvenfős, teljesen ártalmatlan, békés tüntetést, amelynek a célja, hogy tiltakozzon mindenféle antidemokratikus rendőri megmozdulások, tüntetés-széjjelverések, műveletiterületezések ellen - minimum dermesztő ostobaság. Azon túl meg törvénytelen, és felettébb veszélyes.

Újságírókat elhurcolni onnét, megbilincselni, bekasztnizni, az érdeklődő munkatársaknak telefonba pofátlanul hazudni, ügyvédet oda nem engedni, telefonálni nem hagyni, négy órán keresztül leülni sem engedni - súlyosan jogsértő, alkotmányellenes, cinikus, szovjet típusú köcsögség."

Forrás: index.hu

WordCitizen / SzóPolgár
Najmányi László műsora

Márciustól havonta egyszer Najmányi László író, újságíró, színház- és képzőművész, zeneszerző beszél aktuális kérdésekről, utazásairól, műveiről, művészetről, irodalomról, színházról, zenéről, politikáról, történelemről, múltról, jelenről, jövőről, egy független, gondolkodó ember szemszögéből. „A szavak birodalmának szabad polgára vagyok. A képek, az információ özön, a homályos érzések és naponta változó meggyőződések korában is hiszek a szavak erejében”, mondja „a kém, aki nem tud hazudni.”

WordCitizen's Blog108: American Dreams (English)

Najmányi László író, képző- és színházművész beszélő műsorának témája ezúttal Tibet. A témának a több mint fél évszázada kínai megszállás alatt szenvedő országban elkezdődött, alapvető polgári jogokat és függetlenséget követelő, Kína más tartományaira is átterjedt tüntetések adnak aktualitást. Mint ismeretes, röviddel a bolsevista diktatúra létrejötte után, 1949-50-ben a kínai hadsereg megszállta a független Tibetet. Az ősi Kína múltját eltörölni akaró diktátor, Mao Ce Tung nem tűrte el az ateista, materialista ideológiája legfőbb konkurenciájának vélt, vallásos hagyományok alapján működő ország létezését birodalma határain. A kínai invázió után elkezdődött, a Mao által elindított „kulturális forradalom” során felerősödött Tibet vallási és kulturális örökségének mindmáig tartó szisztematikus szétrombolása. Az alig 3 milliós lakosságból több mint 1 milliót öltek meg a megszállás alatt. Százezrek kerültek börtönbe és koncentrációs táborokba. A kulturális forradalom idején Tibet mintegy 6000 kolostorát – 13 kivételével – lerombolták. A bennük őrzött, felbecsülhetetlen értékű írásos emlékeket, kegytárgyakat, műalkotásokat megsemmisítették. Több százezer szerzetest és apácát gyilkoltak meg, közülük tízezreket az utak mentén keresztre feszítettek. Az apácák legtöbbjét meggyilkolásuk előtt megerőszakolták. Az országba kínaiak tömegeit telepítették be, így Tibet jelentős részén a tibetiek ma már másodrendű állampolgároknak tekintett etnikai kisebbségnek számítanak. 1959-ben felkelés tört ki a megszállók ellen. A felkelést a kínai hadsereg brutális kegyetlenséggel verte le. Az ország vezetője, az akkor 24 éves Dalai Láma és sok százezer tibeti Indiába menekült és ma is ott él. A kínai kormány betiltotta a hatósági engedély nélküli reinkarnációt, magának követeli a jogot, hogy kinevezze Tibet vallási vezetőit, így a következő Dalai Lámát is. Betiltották a tibeti nyelv használatát és az ország hagyományainak tanulmányozását is. Najmányi László személyes élmények és kötődések alapján beszél Tibet múltjáról, vallási hagyományairól, kultúrájáról, művészetéről, a tibeti emberekről, Tibet és Magyarország szellemi kapcsolatáról, a kínai kormány terrorja elleni nemzetközi összefogásról, és bemutatja 2008-ban készített Free Tibet című video művét.

Részlet a Free Tibet video zenéjéből

Média visszhang:

BLIXÁTÓL TIBETIG - Najmányi László interjúja az A38-nak

Avenue des Arts 24 
1000 Brussels 
Tel. +32 2 280 49 22 
Fax. +32 2 280 29 44 
tibetbrussels@tibet.com 
www.bluetibet.be 
www.tibet.net

GuestBook - Vendégkönyv

Szotyolahéj, használt rágógumi, üres üveg, műanyag pohár, banánhéj, papírszemét, almacsutka, csokipapír, narancshéj, gumióvszer - mindez nem egy lelátó a focimeccs végén, hanem a parlamenti ülésterem szavazás után. Az ülések után a szemetet eltakarító terembiztosi szolgálat alkalmanként 10-20 zsák (!) szemetet ganajoz össze képviselőink után.

Azt egyébként nem tiltja a házszabály, hogy a képviselők egyenek és igyanak az ülésteremben, mint ahogy azt sem, hogy maguk alá dobálják a szemetet. Ezért az ülésvezető ha látja is, mi történik a padsorban, nem tehet semmit.

A szolgálatban lévő nyolc terembiztos háromnegyed óra alatt 16 zsák (!) szemetet szedett össze. Amikor nincsenek szavazások, "csak" öt-tíz zsák telik meg.

A padsorokban a gyakran összetépett papírszemét mellett rengeteg üres üveget, papírpoharat, üdítős dobozt, péksüteményes zacskót, narancs- és banánhéjat, csoki- és szaloncukor-papírt, valamint almacsutkát hagytak maguk alatt a képviselők. Tapasztalatunk szerint a frakciótagok szemétlerakóként használják azokat a helyeket, ahol nem ül senki, vagy ahol nincs is pad.

"Itt felnőtt emberek vannak, 386 felnőtt magyar polgár" – mondta megkeresésünkre karját széttárva Szili Katalin. Az Országgyűlés elnöke munkatársunktól szerzett tudomást arról, hogy "háztartási hulladék" is marad bőven az ülésteremben. Szerinte a terembiztosok láthatatlan és szorgalmas munkáját dicséri, hogy 16 év után most derült csak ki, mit hagynak maguk után a képviselők.

Les Fleurs du Mal
– a gondolkodó ember élő színháza –
bemutatja:

Najmányi László:
WordCitizen/SzóPolgár
3. rész
Az Ígéretek Földje

 
„Mindenki hazudik és senki nem tud semmit.

Aki azt mondja, hogy tud valamit, az hazudik.”

Szt. Tamás

Hazudik a kormány és hazudik a nép. Hazudik a média és hamisak a statisztikák. Mindenki hazudik, nyilvánosan és a magánéletben egyaránt. Hazudunk a házastársainknak, szüleinknek, gyermekeinknek, szerelmünknek, barátainknak, ismerőseinknek, munkatársainknak, üzletfeleinknek, Istennek és önmagunknak. Személyes tapasztalatok, közösségi praktikák. A proletárdiktatúra megszilárdulása. Az értelem trónfosztása. A király-ember halála. A képlékeny lelkiismeret. A tömegember magán mitológiája. Hányan osztozhatnak egyetlen lelken? Tényleg egyszerűbb gerinc nélkül élni? Hogyan lehet könnyen, gyorsan az életnagyságnál kisebbre zsugorodni? Az önáltatás démonai. Túlélési stratégia? Megfelelési kényszer? Az önkép hiánya? Az önbecsülés hiánya? Jellemhiba? Genetikai defekt? Nemzeti karakter? Edukációs probléma? Népegészségügyi kérdés? Magatartásformák dekódolása. Diagnózis, prognózis, terápiák. Az önsorsrontás eszköztára. A rabszolga mentalitás további szimptómái.

A KÖNYV AMELY MEGVÁLTOZTATHATJA AZ ÖN ÉLETÉT

 Les Fleurs du Mal
– a gondolkodó ember ismeretterjesztő színháza –
bemutatja: 

Najmányi László:
WordCitizen/SzóPolgár
4. rész

YIPPIE!
Az engedetlen polgár

A kor, amikor még volt jövő. A hely, ahol minden megtörténhetett. Az emberek, akikben még volt lélek. Sex & Drugs & Rock&Roll. Amerika az 1960-70-es években. Ritka, korabeli videó felvételek (Johnny Cash, Jerry Lee Lewis, Little Richard, Chuck Berry, Bo Diddley, Roy Orbison, Bob Dylan, Beatles, Rolling Stones, Jimi Hendrix, David Bowie, Jack Kerouac, Abbie Hoffman, Jerry Rubin, Wilhelm Reich, Timothy Leary, stb.). Beatnikek, hippik, yippik. Polgárjogi és háborúellenes mozgalmak. Szexuális forradalom, keleti filozófiák, direkt demokrácia, független művészet, élő színház. Najmányi László Yippie Trilogy című, 2008-ban készült video munkájának vetítése, és az élő színház formájában bemutatott ismeretterjesztő előadás után:

Najmányi László - Schuller Gabriella
YIPPIE!
Az engedetlen polgár

című, a Golyós Toll kiadásában megjelent könyvének bemutatója
(A bemutatót a Szépírók Társasága A könyv utóélete programja támogatja)

A KIADÓ NEM FELTÉTLENÜL ÉRT EGYET A KÖNYVBEN KIFEJTETT NÉZETEKKEL!

A könyvbemutató részeként vendégeink megtekinthetik Najmányi László újonnan elkészült Yippie Trilogy című videokönyvét is. Az internet végtelen szemétdombján talált dokumentumok és a szerző egyéb kutatási eredményeinek felhasználásával készült mű a nyomtatásban megjelent könyv kiegészítése. A videokönyv szerzői kiadásként kerül terjesztésre.

Zene, bor, buli.
Tapasztalja meg Ön is a szabadság ízét!

2008. június 6. péntek, este 7 H
Merlin Nemzetközi Színház
1052 Budapest, Gerlóczy u. 4.
Jegyrendelés: kovacs.andrea@merlinszinhaz.hu
T: 36-1-317 9338 / 36-1-318 9844

Najmányi László magyar nyelvű honlapja

Könyvheti dedikációk:

Najmányi László és Schuller Gabriella június 6-án, pénteken délután 4 és 5 között, június 7-én, szombaton és június 8-án, vasárnap délután 5 és 6 között, a Vörösmarty téren, a Váci utca elején lévő 7-es pavillonban dedikálja a könyvet. Minden érdeklődőt szeretettel várunk.

A könyv médiavisszhangja:

Vázsonyi Dániel:
Najmányi László, az engedetlen polgár
indy.media.hu
2008. június 23.

Bevallom őszintén amikor megkértek rá, hogy írjak egy recenziót Najmányi László: Yippie! – Az engedetlen polgár c. könyvéről nem tudtam túl sokat a szerzőről. A nevével találkoztam már itt az Indyn is, de leginkább a Thereminről írt könyve jutott eszembe, amit tavaly egy könyvfesztiválon volt alkalmam átlapozni. Elolvasva a hatvanas-hetvenes évek amerikai és magyar ellenkultúrájáról (1) írt Yippie-t azt hiszem többet tudhattam meg Najmányi Lászlóról, mint száz interjúból.

A könyv ugyanis az első harminc oldal után egy önéletrajznak tűnik. Ez az élmény a továbbiakban oldódik egy kicsit, de végig érezhető, hogy a szerző saját tripszerű életén keresztül kalauzol el bennünket az engedetlen polgárok világába. Najmányi ezt meg is teheti, hiszen a könyv szereplőinek egy részét személyesen is ismeri és mivel többször is kinyilvánítja politikai, emberi rokonszenvét a „kulturális forradalmárok” és eszméik iránt az egész utazás bensőségessé válik: a hősök, mint barátok és harcostársak, sőt mi több, mint elvtársak kerülnek bemutatásra. A főbb fejezetek a szerző által főszereplőként bemutatott, mítikussá avanzsált figurák és szellemi előfutáraik körül forognak. Megismerkedhetünk Abbie Hoffmannal, a káosz királyával, Jerry Rubinnal az áruló, kapitalistává vedlő forradalmárral és Timothy Learyvel, az örökké mosolygó LSD mágussal. Ezek az alakok Magyarországon nem valami közismertek, csak néhány szubkultúrában örvendenek nagyobb népszerűségnek, pedig tanulságos volna a szélesebb közönséggel is megetetni az életművüket, hogy végre ez a kapitalista skanzen is „fiatalodjék” egy kicsit és ne csak a fejezetcímbeli USA. A fent említettek közül egyedül Leary néhány drogmámoros könyve érhető el magyarul. Érdekesség: óriási megdöbbenésemre a Nemzeti Drogmegelőzési Intézet jóvoltából vehettem a kezembe a Nagy Tanító Turn on, Tune in, Drop out c. és The Politics of Ecstasy c. műveit, amelyet Dr. Buda Béla remek esszéi vezetnek be, melyek szerint, ha belenézünk a drogosok tripjeibe, akkor sikeres, dolgozó, családot alapító robotokká lehet őket alakítani az ezekből nyert tapasztalatok által. Azért élnék a gyanúperrel, hogy nem ifjúságsegítők olvasták szarrá a meglehetősen rongyos állapotban lévő könyvtári példányokat, amelyek elég könnyen hozzáférhetőek a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban, még géppuskás enbéhások se voltak a közelükben. Sztárjaink szellemi forrásvidékéül Wilhelm Reich, Herbert Marcuse, Henry David Thoreau, a Marihuána, az LSD, Isten és a Progresszív Zene kerül megjelölésre, amelyek közül az első néggyel külön részek foglalkoznak, míg az utolsó három folyamatosan jelen van szinte az összes oldalon. Ez utóbbiakból származik a könyv fő erőssége: a szerző kulturális felkészültsége kiváló, ami különösen két ponton érzékelhető. Az újra meg újra előkerülő színház-, hangszer- és zenetörténeti kommentárok illetve az a tény, hogy nincs a könyvben olyan személy, együttes, politikai formáció, performanszokat elkövető csoport, amely ne rendelkezne egy saját – sokszor legalább fél oldal kiterjedésű – lábjegyzettel remek ismeretterjesztő anyaggá teszik a művet. Megtudhatjuk hogyan éltek a hippik, mi motiválta gondolkodásukat, hogyan képzelték el a világ békésen füvező törzsek laza szövetségévé változtatását valamint azt is, hogy miért utálják őket a címadó yippiek. Kiviláglik hogyan gondolkozott szexről, kormányzatról, bőrszínről, spiritualitásról a konzervatív középosztály, a Hell’s Angels, a Fekete Párduc Párt és a CIA.

A párhuzamos amerikai-magyar történetmesélés – San Franciscoból Zamárdiba, majd onnan Washingtonba – megmutatja, hogy a hatalom arca mindenhol ugyanolyan ráncos és bibircsókos, egyúttal kiváló eszköz a kelet-európai baloldali radikalizmus hagyományos USA-ellenességének nevetségessé tételére. Igen a globális Birodalom valójában nem Amerika, hanem a Kapitalizmus és tudni kéne végre különbséget tenni William S. Burroughs és George W. Bush között. A szerző legtöbbször észben tartja az USA kettős szerepét a világtörténelemben, de előfordul, hogy néha átesik a ló másik oldalára: George Washington, Thomas Jefferson és a többi honalapító akkor is rabszolgatartó, földbirtokos arisztokrata marad, ha épp a kendertermesztést promóciójának mintaalakjaivá válnak a könyvben. Ezzel el is érkeztünk a könyv egyetlen gyenge pontjához, a politikai mondanivalóhoz. Tagadhatatlan, hogy a szerző remek stílusa már önmagában a magyarországi „lélekrohasztó pöcegödörszellemiség” (Najmányi kifejezése – V.D.) egyfajta bírálatát adja, de mégis az az érzése az embernek, hogy nem vonja le elég következetesen azt amit a feldolgozott téma sugallatából kéne. Többször is hitet tesz a közvetlen demokrácia egyedül üdvözítő volta mellett, amivel teljes mértékben egyetértek, mert ahol zsarnokság van ott zsarnokság van és ahol képviseleti rendszer van, ott a szabad személyiségnek vagy kuss vagy ami még rosszabb: a hatalom hangja szólal meg helyette. A szabadság pillanatának eljöveteléig azonban holland, ír vagy svájci szakemberekből álló szagértő kormány szerződtetését ajánlja. Értem én, hogy ez 80%-ban szintén neoyippie fricska, de sajnos máshol is felbukkan ez a gondolatmenet. Az amerikai alternatívok programját összegezve megállapítja, hogy a valódi népakarat érvényesüléséért harcoltak, olyan társadalmi rendszerért, amelyben „minden lényeges kérdésben népszavazás dönt, nincsenek pártok és vezérek, és a szakértőkből álló kormány egyedüli funkciója a közakarat végrehajtása”, majd a direkt demokrácia dicsőségére Svájc „évszádok óta tartó rendjét és jólétét” hozza fel példának. Hát először is valódi népakarat az nincs, pontosabban a nép akaratát a megválasztott képviselők fejezik ki, akkor is ha azok szakértők vagy mocsári tündérek: sajnos a népakarat egy felvilágosult képviseleti fikció, amelyre a mostani rendszernek nagyon is szüksége van. Ahogyan az állami beavatkozás mértékének szabályozásával nem lehet harcolni a kapitalizmus ellen, ugyanúgy a képviseleti rendszer ellen sem lehet harcolni valódi népakarattal, mert ez a képviselet alapja. Ahol van közakarat, kormány és népszavazás ott bizony vannak pártok és vezérek is, ezek összetartozó fogalmak. Svájc jóléte és rendje pedig lehet, hogy sok egyéb faktor mellett a direkt demokráciától is van, de azért ildomos volna megemlíteni, hogy a nemzetközi bankvilágnak, ha megfészkel valahol évszázadokra, akkor kell a stabilitás, ha megszavazzák a svájciak, ha nem. A szerzőnek azt ajánlom ne rám hallgasson, hanem az általa külön fejezetben feldolgozott Thoreaura: „az a legjobb kormányzat, amelyik egyáltalán nem kormányoz”. Mindezekkel együtt a könyvet csak ajánlani tudom mindenkinek, aki érdeklődik a valóban független művészet, kultúra, politika, szex vagy bármi ilyesmi iránt. Azt nagyjából minden kedves Indyolvasó tudja már, hogy mi az a sit-in, de vajon tudja-e mi az a first human be-in, love-in-be-in, freak-in, fart-in, bed-in, teach-in, piss-in? Ismeri a marihuána kultúrtörténetét az USA-ban 500 évre visszamenőleg? Azt, hogy miért szakrális a 108-as szám? Hogyan lehet a Pentagont villogó narancssárga UFO-vá változtatni és elrepíteni? Mit csinált a magyar rendőrség a hatvanas években, ha mosdatlan, hosszúhajú hippie wannabeket talált a balatoni szabadstrandokon? És mit csináltak ugyanekkor bicikliláncokkal felfegyverkezett, rasszista, alabamai, „white trash” tömegek amerikai társaikkal? A válaszokért yippie-kay-yay olvasd el a könyvet!

Megjegyzés: a mű utolsó fejezetét – mintegy nyolcvan oldalt – Schuller Gabriella írta. Najmányinál sokkal szárazabban, tudományosabban megírt de nem kevésbé információgazdagra sikeredett fejezetét azért nem vettem bele – és igen ez egyfajta bocsánatkérés a szerzőtől –, mert a magyar vagy egyetemes színháztörténethez egy dekányit se konyítok, de annyira félelmetesen semennyit, hogy inkább csak szerényen ideírom a végére, hogy érdemes elolvasni, mert sokat meg lehet belőle tudni az államszocializmusból szép lassan elüldözött neoavantgárdról. Bocsánat és köszönöm.

Jegyzetek:

1 Szentjóby Tamással szólva párhuzamos kultúra, vagy Najmányi László kifejezését használva független kultúra. A lényeg, hogy itt a „nem az állam és más represszív toleráns/intoleráns intézmények által kontrollált kultúra” (idézet a könyvből a 36. oldalról) lett felcímkézve.

Ezek igazándiból nem jegyzetek, de nem is irodalomjegyzék. Kihúztam egy csomót, ami az első illett volna a könyv tényleg kimerítő inkább azt kell olvasni, mint engem. Ennek a jelszónak engedelmeskedve ideírok néhány érdekes cikket, amelyek a könyvben tárgyalt történések magyarországi recepciójához szolgálhatnak adalékul. A címek beszédesek lesznek.

Bence György: Marcuse és az újbaloldali diákmozgalom in Új Írás 1968/9. szám.
Heller Ágnes – Vajda Mihály: Családforma és kommunizmus in Kortárs 1970/10. szám.
Heller Ágnes: A mindennapi élet szerkezetének vázlata, Egyén és közösség
mindkét tanulmány in Heller Ágnes: Érték és történelem – tanulmányok, Budapest, Magvető, 1969.
Kenedi János: A hippik békés lázadása in Új Írás 1969/1. szám.
Kis János: Rejtett forradalom in Új Írás, 1969/3. szám.

Illetve a figyelmes olvasó találhat a könyvben is hivatkozott magyar érdekességeket:

Molnár Gergely aka Sergei Pravda (a The Spions énekese): Eszme és gyakorlat in Mozgó Világ 1976/4. szám.
Haraszti Miklós: Darabbér – egy munkás a munkásállamban, Budapest, Téka, 1989.

1. Bevezetésképpen arra szeretnélek megkérni, hogy írd körül, mi is, ki is a Yippie, történelmi és mai értelemben.

A yippie-k a radikális hippie-k voltak, akik nem elégedtek meg azzal, hogy betépve heverjenek a mezőn, hanem értelmesebbé, élhetőbbé akarták tenni a környezetüket, a társadalmat, a világot. Se azelőtt, se azután nem volt olyan nagy a jólét Amerikában, mint az 1950-60-as években. A második világháború után felpörgött a gazdaság. Egy gyári munkás képes volt a fizetéséből négytagú családot eltartani, saját házat, két autót venni, gyermekeit iskoláztatni. De a pénz nem minden. Az amerikai társadalomnak súlyos gondjai is voltak, például a fajgyűlölet, a politika, az intézményesült vallások  és a nagyvállalatok túlhatalma, és az egyre több áldozatot követelő vietnami háború. A második világháborúból visszatért fekete katonák észrevették, hogy hazájukban ugyanolyan rasszizmus van, a feketékkel ugyanolyan rosszul bánnak, mint a legyőzött, náci Németországban bántak a zsidókkal. A feketék elleni diszkrimináció megszüntetésére az 1960-as évek elején összefogtak a különböző irányzatú fekete és fehér társadalmi mozgalmak. Nagyszabású tüntetésekkel, bátor akciókkal elérték, hogy a feketék szavazati jogot kapjanak. Fehér diákok százai, köztük a yippie mozgalom későbbi vezetői utaztak a déli államokba, hogy harcoljanak a faji megkülönböztetés ellen. Délen például a feketék gyerekei nem járhattak a fehérek iskoláiba, nem lakhattak fehérek által lakott házakban, nem házasodhattak össze fehérekkel, csak a buszok hátsó részén utazhattak és át kellett adni a helyüket a fehéreknek. Közkönyvtárakban nem lehetett olyan könyveket fehéreknek kikölcsönözni, amelyeket korábban feketék olvastak. Baseball és futball csapatokban nem játszhattak feketék és fehérek együtt. Igen aktívak voltak a rasszista szervezetek, köztük a hírhedt, fehér lepedőkből készített maszkos kámzsát viselő Ku Klux Klan. Gyakoriak voltak a lincselések, minden évben feketék százait verték agyon, lőtték le, akasztották fel, égették el, mártották forró szurokba és tollba. A feketék megsegítésére érkező fehér diákokat ordító, bicikliláncokkal és baseball ütőkkel felfegyverkezett csürhék fogadták a buszpályaudvarokon és véresre verték őket. A helyi rendőrség a fajgyűlölők pártján volt, a kórházak nem merték befogadni a sebesülteket. Csaknem egy évtizedig tartott, amíg a déli államokban is egyenlő bánásmódot kaptak a feketék. Hasonló össztársadalmi összefogással harcoltak a vietnami háború ellen, amelyet csak az 1970-es évek elején sikerült, nem kis részben a yippie-knek köszönhetően leállítani. A yippie-k a tett filozófiáját gyakorolták, a balhé, a komédia politikáját művelték. Vezetőik a legjobb egyetemeken tanultak, tudták, hogy miképpen lehet a média figyelmét megragadni. A New York-i tőzsde erkélyéről egydolláros bankjegyeket szórtak az odalenn pörgő brókerek közé, a tévékamerák pedig mutatták, hogy a milliókat kereső pénzemberek egymást letaposva, négykézláb mászva szedik össze az aprópénzt. 1968-ban az újonnan alakult yippie párt (YIP – Youth International Party / Nemzetközi Ifjúsági Párt) egy Pigasus nevű disznót indított az amerikai elnökválasztáson, kihasználva, hogy az alkotmány nem tiltja állatok indítását. Tüntetésekre mindig vittek magukkal nylonzacskókban vért, amit a rendőrroham kezdetekor a fejükre öntöttek, hogy a tévékamerák minél több véres sebesültet mutassanak. Hordozható magnetofonokról sortüzek és sikolyok hangját játszották be, hogy minél nagyobb legyen a káosz. Hasonló módszerekkel harcoltak – és utódaik harcolnak ma is – a marihuána legalizálásáért. Egész Amerikát behálózó, ingyenes bolthálózatot, szálláshelyeket, orvosi ellátást, jogsegélyezést hoztak létre. Hálózatuk egy része, négy évtizeddel létrehozása után még ma is működik. Nekik köszönhető, hogy a világ toleránsabb lett az elmúlt évtizedekben. Bátorságuk, éberségük, humoruk követendő példát jelent valamennyiünk számára.

2. Mi volt könyved megírásának alapélménye, mozgatórugója, előzménye, s mennyire érted tetten ezt a kort helyszínein, azaz Amerikában?

Az 1960-70-es évek magyar független kultúrájára, amelynek felépítésén én is dolgoztam, igen nagy hatással voltak az amerikai yippie-kről és az európai diáklázadásokról érkező hírek. A bolsevik diktatúra nem engedte be az országba a yippie vezetők, például Abbie Hoffman és Jerry Rubin remek könyveit, de néhány példányt sikerült becsempészni közülük és ezek a ronggyá olvasott kötetek kézről kézre jártak. Hasonlóan népszerűek voltak a progresszív amerikai és angol zenészek – Bob Dylan, a Doors, Jimi Hendrix, a Rolling Stones, a Beatles, és az együttesből kivált, a yippie mozgalom legfőbb anyagi és erkölcsi támogatójává lett John Lennon lemezei, amelyek ugyancsak titkos utakon jutottak az országba, hiszen itt nem lehetett a boltokban nyugati lemezeket kapni, az egyetlen, a diktatúra kormánya által kézivezérelt rádió pedig csak nyálas, helyi szemetet játszott. Az én munkáimra mindmáig nagy hatással vannak a yippie gondolatok, a közvetlen, direkt demokrácia és a polgári engedetlenség az amerikai Henry David Thoreau által, a 19. század elején megfogalmazott eszméje. Thoreau azt hirdette, hogy a hatalmukkal visszaélő kormányokkal, rendszerekkel szemben az állampolgároknak erkölcsi kötelessége harcolni. Az a legjobb kormány, amely nem kormányoz, mondta. Az 1970-es évek végén Molnár Gergely által alapított első magyar punk zenekar, a Spions, amelynek alapításában és későbbi munkájában én is részt vettem, a yippie gondolatok gyakorlatba ültetése volt. Mindmáig nem születtek olyan radikális dalszövegek az országban, mint amilyeneket a később Sergei Pravdaként Párizsban világhírűvé vált Molnár Gergely írt. A radikális szövegek hasonló erejű színpadi jelenléttel párosultak. Nem véletlen, hogy szinte mindenki gyűlölt bennünket ebben a tunya, maradi, a langyos kispolgári létre vágyó, humortalan, gyáva, ronda, szextelen értelmiségiek által félrevezetett országban. Az általános gyűlölet és a diktatúra hatóságai 1978-ban emigrációba kényszerítettek bennünket. Először Párizsban éltem, ahol megismerkedtem az ottani diáklázadások néhány részvevőjével, és pár önkéntes száműzetésben élő, radikális amerikai művésszel is. 1980-ban Kanadába emigráltam, ahol még akkor is igen erős volt a yippie mozgalom. A hosszú amerikai börtönbüntetése elől megszökve, átoperált arccal, hamis papírokkal, álnéven ott bujkált a kedvenc yippie hősöm, Abbie Hoffman is. Sok könyvet és információt kaptam a kanadai yippie-ktől. 1985-ben költöztem New Yorkba, ahol sikerült találkoznom és beszélgetnem néhány eredeti yippie-vel, például Paul Krassnerrel, Stew Alberttel és ügyvédjükkel, a híres polgárjogi harcos Bill Kunstlerrel is. Gyakori vendég lettem a yippie mozgalom székházában, a Yippie Museum Cafe-ban, a Bleecker Streeten, a Greenwich Village negyedben, ahol remek könyveket, video- és hangfelvételeket lehet kapni. Itt van a marihuána legalizálásáért harcoló mozgalom főhadiszállása is.

3. A Merlin színházban tartott könyvbemutatódon egy bő órás filmösszeállítást mutattál be erről a korról, a 60-as 70-es évek Amerikájáról, amelyben meghökkentő új dolgokat láthattunk, többek között egy hatalmas elméről, aki Freuddal szemben azt állította, hogy az orgazmus minden betegségre gyógyír, és hiányossága minden probléma nyitja is egyben. Mit is láttunk, s láthatjuk-e videódat valahol?

Wilhelm Reich az 1920-as években Freud kedvenc tanítványa, munkatársa volt Bécsben, de egy idő után ellenfelekké váltak. Míg Freud a tudatunk alatt működő erőket károsaknak, rombolóknak gondolta és el akarta fojtani, Reich ezeket az erőket hasznosaknak ítélte és javasolta felszabadításukat. Úgy gondolta, hogy az emberi agressziót szexuális kielégítetlenség okozza. Ő írta le először a „szexuális forradalom” kifejezést. Berlinben, munkások számára nyitott szexuális felvilágosító központokat.  Az 1930-as évek elején írt könyvében arra a következtetésre jutott, hogy a nácizmus kialakulását és elterjedését szexuális elfojtások okozzák: a nácik egyszerűen nem dugnak jól és eleget. Könyvéért kizárták a német kommunista pártból, és Freud haláláig szűz, végtelenül prűd lánya elérte, hogy Reich-et kizárják a Nemzetközi Pszichiátriai Szövetségből is. Reich Amerikába emigrált, ahol kidolgozta a modern pszichiátria alapjait, és számos felfedezést tett a libido (életerő) kutatás és a rákgyógyítás területén. A Freud család bosszúja ott is utolérte. Kuruzslás vádjával börtönbe zárták, könyvtárát, kéziratait megsemmisítették. A tudós meghalt a börtönben, gondolatai azonban az 1960-as években kiszorították a freudizmust az amerikai pszichiátriából. A Yippie Trilogy című filmem az idei Könyvhéten megjelent, Schuller Gabriella színháztörténésszel közösen írt, YIPPIE! Az engedetlen polgár című könyvünk kiegészítése. A Wilhelm Reich-re, Timothy Learyre, a yippie mozgalomra, a marihuána legalizálására vonatkozó információk mellett rengeteg ritka, korabeli filmfelvételt, zenét, fényképet is tartalmaz. A filmet a könyvbemutatókhoz készítettem. Szórakoztatóbb és tanulságosabb ezt nézni, mintha részleteket olvasnék fel a könyvből. Azt otthon egyedül bárki megteheti. Számozott, szignált „limited edition” videokönyv formájában magam terjesztem.

4. Érezhető-e a Yippie mozgalom hatása a mai magyar valóságban, s könyved mennyiben lehet útmutató egy polgárilag engedetlenebb jövőhöz?

Magyarországon totális káosz van, a fejekben is. Információhiány, a nyelvi gettóból adódó félreértések, félremagyarázások, egy soha nem volt múltba való görcsös kapaszkodás. De vannak itt szép számmal tiszta fejű, vagy fejüket megtisztítani akaró, a dolgok állásával elégedetlen, a környezetüket, saját magukat jobbá, értelmesebbé tenni szándékozó emberek is. A YIPPIE! könyv nekik íródott. Forrásértékű műnek szántam, mivel Magyarországon a polgárjogi, polgári engedetlenségi mozgalmakról, a független kultúra kialakulásáról még alig jelent meg hiteles munka. Ugyanakkor a könyv nagyon személyes, olvasmányos, szórakoztató is. Mint a 2006-ban megjelent Downtown Blues című könyvem, ez is rock and roll memoár, amelyben aktualitásra és totális őszinteségre törekedtem.

5.  Nagysikerű, videóvetítésekkel gazdagított előadásokat tartottál a Merlinben American Dreams, Az én Tibetem és Az Ígéretek Földje címmel. Mennyire vagy ezekkel elégedett, s lesz-e a sorozatnak folytatása?

Azt hiszem, hogy a WordCitizen/SzóPolgár sorozat jól indult. Egyszemélyes, élő, multimédia színház: mindig aktuális kérdésekről beszélek szabadon, spontán módon. Szeretem a dolgok mulatságos, abszurd oldalát is megmutatni. A nevetés jót tesz a szellemi és testi egészségnek, nincs nélküle valódi változás. Minden előadáshoz készítek egy, a témához kapcsolódó, zenés filmet, amelyekből videokönyv áll össze. Remélem, hogy ősszel folytatódhat a sorozat a Merlin színházban. Erről blogomból tájékozhatnak az érdeklődők.

6. Az új kötet az Ünnepi Könyvhétre jelent meg. Voltak-e érdekes találkozások, élmények, visszajelzések dedikációid alkalmával? Tervezel-e még a kötetnek további bemutatókat?

A könyvnek nagyon jó a visszhangja. A dedikálások során kellemes beszélgetések alakultak ki az olvasókkal, különösen azokkal, akik korábbi könyveimet, színházi munkáimat, filmjeimet, theremin koncertjeimet ismerik. Számos értő, elgondolásaimat helyeslő recenzió jelent meg a könyvről, újabbak is készülnek. Több sajtó és rádió interjút is adtam. Persze a mainstream médiát, a káoszért, az országot sújtó gazdasági és szellemi csődhelyzetért felelősöket, a politikusok törvények felett lebegő kasztját riasztja a szabadságfokom. Több további, műsoros könyvbemutató van előkészületben, mert szeretném, ha a könyvet minél többen elolvasnák.

7. Mik a terveid? Álmaid? Rémálmaid?

Jelenleg a Karib könyv című, a Karib tenger szigeteit bemutató útinaplóm videokönyv változatán dolgozom. A könyv A Dél Keresztje című útinapló trilógiám első kötete, amelyből több részlet jelent már meg a néhai Wanted magazinban, a bahia.hu és korridor.hu portálokon, valamint az Irodalmi Jelenben, meglehetős közönségsikerrel. Ez egy igen nagy munka, körülbelül 10 óra hosszúságú film, 5 DVD lemezből álló sorozat lesz belőle. Eredetileg nyomtatott formában akartam kihozni a könyvet, de az elmúlt évek során, hosszas hazudozások és ígérgetések után eddig nyolc kiadó dobta vissza a kéziratot, és a kulturális alapítványok sem ítélték a könyv kiadását támogatásra méltónak. Gondolom nem eléggé gagyi, nem törekedtem a kortárs magyar irodalomra oly jellemző, számomra mérhetetlenül unalmas nyelvi játékokra – és a könyv négerekről, az ittenitől teljesen eltérő kultúráról, valódi életkalandokról szól. Megunva a hercehurcát, elhatároztam, hogy magam látok a könyv nem nyomtatott formában történő megvalósításához. A videokönyv formátum lehetővé teszi, hogy a Karib szigeten készített video- és zenefelvételeimet, és az ottani élmények inspirálta számítógépes animációimat is bemutassam. A videokönyvet, a WordCitizen és a Yippie Trilogy videokönyvekhez hasonlóan magam fogom, szignált, számozott „limited edition” formájában terjeszteni. DO IT YOURSELF - FUCK THE SYSTEM! A Karib tenger szigetein éreztem először otthon magam. Ha eljön az időm, szeretnék majd ott dimenziót váltani. Rémálomnak elég, ha körülnézek az elposványosodott, szellemi értelemben is toxikus mocsárrá vált Budapesten.

"Szabadság a paplan alatt"