WordCitizen's Virtual Home

A Dél Keresztje és a nem sokkal később bemutatott Kaland a Legendához hasonlóan "művészetellenes", a halott színház hívei számára értelmezhetetlen szürrealista darabok voltak. Ezekben jelent meg először a látottakat értelmező / félreértelmező narráció, amely a színészeknek adott instrukciókat tartalmazta. Tudomásom szerint a heteroszexuális Sulik Béla és Puskás István tánca volt az első egyértelműen homoszexuális jelenet a magyar színház történetében.

ARCJÁTÉK 2.

Hangszóró I. - H.I. - baloldalt
Hangszóró II. - H.II. - jobboldalt
Hangszóró III. - H.III. - hátul
Hangszóró IV. - H.IV. - elől
A széksorok előtt vízüveggel preparált vetítővászon - erre a vetítőgép egy arcot vetít.

H.I.:
Nézzen balra!

H.II.:
Nézzen jobbra!

H.III.:
Nézzen hátra!

H.VI.:
Miért forog?
Keres talán valamit?
Gondolja, hogy ha forog, könnyebben megtalálja?

H.I.:
Aki egy széken ülve forgatja a fejét, nevetséges látványt nyújt.

H.II.:
A fejét forgató ember látványa nem kellemes a szemnek.

H.III.:
Bizalmatlanságot kelt az emberekben.

H.VI.:
Én sohasem forgatom a fejem széken ülve. Egyenesen ülök, és előre nézek. Arcom nyájas, tekintetem barátságos. Arcom látványa kellemes érzésekkel tölti el a rápillantót. Tudom, hogy mindig arra kell figyelnem, ami előttem van. Ha nincs előttem semmi, akkor abban gyönyörködöm. Ha nincs előttem semmi, annak is megvan a maga oka. Ha Ön ül előttem a széken, akkor minden figyelmemet Önre összpontosítom. Ez nem hálátlan feladat. Ennek a feladatnak szívvel-lélekkel eleget teszek. Az adott pillanatban ezt kötelességemnek érzem. És, hogy feladatomat minél eredményesebben teljesíthessem, kérem Önt, ne nézzen balra!

H.I.:
Nincs ott semmi. Csak a fal. Falat máshol is láthat.

H.II.:
Falat máskor is láthat.

H.IV.:
A fal látványa nem kellemes a szemnek. A fal nem nyájas. Ne nézzen jobbra! Ott is fal van. A jobboldali fal.

H.II.:
Alig különbözik a baloldalitól.

H.IV.:
A falak nem néznek vissza. A falaknak mindegy, hogy Ön nézi-e őket. Úgy is mondhatnám, hogy a falak közönbösek Ön iránt. Ön akár fejjel mehet a falnak. A fal nem ugrik félre. A vérző ember látványa nem kellemes a szemnek. A vérző ember látványa borzasztó. Én nem vérzem Ön előtt, tehát nem nyújtok borzasztó látványt. Ha mégis véreznék, behúzódom a sarokba. A fal sohasem vérzik, ebben is különbözik tőlünk. Ha a fal is vérezne, ebben hasonlítana ránk. Akárhogy akarjuk, nem tudunk hasonlítani a falra. Ha Ön fejjel rohan a falnak, esetleg sikerül ledöntenie. Majd felépítik. Ezért vannak a kőművesek. Azt hiszem, nem kell bizonyítanom, hogy a falra szükség van. Az tartja a mennyezetet. Ne nézzen fel! Az Ön feje felett a mennyezet van. Ha nem lenne mennyezet, beesne az eső. Ha nem lennének falak, beesne a mennyezet. Hiába nézi, a mennyezet nem néz vissza. Ha visszanézne, megijednénk. Hanyatt-homlok rohannánk ki a teremből. Ha visszanéz a mennyezet, zűrzavar keletkezik. Lennének, persze elenyésző kisebbségben, akik igyekeznének kihasználni a zűrzavart. Az ilyen embert elítéljük. Az ilyen ember rendszerint foglalkozás nélküli. Nincs állandó lakhelye. Az ilyen ember rendszerint fiatalkorú, akit nevének kezdőbetűivel jelölünk. Azt az idős urat, aki kihasználja a zűrzavart, szatírnak nevezzük. Ha nincs zűrzavar, nincsenek szatírok. Ha a szatír kihasználja a zűrzavart, akkor a zűrzavart nimfának nevezzük. Összefoglalásképpen: ha visszanéz a mennyezet, a teremben nimfa van.

Ne nézzen hátra! Nincs ott senki. Ha van is, nem Önt követi, hanem a pillantásomat. Az Ön háta mögött is fal van.

H.III.:
Ez nem okoz meglepetést.

H.IV.:
Ha egyszer lenne ott fal, máskor nem, bizonytalanságot éreznénk. Nem érzünk bizonytalanságot, tehát ott fal van. Aki nem szereti a falat, az nem ül le egy teremben. Az a mezőn kószál. A mezőt nem lehet fűteni. Ezért, aki nem szereti a falakat, az télen fázik. Én szeretem a falat. A fal jó barátunk. Szememben öröm tükröződik, ha a falra nézek. Tehát a fal: öröm. Ha a mezőn jut eszembe a fal, az emlék kellemes. Most nem vagyunk a mezőn, tehát nincs szükségünk emlékekre. Ezekből a falakból majd később lesz emlék. A közös emlékünk. Ha később egymásra nézünk, a falak fognak eszünkbe jutni. Tehát mi falak vagyunk. Lehet ránk képet akasztani. Egy fal képét.

Ne nézzen le! A lába alatt a padló van. A padló jó ismerősünk. A padlót gyakran látjuk. A padlót akkor látjuk, ha lehajtjuk a fejünket. A padló mesteremberek keze munkáját dícséri. Mi mesteremberek keze munkáján járunk. Mi megbecsüljük a mesteremberek keze munkáját azzal, hogy járunk rajta. Minél többet járunk rajta, annál jobban megbecsüljük. A kövér ember jobban megbecsüli, mint a sovány. Ha nem járnánk a padlón, nem becsülhetnénk meg a mesteremberek keze munkáját. A következmények beláthatatlanok lennének. Ha tudnánk repülni a levegőben, az beláthatatlan következményekkel járna. Aki szárnyal, az feltűnést kelt. Megbotránkoztatja az embereket. Aki megbotránkoztatja az embereket, az bekisérhető. Aki szárnyal, azt csak repülve lehet bekisérni. Ha gyalog kisérik a szárnyalót, az nevetséges. Ebben a teremben senki sem repül. Mi nem néznénk jó szemmel, ha valaki itt röpködne. Meghoznánk a szükséges intézkedéseket. Nem röpköd senki, tehát nincs szükség intézkedésekre.

H.III.:
Nézzen előre!

H.IV.:
Ezt könnyű megtenni. Miért is nézne másfelé? Ha előre néz, engem lát. Arcom nyugodt, tehát a látvány megnyugtató. Ha arcom nyugtalan lenne, a látvány nyugtalanító lenne. Arcvonásaim nem szépek, de kellemesek. Ha arcvonásaim kellemetlenek lennének, Ön nyugtalanságot érezne. Arcom azért kellemes, hogy Ön ne érezzen nyugtalanságot. A kellemetlen arcvonások nyugtalanítóak, tehát a kellemetlen arcvonású ember rossz ember. Arcvonásaim kellemesek a szemnek, tehát én jó ember vagyok. Ha kacsintanék önre, azt hihetné, hogy valami titkom van. A titok nem megnyugtató, aki kacsint, az nyugtalanító. Én nem kacsintok. Arcom derűs, nem peregnek a szememből könnyek. Ha peregnének, vígasztalásra szorulnék. Aki vígasztalásra szorul, az gyenge. Aki gyenge, arra nem lehet számítani, az megbízhatatlan. Aki megbízhatatlan, az mindenre képes. Aki mindenre képes, az rossz ember. Akinek a szemeiből könnyek peregnek, az rossz ember.

A szemeim nyitva vannak. Ha az egyik szemem nyitva lenne, akkor vagy kacsintanék, vagy fél szemem lenne. Ezt nem könnyű megállapítani. Amit nem könnyű megállapítani, az gondot okoz. Ami gondot okoz, az felizgatja a kedélyeket. Ha becsukom az egyik szemem, felizgatom a kedélyeket. Ezért mindkét szemem nyitva van. Ha az egyiket nem tudnám kinyitni, akkor félszemű lennék. A félszemű ember derűs pillantása sem kellemes a szemnek. Ezért örülök, hogy megvan mind a két szemem. Ez az öröm csillan meg a tekintetemben.

H.III.:
Az öröm ragadós.

H.IV.:
Ön is örül, ha rámnéz.

H.I. - H.II. - H.III. - H.IV:
Örülünk, hogy megvan mind a két szemünk.

(Kigyullad a vízüveggel preparált vetítővászon. Kiég belőle a rávetített arc.)

H.I.:
Ön széken ül. Az Ön széke mellett más székek vannak. Azokon a székeken is ül valaki. Akik az Ön székével szomszédos székeken ülnek, azok a szomszédos székeken ülők. Megtörténhet, hogy az egyik szomszédos széken az Ördög ül. Ha véletlenül rápillant az Ördögre, megijed tőle és arrébb húzódik. Ha sohasem néz oldalra, nem fog megijedni. Önnek nem kell arrébb húzódnia, ha mindig előre néz. Mintha nem is lennének szomszédos székek. Én sem látom őket, hiszen Önt nézem. Ha egyikünk sem látja azokat a székeket, talán nincsenek is, hiszen ha lennének, látnánk őket.

1973 őszén a Kovács István Stúdiót úgynevezett "minősítő" vizsga letételére kötelezték. A zsűri (hivatalosan elismert , kinevezett "amatőr" színházrendezők és minisztériumi bürokraták) sötétben foglalta el helyét a színházteremben. A kigyulladó, halvány világításban áttetsző fólia függönyt láttak maguk előtt. Ahogy elkezdtem A császár üzenete című Kafka novellát olvasni, lassan lehullott a függöny. Mögötte embersor ült mozdulatlanul. Mögöttük újabb fóliafüggöny. Ahogy a felolvasás folytatódott, sorra hullottak le az egymás mögött elhelyezkedő függönyök, újabb és újabb, mozdulatlanul ülő emberek bukkantak elő. Amikor az utolsó függöny is lehullott, az öttagú vizsgabizottság tagjai több mint ötven, mozdulatlanul ülő embert, köztük a tiltott, független kultúra legismertebb művészeit, látták maguk előtt. A felolvasás után a szereplők felálltak, és egymásután eltűntek a hátsó kijárat elé helyezett szekrényben. Az utolsó becsukta maga mögött a szekrényajtót. A kép közepén, hátul, jobbra a szekrénytől, félig eltakarva látható Algol, a Pécsi Zoltán fedőnevű ügynök, aki nyitott esernyőt tart a kezében. Az előadás után a Kovács István Studió megkapta a működési engedélyt, elvileg továbbra is tarthattunk "amatőr"-nek nevezett előadásokat. Persze a gyakorlatban igen sok előadásunkat betiltottak, mielőtt bemutathattuk őket.

Korábban a az újpesti Derkovits Művelődési Házban tartottunk egy Kafka novelláinak felolvasására épülő előadást. Miközben a novellákat felolvastam, a társulat tagjai századelős tablóba rendeződve ültek mögöttem mozdulatlanul. A novellák végén pozíciót váltottak. Az utolsó novella felolvasása után a társulat tagjai tovább ültek mozdulatlanul, arra várva, hogy a közönség elhagyja a termet. A nézőket azonban annyira zavarta a fegyelmezetten, mozdulatlanul ülő csoport, hogy megtámadtak bennünket. Előbb csak kiabáltak, majd fogdosni, lökdösni kezdték a szereplőket. Végül egy szakállas fiatalember (akiről később kiderült, hogy rendőrspicli) vezényletével nagyméretű szódatartályt hoztak fel a büféből és szódavizzel locsoltak le bennünket.

A mozdulatlanul ülő, századfordulós ruhákba öltöztetett emberekből álló tabló ötletét az Iskolatelevízió számára készített Ady és kora című filmemben is felhasználtam. Az Ady verseket mondó Latinovits Zoltán mögött ült a versek végén pozíciót váltó tabló.

A Kovács István Stúdiót, Orsós Györgyi, Ránki Júlia, Magos György, Rajk László, Szűcs Zsuzsa, Koltai Tamás, Szuszi, Eörsi Katalin, Molnár Gergely, Puskás István, Murányi Sándor, Kígyós Erzsébet, Ulvetzky Gábor és Ránki Júlia közreműködésével,  1972-ben alapítottam. Első előadásunkat, Grigoríj Jefimovics Raszputyin élete és szerencsétlen halála címmel, a Ganz MÁVAG Művelődési Központban tartottuk. Az előadás után a Belügyminisztérium III/III-as ügyosztálya utasítására kirúgtak bennünket a Ganz Művelődési Központból. A Művelődési Központ kulturális előadója, Papp Tamás, és barátnője, Eperjessy Katalin szolidaritásból ekkor csatlakozott hozzánk. A Stúdió később további tagokkal (Tóth András, Varsányi Ottilia, Mónus Klári, és mások) bővült. A következő években a Stúdió vándorolt az egyik nyomorúságos, alkoholisták, besúgók vezette művelődési házból a másikba, mert csaknem minden előadás után, hatósági utasításra kirúgtak bennünket. Legtovább, körülbelül egy évig az újpesti Derkovits Gyula Művelődési Házban dolgozhattunk. Próbálni nem tudtunk, mert a társulatba telepített spiclik jelentései alapján, már a bemutató előtt betiltották a készülő előadásokat. A tagság folyamatosan változott, olyannyira, hogy gyakran nem tudtam, hogy az aznapi bemutatónkon kire számíthatok. A körülmények egy új színházi forma kidolgozására kényszerítettek: a színészeknek szóló rendezői utasításokat beépítettem a darabok hangfelvételről elhangzó narrációjába, így próba nélkül is elő tudtuk adni a darabokat, összesen (a további színházaim bemutatóival együtt) körülbelül 70-et, 7 év alatt. Minden darabot csak egyszer játszottunk. A narrációt azóta is gyakran használom színházi munkáimban.

Életformaként működő színházat akartam csinálni, amelyben közösen hozzuk létre az előadásokat. A Kovács István Stúdió tagjai, néhány kivétellel nem voltak partnerek ebben. A Stúdiót inkább afféle Magányos Szívek Klubjának tekintették, nem igazán érdekelte őket a színház (l. Lábjegyzet 1.). Megúnva, hogy akaratom ellenére rendezőként kell működnöm, és mindent nekem, egyedül kell kitalálnom, A császár üzenete című, a Balázs Béla Stúdió produkciójában készült film bemutatója után, 1976-ban feloszlattam a Stúdiót. Eörsi Katalinnal, Orsós Györgyivel, Molnár Gergellyel, Papp Tamással, Rész Istvánnal és Béres Jánossal, 1977-ben megalapítottuk a Donauer Video Familie Without Video & Friends nevű rock-színházat, amelynek neve az első előadás után Donauer Arbeiter Familie Ohne Arbeit-re változott.

Najmányi László

Lábjegyzet 1. 2007-ben Schuller Gabriella színháztörténész tanulmányt írt a Kovács István Studióról a Balkon magazin számára. A tanulmány előkészítése során megpróbált informálódni a Studió munkájáról, ezért rajtam kívül a társulat egyik oszlopos tagjával (foglalkozását tekintve újságíró) is beszélt. Kiderült, hogy az illető egyetlen előadásunk címére sem emlékszik (a darabok tartalmáról nem is beszélve), noha több tucat darabot vittünk színre a Studió pár éves működése során. Ő pedig, amellett, hogy játszott bennük, végig is fényképezte valamennyit. Mint a társulat összes tagja, ő is minden információt megkapott annak idején a darabjainkról. A direkt demokrácia elkötelezett híveként különös gondot fordítottam arra, hogy minden résztvevőt ellássak szövegkönyvekkel és az összes, az előadásokra vonatkozó adattal. Megpróbáltam a társulat egy másik tagját (ő dramaturg, hangjátékrendező és író) is rávenni, hogy beszéljen Schuller Gabriellának a Kovács István Studióról. Kérésem teljesítését azzal az indokkal tagadta meg, hogy egyetlen darabra, előadásra sem emlékszik, noha csaknem mindvégig velünk dolgozott. A társulat tagjainak nagy része fiatal értelmiségi volt. Több közülük, a dolgok akkori rendje szerint, besúgó. Az elmúlt évek során a társulat egykori tagjaival folytatott beszélgetések után biztos vagyok benne, hogy homályos érzeteken és pitiáner sérelmeken kívül egyikük sem emlékszik semmire az együtt töltött évek munkájából. A társulatban megfordult 30-40 ember közül, Molnár Gergelyen, Papp Tamáson és Eörsi Katalinon kívül egyikük sem volt ott lélekben, amikor a dolgok történtek.

---