Egy ausztriai, angolok által fenntartott hadifogolytáborban születtem, a Második Világháború végén. Első élményem ezen a bolygón a bezártság volt. Őrtornyok, szögesdrót, fegyveres őrség. Ifjúságomat egy, a világtól elzárt, minden lépésemet, még a gondolataimat is korlátozni igyekvő diktatúrában, Magyarországon töltöttem.  Teljhatalommal felruházott rendőrség, a magamfajták után szimatoló, spiclik hadát alkalmazó titkosrendőrség, cenzúra, poloskák, razziák, igazoltatások, letartóztatások, kínzások, börtönök, kivégzések, a határokon aknazár, szögesdrót, vérebek, őrtornyok, állig felfegyverzett őrség.

Gyermekkorom kedvenc olvasmányai Jules Verne, Karl May, Baktay Ervin távoli tájakat leíró könyvei voltak. Ezek egyikében olvastam először a Dél Csillagáról, a déltengerek felett ragyogó, Európából Krisztus születése óta nem látható csillagképről. Déltengeri utazásokról álmodoztam. Pálmafás szigetek között vitorlázó hajókról, kalózok kincseiről, ismeretlen gyümölcsökről, állatokról, emberekről, varázslókról, csodákról. Kényszerlakhelyemen még azt is előírták, hogy miben hihetek és miben nem. A valóságomat gyomorméretűre szabták, a fantáziámat parancsok végrehajtására korlátozták.

33 éves voltam, amikor - nem egészen önszántamból - elhagytam Magyarországot. Ez az 1970-es évek végén történt. A következő évtizedeket utazással töltöttem. Ezért voltaképpen hálásnak kellene lennem az engem vidám barakkjából elűző Kádár János diktátornak és terrorista bandájának. Az ő ostoba, minden másképpen gondolkodót gyűlölő korlátoltságuk nélkül talán kulturális munkásként töltöttem volna az életemet, valamelyik lepusztult magyarországi gyárszínházban. Miután az emberarcú szocializmus fajidegennek nyilvánított és ellehetetlenítette az életemet birodalmában, bejártam a világ nagy részét. Megfordultam szinte valamennyi kontinensen, éltem Magyarországról egzotikusnak tűnő nagyvárosokban, szigeteken, távoli tájakon. Eljutottam a déltengerekre, megláttam a Dél Keresztjét. Abban a szerencsében volt részem, hogy nem turistaként utaztam, még a legvarázsosabb tájakra is valamilyen feladat, munka elvégzésére érkeztem, így alkalmam volt valóban megismerni a helyeket és az ott élő embereket. Mindvégig otthont kerestem, de ahol megtaláltam, ott nem telepedhettem le, mert nem volt elég pénzem. Mint annyi Magyarországról elűzött művészt, végül New York városa fogadott be. Utazásaimról naplót vezettem. Élményeimet három könyvben foglaltam össze. A trilógiának A Dél Keresztje címet adtam.

A trilógia első kötete a Karib könyv. Ebben a Karib tenger szigetein, Jamaicán, Carriacou-n, St. Vincenten töltött éveimről számolok be. A trilógia második kötete a Maláj könyv. Ebben a Délkelet Ázsiában tett utazásaimról, Japánról, Thaiföldről, Indonéziáról írok. A trilógia harmadik kötetének az Amerikai könyv címet adtam. Ebben a könyvben az Egyesült Államok déli részén, Közép- és Délamerikában szerzett élményeimet mesélem el.

Most a Karib könyvet tartja kezében az olvasó. Az 1990-es években számos utazást tettem a Karib tenger szigeteire. Hordozható hangstúdiómmal helyi művészek zenéjét rögzítettem, történelmi és etnográfiai kutatásokat folytattam, kincseket kerestem, rajzoltam, festettem. Útjaimat New Yorkban és Washingtonban végzett belsőépítészeti munkák honoráriumából és képeim eladásából finanszíroztam. Munkáim nagy részét a New Yorkban élő Julia Wallace és Barbara Linder, és a Washingtonban élő Jim Nash műgyűjtők vásárolták meg. Művészetem iránti érdeklődésüket ezúton is köszönöm.

A Déltengerek szépsége máig varázslata alatt tart. Vannak mágikus helyek, energiacentrumok a Földön, ahol, ha akarja, megújulhat, feltöltődhet az odalátogató. A Karib-szigetvilág egy közülük. Az ilyen helyeken a valóság, a képzelet és az álmok határai összemosódnak, a kronológia értelmét veszti, helyét a minden irányban szabadon átjárható idő élménye foglalja el: az utazó úgy érzi, hogy végre hazaérkezett. Ha csak tehetem, legalább lélekben még ma is visszajárok a mágikus szigetekre, ahol először éreztem otthon magam.

A Karib könyv alapjául szolgáló útinaplót eredetileg angolul, spanglish és creol-patois nyelveken írtam, mert meg akartam tanulni a meglátogatott szigetek nyelvét, hogy jobban megértsem mindazt, ami éppen körülvesz. A helyieken kívül számos, más országokból érkezett utazóval is találkoztam útjaim során. Igyekeztem megörökíteni az ő beszédstílusukat, nyelvhasználatukat is. A könyvben sok helyen, különösen párbeszédeket idézve megtartottam az eredeti nyelvezetet, hogy angolul értő olvasóim élvezhessék az egyes dialektusok humorát.

A könyv végső formájának kialakításában igen nagy szerepe volt DJ Shurikennek, aki - mint korábbi könyveim, a Theremin és a Downtown Blues esetében is - a szerkesztés és nyelvi korrekció nagy türelmet, ráhangolódást, lexikális tudást, inspirációt és precizitást igénylő munkáját végezte el. Köszönet érte. A könyv nyomdai előkészítéséért, megtervezéséért művésztársamnak, Baksa Gáspárnak tartozom hálával. Ő azon kevés tördelő-szerkesztők, könyvtervezők közé tartozik, akik el is olvassák a kéziratokat, amelyek megtervezésén, szerkesztésén dolgoznak. A könyv egyes részleteit már publikáltam korábban. Itt kell megköszönnöm az azóta megszűnt Wanted magazin főszerkesztőjének, Bihari Balázsnak, az ugyancsak megsemmisített korridor.hu portál szerkesztőjének, Sissonak, és az időközben lefagyasztott bahia.hu portál főszerkesztőjének, drMáriás Bélának érdeklődésüket, nyitottságukat. Budapesti albérletem főbérlője, Harmos Zoltánné, Grétike, elnézve, hogy gyakran késtem a lakbér kifizetésével, időnként baráti kölcsönökkel is támogatva a befogadott remetét, a könyv befejezéséhez szükséges nyugodt körülményeket biztosította. Igen sok segítséget, inspirációt kaptam a könyv megírására húgomtól, Najmányi Zsuzsannától, akinek áldozatvállalása nélkül nem készülhetett volna el ez a munka. Végül köszönetet kell mondanom néhány hónapja meghalt anyámnak, Oroszi Sárinak, aki egész életemben támogatta különcségeimet és munkámat.

Najmányi László