WordCitizen's Virtual Home

Room 16

It's better late than never - Jobb későn, mint soha

Helyesbítés és bocsánatkérés

Az
ELMONDOM: maszatolás- és hazugság ellenes lelkiismereti blog
http://elmondom.blogter.hu/?post_id=14958
nevű site-on korábban elhelyeztem egy, Besúgóm volt, ma is a barátom című írást, amelyben, nevének említése nélkül, tévesen azt állítottam, hogy néhai anti-színházam, az 1970-es évek első felében működő Kovács István Studió színésze, fényképésze, Tóth András az ÁVO besúgója volt.

Az írásban idézett beszélgetésünk során, állításommal ellentétben Tóth András nem azt vallotta be nekem, hogy besúgó volt, hanem arról beszélt, hogy tagja volt az egykori Magyar Szocialista Munkás Pártnak. Az írást később beletettem a Nyitott Könyvműhely gondozásában megjelent DOWNTOWN BLUES Halász Péter emlékére című könyvembe, valamint az írás részleteit angol nyelven is publikáltam a hlo.hu portálon megjelent Art and Politics című sorozatomban.

Szerencsére Tóth András ma megkeresett, így az ostoba félreértésem tisztázása után, alkalmam volt személyesen elnézését kérni. Nagyvonalú ember lévén nem haragudott meg rám és megbocsájtotta hülyeségemet. Hamarosan találkozom Tóth Andrással, egykori kedves munkatársammal és barátommal, és remélem, hogy a jövőben alkalmam lesz vele ismét együtt dolgozni.

Kérem, hogy  e levél címzettjei továbbítsák bocsánatkérésemet, helyesbítésemet mindazoknak, akikről úgy gondolják, hogy olvasták a fentemlített, Tóth András becsületét súlyosan sértő írásomat.

Najmányi László
2007 február 6., Budapest


Najmányi László munkái


NewsRoom / Események


Calendar / Eseménynaptár


Írások

Writings in English / Angol nyelvű írások
Writings in Hungarian / Magyar nyelvű írások
Plays in English / Angol nyelvű színdarabok
Plays in Hungarian / Magyar nyelvű színdarabok
Actual / Aktuális írások




Könyvek

Megjelent könyvek:

Theremin
Downtown Blues
A Blum-ház rejtélye
Yippie! Az engedetlen polgár

Előkészületben:

Karib könyv
Maláj Könyv
Amerikák könyve
Rasta
Színdarabok
Publicisztika

DJ NoMore
Trebitsch
Balkan Nights
Puerta del Muerta


HangosKönyvek:
(Előkészületben)

Karl-Heinz Koala


VideoKönyvek
(Szerzői kiadás)

TimeBook
 DowntownBlues
Bloom's Prayer
WordCitizen 1-3
Yippie Trilogy
Leopold Bloom könyvtárából
Karib könyv 1. kötet
THEREMINIAD 1. kötet
A zsidó

Előkészületben:
Karib könyv 2. kötet
Maláj könyv
Amerikák könyve


Music CD

Downtown Blues
Dance The Newyork


Színházak, színházi előadások


Kovács István Studió
Donauer Video Family Without Video & Friends

Donauer Arbeiter Familie Ohne Arbeit

Run by R.U.N.
Home Theatre
CyberHome
Anselmus Szindróma
Blokk
Csehovék
THEREMINIAD
Les Fleurs du Mal
WordCitizen @ Merlin
Jehuda Lőw Társaskör



Képgalériák

Julia Wallace Collection
James Lyman Nash Collection
Sergio Mendez Collection
Yehuda Loew Gallery / Jehuda Lőw Galéria
THE MAP of New Jerusalem by SPIONS
TimeWalls
Talking Statues / Beszélő szobrok



SPIONS


Halász Péter Virtuális Emlékmű

Main Entrance – Főbejárat
Side Door – Művészbejárat
Peter Halasz Lives – Halász Péter él



Blogs / Blogok

English - Magyar


WordCitizen's Virtual Home

Rooms - Szobák:
01 02 03 04 05 06 07 08 09 10 11
12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22


Curriculum Vitae
 
English - Hungarian



HomePages / Honlapok

English - Magyar



Contact

GuestBook