WordCitizen's Virtual Home -- Room 13

Najmányi László, színházművész, író, képzőművész, zeneszerző
Bozsik Yvette, táncművész
Novák Erik, rendező, és a Herminamező - Szellemjárás című film valamennyi alkotója
Vajdai Vilmos, rendező, zeneszerző, színész
Kari Györgyi, színésznő
Suba János, producer
Bikácsy Gergely, író
Paizs Miklós,vész
Can Togay, filmrendező, költő
St.Auby Tamás, a TNPU szuperintendánsa, NETRAF-ügynök
Vajda Róza, szociológus
Xantus János, rendező
Sugár János, képzőművész
Lángh Júlia, újságíró
Galántai György, képzőművész, networker
Klaniczay Júlia, az Artpool igazgatója
Vályi Gábor, kultúrakutató, dj
Topor Tünde, művészettörténész
Vágvölgyi András, médiamunkás
Várnagy Tibor, képzőművész, a Liget galéria igazgatója
Volcsanszky Kati, színházi fotós, Párizs
Köböl Vera, grafikus
Beke László, művészettörténész
Sós Mária, filmrendező
Pácser Attila, fotóművész
Tarczali Andrea, művészettörténész, esztéta
Blaumann Edit, művészettörténész, tanuló
El Kerat (Bősze) Andrea, játékos
Beöthy Balázs, képzőművész
Forgách András, író
Horváth Ákos, színész, a Nemzeti Színház tagja
Bán Ágnes, újságíró
Kozák Márton
Forgács Péter, képző- és médiaművész
Janesh Péter, építész
Nagy Gabriella
András Ferenc, filmrendező
Andrásné dr. Major Klára, ügyvéd
Márkus Piroska, szociális munkás idegbetegekkel és menekültekkel
Szilágyi Kornél, filmrendező
Juristovszky Sosa, jelmeztervező
Jim Tucker, műfordító
Cantu Mari, filmrendező,vágó, Berlin
Ajtony Árpád, szociálpszichológus, Párizs
F. Almási Éva, szerkesztő, könyvkiadó
Bánki Stella, nyugdíjas
Váradi Gábor, nonprofit szervezet
Seres Szilvia, médiaművész, esztéta
Meller András, belsőépítész, díszlettervező
Váradi Juli, újságíró, rádióriporter
László Zsuzsi, grafikus
Ed Cantu, hangmérnök,rendező, Berlin
Kiss Marian, rendező, Berlin
Ladik Katalin, költő, színművész, performer
B. Nagy Anikó, művészettörténész
Ferenczi Gábor, filmrendező
Pál-Lukács Zsófia, magyar - filozófia szakos hallgató
Kálmán C. György, irodalomtörténész
K. Horváth Zsolt, történész
Báron György, kritikus
Tóth Eszter, intermédia szakos hallgató
Tasnádi József, képzőművész
Gábor Áron, képzőművész
Rácz Judit, szerkesztő, tanár
Wessely Anna, művészettörténész
Vészi János, filmrendező
Iványi Marcell, filmkészítő
Szabó Ágnes Evelin, MKE Intremédia, diák
Dr.Baksa-Soós Vera, történész
Tatai Mária építész, koreográfus
Marozsán Erika, szinész
Kulcsár Zsuzsa, gyártási igazgató, Új Budapest Filmstúdió Kft
Gerhes Gábor, képzôművész
Marton Frida
Surányi Nóra, MKE, intermédia sz. hallgató
Margitta Nóra, fordító
Andras Banovits, fotóművész, Svédország
Turai Tamás, szerkesztő, dramaturg
Jancsó Zoltán, arculati vezető
Pecze János, a Károlyi Gáspár Általános Iskola igazgatója
Kecskés Karina, színész
Tanai Csaba Taca, fotós, grafikus, tördelő
Háy Ágnes, experimentális animációsfilm készítő és grafikus, London
Lajtai Langer Péter, barát a korai korszakból
Ritter Emőke, artistaművész
Vargha Mihály,építész - színháztechnikus, újságíró
Szendrei Éva, art dealer, New York
Garaczi László
Bordács Andrea, esztéta
Andrassew Iván, író
Mészárosné Batta Anikó, fordító
Nagy Zoltán, keletkutató, stb
Nagy Lajosné, nyugdíjas
Ocztos István
Rácz Zoltán, Amaninda
Nosek Nagyvári László, képzőművész, grafikus, Los Angeles
Bodor Kata, művészettörténész
Fabényi Júlia, művészettörténész
Kistamás László
Rózsa Ferenc, adminisztrátor
Molnár Simon, kommunikációs tanácsadó
Rádóczy Bálint, grafikus
Török Monika, újságíró
Kubik Elvira, szerkesztő
Hajdu István, műkritikus, a Balkon főszerkesztője
Scherter Judit, író
Orosz Tibor, gyártásvezető, Magyar Televízió Rt.
Murka Ilona, programszervező
Konrád György, író
Enyedi Ildikó, filmrendező
Hollósi Laura, angoltanár
Kövendy Mária, tanár
Klaniczay Gábor, történész
Schikowski Alexander, képzőművész, pedagógus
Gyurkó László, író
Kőszegi Ábel, tanár
Adele Eisenstein, kulturális szervező
ifj. Kurtág György, zeneszerző, Franciaország
Melis András,MKE-intermédia, hallgató, Pesti Est alapító-tulajdonos
Csíkvári Péter, képzőművész
Takács Ferenc, irodalomtörténész, kritikus, író
Kirchkeszner Ágnes, kulturális programigazgató, Millenáris Kht.
Hollósi Roberta, német tanár, jelenleg személyi asszisztens
Falaky Zsolt, szervező, Showhivatal Produkció Kft.
Galambos Attila, fordító, szövegíró
Veszpremi Anita, MA student
Jerger Krisztina, művészettörténész, Varsó
Kuthy Ágnes, rendező
Szőke Annamária, művészettörténész
Karádi Róbert, producer
P. Müller Péter, irodalomtörténész
Togay Jónás, diák
Karádi Éva, lettre-szerkesztő
Kopasz Tamás, képzőművész
Kozma György, teológus, karikaturista
Hudi László, rendező
Alternatív és Független Színházak Szövetsége, intézményi támogató
Kis Judit, mozdulatművész,pedagógus
Seregi Tamás, irodalomtörténész
Molnár G. Judit, a pécsi Művészetek Háza címzetes igazgatója
Zelki János, szerkesztő
Vlasics Sarolta, szerkesztő-riporter
Kelemen Károly, festőművész
Poroszlai Eszter, képzőművész anyahajó
Bíró Dénes, dramaturghallgató SZFE
Kósa Béla, színész
Müller Péter Sziámi, költő, rendező
Kovács Endre, fotóművész
Czeizel Balázs, könyvtervező
Nagy Zsófia
Korányi Gábor, matematikus, HP megrendült barátja
Szilágyi Lenke, fényfékező
Kiss Eszter, színész
Ascher Tamás, rendező
Gyukics Gábor, költő, műfordító
Konkoly-Thege György, utazó-fotós
Cseh Katalin, tanár
Marton Éva, riporter
Szabó Balázs, esztéta
Rácz Péter, író
Sarkadi Bori, pszichológus
Bernáth Atom Tamás, zeneművész
Antal István, barát, munkatárs
Nikolaus Gerszewski, zeneszerző, művész, író
Ambrus Erzsébet, általános művész
Szokács Kinga
Balog József, és a szegedi MASZK egyesület közel 200 munkatársa
Csaplár Vilmos, író
Nyári István, festőművész
Benedek Mária, jelmeztervező
Chilf Mária, képzőművész
Bori Bálint, Berlin
Peer Krisztián, író
Benke László, ingyenélő
Dobai Péter, író
dr. Máté Mária, orvos
Barna Róbert, író, tanár
Kornis Anna, filmvágó
Bernáthy Sándor, képzőművész, zenész
Bernáthy Zsigmond, videoartist, grafikus
Magyarósi Éva, képzőművész, animációs rendező
Schubert Gusztáv, filmkritikus
Török Ferenc, filmrendező
Szeredás András, dramaturg
Bojár Iván András, művészettörténész
Nagy Anna Alma
Hodek-Hamilton Mária, tanárnő, New York
Németh Attila
Szemán Béla, színész, rendező
Gasner
Imre Zoltán, színháztörténész, dramaturg
Csejdy Réka, szervező
Schein Gábor, író
Eln Iván, MKE intermédia szakos hallgató
Árvai György, Természetes Vészek
Szűcs Edit, jelmeztervező
Vajna Balázs, színész, lemezlovas, vizuál művész, szervező
Sulyok Miklós, matematikus vendéglős
Noelle Du Puy, Los Angeles
Papp Anna, könyvelő
Felhőfi-Kiss László, színházi dolgozó
Bozsik Péter, író, szerkesztő
Szikszay Margit, gyógyszerész
Mészáros Zsófi, gyógypedagógus, galerista
Kriston Jánosné, szociális munkás
Szlaukó Katalin, színháztörténész hallgató, az MNFA munkatársa
Fekete Zsuzsi, újságíró
Klossy Irén, grafikus
Puskás László Pál fotóművész

Amennyiben csatlakozni kíván az aláírókhoz, kérjük, hogy küldje el nevét, foglalkozásának megnevezését - és esetleges kommentárját az alábbi e-mail címre:

2006 március 9-én reggel több levél várt az e-mail postaládámban Péterről szóló álmokrol. Kórházi látogatások, találkozás idegen városokban, egy kávéházban, hógolyózás a téren gyerekekkel, csupa kellemes, meghitt pillanat. El akartam mondani Péternek, hogy benne van az álmokban. Már nem tudtam. Aztán arra gondoltam, ő úgyis tudta. Volt ugyanis egy erős elképzelése az álombeli találkozásokról, együttlétről. Szerette az álmokat. Majd' minden reggel megbeszéltük, mi történt az éjszaka, ha távol voltunk egymástól, akkor e-mailen. Az utolsó időszakban nem jött a szemére álom: a zavaros, kinzó, deliriumos érzésekből nem állt össze semmi. De egyszer-egyszer álmodott szépeket magáról, a betegségéről, a gyógyulásról, a halálról(?).

Továbbra is sokan irnak és mesélnek nekem a Péterrel való álmaikról, és nekem is gyűlik az anyag. Tapasztalatbol tudom, hogy ha írom őket, foglalkozom velük, egyre szabadabb folyást engedek nekik, még több álombeli találkozásra számíthatok.

Elhatároztam, hogy összegyűjtöm ezeket az álmokat: jól esik hallani Péterről. Ezúton szeretnék megkérni mindenkit, hogy irják meg Halász Péterrel kapcsolatos almaikat, esetleg kommentarokkal nekem, én pedig elhelyezem őket az Álmok Szobájában. Jó volna tudni, merre mindenfelé jár most Péter.

Köszönöm.

2006. április 2.

Vajda Róza

Contact

Az igazság az, hogy Halász Péter életművének elismerése senkinek nem jutott eszébe az illetékesek közül (vagy ha igen, gyorsan elfojtotta a gondolatot), noha elég nyilvánosan haldoklott (halálos betegségének bejelentése után több mint 2 hónap telt el haláláig), amíg Péter barátai nem próbáltak tenni valamit az ügy érdekében. Sem a szakmai kollégiumok, sem a politika, sem a nagyhatalmú tanácsadók nem látták fontosnak az életmű elismerését. Közbenjárásunkra is csak a lovagkeresztre tartották érdemesnek, s örültek, hogy halála ürügyén levehették nevét a listáról. Ha akarták volna, találtak volna megoldást. Naponta látjuk, hogy amit igazán akarnak, azt keresztül is viszik. Most, hogy a méltánytalanság nyilvánosságra került, beindult a kapkodás, ígérgetés az ügyben. Az ígéret szép szó...

Bár a támogatók száma egyre nő, sajnálatosan kevés színházművész adta eddig nevét Javaslatunkhoz. Ezúton is kérem azokat a színészeket, rendezőket, jelmeztervezőket, látványtervezőket, színházi embereket, akik ismerték és szerették Halász Pétert, hogy támogassák kezdeményezésünket!

Számosan vetik fel a "posztumusz-problémát", ami abból áll, hogy bizonyára Peter halála tette lehetetlenné hivatalosaink számára, hogy kitüntetéssel mutassák ki a haza megbecsülését Péter iránt. Nem mondják, de éreztetik, ha Péter a rákkal vívott publikus küzdelmében még egy kicsit kitart, és nem március 9.-én, hanem hat nappal később marad alul, akkor bizonyára stb stb. De íííígy - mondják egyébként értelmes emberek - hát sajnos, mit lehet tenni a szabály az szabály...

Szerintem pedig, aki a halálát így viszi színre, annak nem is járhat más, csak posztumusz díj.

Szerintem a kitüntetés a halottnak már mindegy, az utóéletének viszont nem. Nekünk fontos, hogy legalább visszamenőleg legyen elismerve és megbecsülve az utánunk jövők okulására és épülésére.

Ha valamilyen módón nem lehetséges HP Virtuális Temetését Az Év Legjobb Színházi Előadásának nyilvánítani, javaslom hogy hozzunk létre egy új díjformát, amit akár csak tíz (vagy öt) évente kapna meg az arra érdemes: - katarzis díj. A díj alapításhoz ezennel - ha mások is csatlakoznak - 100 000 Ft-ot ajánlok fel. Azt gondolom, hogy talán a rendszerváltás óta nem lehettem része hasonló - katartikus - közösségi eseménynek.

Egyetértek avval, hogy Halász Pétert minden szakmai és állami kitűntetés megilleti. Nem tudom, mi az, ami csak élőnek adható, lehet, hogy emiatt nem kaphatta meg már az említett elismerést - ez utólag, más méltó díj neki ítélésével még korrigálható. Remélem, hogy voltak a Műcsarnokban színikritikusok, hiszen az ő kompetenciájuk az év legjobb színházi előadásává nyilvánítani bármit is.

Müller Péter Sziámi

Véleményem szerint nem lehet már helyreállítani az egyensúlyt a meg-nem-kapott elismerések terén, de mivel minden díjat és elismerést a követők és rajongók harcolnak ki így vagy úgy, tehát egyetértek a többiekkel.

Halász Péter utolsó búcsúakciója csak azért nem változtatta meg gyökeresen a halálhoz való viszonyomat, mert az pár hónappal korábban gyökeresen megváltozott. Amikor meghallottam a ravatalozás hírét, felvidultam és azt mondtam, ez igen, így kell ezt csinálni. A körülöttem álló, megrendült arckifejezést magukra öltő emberek furcsán néztek. A ravatalozás alatt Péter mosolya megerősített abban, hogy felszabadító és ha lehet ezt a kifejezést használni, vidám eseményen veszek részt. Így is lehet. Így kell. Már csak ezért is megérdemli a legmagasabb elismerést! Hogy fájdalmai voltak és szenvedett? Naná, a halál nem egy habostorta. Az is kiderül előbb-utóbb, velünk hogyan fog megtörténni.

Halász Péternek csak két előadását láttam összesen, még a nyolcvanas években, New Yorkban. Akkoriban én is ott éltem. Az egyik a "Kínai" volt, a New York-i Love Theater-ben a 12-ik utcában. A "színpadkép" nem volt sokkal nagyobb mint egy televizió képernyője ami egy falba épitett nyílás volt. Ebbe zsúfolódtak be a szereplők és gyönyörű kínai selymek. Fantasztikus látvány volt. A másik darab merőben más volt, hatalmas üres szinpadon, csak egy szék segítségével Péter egyedül játszott egy öregasszonyt, nagy meggyőző erővel. ("She Who Once Was The Helmetmaker's Beautiful Wife".) Utolsó előadásáról csak az interneten tájékozódtam. Mindent tudott a színházról, és még többet is. Igazi szabadságharcos volt, egy kultúrális gerilla. Teljes mértékben támogatom a kitüntetés kérelmet.

Szivesen csatlakozom a javaslathoz, fontos hogy akiknek Péter hiánya már örökké fájó űr marad, úgy érezzék, hogy méltón búcsúznak tőle, és végre egyszer egy ilyen nagy tehetségre a saját országa is büszke, még akkor is ha Péter maga valószinűleg jót nevet a mi őszinte szeretetünktől fűtött igyekezetünkön...

Marozsán Erika, szinész

Egyet értek Najmányi László gondolataival, melyeket Halász Péter kitüntetésének szorgalmazásával kapcsolatban ír. Játékos ötletnek tartom, hogy létezzen egy Halász Péter Díj (jó sok pénzzel). Szívem szerint egy olyan alapot szorgalmaznék, mely lehetőséget ad arra, hogy Halász Péter valóban pedagógus maradhasson, s művészete, munkái hozzáillő módon hozzáférhetőek legyenek leendő tanítványai számára is.

Nem gondolom, hogy elsősorban magán tőkéből kellene megoldani a létező munkák gondozását. Természetesen a kulturális tárca feladata ezt finanszírozni. (Mint a Herminamező 35mm-re való felnagyítása és jó minőségű mozikópia elkészítese is.) A munka szakmai részével pedig egy kreatív csapatot bíznék meg, benne szinházkutatóval és szinházkészítővel, vizuális tervezővel és kurátorral, olyanokkal, akiknek a hozzáállásánál nem kérdés a teljes alázat és igényesség a feladattal kapcsolatban és akik munkájuk alatt konzultálnának Halász Péter barátaival és munkatársaival.

Még egyszer: egyetértek azzal, hogy országunk elismerje Halász Péter életművét. És borzasztó fontosnak tartom, hogy akinek van hozzá "hallása", érdeklődése, az meg tudjon ismerkedni vele, a teljesség igényével.

Forgács Évának: Azt hiszem, hogy a lentebb található írásomban és Can Togay ugyancsak ebben a szekcióban lévő kommentárjában megválaszoltuk az Ön hozzászólását. A Halász Péter díj remek ötlet, a problémát a díj létrehozásához szükséges pénz előteremtése jelenti. Sem én, sem művészbarátaim nem vagyunk abban az anyagi helyzetben, hogy egy ilyen díj pénzalapjához hozzá tudnánk járulni. Mint bizonyára tudja, a magyar művészek anyagi helyzete általában katasztrofális, most pedig különösen, miután a kormány töredékére csökkentette a Nemzeti Kulturális Alap által kiosztható, az adófizetők önkéntes hozzájárulásaiból, és a művészi tevékenység külön-adójából összejött pénzalapot. Azt is biztosan tudja, hogy Magyarországon nincsenek privát, vagy vállalati szponzorok, akik segítenének egy ilyen ügyben. Ha ön tudna pénzt adni, vagy ismer olyan gazdag művészt, vagy vagyonos embert, aki hajlandó lenne erre a nemes célra pénzt áldozni, kérem segítsen kapcsolatba lépni vele. Örömmel elvégezném a díj létrehozásával járó szervezési munkát ingyen, mint ahogy a Halász Péter és életműve fontosságának tudatosítását is ingyen végezzük.

Halász Péter, az általa képviselt alkotói munka és a magyar állam viszonyát éppen az jellemzi pontosan, hogy soha életében semmilyen állami elismerést nem kapott. Ennek az utólagos korrekciója hazugság volna. Én megtartanám Halász Pétert halálában is annak, ami életében volt: szabadnak mnden állami Intervenciótól. Alapitsanak a magyar művészek egy nem-állami kitüntetést vagy elismerést, amit neki dedikálnak. Egy Halász Péter dijat.

Forgács Éva, California

Ha egy előadás megváltoztatja az ember életstratégiáját, pontosabban halálstratégiáját, akkor arról az előadásról elmondható, hogy jó volt. Péter felravatalozása nagyon jó kis előadás volt! Ilyet még nem éltem át. Csak remélem, hogy majd halok egy ilyet. Köszönöm neki!

A megjegyzésem annyi, hogy HP kitüntetéstől függetlenül is ível, és zseniálisan búcsúzott el, hibátlanul, és ehhez sem kell kommentár. A kitüntetést mindenesetre megérdemelné, hogy legalább fittyet hányhasson rá tisztelettel

Forgách András

Úgy gondolom, alapitani lehetne viszont egy Halász Péter-dijat, a legmerészebb, legszabadabb, legöntörvényűbb színházi alkotásnak minden évben (jó sok pénzzel)

Péter nagyon örült a kilencvenes évek elején kapott díjaknak, elismeréseknek. Nem akarta, nem kívánta, de örömmel elfogadta őket. Úgy gondolom, hogy ha szabad Magyarországról beszélünk, akkor ott valós értékrendnek kell működnie. Ha az ország szokásai közé tartozik legkiválóbbjainak állami kitüntetése, akkor a kitüntetéseket azoknak kell adni, akik megérdemlik. Nem értem, hogy miért kell az undergroundban tartani egy világhírű művészt, a 21-ik századi Magyarországon. Ez ugyanolyan nonszensz, mint a Herminamező - Szellemjárás című film kísérleti filmként történt díjazása a budapesti Filmfesztiválon - egyszerűen egy remek filmről van szó. Ezek a kategóriák teljesen értelmetlenek. A Halász Péter kitüntetését szorgalmazó Javaslat kritikusai számára nem okoz lelkiismereti problémát az államnak, a hatalomnak dolgozni, állami pénzekért pályázni, munkájukért pénzt, elismerést, esetenként kitüntetést kapni. Mint ahogy Halász Péter is dolgozott, az adófizetők pénzén, a hatalom birtokában lévő Nemzeti Színházban, és a Magyar Állami Operaházban. Nincs ebben semmi kivetnivaló. Meg kellene már végre szabadulni a régi reflexektől, amelyek egyébként sem valós attitűdökből következnek. Kevés olyan művészről tudok, aki visszautasította volna a diktatúra kitüntetéseit, állami színházi munkákat, stb. Olyanról sem tudok, aki visszautasítana ma egy jólfizető kormány- vagy párt-tanácsosi pozíciót. Képmutatást érzek a Javaslat bírálói részéről. Ugyanazt az álszentséget, amely megkövetelné a művészektől, hogy ingyen adják műveiket.

Hozzá kell szokni a szabadsághoz: ez a mi országunk, mi alakítjuk, most, hogy végre változóban van. Azok ott választott, a mi pénzünkből fizetett tisztségviselőink, akiknek a mi valós érdekeinket kell képviselniük. A mi érdekünk most az, hogy helyreálljon az értékrend. Hogy a mindent elöntő silányság ragadós sötétjét eloszlatva derengeni kezdjen végre az értelem fénye ezen a távoli kolónián is. Ki az az eszelős, magát kultúra-barátnak gondoló ember, aki normálisnak, különösebb felháborodás nélkül elfogadhatónak tartja, hogy Lagzi Lajcsit, az ő (az adófizetők) pénzén, az ő (a választók) akaratát kifejezve kitüntessék kulturális tevékenységéért, amíg Halász Pétert nem? Miért kell annak, aki a diktatúrában a föld alá kényszerült, a demokráciában is ott maradnia? Halász Péter nem akarta, hogy betiltsák, nem önként lett a Kassák Studióból Lakásszínház. Miért kellene a diktatúra terrorintézkedéseit a vörös csillag lepottyanása után másfél évtizeddel legitimálni?

Peter utolsó elöadása valószínüleg nemcsak az éved, hanem a korszak legjelentékenyebb színházi produkciója volt:

Várnagy Tibor
képzőművész, a Liget Galéria vezetöje