4.

Egy útnak végre vége van.
Másik út nyílik a kékség szívébe.
Tájak és falak felett fehéren
lebegnek a tudós érzékeny kezei.
Mint ravasz, mindentudó baglyok
repülnek a szürkeségen át.
Gerhart Hermann Mostar: Theremin
Berlin, 1927

   1927. július 7-én a feltaláló, felesége, Kátya Konstantinova társaságában, orosz titkosszolgálati támogatással, európai előadókörútra indult a thereminnel. Kíséretül a Moszkvai Filharmónia zenekarának tagjaiból alakult kvartett utazott vele. A turnét Julius Goldberg, a theremin gyártási jogait birtokló Goldberg & Sons német vállalat társtulajdonosa menedzselte. Theremin professzor mögött akkor már 180 sikeres előadás, sokéves színpadi tapasztalat állt. Látványos díszletelemeket hozott magával: óriásképernyős oszcilloszkópokat, nagy fényerejű kivetítőket, futurista tervezésű hangszórókat, az Illuminovox fényorgonát és illatorgonáját. Milánó, Róma, Bécs, Berlin, London, Párizs koncerttermeiben, operaházaiban tartott előadásokat, mindenütt átütő sikerrel...

...A párizsi Opera történetében először állóhelyeket adtak el a páholyokba, és az épületet rendőrkordonnal kellett körülvenni, hogy megvédjék a theremin iránt érdeklődők ostromától. A nézőtéren ott volt a modernizmus virágkorát élő Párizs összes híressége, köztük Miró, Dalí, Braque, Picasso, Gertrude Stein, James Joyce, és a radioaktivitást felfedező Curie házaspár. A közönség szűnni nem akaró ovációval fogadta Theremin professzor előadását. Ráadásként Ravel Habanéráját játszotta el, felesége zongorakíséretével. A koncertet követően az orosz követség rendezett a feltaláló tiszteletére állófogadást, ahol kizárólag volgai vörös kaviárt és a cárizmus idejében palackozott, vörös pezsgőt szolgáltak fel.

A koncert másnapján így írtak az eseményről a francia lapok:

Le Paris Soire: "Monsieur Theremin roppant elegáns, és a hangszere is az. Ennek az embernek és instrumentumának nincs köze az anyaghoz, a gravitációhoz, a léthez, ahogy mi ismerjük. Monsieur Theremin a jövő nagykövete, hangszere a jövő hangszere. Ezt a hangszert nem szükséges megérinteni ahhoz, hogy megszólaljon. A játékos táncosként mozgatja kezeit az antennák közelében, és mozgásából a legcsábítóbb hangok születnek, amelyekhez hasonló gazdagságú zenét az emberi érzékek még elképzelni sem tudtak – eddig."

L’Humanité: "A végtelen, időtlen tér hangja és szabadsága. Ha ez a hang és ez a férfi Szovjet-Oroszország üzenete Európának, a világnak, akkor azt mondom, igen, elfogadom a Vörös Holnapot."

Kátya Konstantinova lába előtt hevert a Fények Városa. Kiállításmegnyitókra, fogadásokra, Párizs legelőkelőbb partijaira volt hivatalos. Férje barátai nagy sikerű felolvasóestet rendeztek számára Gertrude Stein szalonjában. Filmszínészek és James Joyce udvaroltak neki. Kátya mégsem volt boldog: "Az európai koncertturné során Lev és én külön szobákban aludtunk, a vonaton külön hálófülkében. A milánói Scalában felhívott a színpadra és bemutatott a közönségnek. Azt mondta, hogy mindent nekem köszönhet. Ez kedves volt tőle. Párizsba érkezésünk óta még egyszer sem szólított a nevemen. Számára Madame vagyok, akivel csak társadalmilag érintkezik. Nagyon udvarias, ha véletlenül találkozunk egy megnyitón, vacsorán vagy fogadáson. Úgy játszik rajtam, mint a thereminjén. A milánói koncert óta nem érintett meg. Vidéki házat, kertet, gyerekeket szeretnék, és egy férjet, akivel sétálhatok. A lelkemet egyetlen esemény érintette meg eddig Párizsban. Gertrude Stein szalonjában találkoztam egy tigrissel. Hasismámorban jelent meg előttem, Gertrude szakácsnője, Alice B. Toklas süteményétől. Szibériai tigris volt. Ott feküdt a szőnyegen. A férjem is lehetne, gondoltam. Engem nézett aranypettyes, kék szemeivel. Tudtam, hogy olyan vagyok, az alkalomra várok, mint ő"...

...Berzin elvtárs parancsát teljesítve Leon Theremin elutazott Koppenhágába is, hogy Madame Li Cheng Hu panziójának kijelölt szobájában felszerelje a faliórának álcázott nagy teljesítményű rádióadót. Sikerült Julius Goldberg figyelmét kijátszania, így egyedül utazhatott a dán fővárosba. A rádióadót több mint másfél évtizeddel később, a Dániát lerohanó német hadsereg főhadnagya, Jürgen von Kronheit találta meg, akit Madame Li Cheng Hu panziójában szállásoltak el. A német tisztnek feltűnt, hogy az óra éjfélkor az Internacionálét játssza. Amikor nem tudta a harangjátékot leállítani, Luggerével kétszer belelőtt az órába, amely kinyílt, és Kronheit főhadnagy megpillantotta az óra mögötti falüregbe rejtett rádióadót, fejhallgatót, mikrofont, orosz nyelvű használati utasítással. Madame Li Cheng Hut kivégezték, panzióját felrobbantották a felbőszült németek. Hitler meg volt győződve arról, hogy a dán uralkodóház eladta az országot a szovjeteknek. Ezzel magyarázta, hogy a faji törvények bevezetésekor, a német megszállás alatt álló Dánia királya zsidónak vallotta magát. Az orosz tudós által telepített rádióadó megtalálását a titkos dán–szovjet együttműködés bizonyítékaként tálalta a náci sajtó. A rádióadó kapcsolási rajzát német hadmérnökök lemásolták, és a készülék ütődésbiztos fémdobozba épített változatát hamarosan rendszeresítették a német hadsereg elit alakulataiban.

Koppenhágai kirándulása során Madame Li Cheng Hu bemutatott a tudósnak egy magát Alex Théreminnek nevező fiatalembert, aki a franciaországi Languedocból elüldözött Théreminek leszármazottjának vallotta magát. Alex a albingens szekta misztikus tudományával, a Les Fleurs du Temps (Az idő virágai) gyűjtőnéven ismert táblázatokkal foglalkozott, amelyek segítségével, szerinte, Istentől kapott feladatunkra tudjuk fókuszálni lényünket. Az egzaltált fiatalember az orosz tudósra akart erőltetni egy furulyát, amely állítása szerint az első Dániába érkezett Théremin sípcsontjából készült. A feltaláló nehezen tudta az ifjú megszállottat lerázni...

...Párizsi tartózkodásuk alatt Theremin professzor és felesége a Palace Hotel lakója volt. Ugyanott szállt meg Julius Goldberg is. Egy napon levél érkezett a tudós címére Amerikából. A borítékot a titkári feladatokat is ellátó Julius Goldberg nyitotta fel. A levél másolatát azonnal továbbította Moszkvába. A levelet Clara Reisenberg küldte New Yorkból, s a boríték, Clara sorain kívül, tartalmazott egy fényképet, egy húszezer dollárt érő csekket, és két, New Yorkba szóló hajójegyet is, a Majestic óceánjáróra, első osztály.

"Kedves Theremin professzor! Elnézését kérem, amiért ismeretlenül megkeresem. A nevem Clara Reisenberg. Családom Litvániából, Vilniusból való. Hegedűművész vagyok. Ötéves korom óta koncertezem. A Szentpétervári Konzervatórium növendékeként tanúja voltam az Ön új hangszerét bemutató koncertjének a szentpétervári Zeneakadémián. Hangszerének hangja és az ön lénye és játéka elbűvölt. Azóta is arról ábrándozom, hogy megismerhetem Önt, hallhatom játékát és játszhatom hangszerén. 1925-ben, hogy hegedűművészi karrieremet elősegítse, családom New Yorkba költözött.

A kezdeti sikereket nem követhette folytatás, mert kezeimet betegség támadta meg, lehetetlenné téve, hogy hegedűn játszhassam. Egyedül a zenét ismerem ezen a világon. Csak zenész tudok lenni vagy meghalok. A betegség következtében kezeim minden tradicionális hangszer játszására alkalmatlanokká váltak. Olyan hangszerre van szükségem, amelyet nem kell megérintenem ahhoz, hogy játszhassam rajta. Az Ön hangszere ilyen. A napokban olvastam a Timesban, hogy Ön Európában koncertezik. Kérem, fogadja el meghívásomat. Igen nagy szükségem van Önre, és úgy érzem, minden sejtemmel, lényem minden titkos érzésével Önhöz és hangszeréhez tartozom.

Minden kényelmet biztosítani fogok Önnek. Betegségemnek nincsenek külső jelei. Egyedül a kezeim alkalmatlanok a hegedülésre. Nem tudom, hogy helyesen cselekszem-e, de e levél mellékleteként küldök egy fényképet magamról. Azért a kiváltságért, hogy Önnel együtt, az Ön hangszerével dolgozhassam, kész vagyok mindenre. Kérem, adjon nekem egy lehetőséget. Üdvözlettel: Clara Reisenberg, New York."

* * * * *

7.

... A kolimai aranykészletek a felszín közelében feküdtek, nem kellett mély tárnákat fúrni, de az aranyrétegeket takaró, évmilliók óta fagyott talajrétegek eltávolítása a gyakori hóviharokban embertelenül nehéz feladatot jelentett a fizikailag legyengült foglyok számára. Ellátmányukat munkateljesítményük alapján kapták. Ha valaki nem teljesítette a kiszabott normát, kevesebbet kapott enni. A fejadagok eleve alacsonyak voltak, a foglyok közül még a legegészségesebbek is gyorsan legyengültek a kalóriahiánytól. Az öngyilkosság elterjedt módja volt, hogy a fogoly letette szerszámát vagy kilépett a végtelen hómezőn botorkáló sorból. Az őrök ilyenkor azonnal, figyelmeztetés nélkül lőttek. Kedvelt szokásuk volt kutyákat uszítani a hidegtől elgémberedett foglyokra. A munkából hazavánszorgó, talicskákon az általuk kibányászott aranyércet toló foglyokra a kaputoronyból vizet locsoltak, aztán hagyták őket megfagyni a sorakozótéren. A halottakat egyszerűen kidobták a táborok körüli bozótba. Előfordult, hogy az állandóan fagyott talajt csákányozó rabok szinte teljes épségben megmaradt, több tízezer éves mamuttetemeket találtak. A mamutokat szétvágták, talicskákon a táborba szállították, ahol megfőzték és megették őket. Az agyarak a táborparancsnok irodáját díszítették.

Ha Sztálintól rendelet érkezett bizonyos számú politikai fogoly likvidálására, a táborok parancsnokai egyszerűen halálos ítéletre változtatták a kiválasztott foglyok eredeti büntetését, aláíratták velük az ítéletet, és elrendelték azonnali kivégzésüket. A sztálini terror legvéresebb éveiben, az 1930-as évek végén foglyok tízezreivel végeztek így havonta. Legtöbbjüket el sem temették. A kolimai táborok körüli erdők medvéi és farkasai soha sem éltek olyan jól, mint azokban az időkben. Megszökni Kolimáról nem lehetett. Itt a tajga volt a törvény, és a medvék, farkasok a törvény őrei. A legközelebbi lakott terület sok száz kilométerre volt. Ekkora távolságot a foglyok legyengült szervezete nem bírt volna ki. Ha valakinek, valamilyen csoda folytán sikerült volna eljutnia a legközelebbi faluba, a megfélemlített helyiek azonnal kiszolgáltatták volna a szökevényt a hatóságoknak. A foglyok egyedül a halálra várhattak a táborban. Mindegyikük számára gyorsan nyilvánvalóvá vált, hogy Kolimát nem lehet túlélni.

Lev Szergejevics, a legyűrhetetlen feltaláló kidolgozta a maga különleges túlélési stratégiáját: "Még a kolimai száműzetésem ideje alatt sem féltem, mert érdekesnek találtam. Úgy éreztem, mintha egy új filmet néznék." Az őrök unatkoztak. Szórakoztatásukra a táborparancsnok időnként úgynevezett "kultúresteket" rendeztetett, amelyeken a foglyok közül kiválasztottak színdarabokat, táncokat, kórusokat adtak elő. Theremin professzor a Magadan nevű, 1932-ben létesített altáborban raboskodott. Magadánnak saját zenekara volt, amely a tábor kapujánál keringőkkel, polkákkal, katonai indulókkal fogadta az új fogolyszállítmányokat. Gyakran előfordult, hogy a foglyok zenekari kísérettel masíroztak hajnalban, a jeges hómezőn át, a tíz kilométerre lévő bányába. Theremin professzor keveset árult el magáról fogolytársainak, de azt igen, hogy zenész. Néhány héttel Magadánba érkezése után, karmesterként helyet kapott a tábor zenekarában...

---

A szerző további könyvei:

DOWNTOWN BLUES
KARIB KÖNYV (Előkészületben)
A BLUM HÁZ REJTÉLYE (Előkészületben)
PUBLICISZTIKA (Előkészületben)
MALÁJ KÖNYV (Előkészületben)
AMERIKÁK KÖNYVE (Előkészületben)
DJ NoMore (Előkészületben)
BALKAN NIGHTS (Előkészületben)
TREBITSCH (Előkészületben)
KARL-HEINZ KOALA, hangoskönyv (Előkészületben)
SZÍNDARABOK (Előkészületben)
PUERTA DEL MUERTA (Előkészületben)
RASTA (Előkészületben)
YIPPIE (Előkészületben)

---