az itt következő temetési beszédemet Halász Péternek, az Önbizalom alkotójának ajánlom.

Tisztelt Egybegyűltek!
Kedves Péter! 

Az elhúnytak - legalábbis elképzelésünk szerint - nem hallják azt, amit róluk mondunk. Ez a lényeg, mert ezzel esélyt kapnak a túlélők, hogy kultúráltan megszabadulhassanak rossz lelkiismeretüktől. Ezt a műfajt erre találták ki és fejlesztették tökélyre Amerikában. Elindulhat a gyászmunka, bátran le lehet hazudni a csillagot az égről. Utólag már nem nehéz nagyvonalúnak lenni, könnyen jönnek a szép szavak, és az érintett már csak foroghat sírjában. Mint ahogy azt állítólag Haynau tábornok tette. Az ifjú Mikszáth végrendeletben kötelezte hozzátartozóit, hogy halála után egy kalaptűvel szúrják sziven, nehogy véletlenül élve temessék el.

Képzőművészeti főiskolásként, az én időmben, kötelező volt anatómiát tanulni, hetente egyszer csontvázakat, majd később izomembereket rajzoltunk barna krétával, a falra erősített fehér táblákra. Néhányan, nyilvánvaló megoldatlan kamaszkori problémáik következtében, belevetették magukat ebbe a stúdiumba, és Leonardónak képzelve magukat, szorgalmi feladatként preparátumok precíz megrajzolásával töltötték ifjú éveiket. Egy kicsiny elit bejárhatott a bonctani intézetbe, hogy ott formalinban ázó félbevágott csecsemőket tanulmányozhasson. Rebesgették, hogy a legjobbak még boncolásra is jelentkezhetnek.

Én nem tartoztam ezek közé a kiváltságosok közé. Pár évvel később, egy este, mikor Halász Péter New York-ban éppen rántottát sütött, a földgolyó másik oldalán, Gerlóczy Ferenc barátommal egy bárban megismerkedtünk két dinamikus orvostanhallgató lánnyal. És mikor az este folyamán elmeséltem nekik az előbbi történetet, az egyikük felajánlotta, hogy szívesen bevisz egy boncolásra. Kínos lett volna abban a helyzetben megfutamodnom, és egy szép napon, a megbeszélt időben az Üllői út egy mellékutcájára nyíló ajtón benyitottam, ott fehér köpenyt húztam, és beléptem a boncterembe. A megrendülést elnyomta a kiváncsiság. A holtak életszerűsége volt meglepő. Mikor kissé magamhoz tértem, észrevettem, hogy éppen anatómiavizsga folyik, egy kialvatlan diák, érettségi öltönyére húzott fehér köpenyben, állt a boncasztal mellet és nem tudott semmit. Ideges volt, próbálkozott, folyt róla a víz, elvörösödött. Éppen megbukott.  Egy halotton elbukott élő. Az utcára kilépve az élők halottszerűsége volt meglepő.

Ebben az időben történt, hogy Gerlóczy Ferenc barátommal egy álló nap azon röhögtünk, hogy fölkértük egymást egymás temetési beszédeinek a megtartására. Feltéve, persze, amennyiben nem egyszerre halunk meg. Arra emlékszem, hogy kikötöttem, az én temetésemen legyen sírás, rívás, meghatódás, és csak bátran alkalmazzon olyan fordulatokat, hogy pl: máig előttem van, ahogy kopott ballonjában átsiet az Astoria aluljárón.

Jelenleg a gyászmunka előtti utolsó pillanatban vagyunk.

Akkor következzen egy hír a holnapi újságból: csődbe ment a Csőd Magazin*. Rövidesen hivatalosan is csődöt jelent az ígéretesen indult Csőd Magazin. A havi megjelenésűre tervezett, szines, nagyalakú magazin első próbaszámán dolgozó munkatársakat meglepetésként érte a hír. A gondolattal, hogy állásukat elveszítik, még csak-csak megbarátkoznának, azonban nem szűnő értetlenségük oka, hogy nem tudják eldönteni, hogy a bekövetkezett csőd a nagyon rossz, vagy éppen a nagyon jó munkájuk következménye.

Isten veled.

* 2002. november 6.

Spermával a csőd ellen

Egy román autógyár munkásai a spermájuk felajánlásával mentenék meg munkahelyüket. Az ötlet a szakszervezet agyában fogant, és már megvalósítási tanulmány is született az ügyben.

A megmozdulás valóságalapját az adja, hogy egy temesvári klinika 50 dollárnak megfelelő összeget ajánl fel egy adag ondóért, ami a román átlagfizetés egyharmadának megfelelő összegnek felel meg. Így a gyár munkatársainak számítása szerint, ha ezer munkás hónapokon át segítené spermája áldozatával a gyárat, ki tudnák fizetni az adósságaikat.

Az akcióval egyúttal fel akarják hívni a figyelmet az állami privatizációs hatóság tehetetlenkedésére, amely képtelen stratégiai befektetőt találni a gyár számára.

Mindig azzal jönnek, hogy álljunk elő valamilyen megoldással. Most találtunk egyet, amelyre még a legagyafúrtabb közgazdász se gondolt. Remélem, tetszeni fog a privatizációs hatóságnak - jelentette ki a gyár szakszervezeti vezetője.
(MTI)

---

Can Togay búcsúbeszéde:

Drága Péter!

Micsoda tanítvány az, aki egyetlen leckére sem emlékszik. Ezért nem nevezlek Mesteremnek. Apám helyett apámnak sem, hiszen egy  apa untig elég. Barátomnak sem, mert amíg naponta veled voltam, az évek száma elválasztott, és amióta  az évek száma nem számít, olyan ritkán találkozunk.

Bátyámnak nevezlek most, ez a hely nincs elfoglalva nálam. Mint az idősebb báttyal, olyan elfogódott voltam és vagyok mindig veled.  Hiszen mi az, amit a bátyám ne tudna jobban nálam? Mi az amit ne látna jobban? Amit ő mond, az a legpontosabb, amit ő tud, az a legfontosabb.

Sokat és sokáig hiányoztál az életemből. Számtalan helyzetben szívesen mondtam volna, hogy "vigyázz, szólok a bátyámnak", de te akkor nem voltál itt. Mert a bátyok, azok elmennek Amerikába. És visszatérve belekérdeznek ebbe-abba. Akkor aztán  hümmögnek és bólogatnak.

Én ezt nem bánom. Okos voltál és okos maradtál, mint a nap.

Szavak, szavak. Nyelv, csak nyelv.

Jó volt  ülni a padon melletted,  végigtapogatni tekintetemmel porcikáidat, megváltozott és változatlan vonásaidat. Láttam ezt a testet másként is, de ilyen közel még soha nem éreztem magamhoz.

Régen ha nevettél, kidugtad a nyelved és eltakartad fölső fogsorod. Feltűnt, hogy már nem így nevetsz. De még soha nem örültem a nevetésednek ennyire.

"Szegény Lajos miért mentél el tőlünk, miért van az, hogy mindig a legjobbak és a legigazabbak távoznak el körünkből időnek előtte? Mi lesz velünk tenélküled?" (énekelve)[1]

 
Drága Péter!

Délelőtt infúzión voltál, délután feljöttél. A combod begörcsölt a káliumhiány miatt. Aztán eltűntél a fürdőszobában. Félóra múlva ismét megjelentél és fenyegetően szóltál vissza a fürdőszoba felé: - Magával még van tárgyalnivalóm!!

Valaki említette a csoda szót. - Nekem nem kell csoda - mondtad. - Mert nem hiszed, hogy vannak csodák?  - Lehet, hogy vannak, lehet, hogy nincsenek - felelted,- de nekem nem kell csoda.

Előrehajoltál a padon, ringatóztál egy keveset. Szívtad a forró levegőt: - Hát ennyi - mondtad, hatvankét év. Aztán rám néztél: - Nem szorongok. Megtudni rossz volt, de nem szorongok. És ne hidd, hogy színészkedek.

Tudom, hogy nem színészkedsz, Péter. Soha nem színészkedtél. Ez csak olyan alkalmakkor fordult elő, ha külön, és nyomatékkal felkértek rá.

A magad ügyében akkor sem színészkedsz, ha színházat csinálva színre lépsz.

Mert te nem színész vagy, te színház vagy, Péter.

 
Drága Péter!

Sok mindent másképpen csinálok, ha nem hoz veled össze a sors. Ez fordítva nem nagyon áll. De most már azt is tudom, és ennek a bizonyosságát tőled kaptam, hogy így álmodjuk egymást tovább, egymásba érve mint tovagördülő hullám. És örülök hullámod érintésének, és megadom magam ennek a mély sóhajnak, ami belőled fakad és átsüvít rajtam. Örülök, hogy hogy idáig elkísérhettelek.

Can

És még valami:

"Ole, okay, ich grüss den Caballiero/ Ole, okay, den reichen Caballiero,/ Ole, okay, oh doch ich sage nein, denn ich liebe meinen Johnny, meinen Sunny-boy allein!" (félkarú, integető invalidusként énekelve)[2]

---

[1]Mindenki csak ül meg áll c. darabból (1971)
[2]A próbák szüneteiben gyakran rendelted ezt a német slágert szórakoztatásodra.

---

Paizs Miklós:

Egyes közelítések szerint a lélek megválasztja, hogy hová születik le.
Ha ez így van, akkor nagyon köszönjük, hogy épp minket választottál.
Vagy Sanyi pilóta szavaival: "Köszönjük, hogy a mi légitársaságunkat
választotta"d.
Itt egy jelképes spárga meg híd, merhogy mégiscsak rakenrol van,
vagy mi a faszom.

---

Drága Péter,

sajnálom, hogy nem sikerült személyesen elbúcsúzni, de örülök, hogy nem is olyan régen láttalak, a Gödörben.

A ravatalozásod szép, pimasz és bátor gesztus, és amikor tegnap a holland tévéhiradóban  meghalottam a neved, kifejezetten büszke voltam, hogy ismerlek.

Tudtommal nem volt rá példa, hogy a holland hiradóban magyar kulturális eseményről tudósítottak volna, főműsoridőben.

Felvettem a fényképezőgéppel egy darabot belőle, remélem valahogy eljut hozzád, és örülsz neki.

Ölel,

Veres Juli
2006. december 12.

---

Lángh Júlia:

(A pesti lakások, nálunk is, nálatok is, ahol játszottatok, később párizsi házaink, Abesses és Fontarabie, azután meg a Squat, mielőtt újra itthon is - mindig többéves szünetek közben. Így volt összekötve az életünk, mint egy viadukt, magas ívelések az időben, le-leszállva a találkozási pontokra, Budapest, Párizs, New York, Budapest.

Jó volt a társaságodban lenni. Fanyar is és embermeleg is egyszerre, tehát kiegyensúlyozott. Szerettem azt a csúfondáros és magabiztos nyugalmadat. És még inkább azt a mindig laza és magától értetődő, közben kőkemény és rendíthetetlen szabadságot benned. Ebben megzavarhatatlan voltál. Másban is, különben. A szabadságot nem kellett akarnod, azt hordoztad, mindig, mindenütt. Ez nagyon jó volt.)

Megsajnáltam a halottunkat. Itt kínlódik és forgolódik ebben a kényelmetlen koporsóban, mi meg hosszú búcsúztatókat olvasunk föl. Én inkább nem olvasom az enyémet, ne kínozzuk tovább, fogjuk rövidre a szertartást.

Hogy hány óra van, Péter? Fél tizenkettő.

Még egy fél órát ki kell bírnod a koporsóban, ha tartod magad a terveidhez.

Köszönet, hogy eljöhettünk és még egyszer találkozhattunk. Kösz, hogy így csináltad. Nagyon szar, hogy elmész, de legalább elbúcsúzhattunk.

Jó utat.

__________________

 (Apartments: in Budapest - ours and yours - where you have performed, then in Paris, rue des Abesses and Fontarabie, and then, later, Squat, and back here once more, with years-long breaks in between. Lives connected viaduct-like, arching in time, landing to meet in Budapest, Paris, New York, and Budapest.

 I adored your company: wry and humane, perfectly balanced. I loved your sarcastic and cocksure equanimity... and, even more, your ever nonchalant and effortless, but rock-solid and unshakable, freedom. You were imperturbable at that... as in everything else, by the way. You did not have to long for freedom; you were it, always, everywhere. That was remarkable.)

 I feel sorry for our dead here. He agonizes, tossing in this uncomfortable coffin as we read lengthy necrologies. I prefer not to read mine; we should stop torturing him and cut the ceremony short.

 You ask what time it is now, Peter? Half past eleven.

 You will have to endure half an hour more, if you want to stick to your original plan.

 I would like to thank you, that we could come and meet you once more. Thanks, that you did this your way. It is screwed up that you leave us, but at least we could say goodbye.

 Farewell.

                                                       -Julia Langh

---

Tábor Ádám:

 
P.

mindent elhalászott az istenek elől, amit-akit lehet:

egy teli teret,

estét és embert,

tüzet és vicceket,

fő szerepet, szerelmet, szeretet,

finom szereket,

a kísérletet -

egy egész szabad merész életet.

S most máját tépik szét a rák.

Kire szinte színházad építetted

Név! légy vele nappalon-éjen át.

---

Konrád György búcsúbeszéde:
Élet és Irodalom

---

Andrea El Kerat:

Tárgy:     Re: nagyon szépen köszönöm
Dátum:     Sat, 11 Mar 2006 16:46:54 +0100 (CET)
Feladó:     El Kerat
Címzett:     Can Togay



meghatott hogy szóltál a
megemlékezésről
sajnos
sajnos
nem vagyok a városban

nagyon hiányzik PÉTER

sílusosan
jól csinálta

árván maradtunk

kiüresedett furcsa érzés

tudod nekem is mesterem-barátom
életem meghatározó alakja

nem tudok most mit hogy

látom az utcát, ahogy megérkezik breznyik már nőként, virágcsokrok, vakuk villanása, a megilletődött nézők a lépcsőházban, kimerevített
pillanatok, a lakás, king-kong második rész,
a repülő törpe
gyerek-darabok
az előszoba a sok levágott újjú zakóval - pisti darabjához
az elajándékozott holmiktól üres lakás,
ahogy állnak kezükben kivándorló útlevéllel
boglár - testvér-ingek
king-kong
és újra repül a törpe
- én ott kapcsolódtam össze menthetetlenül az egésszel - wrozlaw emléxel a fiú-kollégiumra, az előadásra, hatan a taxiban, a palacsik
nevű klubba, ahova minden este jártuk, a japánokra,
a.....
hát persze...
bálint endre fizette a cehhet - akkor még egyetlen repterünkön ahol
több volt a rendőr mint mi és kölcsönönes fényképeztük egymást
.......
péter mikor visszaérkezik
nagymama
petőfi csarnok
hátul színpadi félsötétben fogadja a "kondoleálókat"
akik hosszú sorban nyugodtan várják hogy rájuk kerüljön a.... sokan gyerekeikkel péter mindekit felismer engem már jóval előbb az illatomról
- semmit nem változtál - mondja
és elmegyünk a tilosazá-ba ahol reggelig mesél
csaknekem
és őrülten megtisztelve érzem magam.

aztán becsönget az andrássy úti lakásomba Carleeeeee-val
az indiánnal
és különös amerikai csapatával
nyaralni megyünk a
balatonra
- younessel még virágzik szerelmünk -
három órán belül kidobnak minket egy régi szot-üdülőből
mert nem megfelelően nyaralunk
(egy kékszemfestékes rakott kontyos múlt időkből itt maradt assszony) csak nevetünk és
"hurrá nyaralunk" képeket készítünk

kamra
mandarin
....

NEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEM

---

Búcsú Halász Pétertől 

Kari Györgyi:
"Búcsúbeszéd" 

Najmányi László:
"Halász Péter"
(Naplórészlet) 

Tamas Vati - Vati Tamás:
(Yvette Bozsik's Company)
"Farewell Dance - Búcsútánc"

Altorjay Gábor:
Halász SMS

---

February 8, 1986, New York
Photo: Ray Charles White

Najmányi László:
"Gyászbeszéd"

---

Nam June Paik Dead: mourning poem
by Kenji Siratori

---

Ben Vautier:

Que se passe-t'il ?
Si j'avais le pouvoir
Je ferais revenir le Clemenceau
Pour en faire une piste de danse
Et organiser une rave partie
Pour Paik

 Que se passe-t'il ?
Si j'avais le courage, j'écrirais
<< Ils m'emmerdent tous ces artistes >>
Pascale Lecoq
Avec ses drapeaux
Bernard Venet
qu'on voie trop partout
Pinoncelli
Avec son ego démesuré
Ben qui
n'a plus rien á dire

 Que se passe-t'il ?
Arman est mort, Hains est mort
Hier Paik est mort
qui sera le prochain á mourir ?
Et dire qu'ils sont tous morts sans savoir
Que ce serait moi le plus important
des << pas importants >> ?

 Que se passe-t'il ?
Dčs que << l'artiste >> meurt
Comme de l'herbe sauvage
les histoires poussent tout autour de lui
Les petites rencontres
se transforment en grandes aventures
les á peine connus en grandes amitiés
c'est partout des <<il m'a dit >>
Et << je lui ai dit >>

 Que se passe-t'il ?
Ce matin pour moi
Tout est sans importance
L'art est sans importance
Les vętements, la mode, sans importance
Les gadgets sans importance
Je me demande d'ailleurs
ce qui a de l'importance ?
ma femme couche avec un autre á trois métres de moi
Sans importance
La guerre en Irak avec ses milliers de morts
Sans importance

 Que se passe-t'il ?
Les galeries d'art
Des entreprises de croque mort
Filliou + 70%
Hains + 25%
Arman + 8%
Rotella + 5%
Paik + 50%
Al Hansen + 20%
La mort fond de commerce

 Que se passe-t'il ?
C'est vrai, je suis vraiment triste
Á qui vais-je téléphoner pour me plaindre de l'art
Foutez-moi la paix
Vos photos de famille ne m'intéressent pas
Votre conversation qui tourne en rond ne m'intéresse pas
Foutez-moi la paix
Laissez- moi regarder les jeunes femmes sans me sentir coupable

 Que se passe-t'il ?
J'ai horreur des enterrements d'artistes
Des voyages remplis de temps perdu
Regarder le soleil tourner autour de l'avion
Et moi autour de moi
L'art des morts me fatigue
La situation n'est plus sous contrôle nulle part
je veux rester á la maison

 Que se passe-t'il ?
Á Noël, j'avais envie de faire des tours de magie
Á mes petits enfants
Mais je ne les ai pas faits
la situation n'est plus sous mon contrôle

 Que se passe-t'il ?
Á mon avis
Les USA n'attaqueront pas l'Iran parce que
L'Iran tient les USA par la  barbichette
Si vous m'embętez trop
Je lâche les Chiites en Irak
Rappelez vous que Sistani c'est mon homme
Si vous m'embętez
Je lâche les Pachtouns en Afghanistan
Contre vous
Rappelez vous qu'ils parlent ma langue
Si vous m'embętez
Je ne vous vends plus de pétrole

 Que se passe-t'il ?
Cela m'embęterait de devenir
Un artiste célébre
Je n'aurais pas le temps de répondre au téléphone
J'en ne dormirais pas la nuit
je passerais mon temps á me cacher des emmerdeurs
Et puis les artistes célébres meurent

 Que se passe-t'il ?
Condola Rice met les Russes en colére
De quel droit cette dame celle qui met en prison et torture
Se permet-elle de faire la morale aux Russes ?

 Que se passe-t'il ?
comme par hasard mon hôtel 4 étoiles á Madrid
Est á côté de la rue des prostituées
Beaucoup de Mexicaines, une femme brune avec des yeux inquiets
á force de leur passer devant je commence á les connaître
Le jour, elles se tiennent toutes séparées les unes des autres la 
nuit venue, elles se regroupent par bandes
Et se soutiennent
Toutes des regards durs et vrais
Des regards forts et beaux
J'aurais voulu les connaître
Leur parler, les filmer

 Que se passe-t'il ?
Je ne comprends plus rien
Je n'arrive pas á suivre
Je ne me saisis plus

 Que se passe-t'il ?
Je n'ai pas envie de me restreindre
Envoyer une news letter qu'aux  amis
A qui l'on n'a plus rien á dire
Parce qu'on s'est déjá tout dit
Je veux l'envoyer aux autres á tous á vous
Ensuite ce sera á vous de cliquer sur la jolie petite poubelle

 Que se passe-t'il ?
Je viens de retrouver le mode d'emploi
De mon premier Mac d'il y a 20 ans
Un << mac plus >>  je ne l'ai pas jeté
Mes notices, je ne les jette jamais, je les classe

 Que se passe-t'il ?
Pour mes nouveaux abonnés sachez que vous pouvez lire mes anciennes 
newsletter sur mon site
http://www.ben-vautier.com/
á la rubrique << mes newsletter >>
et que vous pouvez aussi vous désabonner EN BAS DE PAGE
Merci et bonne nuit

Peter Halasz, our father passed away yesterday after a short battle
with liver cancer.  As most of you know, Peter lived a profoundly
rich life, open to all experience, committed to art, so much so
that life and art often blurred into one creative force. In his
final months he often told us that he felt no anxiety about his
death because he had lived such a full life.  Semi hianyzik -
difficult to translate, the meaning lies somewhere between nothing
is missing, he longed for nothing more.

The legacy he leaves behind, the impact he had in this life will
remain as endless as the love and respect we all felt for him. We
are grateful that we could be with him through this extraordinary
and sometimes painful journey together with family members and
friends.  His example in these last months, as in his life, was of
fearlessness, profound wisdom, humor and empathy. We are as proud
as daughters can be and as lucky as can be to have grown up with
such a father, friend and person.  We all - his children, family,
friends and lovers - will miss him deeply.

Meditating on his life's work, as a great part of him, has given us
a greater capacity to surrender to this experience and understand
what can be understood from it.

As he prepared us for his death, he told us: cry for a week, wail,
scream, release your grief in whatever form it takes and then come
together and have a great party, with music and dancing and jokes
and laughter and celebrate.  Whether we will be able to hold back
our tears after one week we cannot say, but we would like to
celebrate his life together with as many friends, family, and
colleagues as we can fit into a common space.

In his spirit and style we will have a celebration-party for him
sometime in the coming weeks.  Once we know when that will be we
ask that you come and celebrate.  He always said, coming together
in celebration is what gives our lives meaning and pleasure.  Peter
was connected to so many people and we hope to see you there.  If
you can attend, we would be honored and Peter delighted.

--Galus Judy Halasz and Cora Fisher
New York

_______________________________________

On March 9, 2006 Peter Halasz died in New York City. He was 63 years old. He's spent his last days in his daughter, Galush's apartment, in Brooklyn. His family was with him in his final moments. All those, who love freedom  and theatre are mourning one of the bravest, most original, most inventous creator of contemporary theatre. Arrangements for his cremation are being made by his family.

While still fighting the killer disease Peter Halasz has staged is own virtual funeral ceremony, at the Palace of Art (Műcsarnok), in Budapest, Hungary, on February 6, 2006. His friends and fans are hoping, that his last show will be recognized as the best theatre performance of the year 2006, and that the life-work of Peter Halasz, who's set an example for generations of artists, will be honoured with the highest state-award in Hungary, at last. Those, for whom theatre-making is not some kind of industrial production, or an obedient tool of politics, but a living, community-forming, surprises-providing, soul-driven, sacred act will miss Peter Halasz and his non-imitational theatre dearly.

---

Halász Hajó:

Halász Péter barátai, tisztelői és tanítványai 2006 június 24-én, az A38 hajón nagyszabású bulit rendeznek emlékére.

___________________________________________

Halász Péter: Herminamező - Szellemjárás cimű filmjének sajtotájékoztatoja,  március 14-én, 14 órakor az Odeon Loyd moziban 
kerül megrendezésre. A vendégeket Kari Györgyi, Vajdai Vilmos, Novák Erik és Muhi András  várja szeretettel a helyszinen.

_______________________________________________

A  március 9-én New Yorkban elhúnyt Halász Péterre emlékezve barátai és tisztelői március 11-én, szombaton, délután 2:30-kor találkoztak a Vas utcai Ódry Színpad előcsarnokában, hogy megtekintsék Halász Péter: Önbizalom című, a Színházművészeti Egyetem hallgatói által előadott darabját, az Egyetem Padlás színpadán. Ez volt Halász Péter utolsó színházi rendezése.

Az előadás után Péter barátai és tisztelői átsétáltak a Dohány utcába, hogy meglátogassák Halász Péter és társulata egykori lakászszínházának helyszínét.

A Dohány utca 20. belső udvarán gyertyákat gyújtottak és elhelyezték az emlékezés virágait, majd átsétáltak a közeli Csendes étterembe, a szabad művészek egykori törzshelyére, ahol Halász Péterről és színházáról beszélgettek.

A képek Ferenczi Gábor és Monory Mész András videofelvételeiből valók

_____________________________________________

Apánk, Halász Péter, a májrákkal folytatott rövid küzdelem után tegnap elhúnyt. A legtöbben önök küzül tudják, hogy Péter nagyon gazdag, minden tapasztalatra nyitott, a művészetnek szentelt életet élt, olyannyira, hogy művészete és élete gyakran olvadt egyetlen, alkotó erővé. Utolsó hónapjaiban sokszor mondta nekünk, hogy nem nyugtalanítja közelgő halála, mert teljes életet élt. Semmi sem hiányzik, mondta, nem vágyott már semmi után.

Az örökség, amit maga után hagyott, a hatás, amit az életével tett olyan végtelen marad, mint a mi szeretetünk és tiszteletünk iránta. Hálásak vagyunk, hogy vele lehettünk különleges, időnként fájdalmas utazásain, együtt a családtagokkal, barátokkal. A példa, amit utolsó hónapjaiban állított ugyanaz volt, mint egész életének példája: félelemtelenség, mély bölcsesség, humor és együttérzés. Olyan büszkék és szerencsések vagyunk, amennyire csak egy ilyen apa, barát, személyiség lányai lehetnek. Valamennyiünknek - gyermekeinek, családjának, barátainak, szeretőinek - nagyon fog hiányozni.

Lényének nagy részét kitevő életművén elgondolkodva elegendő befogadóképességet kaptunk, hogy alávessük magunkat elmúlása átélésének és megérthessük, ami megérthető belőle.

Ahogy felkészített bennünket a halálára, ezt mondta: sírjatok egy hétig, zokogjatok, sikoltozzatok, engedjétek szabadon a gyászotokat, bármilyen formát is ölt, aztán jöjjetek össze és tartsatok egy nagy bulit, zenével és tánccal és viccekkel és nevetéssel és ünnepeljetek. Hogy vissza tudjuk-e majd tartani a könnyeinket, ha letelik az egy hét, nem mondhatjuk meg előre, de szeretnénk megünnepelni az életét annyi baráttal, családtaggal és kollégával, amennyien csak elférnek együtt, egy közös térben.

Az ő szellemében és stílusában, valamikor az elkövetkező hetekben őt ünneplő összejövetelt fogunk szervezni. Amint tudjuk, hogy mikor lesz erre módunk, megkérünk benneteket, hogy jöjjetek és ünnepeljetek. Mindig azt mondta, hogy ünneplésre összegyűlni ad értelmet és örömet az életnek. Péter nagyon sok emberrel volt kapcsolatban és mi reméljük, hogy eljössz. Megtiszteltetés lesz számunkra, ha velünk ünnepelsz és Péter örülni fog.

--Galus Judy Halasz és Cora Fisher
New York

 (Fordította: Najmányi László)

_______________________________________________

Halász Péter 2006 március 9.-én, New York-ban meghalt. 63 éves volt. Utolsó napjait lánya, Galush Brooklyn-i lakásában töltötte. Családja körében érte a halál. Minden művészet- és szabadságszerető ember gyászolja  a kortárs színházművészet egyik legbátrabb, legeredetibb, leginvenciózusabb alkotóját. Hamvasztásáról később történik intézkedés. 

Mint ismeretes, utolsó, nagyvonalú, életvidám gesztusként a gyilkos kórtól szenvedő Halász Péter 2006 február 6.-án, a budapesti Műcsarnokban megrendezte saját búcsúszertartását. Barátai, tisztelői remélik, hogy a búcsúszertartást az év legjobb magyar színházi előadásának választják, és azt is, hogy a generációknak példát mutató művész munkásságát Magyarországon végre magas állami elismerésben részesítik. Azoknak, akik a színházművészetet nem gyáriparnak, a mindenkori politika eszközének, hanem élő, meglepetésekkel, lélekkel teli, közösségteremtő, szakrális tevékenységnek tekintik, fájdalmasan hiányozni fog Halász Péter és nem-imitációs színháza.

(First published at artportal.hu)

__________________________________________________________