Les Fleurs du Mal
Presents:

 Az igazi Blum
avagy
Virág elvtárs visszatért
Tiszteletadás James Joyce élő szellemének, non-representational fesztivál-színház formájában
 
Előadta a Les Fleurs du Mal társulata, vendégművészek közreműködésével, a ReJoyce 2004 fesztiválon, a szombathelyi Főtéren, a főtérbe torkoló sikátorokban és a Művészetek Házában, 2004 június 11-én

Közreműködtek:
James Joyce: Kósa Béla; Nora Barnacle Joyce: Ladik Katalin; Lucia Joyce: Tóth Imola; Leopold Bloom: Gőz István; Korg O’Borg, ír nagykövet: W. Farkas László; Íbis, Ísis papnője: Molnár Judit; Milly és Molly, Lucia barátnői, valamint Meta és Morph, a Blum vallás papnői: Nagy Szilvia és Ostyola Zsuzsanna; Fjodor Saljapin, operaénekes, szombathelyi polgár: Márffy Lajos; A Blum Ház gondnoka: Karl-Heinz Wienerblut
Tangóharmonikán kísért: Mérei János
Jelmeztervező: Cselényi Nóra; Látványtervező: InterZóna; Mix: DJ NoMore
Koreográfus: Nagy Szilvia
A rendező munkatársa: Barták Balázs
 Írta, zenéjét összeállította és a fesztivált rendezte: Najmányi László

 Történt 2004 június 11-én, Szombathelyen

Reggel 10 óra
Prelűd

A Blum Ház kapuján kilépve (Fő tér 40. Szombathely) Lucia Joyce és barátnői, Milly és Molly  reggeli sétára indulnak Samuel  Beckett és Ibis,  Isis  papnője  kíséretében 

(A Blum ház kapujában tangóharmonikás keringőt játszik. Lucia Joyce jelenik meg a kapuban barátnői. Lucia Pergolesi dalt kezd énekelni. A tangóharmonikás kíséri. Elindulnak a Fő téren át, a Művészetek háza felé. A mosolygó lányok virágokat osztanak a járókelőknek, az Art Café teraszán ülő vendégeknek, keresztet vetnek a Szentháromság szobránál. Ha kérdezik őket, nem válaszolnak, csak az ajkuk elé teszik az ujjukat és azt mondják: „Pszt!”  Két kámzsás alak, Bloom és Korg követi őket. Arcukat nem látjuk.

A Belsikátorba érve Lucia befejezi a dalt. A Művészetek Háza teraszáról Saljapin nézi a közeledőket. A tangóharmonikás kíséretével duettet kezdenek énekelni. Amikor befejezik a dalt, a lányok és a tangóharmonikás bemennek a házba. A két kámzsás alak követi őket.)

10:30 óra
Leopold Bloom  Nemzetközi Virágkötő Verseny és Kiállítás
Művészetek Háza

(A virágokkal díszített előcsarnokban büfé működik. A színészek elvegyülnek a közönséggel. A teraszon tangóharmonikás keringőket játszik, a lányok táncolnak és virágszirmokat szórnak a Belsikátor járókelőire. Wienerblut csenget és a teraszra hívja a közönséget.)

Wienerblut:
Lipót szereti Szombathelyt!

Kórus:
Szombathely szereti Lipótot!

Wienerblut:
Hölgyeim és Uraim! A nevem Karl-Heinz Wienerblut, a Virág Lipót Állandó Zenés Színház magánénekese vagyok. Az a megtiszteltetés ért, hogy engem kért fel a K. Bizottság a Virág elvtárs dicsőséges visszatérésének századik évfordulóján rendezett Leopold Bloom Nemzetközi Virágkötő Verseny és Kiállítás megnyitására. Szombathely Szabad Ír Városállam büszke kelta gyökereire, ezért arra kértük a Virágkötő Verseny résztvevőit, hogy az Ír anyaország hangulatát megidéző kompozíciókat álmodjanak nekünk Szombathely Főkertészének centenáriumán. Mielőtt azonban elmerülnénk a versenyre benevezett pompás virágkompozíciók élvezetében, imádkozzunk ahhoz, akinek a városunkat elárasztó, példátlan pompát és bőséget köszönhetjük, a Főtér szökőkútját és butikjait, az Alpokból érkező friss szellőt, és a Főtér alatt kiépített alagútrendszert, amelynek mélyén az idő ketyeg.

Kórus:
Ez a város a te kerted és mi a te virágaid vagyunk, Savaria Főkertésze, Nyugat Királynője, igazi Blum. Te ültetsz el, te keltesz ki, te öntözöl, ápolsz, nevelsz fel bennünket, száz éve már. Te nyesed le vadhajtásainkat, te tartod távol a gyomokat és kártevőket tőlünk, és egyedül te gyönyörködsz öntudatlan szépségünkben, amíg el nem hervadunk. Kérjük, ne vond meg gyökereinktől az éltető vizet és ne takard el előlünk a Napot.

Wienerblut:
Gondolataid mélysége meghaladja elménk bátorságát. Eszméid magassága nekünk szédülést okoz. Költészeted lenyűgöz bennünket, hatalmad átlép szokáson, s jogon. Alattad városunk virágkorát éli. Regionális központ lettünk. Szombathelynek már van tengeri kikötője, hisz meghódítottad Dalmáciát és Isztriát, és az olasz tengerpartot Velencéig. Ma már egész Pannónia nekünk adózik és Hunnia is féli Blum Lipót ostorát. Burgenlandtól a Kaukázusig, Moldáviától az angol partokig tisztelik és rettegik  Szombathely Virág Trónját. Győrt, Zalaegerszeget felégették légióink. Körmendből csak a vasútállomás maradt. Betiltottad a sertésmájat, megtanítottál bennünket a frissen ölt borjú melegen kitépett veséjét felmutatva áldozni az unatkozó isteneknek.

Kórus:
És szólnak a harangok és az égbolt kárpitja meghasad. És Virág elvtárs szálla alá a mennyekből, rózsaolajban pácolt sertéscsülök formájában. És elküldte értünk a Virág Fiúkat, nagy, fekete autókon. És a jókat elválasztotta a rosszaktól. És elindultak a Naphajók a kiválasztottakkal. És megteltek az átkozottakkal a Főtér alatti kazamaták. És kétezer év után újra csend lett Savariában.

Wienerblut:
Csend van, jótékony csend, amely minden bűnt eltakar. Csak az idő malmai őrlik a csontokat. Csak a rózsaolajprések csikorognak a Főtér alatt. Engedelmes virágok bódító illata tölti be a szombathelyi éjszakát. Virág elvtárs visszatért! Minden hatalmat a kertészeknek! Halál a vak Joyce követőire!

Joyce: (A padlásablakból.)
Figyelem! Figyelem! Kérem figyeljenek! Hall engem odalenn valaki? A nevem James Joyce. Menekült író vagyok családommal, Írországból. Tévedésből érkeztünk városukba. Eredetileg Zalaegerszegre igyekeztünk. A vasútállomáson leszedtek bennünket a vonatról. Virág Lipót parancsára bezártak bennünket a Blum ház padlására. Ennek már 89 éve. Azóta nem mehetünk ki. Kérem, értesítsék az ír Nagykövetséget!

Nora:
A nevem Nora. Nora Barnacle Joyce. A férjem ezúttal igazat mond, noha vak. Elegem van a virágokból. Elvették tőlünk a gyermekeinket. Luciát és Giorgio-t. Be akarják őket avatni a Blum vallásba. Rózsaolajat fecskendeztek vénáikba. Virágszirmokkal táplálják őket. Luciát énekeltetik is Virág elvtárs irodájában. Fagylaltot nyalatnak velük a Kunsthalle padlójáról. Kérem, hogy hallgasson meg minket a Központi Bizottság. És aki megtalálja, adja vissza James szemcseppjeit.

Joyce:
Nora, maga már megint zavaros. Nem kell látnom ahhoz, hogy tudjam, mi folyik körülöttem. Beleszagolok a  levegőbe és érzem Virág Lipót illatát. Ez nem játék, ez nem színház! Ennek semmi köze Európához! It’s too much! Az osztrák határ csak néhány kilométerre van innen, de Mongólia bizony közelebbinek tűnik.

Wienerblut:
Blaszfémia! Szentségtörés! Bloomgyalázás! Ez az ember hazudik. Ő nem James Joyce és nincs sem ő, sem állítólagos felesége a padlásra zárva. Bármikor lejöhetnek, ha akarnak. Nevetséges az az állítása is az úrnak, hogy 1915 június 16-án érkeztek városunkba. Senki sem látta őket eddig itt. Ha maguktól nem jönnek le a padlásról, majd mi lehozzuk mindkettőt. Kérem az ügyeletest, hogy intézkedjék.

(Joyce-ékat az őrző-védőkként alkalmazott Bloom Fiúk lehúzzák a padlásablakból, kiabálás, veszekedés a lépcsőházban. „A kalapom, te troglodita!”, kiabálja Nora, szerbül szitkozódik. „A szemem! A szemem”, kiabálja Joyce, ahogy hurcolják le a foglyokat a padlásról. Bloom kimegy, eltűnik a Romkertre vezető lépcsőn. Korg követi. )

Wienerblut:
Lipót szereti Szombathelyt!

Kórus:
Szombathely szereti Lipótot!

(A lányok a szalonba mennek.)

Wienerblut:

Hölgyeim és Uraim, most pedig engedjék meg, hogy bemutassam Önöknek a Bloom Házat. Kérem kövessenek.

 
Stációk:

1. Gertrude Stein Szalon:
(Lucia Joyce és barátnői, Ibisz, Isis papnője, Milly és Molly Madame Blavatsky 1915 június 11-én, trieszti Szombathely Kör összejövetelén levezetett spiritiszta szeánszának történetét transzponálják a tánc nyelvére.)

 2. Romkert:

(A csuklyás köpönyeget viselő Bloom és az ír Nagykövet James Joyce piros, Renault gyártmányú gépkocsiját mossák a Művészetek Háza Romkertjében.)

3. MetalBloom Pince:

(A Yehuda Loeb Kápolnában Nora gyertyafénynél mosogat, James Joyce széken ülve, ópiummámorban képzelete Dublinjában sétál.

18 óra
BloomWalk
Belsikátor

(Kinyílik a Művészetek Háza kapuja. A Joyce házaspár vezetésével kijönnek és a ház előtt felsorakoznak a szereplők.)

Wienerblut:
Lipót szereti Szombathelyt!

Kórus:
Szombathely szereti Lipótot!

(A menet elindul a Belsikátorból. Bemennek az Art Caféba. A színésznők virágokat osztogatnak a kávéház vendégeinek, a pincérnőknek, járókelőknek. Amikor átadnak egy-egy szál virágot, ujjukat a szájukhoz emelik: „Pszt!”, mondják. Az óramutató járásával egyező irányban megkerülik a Szentháromság szobrát, bemennek a Városházára, az óramutató járásával egyező irányban megkerülik a portást, a színésznők virágot adnak neki és a Városháza éppen arra járó dolgozóinak. Visszaérve a Városháza elé, Ferdinánd, női fodrász, városi Főépítész ismerteti a Virág Lipót Állandó Zenés Színház épületére vonatkozó elképzeléseit.)

Ferdinánd:

Wienerblut: (Fontos pillanatokban felkiált.)
Lipót szereti Szombathelyt!

Kórus:
Szombathely szereti Lipótot!

(A Blum ház elé érve Joyce beáll készülő szobra helyére, a szobor pózában, mintha kilépne a falból. Wienerblut lefényképezi.)

Joyce:
James Joyce szelleme vagyok. 2004 június 11-e van, ha igaz. Bloomsday napján, június 16-án Virág elvtárs felavatja szobromat ennél a falnál, a Szombathelyre akkreditált ír nagykövet jelenlétében. Mivel a K. Bizottság nem engedélyezte, hogy Bloomsday napján kísértsek Szombathelyen, most szeretnék néhány, az alkalomhoz illő szót szólni, mielőtt nem késő.

Kórus:
Pszt! Meghallja Virág elvtárs!

Wienerblut:
Nem lehet.

Joyce:
Köszönöm, csak ennyit akartam hallani.

(Saljapin az O Sole Mio-t kezdi énekelni. A menet tovább indul a Ferencesek temploma irányába. A színésznők virágokat osztogatnak a járókelőknek. Amikor átadnak egy-egy szál virágot, ujjukat a szájukhoz emelik: „Pszt!”, mondják. Az ír nagykövet Szent Patrik naplóját olvassa angol nyelven. Wienerblut fordítja szavait.)

Korg:
I, Patrick, a sinner, a most simple countryman, the least of all the faithful and most contemptible to many, had for father the deacon Calpurnius, son of the late Potitus, a priest, of the settlement of Bannavem Taburniae; he had a small villa nearby where I was taken captive.

Wienerblut:
Én, Patrik, bűnös, nagyon egyszerű, vidéki ember, a hívők legutolsója és sokak számára végtelenül ellenszenves, apámként a Bannavern Taburnie településről való Calpurnius dékánt, a néhai Potitus pap fiát tisztelhetem.

 Korg:
I was at that time about sixteen years of age. I did not, indeed, know the true God; and I was taken into captivity in Ireland with many thousands of people, according to our deserts, for quite drawn away from God, we did not keep his precepts, nor were we obedient to our priests who used to remind us of our salvation.

Wienerblut
Apám kis villájának közelében ejtettek rabságba, tizenhat éves koromban. Nem ismertem még az igaz Istent, amikor sok ezer más emberrel együtt, fogolyként vittek Írországba, ürességünkért büntetésül. Mert nagyon messze éltünk Istentől, nem tartottuk meg előírásait, mint ahogy a bennünket a megmenekülésünk lehetőségére emlékeztető papokra sem hallgattunk.

Korg:
And the Lord brought down on us the fury of his being and scattered us among many nations, even to the ends of the earth, where I, in my smallness, am now to be found among foreigners.

Wienerblut
És az Úr ránk bocsájtotta lényének haragját és szétszórt bennünket sok nemzet között, még a világ végeire is elkergetett, ahol engem most, minden kicsinységemben, idegenek között lehet megtalálni.

(A menet a Ferencesek templomához ér.)

1915 június 16-án ezen az úton érkezett városunkba James Joyce és családja. Kitiltották őket Ausztriából. Virág elvtárshoz jöttek, segítségért.

Joyce:
Elegem van az Osztrák-Magyar Monarchiából. Engem itt angolnak néztek! Fiamat, Giorgio-t zsebtolvajlással vádolták. Tényleg, hol van Giorgio? Őt is betiltották? Mindegy. Lányomra, Luciára rátámadt a kalauz. Feleségem, Nora ismét felfázott. A szemembe csapódó koromtól belobbant a glaucomám.

(A menet visszafordul, a tér jobboldalán haladnak a Szentháromság szobra felé.)

Útitársaink javaslatára Körmenden leszálltunk a vonatról. Azt mondták Körmend Szombathely vasútállomása. Négy nyelven, magyarul, németül, héberül és szerb-horvátul ismételték: "Szálljanak le Körmenden, mert az Szombathely vasútállomása!" Egyikük még latinul is elmondta ugyanezt. A kalauz bólogatott, "Ach ja, Körmend, ja, ja, Szombathely, ja", mondta Leszálltunk Körmenden. Alkonyodott, esni kezdett az eső. Csomagjainkat ellopták a peronon. Utolsó pénzünkön bérkocsit fogadtunk. A kocsis részeg volt, eltévedt a földutakon. Az éjszaka során többször visszavitt bennünket a körmendi vasútállomáshoz. Feleségem hólyagproblémákkal küszködött. Fiam idegrohamot kapott és amikor villámlani kezdett, ránktámadt. Gerinctörő földutakon bolyongtunk. Nora sikoltozott, Giorgio ordított, a részeg kocsis kurjongatott. Tényleg, hol van Giorgio? Őt is betiltották? Mindegy. Lányom, Lucia katatóniájába menekült. Mereven, mozdulatlanul ült egész úton. A plüsskutyáját símogatta, a semmibe nézett. Néha, halkan szomorú ír dalokat dúdolt az esőben.

Lucia:
Halott vagyok, hideg belül. Hideg és távoli, ködszerű. nyugodt, örömtelen. Nincs bennem tűz, akarat, nincs bennem áldás. Nem érzek semmit, nincsenek vágyaim, nincs véleményem. Nem keresem senki társaságát. Én is meghaltam, amikor anyám, Nora Barnacle Joyce szándékos, kiszámított kegyetlenséggel meggyilkolta kutyámat, Bikit. Akibe néhány nappal azelőtt apám, James metempsychosis módszerével transzportáltam halhatatlan lelkemet. Testemből az álmokat, szívemből a nevetést, az életerőt. Biki kutyám testében meghaltam, a trieszti utcán, amikor Bikit elgázolta az autó. Anyának nem lett volna szabad nyitvahagynia a bejárati ajtót. Még akkor sem, ha odaégett valami. Akkor nem szökhetett volna az utcára Biki, nem gázolta volna el az autó. Amit szerintem anyám, Nora, Barnacle Joyce rendelt éppen akkor, éppen oda.

Halál reá. Halál reá. Ezerszer és még ezerszer: halál reá. Nora, eleget éltél már. Norának meg kell halnia. Ha Bikit nem ütötte volna el az autó, még mindig élnék. Táncórákra járnék, csokoládét ennék, virágokat kapnék, mint mindenki más. Már csak feladatot hajtok végre, mert Biki halála nem maradhat megtorlatlanul. Csak azért követtem családomat erre az utazásra, hogy egy alkalmas pillanatban megöljem anyát. Akár apám, James hulláján átgázolva, akár a testvérem segítségével, akár egyedül is. Meg kell ölnöm Norát, mielőtt ő is átadná lelkét valakinek, vagy valaminek és abban élne tovább. Ez a város alkalmasnak látszik az anyagyilkosságra. Itt ölöm meg anyát. Azt akarom, hogy Nora fekete lelke ezekben a reménytelen sikátorokban kóboroljon egy örökkévalóságon át.

Halott vagyok, de nem hálás. Lelkem ott bolyong még mindig a trieszti utcán. És a Biki kutya lelke is vele van. És ők mindig ott bolyonganak majd. Még akkor is, amikor nem lesz már az az utca, azok a házak, a kegyetlen város, Trieszt. Helyükön kietlen pusztaság izzik a gyilkos nap tüzében, a kiszáradt tenger egykori partjain.

(Énekelni kezdi a Pergolesi dalt.)

Joyce:
Lucia drágám, elég! Majd Zürichben megbeszéljük, oké? Papa tudja a megoldást. Minden rendben lesz, minden nagyon jó lesz. Majd kapsz egy másik kutyát. Anyától ne félj. Anya mindent tud és nem bánja, ha velem alszol ezután. Csak tedd vissza anya kalaptűjét anya kalapjába. Kérlek, hagyd most, hogy Virág elvtárssal megbeszéljem, amiért jöttünk. Aztán már utazunk is tovább Zürichbe, ahol nagyon sok a kutya. Ígérem neked. Olyanok, mint a Biki, szépek, nagyok. Én is szerettem a kutyádat, bár széttépte a kézírataimat, azonnal ugatni kezdett, ha elaludtam és bizony, néha megharapott. Nemcsak engem harapott meg. A Fettucini ikrek is miatta kerültek kórházba, Giselle és Alfredo. Anya is szerette Bikit. Emlékszel, sírt, amikor Biki ott vinnyogott vérében az utcán, amíg el nem hallgatott.

Nem tudtuk, hogy a metempsychosissal kísérletezel. Nem kellett volna az asztalon hagynom a kézíratot. Lucia, te mindent félreértettél, amit a lélek transzmigrációjával kapcsolatban mondtam neked, vagy amit a kézíratomban olvashattál erről. Lucia, az emberi lelket nem lehet akarati úton átköltöztetni egy másik élőlénybe, vagy élettelen tárgyba. Metempsychosis nincs, az egész elméletet vakságom sugallta, csak spekuláció. A lélek velünk van, amíg a testünk él. Nem fog belőlünk kiköltözni, sem kérésre, sem parancsra. Marad a helyén, működteti a testet, amíg érdemes, aztán kikapcsol. Amit a kézíratomban olvastál, csak teória, fikció, kitalálás. A lelked még mindig benned van, a szíved mélyén, ott, ahol volt. Emlékszel, Anya segített eltemetni Bikit, éjjel a parkban, a ciprusfák alatt. Az igaz, hogy nem volt pénzünk síremlékre, de a regény, amin most dolgozom átütő siker lesz, tudom. A honoráriumból méltó síremléket állítunk Bikinek Triesztben. És veszünk neked egy másik kutyát. Folytathatom?

Nos, Virág elvtárs, báró Putzi Fliege, akit a trieszti Berlitz nyelviskolában próbáltam abszolute sikertelenül angol nyelvre tanítani, nos ez a báró Fliege tanácsolta, hogy  ha segítségre van szükségem, keressem meg önt, akit a kortárs művészetek nagylelkű támogatójaként írt le, remélem a valóságnak megfelelően. Nos, átkozottul szükségem van most segítségre, mert a politika megint kilátástalan helyzetbe hozott.

Korg:
For they can’t bear the lightness of my light, they are now accusing me of being a cheat and a liar, and of eating and making love to dead human flesh, even to the dead body of my sister, the one I mourn most of all my losses.

Wienerblut:
Mert nem tudják elviselni világosságom fényét, szélhámossággal és lopással vádolnak, és azzal is, hogy halott emberek húsát eszem és hullákkal szeretkezem, még saját húgom halott testével is paráználkodtam, mondják, éppen azzal, akit legjobban gyászolok összes veszteségeim közül.

Korg:
But on the day of Judgemet, my innocence will come to light and the Father will make turn my miserable rags white and I will sing praises to the Lord, among the saved.

Wienerblut:
Ám ártatlanságomra fény fog derülni az Ítélet napján, és az Atya akaratából nyomorúságos rongyaim kifehérednek és a többi megváltottal együtt fogom énekelni az Úr dícséretét.

Korg:
Because the Lord is the One, and in the One there are three Persons, which like the three perfect leaves of the shamrock, grow out of the same stem.

Wienerblut:
Mert az Úr az Egyetlen, és az Egyetlenben három Személy van, amelyek, mint a lóhere három tökéletes levele, ugyanabból a szárból sarjadtak ki.

Korg:
Amen.

Wienerblut:
Amen.

Lucia:
Csend száll az alvó városra. A város szereti a csendet. Gyűlöli, ha megzavarják álmát. Száz éve megállt itt az idő. Nem változott azóta itt semmi sem. Minden éjjel ugyanaz az álom ismétlődik. Lipót szereti Szombathelyt!

Kórus:
Szombathely szereti Lipótot!

(Visszaérnek a Művészetek Házához. A teraszról tangóharmonikaszó hallatszik: ír tengerészdalok. Bemennek a házba.)

20 H
Pszt!
Virágszínház a Művészetek Háza Gertrude Stein Szalonjában

Narrátor:
A helyszín a Művészetek Háza Gertrude Stein Szalonja, Szombathelyen. A szalon ablakai a Főtérre nyílnak Baloldalt asztal, rajta sötétszínű vízzel teli mosogatóedény. James Joyce fejét felesége, Nora ölébe fektetve pihen.

Leányuk, Lucia és barátnői, Milly, Molly és Íbisz tablóban ülnek a jobboldali, második ablak előtt. Bloom a baloldali, első ablaknál áll, asztala mögött. Az asztalon papírok, toll, számológép, üvegkancsóban dublini esővíz, pohár, asztali lámpa. Őexcellenciája Korg O’Borg, Írország Szombathelyre akkreditált Nagykövete Szent Patrik Naplóját olvassa a jobboldali ablaknál. Fjodor Saljapin a zongorához támaszkodva megszólal.

Saljapin:
Én, Fjodor Saljapin szombathelyi polgár magamban beszélek, mert más nem hallgat meg. Ütvefúróként dolgoztam a porcelángyárban 427 évig. Hosszú, munkás életem során tányérok tízmillióit törtem össze. Bérem soha sem volt több, mint ami testem puszta fenntartásához elég. Megtakarítani, tervezni nem tudtam. Feleségem, Ambrózia elhagyott. Lelki igényeim kielégítésére nem maradt időm. Ha visszanézek az életemre, törött tányérokkal borított sivatagot látok. Ha lenne is ép tányérom, nem tudnék mit beletenni. Ha csak el nem lopnám a  halat, amit a Perint patakban fogott ma a szomszédom. Köszönöm. Eddig magamban beszéltem, most énekelni kezdek.

(Énekelni kezdi a Volga dalt.)

Narrátor:
Lipót szereti Szombathelyt.

Kórus:
Szombathely szereti Lipótot.

Narrátor:
Nyári estéken, mint ez, Lipót szereti főtéri háza ablakából nézni a járókelőket. Mindenkit ismer Szombathelyen. Itt született, ezekben a sikátorokban bújócskázott barátaival gyermekkorában, itt lett először szerelmes és itt élte át először a csalódás élményét. Ebben a városban járt iskolába és tanulmányai végeztével itt kezdett el dolgozni. Mint apja, Blum Márton és három fivére, ő is textilkereskedéssel foglalkozott. A Monarchia legfontosabb tengeri kikőtőjének számító Triesztben vásárolták az angol gyapjút és ott adták el a szombathelyi régióban szőtt zsákvásznat.

(Bloom az asztalához ül, tölt magának egy pohár vizet, iszik, aztán folytatja korábban megkezdett könyvelését.)

Triesztben ismerkedett meg James Joyce-al, akitől angol nyelvleckéket vett a Berlitz Intézetben. Ő mutatta be az írót a Szombathelyi Körnek. Az 1860-as évek végén alakult Szombathely Kör szombathelyi származású művészekből, tudósokból, orvosokból, ügyvédekből, üzletemberekből állt. Kiállításokat, koncerteket, felolvasásokat rendeztek, ahol Lipót is gyakran megfordult. Különösen az Indiából európai előadókörutakra érkező Madame Blavatsky spiritiszta szeánszai érdekelték.

(A lányok, ujjaikat összetéve eltáncolják a szeánszot.)

A médiumon keresztül beszélhetett rég halott őseivel és üzleti tanácsokat kérhetett tőlük, amelyek rendszerint beváltak.

(Bloom beüt egy számot a számológépbe, a gép berreg.)

Egy ilyen szeánszra vitte el Lipót angol tanárát, James Joyce-ot, 1915 június 11-én, pontosan száz évvel ezelőtt. A glaucomától szenvedő Joyce szenvedélyes kutatója volt az okkult tudományoknak. Különösen a lélek más testekbe, vagy élettelen tárgyakba, akaraterővel történő áthelyezése érdekelte. A zöldhályog okozta teljes vakság periódusaiban saját módszert dolgozott ki, amelynek segítségével lelkét hosszabb-rövidebb időkre ki tudta szabadítani tokjából és így néha visszautazhatott szeretett Dublinjába, anélkül, hogy teste elhagyta volna szobát.

A módszert metempsychosisnak nevezte és egyedül leányának, Luciának mondta el a módszer titkát. A tapasztalatlan, fiatal lány egy őrizetlen pillanatban kipróbálta a metempsychosist. Mélységes kétségbeesésében, mert nem kapott fagylaltot, lelkét átadta kutyájának, Bikinek. A kutyát néhány nap múlva elgázolta egy autó. Lucia azóta halottnak hiszi magát, mint ahogy barátnői, Milly, Molly és Íbisz is, akik megírígyelték tévképzetét és elkezdték utánozni Luciát.

Az egyre több időt képzeletének Dublinjában töltő Joyce észre sem vette, hogy leánya megváltozott. Csak felesége, Nora furcsállotta, hogy Lucia már nem kér fagylaltot és szinte alig beszél. Az író ekkor már módszerének továbbfejlesztésén dolgozott. A térben való szabad utazás után az időben való mozgás érdekelte. Vissza akart menni a görög Aranykorba, át akarta élni Odüsszeusz sorsát.

A Szombathelyi Kör által szervezett spiritiszta szeánszon, Madame Blavatsky, Joyce kérésére megpróbálta megidézni Homérosz szellemét, de Homérosz helyett Yehuda Loeb rabbi, a prágai Gólem alkotója jelent meg, levegőben lebegő asztráltest formájában. A rabbi azt tanácsolta Joyce-nak, hogy ne kísérletezzen a metempsychosissal. Ne próbálja meg halhatatlan lelkét átültetni egy másik testbe, vagy élettelen tárgyba. Ha mégis megteszi, akkor úgy fog járni, mint a rabbi járt az agyagból megformált córesszel. Golem alkotójára támadt és kis híjján felégette Prága városát.  Vigyázzon Joyce, hogy mit ír, mert ha lelkét átadja valamelyik regényhősének, az túl fogja élni őt és emlékét meggyalázza, mondta a rabbi és asztrálteste szertefoszlott.

A spiritiszta szeánsz után néhány nappal az angol útlevéllel utazó Joyce családot kiutasították a háborúban álló Ausztriából. Zürichbe akartak jutni, de nem volt pénzük a vonatjegyekre Svájcig. Elfogadták Lipót meghívását Szombathelyre, ahol a háború idejére menedéket és munkát ajánlott nekik.

(Bloom egymás után két számot üt a számológépbe. A számítógép kétszer berreg.)

James Joyce és családja 89 éve, 1915 június 16-án érkezett Szombathelyre. Azóta a Blum házban laknak és nem tűnik úgy, hogy a közeljövőben tovább akarnának utazni Zürichbe. Oda inkább hasonmásaikat küldték, Lipót számlájára. A Joyce család Lipót textilkereskedésében kapott munkát. Joyce a megrendeléseket írta, Nora a Lipót háztartását és könyvelését vezette. Fiukat, Giorgio-t Lipót megbízta a Blum érdekek pomerániai képviseletével. Leányuk, Lucia énekes-táncos szerepeket kapott a Virág Lipót Zenés Színházban, ahol fellépett Pablo Casals is.

Joyce és családja megérkezésük pillanatában megszerették Szombathelyt. Elbájolta őket az utcákat, tereket ékesítő virágok pompája, a társas táncosairól már akkor híres város lakóinak kifinomult eleganciája, politikusainak békét, harmóniát és jólétet teremtő bölcsessége. Joyce Pannónia Dublinjának nevezte Szombathelyt és méltán. Szombathely abban az időben lüktetett a kreatív energiáktól. Pablo Casals koncertezett a városban. A Blum család meghívására szabadságát rendszeresen Szombathelyen töltő Teller Ede, memoárjai szerint itt kapott inspirációt az ősrobbanásnál is nagyobb hatóerejű bomba terveihez.

Joyce Szombathelyen  írta meg Ulyssesét, amelyet Zürichben élő klónja juttatott el a kiadóhoz. A regény főhősét Lipótról mintázta. Ezt Lipót nem tudta neki megbocsájtani. Noha még mindig a házában élnek, Lipót a regény megjelenése óta, 82 éve nem beszél az íróval. Bár Joyce már régen nem dolgozik az irodában, fizetését továbbra is kapja. Lipót eltűri a rigolyáit. Nora közvetít közöttük, ha éppen úgy hozza a hangulata. Norát 89 év alatt sem tudta kiismerni Lipót és teherbe ejtenie is csak egyszer sikerült.

(Bloom számot üt számológépébe. A számológép berreg. Bloom feláll, kinéz az ablakon.)

Nyári estéken, mint ez, kínos csend ereszkedik a Blum ház szalonjára. A házigazda és vendégei nem szólnak egymáshoz. Lipót az ablakban áll, a Főtér járókelőit nézi. Joyce nem enged a házban televíziót. Amikor tavaly Lipót, Lucia kérésére vásárolt egy készüléket, Joyce kidobta az ablakból, az Art Café teraszára. Két uzsonnázó politikust kórházba vittek. Egy másikat érzelmi károk érték. Lipótot feljelentették. Joyce nem volt hajlandó felelősséget vállalni tettéért. Nora Lipót ellen tanúskodott a bíróságon. Azt vallotta, hogy Lipót dobta ki az ablakon a tévét. Lipótot elitélték.

Lipótnak nem lesz már televíziója, gondolja Lipót, ahogy az ablakában állva nézi a Főtér járókelőit. Akit csak lát, az mind feljelentette már, a szüleik is, a nagyszüleik is, és Lipót is feljelentett mindenkit, akivel hosszú élete során találkozott. Egymás feljelentgetése már a római korban a szombathelyi kultúra szerves része volt. Az idők során csak a módszerek finomultak. Amióta visszatért Virág elvtárs, a helyzet fokozódik. Ma már Szombathely a külföldet is feljelenti.

(Megszólal az ír Nagykövet.)

Korg:
Comrade Virag keeps on logging entirely baseless accusations against me and my Government at the World Court. The Irish Treasury is now empty, due to the mounting court costs. We have to borrow from the damned English. Now they want us to let their Turks in and build them minarettes. We already have muezzins in Dublin, the rest is your guess.

Narrátor:
Őexcellenciája, Korg O’Borg, Írország Szombathelyre akkreditált Nagykövete szerint Virág elvtárs őt és Kormányát is rendszeresen feljelenti a Világbíróságon. Az Ír Államkassza kiürült az eddig kifizetett bírósági költségek miatt. Az átkozott angoloktól kell kölcsönkérnünk, mondja. Most azt akarják, hogy engedjük be a törökjeiket és építsünk nekik minaretteket. Napfelkeltekor  müezzinek énekelnek Dublinban, a többit elképzelhetik.

Korg:
We had to auction off our world famous informatics industry and most of our cultural heritage, including spectacular druide dolmens and monoliths. We were forced to sell, well below their actual value, all of our multiplicators on the slavemarkets of  Europe. So now we have no people who would be capable to file successful applications for Union grants. Ireland is now in ruins, but Comrade Bloom’s accusations against us just won’t stop.

Narrátor:
El kellett árvereznünk világhírű informatikai iparunkat és kulturális örökségünk nagy részét, beleértve látványos druida dolmeneket és monolitokat is. Arra kényszerültünk, hogy áron alul adjuk el pályázatíró specialistáinkat. Nem maradt olyan szakember Írországban, aki sikeres Uniós pályázatokat tudna írni. Noha Írország romokban hever, Virág elvtárs folytatja feljelentéseit ellenünk.

Korg:
We are deeply concerned about the fate of our potato fields and whaling fleet. If the groundless accusations against Ireland continue, we’ll be forced to put the ships and the potato fields on the block too. If that happens, millions will die of starvation, all across St. Patrick’s islands. Is that, what Szombathely really wants?

Narrátor:
Aggódunk krumpliföldjeink és bálnavadász flotillánk sorsa miatt is. Amennyiben az Írország elleni feljelentések folytatódnak, el kell adnunk azokat is. Ha erre sor kerül, milliók fognak meghalni Szent Patrik szigetein. Tényleg ez az, amit Szombathely akar?

Lipót szereti Szombathelyt.

Kórus:
Szombathely szereti Lipótot.

Narrátor:
Lipót fáradt. Lipót zenés színházat akar.

(A zongorista blues-t kezd el játszani. Lucia feltámad és énekelni kezd. Barátnői táncolnak. James Joyce feléled felesége ölében. Feláll, megkeresi sétapácáját és ő is táncolni kezd. Nora elkezd  mosogatni.)

Joyce:
Gutten Abend, Meine Damen und Herren, jóestét kívánok Hölgyeim és Uraim! Mi vagyunk a romlás virágai. Sötétben nyílunk, mélyen a föld alatt. A polgári társadalom hullájának nedveiből táplálkozunk. Szépségünk halálos iskolára, politikára, egyházra egyaránt. Szabadok vagyunk, mint a legkeserűbb gondolatok. A nevem James Joyce. Önkéntes száműzött vagyok, Írországból. Feleségemmel, Norával osztom meg száműzetésemet. A politika és az egyház terrorja elől menekülünk, már száz éve. A szombathelyi Blum házban találtunk egy időre menedéket. Visszatért azonban Virág elvtárs, és Szombathelyről is mennünk kellett.

Nora: (Felnéz a mosogatásból.)
Ne plaçi malence moje.To si ti. I ja te baç takvog volim. Pszt! Hallgass kicsim. Meghallja Virág elvtárs. El kell kezdenünk a show-t.

Joyce:
Szabad vagyok, de nagyon beteg. Glaucoma kínoz. Vak vagyok. Ugyanakkor az írásnak, az írásból élek. Nem látom, amit írok. Mégis írok, mert máshoz nem értek. Vak vagyok ugyan, de a szaglásom kitűnő. Megmondja nekem, hogy hol vagyok.

(Beleszagol a levegőbe.)

Nem látom önöket, de sajtszagot érzek. Ez csak Svájc lehet. Talán Genf, Genéva. Nem látom önöket, csak a szagukat érzem. A fermentált tehénválladék mindent átható bűze, amelyből a theozófia butító tudománya is kinőtt. Nem, ez nem lehet Genf, ez a kipárolgás káposztaszagúbb, hiányzik belőle a francia típusú, akutt altesti rothadás fogatlan, ledér komponense. Az önök szaga más, mint a genfieké. Sokkal megállapodottabb. Testesebb, poroszosabb.

Nem, ez nem Genf, ez bizony Zürich. Szagukból itélve, Hölgyeim és Uraim, önök zürichiek. És ezen nem tudnak segíteni. Hiába mosdanak meg. Hiába cserélnek ruhát. Az, aki Zürichben él, sajtszagú lesz, a sajtszag beleivódik az énjébe és bárhová is veti később a sors, mindenhová viszi magával és árasztja magából ezt a savanyú kipárolgást. Azt hiszem, rosszul vagyok. Émelygés, fejfájás, elsajtult gondolatok. Az önök szagától halálközeli állapotba jutottam. Az agyam készül a gázaiktól felrobbanni. Elnézést kérek, Hölgyeim és Uraim. Önök nem tehetnek a szagukról. Ez a város. A politika. A rendszer. 

Nora: (Felnéz a mosogatásból.)
Ne plaçi malence moje. To si ti. I ja te baç takvog volim. James vak, azt hiszi, hogy Zürichben vagyunk. Nem tudja, hogy el sem hagytuk Szombathelyt. Amikor megmásztuk a Kálvária dombot, azt mondtam neki, hogy a Jungfraut másszuk. Nem akartam Zürichbe szökni vele. Itt legalább van biztos munkánk, a zenés színházban. Blumnak kapcaszaga van ugyan és  nyersen eszi a borjúvesét, de ő legalább nem kényszerít bennünket gondolkodásra. Beállítja a lámpákat, megmondja, hogy hova feküdjek, milyen magasra emeljem a lábam és mit kell énekelni. A gyerekek is szeretik.

Joyce:
Mert mi a politika, kedves, sajtszagú barátaim? Színház, amely csak önmagáról szól. A legfárasztóbb színház, mert folyamatosan katarzisra törekszik. És én, köszönöm, köszönöm, egyáltalán nem kérek  katarzist. Vakságom áldása révén már megvilágosultam. Meg tudom különböztetni a másolattól az eredetit. Engem nem az imitáció, nem a reprodukció, hanem a valóság foglalkoztat. Az apró, a történelem és a sajtó szempontjából lényegtelennek tűnő részletek. Például az, hogy miből fizessem ki a lakbértartozást. Ha színházba visznek, tüzet kiáltok. Ha a szavazatomat akarják, belobban a glaucomám.

Hölgyeim és Uraim, önöknek nincs szüksége közvetítőkre. Iktassák ki a middleman-t élettervükből. Engem nem tud, nem is akar senki képviselni. Ezt a nagyon mélyről jött és magát még mélyebre beásni igyekvő asszonyt sem képviselheti senki és annak a csipketerítő alatt örök álmát alvó, nem túl igéretes gyermeknek az érdekeit sem fogja soha életében képviselni senki. Aki azt mondja, hogy képvisel bennünket, az csak a hasznunkat fogja húzni, csak a saját és pereputtya hasznát fogja nézni és összeszövetkezik ellenünk a hasonszőrűekkel. Feleségem és én direkt demokráciát akarunk. Mi akarjuk eldönteni, hogy hol épüljenek utak, vagy hogy épüljenek-e egyáltalán. Egy ember, egy szavazat. És senki se juthasson be pártlistán, hogy bizottságokban uszítsa ellenem a szomszédaimat!

Ha felemelem a balkezem, nacionalistának bélyegeznek. Ha felemelem a jobbkezem, nemzetáruló vagyok. Ha lehajolok, hogy bekössem a cipőfűzőmet, a mozdulatot rasszista gesztusnak minősítik. És ha elcsúszom az olajon és békéért kiáltok, terroristák barátjaként emlegetnek és előbb-utóbb valaki elvágja a torkomat.

Túl sok az ember. Nem vitás. Éjjel-nappal, milliószámra bújnak ki az iszapból, mint a pondrók. Csak azért vannak, hogy legyenek. És ez a sajtszag. Nora, nem bírom tovább.

Nora:
Tak, tak.

Joyce: (csukott szemmel, halkan)
Norát apácák verték, engem molesztált a plébános. Fizetek a papnak, hogy imádkozzon helyettem a Szűzanyához, hogy az könyörögjön a fiának, hogy az kérje meg az apját, hogy az akadályozza meg a gázszolgáltatás kikapcsolását lakásomban.

Nora:
Tak, tak. Ne plaçi malence moje. To si ti. I ja te baç takvog volim. Pszt! Hallgass kicsim. Füle van a falnak.

Joyce:
Szent Tamás a Római Katolikus Egyház legnagyobb gondolkodója volt. Hatalmastermetű, kövér ember, aki szamárháton járt kolostorról-kolostorra, hogy tanítsa a teológiát. 1274 márciusában prédikálni indult Fossanuova cisztercita monostorába. Ahogy közeledett a monostorhoz észrevette, hogy nem jut eszébe semmi új, s amit korábban fontosnak gondolt elmondani, egyre lényegtelenebbnek tűnt. Megijedt, mert nem tudta, mit mondjon a szószékről a szavaira éhes szerzeteseknek. Önnön ürességétől megzavarva nem vette észre, hogy a monostor kapujához ért és bevágta a fejét a keresztgerendába. Ájultan esett le a szamárról. Amikor a sekrestyében magához tért, fejében készen találta élete legszebb szentbeszédét. Felment a szószékre és összefoglalta theológiáját. Érveivel, brilliáns stílusával elkápráztatta hallgatóságát. A prédikáció végére érve megáldotta a híveket, aztán összeesett a szószéken és meghalt.

Néhány órával később feldarabolt, kövér testét már hatalmas üstökben főzték a monostor konyháján, szépséges gregorián himnuszokat éneklő, csuklyás szerzetesek. Fossanuova cisztercita monostora Aquinoi Szent Tamás ereklyeként eladott csontjain gazdagodott meg.

Nora:
Tak, tak.
Meggazdagodtak.

Joyce:
Négyszáz év kellett a Római Katolikus Egyháznak, hogy elismerje, mozog a Föld. Szegény Gallilei. Giordano Bruno-t máglyán égették el, mert azt mondta, hogy mindenkinek saját lelke van és minden lélek más. Majd akkor nyeri vissza hitelét szememben az egyház, ha saját mártírjainak ábrázolásaihoz hasonlóan, minden templomában méltó emlékművet állíttat a Szent Inkvizíció áldozatainak is. Töbszörös életnagyságú, szobrokra gondolok, karóbahúzott, kerékbetört, máglyán elégetett szerencsétlenek mozgó, beszélő szobrait látom. Vonaglanak, kegyelemért könyörögnek, ordítanak a fájdalomtól.

Nora:
Tak, tak. Ordítanak.

Joyce:
Aztán beszélhetünk az áldozatok javainak visszaszolgáltatásáról. A globális, toxikus mocsárról. A gőzölgő iszapból szemétdombok állnak ki. A szemétdombok tetején színaranyból épített, szikrázó drágakövekkel ékesített templomok, amelyek belsejét puha selymekkel és bársonyokkal bélelték ki. Szólnak a harangok, hatalomról, pénzről énekelnek. A templomok mélyén,  illatos félhomályban hever a képmutató, eszik, iszik, konspirál, számolja az aranyát. Istene azt mondta neki: csak egy sarúd legyen és egy köntösöd. Benned van a túlvilág. Hallod, hogy énekelnek a bűnözők a templomokban? Ha papot látsz, nézd meg, mi van a szoknyája alatt. Ez nem az én testem! Én nem ilyen vagyok! Azonnal engedjenek ki! This is not my body! I don't look like this! Let me out, right away! Das ist nicht mein Körper. Ich bin nicht solche. Plötzlich lassen Sie mich aus! Questo non č il mio corpo. Io non sono fatto cosě. Rilasciatemi subito!

(Nora abbahagyja a mosogatást, viszzaül székére. Joyce felesége  ölébe hajtva fejét, elalszik. Nora ringatja, csitítja, énekel neki.)

Nora:
Ne plaçi malence moje. To si ti. I ja te baç takvog volim. Hallgass kicsim. Pihenned kell. Majd holnap kiengedlek pár órára.

(Blues zene indul, tangóharmonikán. Lucia énekel, barátnői táncolnak. Kitáncolnak a szalonból, hívják magukkal a közönséget.)

Joyce: (Hörög)
Hölgyeim és Uraim! Az előadás a Művészetek Háza Romkertjében istentisztelettel folytatódik.

(Lucia a Romkert Virágtornyába indul, A tangóharmonikás az erkélyre. Meta és Morph a Romkert ajtajához mennek, beengedik a közönséget és hozzákezdenek a szagtalanításhoz.)

21 H
Bloom Lipót imája
Rituálé a Művészetek Háza Romkertjében

(Helyszín a Művészetek Háza Romkertje (eső esetén a MetalBloom pincerendszer). Fjodor Saljapin a Volga dalt énekli az erkélyen. A szentélybe vezető ajtót két, kezükben virágot tartó papnő – Meta és  Morph nyitja ki. Légfrissítőt permetezve haladnak a közönség előtt. Szagtalanítják az oltárt és a kegytárgyakat is. Elűzik, ha kell, a szentély macskáit. Tangóharmonika szólal meg a Virágtoronyban. Milly Joyce az ablakban énekli a bluest. Az erkélyen fáklyafények gyulladnak ki. Joyce kottatartó állvány mögött áll odafenn. Amikor beszélni kezd, a zene elhalkul. A papnők elhagyják a szentélyt.)

Joyce:
A Bloom kultusz hívei a közelgő Bloomsday előtti áhítatra gyülekeznek a Művészetek Háza Romkertjében. A szentélyben megjelentek Szombathely előkelőségei: Itt vannak Ísis papnői és Osíris papjai, a MetalBloom Szabadkőműves Páholy Nagymestere, a Farkasember Polgári Kör tagjai, és a Leopold Bloom Nemzetközi Virágkötő Verseny díjazottjai. Eljött Ferdinánd, a neves hölgyfodrász és Városi Főépítész, a Virág Lipót Állandó Zenés Színház tervezője is, asszisztenseivel. Számos ismert Leopold Bloom hasonmás is feltűnik a tömegben. Közöttük van a nagyhatalmú Putzi Fliege városi tanácsnok, akit a Virág elvtárs néven ismert meg a civilizált világ.

(Csengőszó. Fáklyás papnők, Meta és Morph kíséretében Bloom érkezik a szentélybe. Mögötte Nora Barnacle, Joyce özvegye és Íbisz, Ísis papnője lépked. A processzió lassan halad az oltár felé.)

Bloom:
Lipót szereti Szombathelyt.

Kórus:
Szombathely szereti Lipótot.

Saljapin:
Lipót szereti Szombathelyt.

Kórus:
Szombathely szereti Lipótot.

Joyce:
Lazarus feltámadott!

Bloom:
Hol van Szombathely?

Kórus:
Szombathely Dublinban van.

Bloom:
És hol van Dublin?

Kórus:
Dublin Írországban van.

Bloom:
És hol van Írország?

Kórus:
Írország az időben van.

Bloom:
És hol van az idő?

Kórus:
Az idő a térben van.

Bloom:
Mit mond az idő?

Kórus:
Tik Tak.
Tik Tak.

Bloom:
Lipót szereti az időt.

Kórus:
Az idő Lipótnak dolgozik.

Bloom:
Ki mondja meg nektek az időt?

Kórus:
Az időt Lipót mondja meg nekünk.

Blum:
És miért mondja meg nektek Lipót az időt?

Kórus:
Mert Lipót szereti Szombathelyt és Szombathely szereti Lipótot.
Lipóttal eljött a mi időnk!

Bloom:
Eljöttem hozzád a jó hírrel Dublinból, Szombathely népe. A jó hír én vagyok. Én vagyok az igazi Bloom, az első és az utolsó, a Bloom-szellemiség egyetlen hiteles képviselője a glóbuszon. Aki, rajtam kívül Leopold Bloomnak, Blum Lipótnak, Virág Lipótnak, Poldinak, vagy az igazi Bloom tulajdonosának mondja magát, az vagy színész, vagy politikus, vagy mindkettő. Óvakodjatok az ál-Bloomoktól híveim, akármennyire is elszaporodtak a környéken Bloomsday közeledtével. Ők nem a Európát hozták városotoknak, hanem Bizáncot és Mongóliát. Én azért jöttem, hogy feloldjam a Nyugat Királynőjét bénító átkot, letöröljem könnyeit és elhozzam vőlegényét Írországból.

(Csengetés.)

Európa virágkorát éli. Mikor lesz már Szombathelyből virágváros, híveim?

(Csengetés.)

Ha saját zsebetekből és nem a szobrászt meglopva fedeztétek volna James Joyce szobrának felállítását, már nem vonatkozna rátok sem a gravitáció. Szabadon utaznátok térben és időben ti is, mint mi írek. Nem lenne szükségetek többé hatósági engedélyre, ha táncolni szeretnétek a Főtéren.

(Csengetés.)

Szívetek, agyatok már nyitott Európára. Most nyissátok ki a pénztárcáitokat is. Szombathely polgárai, áldozzatok a Virág Lipót Állandó Zenés Színház létesítésére. A holnap gondjaira ne gondoljatok.

(Csengetés. Íbis, Ísis papnője és Nora Barnacle, James Joyce özvegye, Meta és Morph kalapozni indulnak, a nézők közé.

És most megtisztítalak benneteket dublini esővízzel, hogy méltók legyetek a Vőlegény fogadására

(Meta dublini esővízzel telt üvegkancsót tart Bloom elé, aki a vízbe rózsát mártva beszenteli a közönséget.)

Lipót szereti Szombathelyt!

Kórus:
Szombathely szereti Lipótot!

Bloom:
Lipót szereti Szombathelyt!

Kórus:

Szombathely szereti Lipótot!

(Dörömbölnek az ajtón)

Joyce:
Őexcellenciája Korg O’Borg, Írország Szombathelyre akkreditált Nagykövete kér bebocsájtást.

Bloom:
Engedjétek be a Vőlegényt.

(Meta és Morph fáklyákkal az ajtóhoz mennek. Kíséretükkel bevonul a kámzsát viselő ír Nagykövet. Vonulás közben a kereszt jelével megáldja a közönséget. Néhány lépés után Korg megáll.)

Korg:
I, Korg O’Borg, Count of Dublin, Third Mason of the Fourth Lodge, Ambassador of the Irish Empire to Savaria came to your Flower Throne  with a message of goodwill from my Government, and also with the Irish Taxpayers’ humble presents, which might give some weight to our words.

Joyce:
Én, Korg O’Borg, Dublin Grófja, a Negyedik Páholy Harmadik Kőművese, az Ír Birodalom Szombathelyre akkreditált Nagykövete Kormányom jóindulatáról biztosító üzenetét és az ír adófizetők szerény ajándékait hoztam Virágtrónodhoz, Igazi Bloom.

Korg:
I am here to confirm and reassure Your Lordship, that the Irish Government’s Department of Savarian Affairs is looking for ways to re-route funds, which were originally budgeted to feed Dublin Harbour’s swans, to cover the production costs of  Szombathely’s Leopold Bloom Music Theatre, on a long term bases.

Joyce:
Azért jöttem, hogy biztosítsam Lordságodat az Ír Kormány Szombathelyügyi Minisztériumának határozott szándékáról, hogy a központi költségvetésben eredetileg Dublin kikötőjének hattyúi etetésére szánt összeget a Virág Lipót Állandó Zenés Színház hosszú távú működtetésére átcsoportosítsa.

Korg:
Before we could transfer the cash, which would cover the costs of the first theatrical season, we must obtain a special permit from the Council of Chieftains. They are due to be back from whaling on any day now.

Joyce:
Az első színházi évadot fedező összeg átutalásához már csak a Törzsfőnökök Tanácsának szignója szükséges. Meg kell várnunk, amíg a tanácstagok visszatérnek a bálnavadászatról, ami napokon belül esedékes.

(Megszólal Korg mobiltelefonja. Az ír Nagykövet fogadja a hívást. Telefonálás közben néhány lépést halad, majd megáll.)

Korg:
I’m sorry, Your Highness. I must take this call, I’m expecting an extremly important message from Dublin. Hello! It’s the Count of Dublin speaking. Is that you, Mr. Prime Minister? It’s jolly good to hear your raspy voice, old chap! You too, you too! How are you doing, Seamus? How’s the wife and the kids? I see. I’m all ears. OK, I’ll tell him. Don’t worry Seamus, I can handle him, just don’t forget my cut, you old goblin. OK, I must go now, I am in the church, they are here with torches, pretty wild sceene, you know. Ok, bye now. OK, OK, I’ll tell him…

(Kikapcsolja a mobilt és visszateszi köpenyébe. Bloomhoz fordul.)

Well, your Highness, there seems to be a little problem, concerning the matter of the Irish contribution towards the production costs of the Leopold Bloom Music Theatre, at least on a long term bases.

Joyce:
Nos, Magasságos Uram, úgy tűnik, egy kis probléma merült fel a Virág Lipót Állandó Zenés Színház működési költségeinek hosszú távú ír átvállalása ügyében.

Korg:
Our Prime Minister, Mr. Seamus McFagin just called me to tell, that the whaling season was disastrous.

Joyce:
Miniszterelnökünk, a Nagytiszteletű Seamus McFagin azért hívott, hogy elmondja, katasztrófális eredménnyel végződött a bálnavadász szezon.

Korg:
The ships came back completly empty from the Nordic Sea. Not even a single dolphin they’ve caught. Not a tunafish, not one bonito, the waters were empty, like the skies were above.

Joyce:
A hajók üresen tértek vissza az Északi tengerről. Még egy árva delfint sem fogtak. Se tonhalat, se bonitót, a tenger üres volt, mint az ég odafenn.

Korg:
I’m sorry, Sire, but due to the current whaling crisis in Ireland in no way could my Government take a commitment, such as the long term Irish financing of your Music Theatre, even if we still regard the project as an extremly important contribution to the European heritage.

Joyce:
Sajnálom, Magasságos Úr, de a jelenlegi bálnavadászati krízis miatt kormányom nem tudja vállalni az önök zenés színháza működtetési költségeinek hosszú távú fedezetét, noha a projectet még mindig az Európai örökséghez való fontos hozzájárulásnak tartjuk.

(Korg elindul az oltár felé.)

Korg:
Only short term financing is possible at the moment, under certain conditions. I’m afraid Szombathely must transfer the ownership of the Bloom House (40 Main Square) to the Irish Government, or rather to our Prime Minister first, before he could sign the first cheque.

Joyce:
Csak rövidtávú finanszírozást tudunk jelenleg elképzelni, az is csak bizonyos feltételek mellett. Attól tartok, hogy Szombathely városának át kell íratni a Blum Ház (Fő tér 41.) tulajdonjogát az Ír Kormányra, pontosabban Mr. Seamus McFagin Miniszterelnök nevére, mielőtt megtörténne az első részlet átutalása.

(Korg az oltárhoz ér.)

Korg:
To assure you about my Government continous goodwill and concern about the further development of the Irish – Savarian relationship, let me hand over the Irish taxpayers’ humble presents, these two, original Irish sales tax keys,  Brutto and Nettó, which were both forged in Dublin, on the day, when James Joyce died.

(Szent Patrik naplójának lapjai közül előveszi a két Áfakulcsot.  A Naplót átadja Morphnak. A kulcsokat Bloom felé nyújtja.

Joyce:
Hogy Kormányom folyamatos jóindulatáról és az ír-savarian kapcsolatok fejlesztése iránt való elkötelezettségéről biztosítsam Szetségedet, engedd meg, hogy átadjam az ír adófizetők szerény ajándékait, két eredeti, ír Áfakulcsot, Bruttót és Nettót, amelyeket Dublinban öntöttek, James Joyce halála napján. Javaslom mindkettő titkosításét és lebegtetésüket a páncélteremben, a Fő tér alatt.

(Morph ládikát hoz elő az oltár mögül, kinyitja, Bloom egyenként a ládikába helyezi az Áfakulcsokat, majd lelakatolja a ládikát és a lakat kulcsát a papnő kebelébe rejti.)

Bloom:
Ha jól értettem, az ősi Bloom házat, családom egykori otthonát kéri tőlem Dublin azért, hogy a Virág Lipót Állandó Zenés Színházban végre kigyulladhassanak a fények. Szavaiból azt veszem ki, hogy az építkezés költségeihez már nem kíván hozzájárulni az ír kormány. Igaz ez?

Korg:
I wouldn’t be so concerned about that old house, Sire. Even if under Irish managemenet, you could still have your bedroom upstairs. Just stay on good terms with the girls of the traditional celtic bordello Green Peas, which  we plan to run up there. On the ground floor Seamus wants to open a pub and his wife, Maggie a bookstore, so the statue of the sociopath James Joyce would have some company.

Joyce:
Én nem izgatnám magam a régi ház miatt, Uram. Ha ír igazgatás alatt is, de kapna egy hálószobát az emeleten. Csak igyekezzen jó viszonyban maradni a tradícionális kelta bordély lányaival, amit mi működtetni tervezünk odafent. A földszinten Seamus ír kocsmát, felesége, Maggie könyvesboltot akar üzemeltetni, hogy legyen a szociopatha Joyce szobrának társasága.

(A Nagykövet mobilja újra cseng. Korg fogadja a hívást.)

Korg:
Korg here. Yes sir, I am certainly having fun. I’ll tell him. He was not giving me any trouble so far. He’s going to sign over that darn old house, no problem. If he freaks, I just call in the Navy. Alright, I must go now. I’ll be bringing some dödöle for the kids. I’m gonna get you a Savarian girl too. See you in Dublin, old chap, bye, bye.

(Kikapcsolja a mobilt. Bloomhoz fordul.)

There seems to be some obstacle currently blocking the transfer of any Irish funds to your account, Mr. Bloom.

Joyce:
Ügy tűnik valami akadályozza a pénz átutalását Írországból.

 Korg:
Prime Minister McFagin says that we have suffered an other blow to Ireland’s economy. Our British rivals have, indeed attacked our informatics industry with a worm virus, named Eric. Now all the computers are frozen in Ireland, including the mainframes in the Central Bank. There is just no way that we could possibly transfer any funds to you, at least not in the foreseeable future, Sire. Unless, by any chance you could sponsor a concert of my daughter’s chamber orchestra in Szombathely. If that could happen I’d get you some cash for you guys, through our Moldavian connections.

Joyce:
McFagin Miniszterelnök úr azt mondja, hogy Írország gazdaságát újabb csapás érte. Brit riválisaink az Erik nevű féregvírussal támadták meg informatikai iparunkat. Az összes számítógép lefagyott Írországban, beleértve a Központi Bank rendszerét is. Nincs mód a Szombathelynek szánt pénzek átutalására, legalábbis a közeljövőben. Hacsak, esetleg, talán a város támogatná Fiona lányom kamarazenekarának koncertjét Szombathelyen. Ha ez megtörténne, szereznék önöknek némi kézpénzt moldáviai kapcsolatainkon keresztül.

Bloom:
Tehát, ha jól értem, nemcsak a Bloom Házat akarja Dublin, hanem kedves lánya kamarazenekarának koncertjét is finanszíroznunk kell ahhoz, hogy városunk 2000 év után végre újra színházat kapjon, ír segítséggel.

Korg:
It’s not all, Sire. While I am at it, let me ask for the hand of your lovely daughter, Milly. I am financially independent, my youth has gone, but I am still in good health, and in my chest an excentric Irish heart beats the rhythm of  correct time.

Joyce
Ez nem minden, Lord Bloom. Ha már így benne vagyok, szeretném megkapni kedves leányod Milly kezét. Anyagilag független, és bár már nem fiatal, de egészséges vagyok, mellkasomban érző ír szív dobolja a pontos idő ritmusát.

Korg:
I love Milly, just like I love beer and poetry. To please her, I’m ready to give up smoking. Nobody can sing the blues, like she does. As soon as I smell her scent or hear her voice, I feel compelled to take off my robe and start to jig.

Joyce:
Szeretem Milly-t, mint ahogy a sört és a verseket. Kedvéért felhagynék a dohányzással. Senki sem tudja úgy a bluest énekelni, ahogy Milly énekli. Amint megérzem illatát, vagy meghallom énekét, ledobom köntösöm és csak táncolok.

Bloom:
Legyen, odaadom házam az íreknek és egyetlen lányom ennek az izének, hiszen megígértem, hogy elhozom Szombathelyre Európát. Mert mi Európa, mondjátok meg nekem?

Kórus:
Állandó, zenés színház.

Bloom:
Jöjjön hát a menyasszony!

(Milly bluest énekel a toronyból. Korg érzéki mozdulatokkal leveszi köntösét és táncol. Bloom Korg kezébe teszi lánya kezét, majd megáldja a párt. Milly Korgba karolva  énekel, az esküvői menet elhagyja a Romkertet.)

The story of Hungary's first James Joyce statue - James Joyce első magyarországi köztéri szobrának története

Les Fleurs du Mal
'The thinking man's dance theatre'

Presents:

A SZÁMŰZÖTT JOYCE
 
Szereplők:
Szanitter Dávid, mint Giorgio Joyce, Ladik Katalin mint Nora Barnacle Joyce, Tóth Imola mint Lucia Joyce
Sáfár Kovács Zsolt mint Leopold Bloom
és a Halhatatlanok Kórusa:
Virág Kristóf, mint Alice B. Toklas, Frohman Edina mint Gertrude Stein, Bela Lugosi, Nagy János, mint Ezra Pound,  Molnár Judit mint Knut Hamsun, Márffy Lajos mint Samuel Beckett, L. Kicsu mint Louis Ferdinand Céline,  Sir David O'Clock mint TS Elliot

Írta, a látványt és a jelmezeket tervezte, és a darabot rendezte:
Najmányi László

 
Nyitány

(A színházterem ajtóit csengőjelzésre, tíz perccel az előadás előtt nyitják ki. A sötét színpadon nagyméretű kartondobozok, rongykupacok, csipkefüggöny. Három gongütés.  A terem a második gong után elsötétedik. A harmadik gong után néhány másodperces csend. A színpad hátsó kijáratához vezető folyosó végén megjelenik Bloom, pizsamában, homlokán égő lámpa, kezében nyitott főkönyve. Mögötte az ugyancsak pizsamába öltözött Kórus jön, homlokukon égő lámpa, kezükben a libretto. Fülöp király áriáját dúdolják, Verdi Don Carlosának negyedik felvonásából. Felsorakoznak a hátsó kapu előtt, Bloom kétoldalán, a nézőtérre merőlegesen, lámpáikkal Bloomra világítva lágyan ringatóznak.)

Narrátor: (Felvételről)
James Joyce, a modern világirodalom egyik megteremtője, 1904-ben, 22 éves korában hagyta el szülőföldjét, Írországot. Lelkiismerete nem tudta elviselni a hazájában uralkodó állapotokat: az élet minden szintjét átható politikát, az egymással versengő egyházak megosztásra törekvő túlhatalmát, az angol birodalmi hatóságok arroganciáját, honfitársai szellemi és erkölcsi lezüllését. Független gondolkodó akart maradni, de erre a korabeli Írországban nem látott lehetőséget. Önkéntes száműzetésének első 11 évét családjával, az akkor még az Osztrák-Magyar Monarchiához tartozó Triesztben és Pólában töltötte, betegen, nagy szegénységben. A 11 év alatt 70 lakásban laktak, mert a lakbért Joyce írásainak jövedelméből csak ritkán tudták fedezni. Az író szemeit glaucoma támadta meg, hosszú periodusokra megvakult. Felesége, Nora Barnacle takarítónői munkát vállalt. Joyce, amikor betegsége engedte, banktisztviselőként dolgozott és angol nyelvórákat adott, a Berlitz Intézetben.

Az első világháború kitörése után, 1915-ben, az angol útlevéllel utazó Joyce családot kiutasították Ausztriából. Zürichbe szerettek volna utazni, ahol barátaik menedéket kínáltak nekik, de nem volt elég pénzük a vonatjegyekre Svájcig. Egy magyar barátjuk tanácsára Magyarországra, Szombathelyre utaztak, hogy életmentő kölcsön reményében felkeressék Blum Lipót textilkereskedőt, akit magyar barátjuk a kortárs művészetek és irodalom bőkezű mecénásaként írt le.

(A Kórus halkan, csaknem suttogva énekelni kezdi az ária szövegét. Egyetlen versszakot ismételnek. Először a Kórus énekli el a versszakot, majd a szólista ismétli ugyanazt.)

A menekülő Joyce család nagy viszontagságok után, 1915 június 16-án, hajnalban érkezett Blum Lipót Szombathely főterén álló házához. A házigazda éppen könyvelésén dolgozott.

(A szólista Bloom mögött áll, úgy tűnik, Bloom énekel. Amikor elkezd énekelni a Kórus, Bloom elindul. Főkönyvét szeme elé, lámpája fényébe tartva olvassa elszámolását. Lassan halad a folyosón a színpad felé, a Kórus énekelve követi. Amikor a Kórus másodszor kezdi el a versszakot, Bloom beszélni kezd.)

Bloom:
2448 használt, gyalogsági kapca
+ 2795 használt, gyalogsági kapca
+ 3216 használt, gyalogsági kapca
+ 8715 használt, gyalogsági kapca
+ 3228 használt, gyalogsági kapca
+ 5432 használt, gyalogsági kapca
+ 4763 használt, gyalogsági kapca
+ 1974 használt, gyalogsági kapca
Az összesen 32 571 darab használt, gyalogsági kapca

(Amikor a Kórus a versszak végére ér, abbahagyják az éneklést és Bloommal együtt mondják az adatokat.)

6750  használt, gyalogsági kapca
+ 2373  használt, gyalogsági kapca
+ 6721  használt, gyalogsági kapca
+ 1899  használt, gyalogsági kapca
+ 4395  használt, gyalogsági kapca
+ 2211 használt, gyalogsági kapca
+ 1450 használt, gyalogsági kapca
+ 5173 használt, gyalogsági kapca
Az összesen 30 972 darab használt, gyalogsági kapca

(A színpadra érve a Kórus kettéválva, kétoldalt felsorakozik a csipkefüggöny mögött. Bloom előrejön, megáll, hátrafordul, az ég felé emeli a főkönyvet. Mint egy kapu, video screen jelenik meg mögötte. Amikor a screen a helyére kerül, Bloom hármat dobbant a lábával. A Kórus elhallgat. Kezükkel eltakarják lámpáikat. Video vetítés indul a screenre - cím animáció, majd szám- és keresztanimációk és Bloom gondolatai. Bloom oldalra fordul a videofényben és szeme előtt tartott, lámpájával megvilágított főkönyvéből folytatja az olvasást.)

2448 használt, gyalogsági kapca
+ 2795 használt, gyalogsági kapca
+ 3216 használt, gyalogsági kapca
+ 8715 használt, gyalogsági kapca
+ 3228 használt, gyalogsági kapca
+ 5432 használt, gyalogsági kapca
+ 4763 használt, gyalogsági kapca
+ 1974 használt, gyalogsági kapca
Az összesen 32 571 darab használt, gyalogsági kapca
 
(A Kórus, eltakart lámpáikkal librettoikra világítva, együtt olvas vele.)

6750  használt, gyalogsági kapca
+ 2373  használt, gyalogsági kapca
+ 6721  használt, gyalogsági kapca
+ 1899  használt, gyalogsági kapca
+ 4395  használt, gyalogsági kapca
+ 2211 használt, gyalogsági kapca
+ 1450 használt, gyalogsági kapca
+ 5173 használt, gyalogsági kapca
Az összesen 30 972 darab használt, gyalogsági kapca

(A hátsó csipkefüggönyön is vetítés indul: sírkeresztek animációja)

2448 használt, gyalogsági kapca
+ 2795 használt, gyalogsági kapca
+ 3216 használt, gyalogsági kapca
+ 8715 használt, gyalogsági kapca
+ 3228 használt, gyalogsági kapca
+ 5432 használt, gyalogsági kapca
+ 4763 használt, gyalogsági kapca
+ 1974 használt, gyalogsági kapca
Az összesen 32 571 darab használt, gyalogsági kapca

(Távoli kutyaugatás indul felvételről, kutyafalkák zaklatnak idegeneket. A zaj lassan erősödik.)

6750  használt, gyalogsági kapca
+ 2373  használt, gyalogsági kapca
+ 6721  használt, gyalogsági kapca
+ 1899  használt, gyalogsági kapca
+ 4395  használt, gyalogsági kapca
+ 2211 használt, gyalogsági kapca
+ 1450 használt, gyalogsági kapca
+ 5173 használt, gyalogsági kapca
Az összesen 30 972 darab használt, gyalogsági kapca

(A kutyaugatás egyre inkább elnyomja a szöveget. Amikor Joyce megszólal, Bloom és a Kórus elhallgatnak.)

2448 használt, gyalogsági kapca
+ 2795 használt, gyalogsági kapca
+ 3216 használt, gyalogsági kapca
+ 8715 használt, gyalogsági kapca
+ 3228 használt, gyalogsági kapca
+ 5432 használt, gyalogsági kapca
+ 4763 használt, gyalogsági kapca
+ 1974 használt, gyalogsági kapca
Az összesen 32 571 darab használt, gyalogsági kapca

Joyce: (Erős, határozott hangon, a hátsó bejáratnál állva.)
You shut your bloody mouth up you bloody British bastards!
(A kutyák elhallgatnak. Dörömbölés a hátsó kapun.)
Ich wünsche sprache mit Herr Leopold Bloom, bitte!

 
Első jelenet

(A kórustagok behátrálnak a csipkefüggöny mögé és eloltják lámpáikat. Elsötétülnek a videovetítések.)

Bloom: (Megrettenését kifejező pózban mozdulatlanná merevedik.)
Az adószedők.

(TS Elliot kezében vaku villan, Bloom hajlott árnyékát a foszforeszkáló festékkel borított screenre égetve. Bloom ellép a screentől és a színpad jobboldalának elejére menekül. Újabb dörömbölés.)

Hallgattam Mollyra. Nem vallottam be az Áfát. Az álomnak vége. Rájöttek, eljöttek, elvisznek, elveszik mindenem. Már nem fogom tudni elhozni Szombathelyre Európát. Nem lesz állandó, zenés színháza Savariának. Ámen. Úgy legyen.

(Újabb dörömbölés.)

Joyce:
Ich wünsche sprache mit Herr Leopold Bloom, bitte!

Bloom: (Kikapcsolja a lámpáját, áröltözik utcai ruhába.)
Nem lesz itt már színház, demokrácia, szabad kereskedelem. Nem lesz független sajtó, irodalom, értelmes művészet Szombathelyen. Az agyakat elszívják A lelket tovább ölik Mongólia éhes szelleme Bizánc ledér kísértetével házasul a romokon. Isis temploma nem fog újjáépülni. Osiris bosszúja a városon szörnyű lesz, tudom. Be kellett volna vallanom az Áfát. Mollyra hallgattam, Molly elhagyott. Minden szétesik. A nagy terv megbukott. Blum Lipótból már nem lesz polgármester Szombathelyen, tudom.

(Újabb, minden eddiginél hangosabb dörömbölés.)

Ja, ja! Jövök már, jövök!

(Bloom marad a helyén.)

Nur ein moment bitte! Mesuge. Ja, ja, mi az, háború van? Micsoda modortalanság! Ki meri zavarni egy békés, adófizető polgár és családja éjszakai nyugalmát?

Joyce:Mein name ist James Joyce. Ich bin ein Schriftsteller von Ireland. Ich wünsche sprache mit Herr Leopold Bloom, bitte.

Bloom: (Megkönnyebbülten, kitörő örömmel sóhajtja.)
Nem az adószedő? Nem az Áfa?

(Bloom a hátsó bejárat felé fordulva bekapcsolja a lámpáját és térdre esik, a főkönyvet hálaadó mozdulattal az ég felé nyújtja.)

Hanem James Joyce? Az író? Az ember? Írország szelleme? A szellem óriása? Európa élő lelkiismerete? Személyesen? Teljes lett tehát a kör. Nem dolgoztam hiába. Molly, bárhol is vagy, köszönöm...

(Bloom feláll. Kettőt tapsol. Mint egy nyíló ajtó, eltűnik a video screen, Bloom sziluettjével. A Kórus a függönyök mögé lép. A folyosó végén, hátulról megvilágítva a Joyce család  tűnik fel. Joyce feleségére és sétapálcájára támaszkodik. Nora karján 7-8 retikül. Lucia és Giorgio szüleik két oldalán állnak. Lucia egyenesen, csukott szemekkel áll, plüss kutyát ölel magához. Giorgio-t görcs rángatja.)

Please, come on in, Herr Joyce! Beszélhetünk angolul is, ha az önnek könnyebb.

Joyce: (Emelt hangon.)
Tizenöt nyelvet beszélek anyanyelvi szinten, közöttük a héber és szanszkrit nyelveket is, uram. Nyelvileg nem szorulok az Ön szánalmára. Ön nekem ne tegyen nyelvi engedményeket. Verstehen?!

Bloom:
Elnézést kérek, Herr Joyce, nem állt szándékomban megsérteni. Kérem fáradjanak beljebb. Ismerem és nagyra értékelem a munkáit, Herr Joyce. Olvastam a Dublini Embereket. Az ön Ifjúkori Önarcképében magamra ismertem.

Joyce:
Azt állítja, hogy olvasta könyveimet. Ez nekem egyáltalán nem imponál. Vagy igaz, amit állít, vagy nem. Valószínűleg nem. Szerintem Ön nem olvasta egyetlen művemet sem. Igazam van? Ha bele is kezdett valamelyikbe, a harmadik oldal után biztosan abbahagyta az olvasást. Ha egyáltalán eljutott addig, amit kétlek Én, a többi kortárs szerzővel ellentétben, nem úgy és nem azért írom a könyveimet, hogy bárkik elolvashassák, Mr. Bloom.

Bloom:
Az ön könyvei megváltoztatták az életemet, Herr Joyce! Micsoda megtiszteltetés!

(Bloom tapsol. Fentről, középről fényfolyosó vetül a Joyce családra.)

Mein lieber Joyce, ön halhatatlan.

Joyce:
Nincs az a könyv, amely képes lenne megváltoztatni az ön életét, uram. Egy könyv legfeljebb írója életét tudja megváltoztatni, de azt is minek. És mit tudhatnak maguk a halhatatlanságról, itt lent, Szombathelyen. Nincsenek hegyeik. Nincsenek pálmafáik. Még tengerük sincs. Sötét sarkok. Por és sár. Kutyák, angol zsoldban. Hagyjon már.

Nora: (Figyelmeztetőleg.)
James! Please!

Joyce:
Mindegy. Tényleg. Nem vitatkozni jöttem. Essünk túl rajta. Sie ist mein Frau, Nora. Er ist mein Sohn, Giorgio. Und Sie ist mein Tochter, Lucia. Sietünk, nem akarjuk rabolni a drága idejét. Sürgős segítségre van szükségünk. Csak elmondom látogatásunk célját és már megyünk is.

Bloom:
Kerüljenek beljebb, Herr Joyce.

(Kettőt tapsol. A csipkefüggönyök mögött lágy türkizkék fény gyullad ki, üvegkupola érzetét keltve. Bloom elindul a folyosó bejáratához, a vendégek fogadására.)

Érezzék magukat otthon házamban. Örömömre szolgálna, ha bármiben segíthetnék.

(Erősödik a fényfolyosó fénye. A hátsó fények kialszanak. A Joyce család elindul a folyosón. Joyce botjára és feleségére támaszkodik. Nora a retiküljeiben keresgél.  Megtalálja a rúzsát és púderkompaktját. Menet közben rúzsozza ajkait és púderezi arcát. Lucia mereven lépdel, mint egy alvajáró. Néha lassan ívelő mozdulattal megérinti plüsskutyáját. Giorgio a folyosó falába kapaszkodva támolyog. Fájdalmas lassúsággal haladnak. Amikor Joyce beszél, Nora sóhajtozik. A szöveg-szakaszok között megállnak, ilyenkor Giorgio hörög.)

Joyce:
Nos, igen. A mi időnk ugyanolyan drága, mint az Öné. Igen? Ezért csak bemegyünk, nem ülünk le, nem iszunk kávét, vagy teát. Elmondom látogatásunk célját, aztán elbúcsúzunk és megyünk tovább Zürichbe. Köszönöm szépen. Elegem van az Osztrák-Magyar Monarchiából. Engem itt angolnak néztek! Fiamat, Giorgio-t zsebtolvajlással vádolták. Lányomra, Luciára rátámadt a kalauz. Feleségem, Nora ismét felfázott. A szemembe csapódó koromtól belobbant a glaucomám. Útitársaink javaslatára Körmenden leszálltunk a vonatról. Azt mondták Körmend Szombathely vasútállomása. Négy nyelven, magyarul, németül, héberül és szerb-horvátul ismételték: "Szálljanak le Körmenden, mert az Szombathely vasútállomása!" Egyikük még latinul is elmondta ugyanezt. A kalauz bólogatott. Ach ja, Körmend, ja, ja, Szombathely, ja, mondta

Leszálltunk Körmenden. Alkonyodott. Esni kezdett az eső. Csomagjainkat ellopták a peronon. Utolsó pénzünkön bérkocsit fogadtunk. A kocsis részeg volt. Eltévedt a földutakon. Az éjszaka során többször visszavitt bennünket a körmendi vasútállomáshoz. Feleségem hólyagproblémákkal küszködött. Fiam idegrohamot kapott és amikor villámlani kezdett, ránktámadt. Gerinctörő földutakon bolyongtunk. Nora sikoltozott, Giorgio ordított, a részeg kocsis kurjongatott. Lányom, Lucia katatóniájába menekült. Mereven, mozdulatlanul ült egész úton. A plüsskutyáját símogatta. A semmibe nézett. Néha, halkan szomorú ír dalokat dúdolt az esőben.

(A színpadra érve a Joyce család, tablóképet alkotva, megáll a fényfolyosó végén. A foszforeszkáló screen összecsukódik mögöttük. Bloom invitáló gesztust tesz és kikapcsolja lámpáját. TS Elliot kezében vaku villan, ráégetve a Joyce család árnyékát a screenre.)

Második jelenet

(A screen lassan szétnyílik. A Joyce család, Lucia kivételével hátralép, a függöny mögé. Lucia 3 1/2  oktávot átívelő dallamot énekel, az utolsó hangot hosszan kitartja. A Kórus, mint egy távoli ködkürt, kétszer megismétli az utolsó hangot, majd elkezdik énekelni a Going To Sea No More című ír tengerészdalt. Lucia, lassított mozgással, mint egy álomban, előretáncol. Videovetítés - álomvariációk - indul a kózépső projectorból. Amikor Lucia a videovetítés sugarába ér, lassan elsötétül a világítás A középső screen beúszik a video-fénybe, eltakarva a Joyce családot. Lucia lassú, ismétlődő mozdulatokkal táncol, mintha sétálna  a screen előtt, a videovetítésben.)

Lucia:
Halott vagyok. Hideg belül. Hideg és távoli. Ködszerű. Nyugodt. Örömtelen. Nincs bennem tűz, akarat. Nincs bennem áldás. Nem érzek semmit. Nincsenek vágyaim. Nincs véleményem. Nem keresem senki társaságát. Én is meghaltam, amikor anyám, Nora Barnacle Joyce szándékos, kiszámított kegyetlenséggel meggyilkolta kutyámat, Bikit. Akibe néhány nappal azelőtt apám, James metempsychosis módszerével transzportáltam halhatatlan lelkemet. Testemből az álmokat. Szívemből a nevetést. Az életerőt.

(A Kórus hátrafordulva bekapcsolja lámpáit a csipkefüggöny mögött. Videovetítés - álomvariációk - indul a két szélső screenen is.)

Biki kutyám testében meghaltam. A trieszti utcán, amikor Bikit elgázolta az autó. Anyának nem lett volna szabad nyitvahagynia a bejárati ajtót. Még akkor sem, ha odaégett valami. Akkor nem szökhetett volna az utcára Biki. Nem gázolta volna el az autó. Amit szerintem anyám, Nora, Barnacle Joyce rendelt éppen akkor, éppen oda. Halál reá. Halál reá. Ezerszer és még ezerszer: halál reá. Nora, eleget éltél már. Norának meg kell halnia.

(A Kórus tagjai egymás után Lucia felé fordulnak lámpáikkal és lassan előjönnek a függöny mögül, félkört formálva a középső screen két oldalán.)

Ha Bikit nem ütötte volna el az autó, még mindig élnék. Táncórákra járnék, csokoládét ennék, virágokat kapnék, mint mindenki más. Már csak feladatot hajtok végre. Mert Biki halála nem maradhat megtorlatlanul. Csak azért követtem családomat erre az utazásra, hogy egy alkalmas pillanatban megöljem anyát. Akár apám, James hulláján átgázolva, akár a testvérem segítségével, akár egyedül is. Meg kell ölnöm Norát, mielőtt ő is átadná lelkét valakinek. Vagy valaminek. És abban élne tovább. Ez a város alkalmasnak látszik az anyagyilkosságra.

Itt ölöm meg anyát. Azt akarom, hogy Nora fekete lelke ezekben a reménytelen sikátorokban kóboroljon egy örökkévalóságon át.

Halott vagyok, de nem hálás. Lelkem ott bolyong még mindig a trieszti utcán. És a Biki kutya lelke is vele van. És ők mindig ott bolyonganak majd. Még akkor is, amikor nem lesz már az az utca, azok a házak, a kegyetlen város, Trieszt. Helyükön kietlen pusztaság izzik a gyilkos nap tüzében, a kiszáradt tenger egykori partjain. Bennem már csak az ítélet él.

(A plüsskutyából beletűzött kalaptűt ránt ki és tart a fény felé.)

Mérgezett hegyű tű, anyámnak szánva, a lelkem helyén.

(A videovetítések lassan elsötétülnek. A Kórus tagjai háttal a közönségnek, a screen kétoldalán táncolnak, lassulva, ahogy  a videovetítés sötétedik. Lucia oldalra fordulva megáll a screen előtt, kinyújtott kezében a kalaptűvel. A tűt a kutyába szúrja. TS Elliot kezében vaku villan, Lucia sziluettjét a screenre égetve. A screen, Lucia árnyékával kiúszik a térből. Lucia egy rongycsomóra roskad. A Kórus tagjai kartondobozokba bújnak, rongycsomókra fekszenek a függönyfalak mentén. Lámpáik egymás után kialszanak. Elhal az ír tengerészdal. Lassan szétnyílik a screen. A Joyce család belép. A screen összecsukódik mögöttük. Joyce lányához botorkál. Letérdepel Lucia mellett, a rongykupacon.)

Harmadik jelenet

Joyce:
Lucia drágám, elég! Majd Zürichben megbeszéljük. Oké? Papa tudja a megoldást. Minden rendben lesz. Minden nagyon jó lesz. Majd kapsz egy másik kutyát.

(Bloom kettőt tapsol: fény vetül a Joyce családra, Bloomra és Luciára)

Anyától ne félj.

(Nora áthelyezi a testsúlyát a másik lábára.)

Anya mindent tud és nem bánja, ha velem alszol ezután. Csak tedd vissza anya kalaptűjét anya kalapjába. Kérlek, hagyd most, hogy Bloom úrral megbeszéljem, amiért jöttünk. Aztán már utazunk is tovább Zürichbe, ahol nagyon sok a kutya. Ígérem neked. Olyanok, mint a Biki, szépek, nagyok. Én is szerettem a kutyádat, bár széttépte a kézírataimat, azonnal ugatni kezdett, ha elaludtam és bizony, néha megharapott. Nemcsak engem harapott meg. A Fettucini ikrek is miatta kerültek kórházba. Giselle és Alfredo. Anya is szerette Bikit. Emlékszel, sírt, amikor Biki ott vinnyogott vérében az utcán. Amíg el nem hallgatott.

Nem tudtuk, hogy a metempsychosissal kísérletezel. Nem kellett volna az asztalon hagynom a kézíratot. Lucia, te mindent félreértettél, amit a lélek transzmigrációjával kapcsolatban mondtam neked, vagy amit a kézíratomban olvashattál erről. Lucia, az emberi lelket nem lehet akarati úton átköltöztetni egy másik élőlénybe, vagy élettelen tárgyba. Metempsychosis nincs, az egész elméletet vakságom sugallta, csak spekuláció. A lélek velünk van, amíg a testünk él. Nem fog belőlünk kiköltözni, sem kérésre, sem parancsra. Marad a helyén, működteti a testet, amíg érdemes, aztán kikapcsol. Amit a kézíratomban olvastál, csak teória, fikció, kitalálás. A lelked még mindig benned van, a szíved mélyén, ott, ahol volt. Emlékszel, Anya segített eltemetni Bikit, éjjel a parkban, a ciprusfák alatt. Az igaz, hogy nem volt pénzünk síremlékre, de a regény, amin most dolgozom átütő siker lesz, tudom. A honoráriumból méltó síremléket állítunk Bikinek Triesztben. És veszünk neked egy másik kutyát. Folytathatom?

(Joyce Bloomhoz megy és botjára támaszkodva megáll mellette.)

Nos, Mr. Bloom, báró Putzi Fliege, akit a trieszti Berlitz nyelviskolában próbáltam abszolute sikertelenül angol nyelvre tanítani, nos ez a báró Fliege tanácsolta, hogy  ha segítségre van szükségem, keressem meg önt, akit a kortárs művészetek nagylelkű támogatójaként írt le, remélem a valóságnak megfelelően. Nos, átkozottul szükségem van most segítségre, mert a politika megint kilátástalan helyzetbe hozott.

(Nora keresztbe teszi a lábait.)

Angol útlevéllel utazunk, ezért a lehetetlen kis háborújuk miatt kiutasítottak bennünket  Ausztriából. El kellett hagynunk Triesztet, de nem volt elég pénzünk a vonatjegyekre Svájcig, ahol zürichi barátaink menedéket ajánlottak számunkra a háború idejére. Igen hálás lennék és megörökíteném önt készülő regényemben, ha volna szíves bennünket kisegíteni, mondjuk...

Nora: (közbevág)

Elnézést, Mr. Bloom! Használhatnám a fürdőszobát?

Joyce:
Nora! Please! Not again!

Nora:
Sorry, James. Elnézést kérek, Mr. Bloom. Felfázhattam a vonaton. Vagy a kocsin, az esőben. Képtelen vagyok tovább uralkodni hólyagomon. Ez nálam krónikus probléma. Akkor jelentkezik, ha izgatott vagyok Vagy, ha kifutok a szavakból, ha elfogynak az érveim. Amikor már csak érzek. Belül, nagyon. Amikor visszajöttem, majd elmondom, hogy mikor és hogyan vettem észre az első tüneteket. Mert először nem izzadással és altesti fájdalmakkal jelentkezett a betegség, hanem migrénszerű fejfájással, fülzúgással és szédüléssel. Az altesti panaszok csak jóval később kezdődtek.

Joyce:
Please, Nora!

Bloom:
De hisz ez természetes, Frau Joyce. Magam is szünet nélkül urinális problémákkal küszködöm. Mint ahogy feleségem, Molly is. És Milly, a lányom ugyancsak hasonló tünetekről panaszkodik.

(Kettőt tapsol)

Gertrude! Alice! Schnelle! Kérem mutassák meg Frau Joyce-nak a fürdőszobát. Ha Sam bent van, küldjék ki.

(Gertrude Stein és Alice B. Toklas bekapcsolják lámpáikat a dobozukban, előmásznak és  a baloldali falhoz állva  mutatják az utat a fürdőszoba felé.)

Nora: (kifelé menet)
James, kérem uralkodjék magán. Gyerekek, vigyázzatok a papára! James, ön nem lát, vegye már észre. Ne próbáljon egyedül sehová menni. És ne mondjon semmit az úrnak. Csak azt, amit megbeszéltünk. Rögtön visszajövök Mr. Bloom és folytathatjuk a beszélgetést. Szerintem minden a hólyagra összpontosul és nem lehet elitélni valakit pusztán azért, mert nem tud, vagy nem akar uralkodni hólyagján.

( A Nora után induló Joyce összegörbed a szégyentől)

Joyce:
Nora, please! Kérem, ne kínozzon!

Bloom:
Nyugodjon meg Herr Joyce. A hölgyek gondolkodása más, mint a miénk. Emlékezetük szelektív és imádnak ellentmondani saját maguknak. Éppen ez bennük a varázslatos. Amitől a mi hajunk égnek áll, az nekik természetes. És ami nekünk természetes, attól ők idegenkednek.

Tegyük hozzá, joggal. A férfinem szánalmas, amikor praktikus dolgokat kell megoldani. Ha valami, vagy valaki nem engedelmeskedik nekünk, leromboljuk, megöljük. Hol is hagytuk abba? Nos igen, a mi Putzink ajánlására érkeztek Szombathelyre. Milyen kedves fiú, Putzi Fliege! Az örök bohém - tanácsnok volt a Városházán. Eldorbézolta az Árvák Alapját Moldáviában. Valóságos művésze volt a közpénzek eltüntetésének. Nála jobban senki sem kezelte az Áfát. Most már látom, jól tette a polgármester, hogy hagyta Putzit futni. Neki köszönhetem az önök látogatását. Putzi életművész, érti az idők szavát. Igen nagyra tartja önt és kedves családját.

Joyce:
Ez most nem érdekes. Ezt majd ön és Putzi rendezzék el maguk között. Engem nem érdekelnek a kortárs művészetek. A kortárs művészek még kevésbé. Semmi közöm a korhoz és nincsenek társaim. Az a lényeg, hogy kiutasítottak bennünket Triesztből. Pénzünk nincs, Zürichbe kell jutnunk. Igen hálás lennék és megörökíteném önt készülő regényemben, ha volna szíves...

(Nora sikolya hallatszik a fürdőszoba felől. Nora betántorog. Ruháján elől jókora nedves folt. Gertrude Stein és Alice B. Toklas égő lámpáikkal követik.)

Nora:
Valaki! Van! A fürdőszobában. Valaki! Vagy valami! Van! A fürdőszobában.

Bloom:
Ez Sam! Nem könnyű együttélni a halhatatlanokkal. Bocsásson meg, Herr Joyce. Rögtön itt vagyok.

(Bloom elsiet a fürdőszoba irányába. Joyce a falnak támaszkodik. Gertrude Stein és Alice B. Toklas visszamásznak dobozukba és eloltják lámpájukat. Giorgio villámgyorsan elkezdi átkutatni a szobát. Benéz a dobozokba, a rongyok alá. Lucia mereven áll és halkan énekel. Nora idegesen fel és alá jár, időnként megvizsgálja a ruháján lévő vizes foltot. Bloom hangja a fürdőszobából hallatszik.)

Samuel! Mit csinál ön itt?! Már megint? Szégyelje magát és öltözzön fel. A nadrágot is! Hányszor mondjam még? Hinaus!

(Samuel Beckett besomfordál a színpadra a fürdőszoba irányából. Nem ég fény a homlokán. A nadrágját próbálja felhúzni. Bloom a nyomában jön, szidalmazza. Beckett bemászik egy kartondobozba és magára csukja a fedelet. Bloom áll a doboz előtt és folytatja a szidalmazást.)

Megbánni bűneinket, bocsánatot kérni tetteinkért nem elég, Samuel. Az önmagában csak gyávaság. Jóvá is kell tennünk akcióink következményeit. Nem panaszkodhat, lesz miről gondolkodnia. A fürdőszoba nem az öné, nem is a miénk, hanem az enyém, Leopold Bloomé, akinek a házában ön megbecsült vendég, uram. De nem több, mint vendég, ezt jegyezze meg. Ha ebben a házban használni akarja a fürdőszobát, akkor megkeresi Molly-t, vagy Millyt, vagy engem és engedélyt kér. És ebben a házban ön nem halhat meg. A fürdőszobában sem. Mert ön halhatatlan, uram. Akár tetszik, akár nem, ezt soha se felejtse el!

(Kopog a kartondoboz oldalán.)

Megértette? Jelezze!

(Beckett kopog a doboz oldalán.)

Köszönöm. Kétnapi ellátmányát megvonom. A helyén marad. Nem haldoklik, nem sóvárog, nem környékezi meg a hölgyeket. Ír. És gondolkodik.

(Norához)

Végtelenül sajnálom, Frau Joyce! Ez csak Beckett. Ő is Írországból jött. Azt mondja mindenütt csak pusztulást lát. Már csak a színház él és az is minek. Hisz már rég nincs közösség. Ügy. Üzenet. Végezni akar a színházzal, egyszer s mindenkorra. Ő akar az utolsó drámaíró lenni. Azt hiszi, hogy ő írja az utolsó színdarabot.

Nora:
Olyan szürke az arca! És szigorú!

Joyce: (Norához)
Nora, kérem ne csináljon botrányt! Mielőtt bemenne egy fürdőszobába, maga kopog és ha azt mondják: "Szabad", maga bemegy. Ha a fürdőszoba foglalt, valaki használja, akkor maga elnézést kér, becsukja az  ajtót és vár, amíg a helyiség fel nem szabadul. Ennyit talán meg tud jegyezni.

Nora:
Kopogtam. Nem válaszoltak. Benyitottam. A padlón egy idős, meztelen férfi ült. Az arca szürke volt. Rámnézett. "A játszma vége", mondta szigorúan. És becsukta a szemét.

Joyce:
Amikor maga látja, hogy a helyiség foglalt, maga nem sikolt Nora, hanem elnézést kér, becsukja maga mögött az ajtót és vár türelmesen. Ehelyet maga, Nora, mit csinált? Igen! Halljam!

Nora:
Sikítottam.

Joyce: (Élesen)
És?!

Nora:
Igen.

Joyce:
Bevizelt.  Ismét. Nora, nekem ebből a cirkuszból elég. Bárhová megyünk, maga...

Nora: (felcsattan)
Nekem is elég.

Bloom: (Bloom kopog Beckett dobozán)
Samuel a fürdőszobában szeretne meghalni. Az én fürdőszobámban. Ezért minden idejét ott tölti. Családja, gyermekei nincsenek. Néha bezárkózik és csak a kampóval tudjuk kihúzni. Szeretnénk, ha munka után dobozában maradna. Más is szeretné használni a fürdőszobát, Sam.

Ötödik jelenet

(Bloom észreveszi az egyik doboz mellett lapuló Giorgio-t. Odamegy hozzá, lehajol és lámpájával rávilágít)

Bloom:
Ahogy látom az ifjú Giorgio már otthon érzi magát nálunk. Milyen kedves gyermek.

(Giorgio felnyög és Bloom felé kap, aztán embrionális pózba húzza össze magát.)

Joyce:
A fiam egyáltalán nem kedves és már rég nem gyermek, Mr. Bloom. Jobban teszi, ha nem közeledik hozzá. Ha megérinti, vagy megsérti egy mozdulatával, vagy hangsúlyával, magára támad.

Bloom:
A halhatatlanok gyermekei rendkívüli emberek, Herr Joyce. Viselkedésük néha különösnek látszik, de meg kell értenünk és el kell fogadnunk őket olyannak, amilyenek. Az élet üres lenne nélkülük.

Joyce:
Giorgio issza a szemcseppjeimet, Mr. Bloom. Giorgio sunyi és alattomos. A glaucomámat ópiumtinktúrával gyógyítom. És Giorgio nagyon kedveli az ópiumot. Igaz, Giorgio?

Nora:
James! Kérem hagyja a gyereket.

Joyce:
Miféle gyereket? Én nem látok itt gyereket, csak egy gyerekruhába öltöztetett aggastyánt. Ez a lény, ez a mi fiunk többet tud és többet élt, mint maga, kedvesem valaha is fog. Ez nem gyermek, hanem űrből jött szörnyeteg. Ez már nem fog megváltozni. Ennek már nem lesz karrierje. Ennek nem lesz családja, gyermekei. Ez már csak a következő adagra vár. Az ópium nem játék, Nora. Én tudom, hogy nem az.

Nora:
Akkor miért engedi, hogy a maga ópiumát lopja?

Joyce:
Most ne kezdjünk el másról beszélni, Nora.

Giorgio:
Féreg vagyok. Sötétben élek. Féreggyermek vagyok. Kicsi, gyenge, ronda, büdös. Konyhai lefolyókban kúszok, mászok, hemzsegő, nyüzsgő, vonagló férgek között. Érzem, ahogy nyálkás testük az én nyálkás testemhez ér. Adjatok ópiumot, mert megfulladok!

Joyce:
Hát ez nagyon szép volt Giorgio. Már majdnem briliáns. Próbáld meg mégegyszer, hátha sikerül még pontosabban elmondanod.

Nora:
James, ne kínozza a gyereket! Nincs magában érzés? Nem látja, hogy szenved?

Joyce:
Kérem ne szóljon bele, amikor a gyereket nevelem. Giorgio az én fiam. Ugyanakkor nem szenved elég szépen. Mert nem szenvedett még eleget. Még nem méltó az apjához. Még van benne pátosz. Még van benne esendőség. Igaz, Giorgio? Még nem tudod élvezni a szenvedést.

(Giorgio a színpad közepére mászik és lassan, kínosan felegyenesedik, ahogy a foszforeszkáló screen összezárul mögötte.  Videovetítés indul a screenen: ópiumálom.)

Giorgio:
Kép vagyok egy képben, ami egy másik képben él és ez a másik kép egy festett szoba falán függ, fejjel lefelé. A világ keresztjére fejjel lefelé feszítve zuhanok a feneketlen kútban. Hol a hideg ráz, hol hőhullám gyötör. Gyomorgörcseim vannak, epét és vért hányok, megy a hasam és úgy érzem szétveti koponyámat megduzzadt agyam. Nincs olyan ember a földön, akit nem lopnék meg, nem árulnék el, akinek nem vágnám el a torkát a sötétben, a pénzéért, az ópiumért.

Gyűlöllek, apa. A glaucomád miatt és a könyveid miatt és amikor legközelebb elájulsz, rádtörök. Párnáddal, vagy kalapoddal megfojtalak és elveszem a tinkturád. És akkor elmegyek. Hajóra szállok és elvitorlázok a déltengerekre. És ott fogok álmodni a halálodról a pálmafák alatt. És kép leszek egy képben, ami egy másik képben van és ez a másik kép a délszaki égbolton függ, a  Dél Keresztje csillagképben. Amit te, Apám, még sohasem láttál. És most mond azt, hogy keskeny a vállam, hogy a rímeim sántítanak. Gyalázz, amíg el nem ájulsz. Az ópiumodat akarom, apa!

Joyce:
Briliáns. Igen, ez már az én fiam. Giorgio. Megérdemelted. Most már tudsz énekelni. Megkapod az adagod.

(Joyce a fiához lép és int Norának. Nora a retiküljében kutat, amíg meg nem találja a szemcseppeket és a csepegtetőt. Átadja őket férjének. Giorgio mélyen hátra hajlik, kitátja száját. Joyce néhány csepp ópiumtinktúrát csepegtet fia szájába. A videovetítés elsötétül. TS Elliot kezében vaku villan. Giorgio árnyéka ráég a foszforeszkáló screenre. Giorgio lassan felegyenesedik, ellazul, tesz néhány lépést hátrafelé Bloom lámpájának fényében, megtorpan és arccal a padlóra zuhan. Apja és anyja hátára fektetik a jobboldali fal mellett, egy rongycsomón.)

Giorgio: (Halk, nyugodt hangon)
Giorgio nem akar innen elmenni. Itt akar maradni örökre ebben a szobában, ahol áll az idő. Itt akar örökké élni a sötétben, mint egy barlangi állat. Most lebegni kezdek. Jó itt, Szombathelyen. Most már jó. Kilégzés.

(Hosszan sóhajt, feje oldalra billen, elalél.)

Joyce:
Ön, vagy a háza megbabonázta fiamat, Mr. Bloom. Mindegy, majd kivisszük ölben az állomásra. Térjünk most vissza a kölcsön kérdésére, ha megengedi. Sietnünk kell. Nora állapota aggaszt. Lucia nem eszik, amióta elhagytuk Triesztet. Giorgio szörnyű lesz, amikor magához tér. Nagy regényem kézíratát ellopták a Körmendi vasútállomáson. Kezdhetem újra. Betegen, vakon. El kell jutnunk Zürichbe, ahol barátaink várnak. Ötszáz koronára van szükségem, azonnal. Báró Fliege szerint önnek nem okozhat gondot ekkora kölcsönt kifizetése.

Bloom:
A drága Putzi ebben a kérdésben talán túloz, Herr Joyce. De beszéljünk a pénzről inkább később. Esetleg reggeli után. Giorgionak a lányok majd adnak tiszta ruhát, ezt sajnos lehányta. Gertrude! Alice!Schnelle!

(Gertrude Stein és Alice B. Toklas a lábára állítják és kitámogatják Giorgio-t)

Hatodik jelenet

Nora:
Maga mindig megkínozza szegényt.

Joyce:
Giorgio az én fiam.

Nora:
Az enyém is.

Joyce:
Biztos maga ebben?

Nora:
Mi?!

Joyce:
Magának Giorgiohoz annyi köze sincs, mint ennek a Blum Lipótnak

(Bloomra mutat)

Szombathelyhez. Maga életében nem olvasott egy valamire való könyvet.

Nora:
Maga meg életében nem írt olyan könyvet, amit meg is vennének.

Joyce:
Emlékszik, Pólában bevizelt a perui konzul fogadásán.

Nora:
És most is bevizelek, ha nem hagyja abba.

Joyce:
Nem én nem hagyom abba, hanem maga nem hagyja abba.

Nora:
James, ha nem hagyja abba, esküszöm, bevizelek.

Joyce:
Maga itt nem fog nekem megint bevizelni, Nora. Maga nagyon jól tudja, miért jöttünk ide, és ha maga itt megfeledkezik magáról, soha nem jutunk el Zürichbe és soha sem fogják kiadni a könyvemet, az Ulyssest és nem marad nyoma, milyen is volt ez a mi világunk valójában. Maga túl kicsi nekem, a korlátoltsága, a félelmei. Maga mindig elfelejti, hogy olyan családból jött, akik az írott szót csak arra használják, hogy belecsomagolják a zsemlét. Pékek. Maga akkor van a helyén, ha főz vagy takarít, vagy amikor... Maga, Nora, azt akarja, hogy a fiamból is pék legyen, mint az ön apja volt. Én pedig azt mondom, haljon meg a nyomorult, ha nem zseni. Maga pedig ne felejtse el, hogy maga akart engem és nem én akartam magát abban a padlásszobában, amikor ajkaival elcsábított.

(Gertrude Stein és Alice B. Toklas visszasompolyognak, bemásznak a dobozukba és eloltják lámpáikat.)

Ezek meg itt ugyanabban a dobozban laknak. Kik ezek a szerencsétlenek? Miért vannak pizsamában? Miért van a fejükön bányászlámpa?

Nora:
Nem érdekelnek a pizsamák és a bányászlámpák. Nem érdekelnek a dobozok. Azt hiszem James, hogy maga most átlépte azt a bizonyos láthatatlan határt, amit 1904 június 16-án, megismerkedésünk éjszakáján még mindketten olyan világosan láttunk. Ön a felelős azért, ami most következik.

Joyce:
Nora, ne!

(Nora két széket és egy lavórt tesz a foszforeszkáló screen elé. Videovetítés indul, kirajzolva Nora sziluettjét. Bekapcsolódik az UV lámpa. Nora fellép a székekre és a lavórba vizel. Szoknyája alól folyadéksugár tör ki, foszforeszkál az UV fényben. A vizelés hangja felerősítve hallatszik a hangszórókból. Vaku villan, ráégetve Nora sziluettjét a foszforeszkáló screenre. Elsötétül a videovetítés. Joyce összeroskad. Nora lelép a székekről és ráül az egyikre. Bloom hozzálép és megnyugtatólag a vállára teszi a kezét.)

Bloom:
Mein lieber Frau Joyce. Je apologisé, pour favour. Nálunk megszokott dolog az ilyesmi. Molly és Milly  is bevizelnek, ha kifogynak az érvekből. És én egyáltalán nem idegenkedem a vizelet szagától. Sőt, meglehetősen kedvelem, magam is bevizelek néha. Alice, Gertrude! Schnelle!

(Nora feláll, Bloom átöleli. Gertrude Stein és Alice B. Toklas meggyújtják lámpájukat, előmásznak dobozukból és rongyokkal feltörlik a padlót, letörlik, helyére rakják a székeket és a lavórt.)

Semmi baj, nagyságos asszony. Majd a lányok adnak önnek tiszta ruhát, ezt pedig kimossák, megszárítják. Kivasalják. Bár, hogy őszinte legyek, nem igazán előnyösek önnek ezek a színek. Molly ruhái biztosan illenek önre. Majd valamit kitalálunk. Alice, Gertrude! Schnelle!

(Gertrude Stein és Alice B. Toklas  kivezetik Norát.)

Hetedik jelenet

Bloom:
Amíg kedves felesége ruhát cserél, engedje meg, mein lieber Joyce, hogy bemutassam városunkat, a Szombat helyét, Szombathelyt, Savariát. A várost Isis istennő tiszteletére alapították romanizált gepidák, de ma már Osirisnek is sok híve lakik itt. Savaria történetét Isis és Osiris templomainak évezredek óta tartó viszálya írta és írja még ma is. A külvilágnak a helyi állapotokra gyakorlatilag nincs hatása. Jöhetnek háborúk, megszállások, természeti katasztrófák, járványok, a hangulat Szombathelyen nem változik meg tőlük. Mindenki állig fel van fegyverezve és hezitálás nélkül öl, ha kell. Egy lélekben messziről jött utazó, mint ön, vagy én nem sok különbséget lát a két harcban álló hit harcosai között. Talán csak annyit, hogy az egyik resztelve eszi a sertésmájat, amíg a másik kisüti egészben.

A városba hoztam koncertezni Pablo Casalst. A nagysikerű koncert után szomszédaim többé nem köszöntek vissza és a kapumat éjjel még mindig rendszeresen bemázolják csirkevérrel. Néhány hét múlva kikapcsolták nálam az áramot. Aztán a gázt is és nem vitték el többé a szemetemet. Amióta nincs áram, egyedül a szellem fénye világít a házban. Figyelje, elég ha tapsolok!

(Kétszer tapsol és kigyullad a fény a csipkefüggönyök mögött. Újra tapsol, a fény kialszik)

Állítólag Casals Osiris híve volt. Vagy Isisé. Nekem egyik név sem mond semmit, hogy őszinte legyek. És pontosan ez a baj. Származásom miatt megvetnek. Foglalkozásom miatt lenéznek. Függetlenségem miatt kirekesztenek. S mert háborúzás helyett zenés színházat ajánlok, meg akarnak ölni. Amióta kikapcsolták a gázszolgáltatást, nem fizetem be az Áfát. És mert nem seprik kéményeimet, jövedelmem nagy részét letagadom.

Joyce:
Mintha ifjúságom Dublinjáról beszélne. Bolond, vagy bűnöző az, akinek eltér a véleménye. A közpénzek megszerzésére megy ki a játék, a többi csak ködösítés. Engem is megvádoltak adócsalással, noha én soha nem adóztam. És nem is fogok. Azóta nem dohányzom, hogy ne gazdagodjanak a jövedékből. Nem, uram. De ideje visszatérnünk  a kölcsön kérdésére.

Bloom:
Beszéljünk a pénzről később, Herr Joyce.  Ennél fontosabb megbeszélnivalóink vannak. Például: miért történhet meg, hogy Molly a pirított borjúvesét néha túlsüti és elvesznek belőle a szájpadlás ízlelőbimbóit oly kellemesen csiklandozó, változatos vizelet ízek? Miért nem lehet ebben a városban friss, kifogástalan minőségı vesét kapni? Mert ez egy totalitáriánus májkultúra, kéremszépen. De pardon: én nem a májat, hanem a vesét szeretem, fiatal borjú frissen kivágott veséjét, véresen, félig nyersen. Ezt nem képesek megérteni Szombathelyen. Nem uram, nem és nem.

Joyce:
Uram, sietünk. Azonnal el kell jutnunk Zürichbe. Láthatja, hogy milyen állapotban vagyok. És milyen állapotban van a családom. Tehát térjünk vissza a kölcsön kérdésére.

(Nora és Giorgio pizsamába öltözve visszatérnek, a leoltott lámpájú Gertrude Stein és Alice B. Toklas kíséretében. Giorgio-t anyja támogatja. Lefektetik a rongykupacra, Lucia mellé. A kísérők visszatérnek dobozukba. Nora a beszélgetőkhöz lép és bekapcsolódik a társalgásba.)

Nora:
Szerintem nem kellene sürgetnie Bloom urat, James. Nagyon kellemesen érzem magam ebben a házban. Azt hiszem, a gyerekek is. A fürdőszoba tiszta és közel van. És nagyon kényelmes az egyenruhájuk, Mr. Bloom. Tudja, én rajongok az uniformisokért. Volt ön katona, Mr. Bloom?

Bloom: (Zavarban van.)
Hát én...

Nora: (Kacéran)
Amíg a ruháim száradnak. Szívesen lepihennék. Valahol. Lehet?

Bloom: (Hipnotizáltan.)
Bárhol, nagyságos asszonyom, bárhol.

(Nora lepihen a rongykupacra, gyermekei közé, átöleli őket. Megcsókolja Lucia homlokát és Giorgio hüvelykujját beteszi Giorgio (vagy a saját) szájába. Becsukott szemmel követi a társalgást. Joyce a kezébe temeti arcát. Bloom nehezen tét magához.)

A májkultúrák rövid, nehéz életı, önpusztító kultúrák, kedves uram. Ebben a városban az utóbbi kétezer évben mindig májkultúrák váltották egymást, sohasem békésen. A vese kultusza csak most kezd némi teret nyerni Szombathelyen, hogy néhányan ideköltöztünk Prágából, miután ott, igaz, évszázadok munkájával, sikerült gyakorlatilag kiszorítanunk a májat a piacról.

Joyce:
Uram, itt, most álljunk meg. Felejtsük el a vesét és a májat, Isist, Osirist, Savariát, a zenés színházat. Rosszul vagyok. Belobbant a glaucomám. Szétrobban a fejem. Értse meg, mi Joyce-ok nem eszünk sem májat, sem vesét. Mi kizárólag burgonyát eszünk, Herr Bloom, már 11 éve. Hogy kifejezzük szolidaritásomat Írországgal. Nem akarom, hogy ön vesét, vagy májat ültessen gyermekeim, vagy feleségem fejébe. Verstehen?

Térjünk most vissza a kölcsön kérdésére. Ezt nem kérem, Herr Bloom, ezt már követelem.

Nora: (Behúnyt szemmel)
Maga nem követelhet semmit, Mr. Bloomtól, James. Inkább köszönje meg Mr. Bloom vendégszeretetét és pihenjen le maga is. Mielőtt tényleg belobban a glaucomája. Emlékszik az iszonyatos vonatútra Trieszttől Körmendig? A füstre, a koromra, az elárasztott illemhelyre, az útitársak szagára? Akikre akkor azt mondta: fajellenség? A kocsiútra, éjjel, a földutakon, a felhőszakadásban, a részeg kocsissal? Most ugyanazt az utat, visszafelé is meg akarja tenni? Maga nem ezt az életet ígérte nekem. Azt ajánlom, fogadja el Bloom úr ajánlatát, bármi is legyen az. Még mindig több, mint a semmi, amiről a maga könyvei szólnak, vagy amit a konyhára hoznak.

Joyce: (Sziszegi)
Maga ne szóljon most egy szót se, Nora. Maga nekem most nem tanácsolhat. Itt nekem kell döntenem.

Nora: (Megemeli hangját)
Tudja, hogy mi következik, ha nem enged beszélni.

Joyce:
Nora, maga most ne fenyegessen. Nem látja, hogy tárgyalok? Pénzről van szó. Sok pénzről. Eljuthatnánk belőle Zürichbe. Megoperáltathatnám a glaucomámat. A gyerekeket szanatóriumba adhatnánk. Ennyi pénz semmi ennek az embernek. Kultúrsznob. Akkor ad pénzt, ha szimpatikusnak talál bennünket.

Nora: (Lemondóan sóhajt.)
Oh, James.

Nyolcadik jelenet

Bloom:
Ne beszéljünk most pénzről, Herr Joyce. Ez egy kozmikus pillanat. Ez az a pillanat, amelyre mindig is vágytam. Az utolsó, a tizenkettedik óra. Ha elfogadja az ajánlatomat, beteljesedik az idő. Megalakulhat a Kuratórium. Tizenkét taggal már működőképes a Polgári Kör. E páneurópai hagyományokat ápoló, világpolgári értékeket hirdető, neopacifista nézeteket valló Kör független jelöltjeként indulok az esedékes polgármester-választáson. Az elmúlt évszázad legnagyobb elméi írják majd beszédeimet. A halhatatlanok, akiket befogadtam. Ingyen májat és az Áfa eltörlését ígérve megnyerem a választásokat. Már látom a főcímeket: "Virág Lipót Savaria első világpolgár polgármestere". Amint megkapom a város kulcsait, állandó, zenés színházat építtetek az egykori Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ romjain. Polgári Köröm színtársulattá alakul és azonnal elkezdi a próbákat. Az állandó, zenés színház fenntartásának költségeit zöldmezős beruházásként létesített kapca-szortírozó üzemek haszna fogja fedezni.

El akarom hozni Szombathelyre Európát. Elsősorban Írországot. Az ír sört, kultúrát és informatikát. Mert az ír modellt látom egyedül alkalmazhatónak a helyi körülményekre. Itt is éltek kelták, innen is űztek el tudósokat, írókat, művészeket. Azt akarom, hogy nyüzsögjenek itt az írek, mint a hangyák. Millió, excentrikus, kultúrált, zöldpárti, vesebarát ír informatikus árassza el Savariát, tanítsa meg programozni népemet, programozza őket át. És jönni is fognak a sör és friss vese szagára, azt hiszem.

Nora:
A krumplievésre pedig ön kényszerít minket, James. Szó sincs arról, hogy önként ennénk már 11 éve kizárólag burgonyát. A gyerekek szívesebben ennének palacsintát, áfonyalekvárral. Én pedig tokaszalonnán és hagymán kisütött borjúvesét, friss zsemlével akár. És leöblíteném zöldszínű sörrel a szalonnát, hagymát, zsemlét és a vesét, ha Mr. Bloom Új Dublinjában élhetnék. Maga írhat, amit akar. Az nem fogja pótolni a bőséges vacsora utáni kellemes álmosságot.

(Nora ásít.)

Bloom:
Zöldre akarom festeni a várost. Olyan zöldre, amilyennek az ön könyvein elmerengve Dublint látom. Benne zöld ruhában, zöld cipőben, zöld kalappal az íreket. Fákkal, bokrokkal ültetem be az utcákat és a kopár tájat a város körül. Törpékkel, manókkal, tündérekkel, koboldokkal, excentrikusokkal és bohémekkel népesítem be Savariát. Tengeri kikötőink lesznek, mert elfoglalom Dalmáciát, Isztriát és az olasz tengerpartot Velencéig. Talán tovább. Megváltoztatom az időjárást, hogy itt is mindig essen az eső, mint Dublinban. Halhatatlanok szobrai beszélnek majd az Agorán. A külvárosokban zakatolnak a kapcagyárak. Betiltom a májat, eltörlöm az Áfát. Kasztrendszert vezetek be, szellemi értékrendet, új arisztokráciát. Alagútrendszereket fúratok a város alá és visszaállítom a Monarchiát. Visszahívom Savaria trónjára az utolsó élő Habsburgot, vagy valamelyik klónját, majd lemondok a polgármesterségről és minden időmet színházigazgatói tevékenységem ellátásának szentelem. Uram, tervem végrehajtásához már csak az ön igenje hiányzik. Művei ismeretében remélem, megkapom.

Joyce:
Micsoda nyakatekert konspiráció. Betiltani a májat. Állandó, zenés színházat Szombathelyen. Szétrobban az agyam, a szemem. Nekem nem világmegváltó tervekre van szükségem, uram. Hanem készpénzre, most, ha megismételhetem.

Nora:
Maga ne ismételjen semmit Mr. Bloomnak, James. Mr. Bloom nem kér az ismétlésekből. Maga nekem is mindig ugyanazt mondja. Hogy találjak örömet a részletekben. De én nem látom a részleteket, ha verik az ajtót a lakbérért, James. Amikor nincs pénzünk ópiumra és ön nem megy tanítani, mert vak és Giorgio mérges. Amikor nincs pénzünk Lucia kutyájának sírkövére sem. Urológusra. Gumibetétekre.

Joyce:
Nora, kérem hallgasson. Ezeket majd megbeszéljük Zürichben. Nos, rendben. Nem tehetek mást. Essünk túl rajta. Hallgatom. Mi az ajánlata, Mr. Bloom? Mit tud felkínálni halhatatlan lelkünkért?

Bloom:
Bármit is mondott önnek közös barátunk, a tréfás kedvű Putzi, én nem vagyok gazdag ember, Herr Joyce. Használt,  gyalogsági kapcákkal kereskedem, kis tételekben. Nevemen nincs semmi, csak ez a ház a Főtéren. Kapuján a csirkevérrel. Adócsaló vagyok, mint oly sokan Szombathelyen. Már 11 éve nem fizetem be az Áfát, hogy fenntarthassam a házat és elláthassam messziről érkezett vendégeit. Bár valamennyien átlényegültek már és többnyire elég, ha csupán képzeletbeli az ebéd, de így sem könnyű, hiszen a pizsamák, maszkok is pénzbe kerülnek. És a bányászlámpák is gyakran követelnek elemcserét. Pénzem nincs, csak egy nagy tervem van. Állandó, zenés színház, a közös ír jövőért.

Sajnos nem áll módomban kölcsönt adni önnek. Csupán annyit tudok felajánlani, hogy maradjanak házamban, itt, Szombathelyen. Csatlakozzanak Polgári Körömhöz és segítsék megválasztásomat Szombathely polgármesterévé. Szállásukért és ellátásukért cserébe textilárút szortíroznak majd. Ön választási beszédeket ír nekem és asszisztálnak a könyvelésben. Sajnálnám ha lemondanának a friss borjúvese ideájáról, de ehetnek akár krumplit is, ha más nem jut az eszükbe. A nagyságos asszony főzhet. Egyszer egy héten. Ez ellen Mollynak és Millynek sem lehet kifogása. A sparhelt fafűtésű. Samuel majd lop magának tűzifát az állomásról. Csak arra vigyázzon, hogy meg ne lepje önt, vagy Luciát a fürdőszobában. Saját dobozt kaphatnak, a gyerekek is. Mert mindenkinek kell a magánélet.

 

Kilencedik jelenet

(Giorgio hánykolódni kezd a rongyokon. Anyja és nővére próbálják csillapítani.)

Giorgio:
Túl sok a fény. Apám árnyékában túl sok a fény. Túl sok az árnyék. Anyám fényében túl sok az árnyék. Engem a félhomály éltet. Az elfüggönyzött ablakok. Az ópium félhomálya. A maya lenge fátylai. A képben rejtőző képben bújkáló kép. A percben lakó óra és az órában élő napok és a napokban alvó évek és az években ordító évszázadok. Az ágyam szélén ülök, a cipőm orrát bámulom. Másra nem emlékszem. Felnőni nem tudok, ahhoz már túl öreg lettem. Meghalni sem tudok, mert meg sem születtem. Az élet elevensége és a halál mozdulatlansága egyaránt iszonyattal tölt el.

Pólában megöltem egy embert. Hátulról, egy utcakővel zúztam szét fejét. Sohasem bántott. Nem is ismertem. Egyszerıen annyi történt, hogy zavart, hogy mozog. Zavart, hogy jött valahonnan és valahová igyekezett. Neki nem kellett minden lépését előre megtervezni. Nem okozott gondot neki befordulni az utcasarkon, átvágni a téren, köszönni valakinek, beszélgetni ismerőseivel, megenni azt, amit a villájára tűzött. Megérdemelte a halált? Nem érdekel. Hogy most hol van? Nem tudom. Azt sem tudom, hogy én hol vagyok

Joyce:
Ezt anyáddal beszéld meg, Giorgio. Nekem erre nincs időm. Gondolkodom. Meg kell fontolnom Mr. Bloom ajánlatát. Igen kedvezőtlen. Politikával kapcsolatos. És egy örökkévalóságra szól.

Giorgio:
De apa...

(Giorgio visszarogy a rongyokra, elalél)

Joyce:
Elég. A gondolkodás képessége a legnagyobb büntetés, amit az elmére mérhetnek az istenek. Én helyettetek is gondolkodom. Az egész család helyett. Mr. Bloom helyett. Mert mi más a géniusz, mint egy bomlott elme, rossz időben, rossz helyen. Mint Leopold Bloom, Szombathelyen. Gondolkodnom kell. Erre születtem. A gondolkodás szabadságát keresve hagytam el fiatalon szüleimet, Dublint. A szabadságot megtaláltam. Szabadságom kötelez. Naponta, minden értelmetlen nap éjszakáján le kell ülnöm, hogy leírjam, amit éppen gondolok. Ez a munkám. Fizetésem szégyenletesen alacsony. Tizenegy gonosz éve minden nap hajnalig írok. Az írás tönkretette a szemem. Már nem látom, amit írok. Gondolkodom. Szegényen, betegen, vakon. Gondolkodom az egész eszement emberiség helyett, amely az idő kígyójának szorításában önnön farkát harapja, óh igen. Mert ha én nem gondolkodom és írom le, amit valóban tapasztalok, akkor ki fogja? Oh Giorgio, már megbocsáss. Nem vagyok lecserélhető. Anyád méltó társam missziómban. Luciát, attól félek végleg elvesztettük. Először kutyájával ölte meg magát. Most zenés színházhoz szerződik.

Tizedik jelenet

(Lucia emelkedő dallamot énekel, az utolsó hangot hosszan kitartja. A Kórus kétszer megismétli az utolsó hangot, mint egy távoli ködkürt. Lucia feláll és a középső screen előtt álló apjához megy. Áriát énekel egy olasz operából, á capella. Időnként félbeszakítja az éneklést és beszél, mintha az ária szövegét fordítaná.)

Lucia:
Apa, félek! Anya, fázom. Nem akarom többé ezt a ruhát viselni. Mert átlátszó és az emberek látnak. Kaphatnék én is pizsamát? Olyat, mint mindenki más? És szeretnék saját dobozt, ebben a házban, itt, a nappaliban valahol. És ha Signore Bloom reggel a dobozomba hozná a borjúvesét, bár még sohasem próbáltam, bizony megenném én. Itt akarok ujjászületni, e varázsos házban. Szombathelyen, a Fő tér 40 szám alatt. Nem megyek Zürichbe, sem Svájcba. Anya, apa, nem megyek veletek tovább. Itt maradok a semmi szívében inkább. Itt akarok szabadon lebegni az időben, mert a tér paralizál. Signore Bloom társulatához csatlakozom. Számomra máshol nem él remény. Harmadik szemet akarok, sikert, terápiát. Apa, anya, kérlek, az én homlokomból is sugározzon a fény. Szeretnék én is kapcákat számolni megélhetésemért, mint a halhatatlanok. Már nem érdekel a halál. Amíg aléltan feküdtem e rongycsomón és beszívtam illatát, megjelent halott kutyám, Biki. Szép volt, nagy, meleg és puha. Biki megnyalta az arcom és azt mondta, túl késő, már nem gyilkolhatok. A feladatot másnak adták át. Anya, ezentúl ne tőlem várd a halált. Én színésznő leszek, énekelek és táncolok és ha kapok saját dobozt, segítek Signore Bloomnak elhozni Szombathelyre Európát.

(A Kórus kétszer megismétli az utolsó hangot, mint egy távoli ködkürt. TS Elliot kezében vaku villan. Joyce és lányának árnyéka ráég a foszforeszkáló screenre. Lucia balettlépésekkel visszamegy anyjához és lerogy mellé, mint egy sebzett hattyű. Joyce követi lányát, megáll fekvő családja lábánál. Előre-hátra himbálódzik. Árnyéka Giorgiora vetül. Giorgio felnyög. Teste hídba rándul.)

Nora:
Psszt... Hallgass, kicsim. Apa majd ad megint ópiumot. Csak beszélj hozzá szépen. Ahogy kéri. És Poldi bácsi ígért vesét.

Giorgio:
Látomást, víziót akarok. Vigyék el innen apa árnyékát!

Bloom:
Majd Ferdinand kimegy és szerez a patikustól ópiumot a fiatalembernek. Magam is használom néha, hogy lássam zenés színházamat, ha elvakít a kétségbeesés. Az ópium miatt ne aggódjanak, Herr und Frau Joyce. Drogokat és alkoholt mindig lehet találni Szombathelyen. És ne törődjek az adószedővel, az utánam szimatol.

Lucia kisasszony kutyájának gránitból állítunk emlékművet a Főtéren. A legjobb olasz sírkőfaragók fogják megalkotni. Olyan kutyát ábrázol majd, amilyen Biki volt. És beszélni fog, Lucia hangján, a beépített hangszóró segítségével. Megszólítja, megugatja a járókelőket, holdtöltekor vonyít. A kisasszony pedig énekes, táncos szerepet kap új, zenés színházunkban. Kedves feleségét később elküldjük Pöstyénbe, a gyógyfürdőbe. Az a kénes víz csodát tesz a hólyagokkal. Ön pedig rámíratja szerzői jogait és vállalja, hogy amíg élek, befizeti helyettem az Áfát. Valamint főszereplőként megörökít készülő könyvében. Remélem nem túl sok, amit kérek a vendégjogért.

Joyce:
Ember, mit beszél?

Nora:
James, ha nem fogadja el Mr. Bloom ajánlatát, soha többet nem fogok parancsolni hólyagomnak, bármi is legyen a tét.

Lucia:
Énekes, táncos szerepet akarok, vagy a halált.

Giorgio:
Apa! Ópiumot!

Bloom:
És igen, letelepedési engedélyt is tudok szerezni Polgári Köröm minden tagjának. Moldovában nyomják és senki sem mondja meg, hogy nem eredeti.

Joyce:
De nekem Zürichbe kell jutnom! A kiadóm igért lakást. Gyógykezelést. Apanázst. Mi lesz az új könyvemmel?

Nora:
Magát most ne a könyve érdekelje, James, mert az senkit sem érdekel. Most az érdekelje, hogy nem fognak többé bennünket kilakoltatni és úgy élhetünk a dobozunkban, ahogy kell. De csak akkor, ha maga jó beszédeket ír Mr. Bloomnak, hogy hasznát vegyük a tollának, végre egyszer.

Joyce:
El tudja azt képzelni, Nora, hogy én használt,  gyalogsági kapcákat válogatok egy szombathelyi rongykereskedő szuterénjében?

Nora:
El tudja azt képzelni, James, hogy én még egyszer pénzért takarítok, ahogy 11 évig takarítottam, Pólában és Triesztben?

Lucia:
Ha nem kapom meg a szerepet, én megölöm anyát.

Giorgio:
Apa! Ópiumot!

Joyce:
Átkozott angolok. Miért is nem maradhattam Írországban? És miből veszek tintát, tollat, kézíratpapírt?

Bloom:
Ünnepeken kiállunk koldulni a Fő térre. Pizsamában, lámpákkal, maszkban. Hogy lássanak az osztrák túristák. Énekelünk, táncolunk, Gertrude és Alice körbejár a kalappal. Nem kérek területfoglalási engedélyt. Mire a zsandárok megérkeznek, mindig összegyűlik elég pénz szappanra, kézíratpapírra. A kisasszony kívánsága pedig könnyen teljesíthető. Gertrude! Alice! Schnelle! Adjanak Luciának egy tiszta pizsamát a raktárból. Lámpát, maszkot is.

(Gertrude Stein és Alice B. Toklas előmásznak dobozaikból, bekapcsolják lámpáikat és megállnak Lucia mögött.)

Joyce:
Lucia! Ne! Az én lányom az ön pizsamájában?! Soha! Érti? Soha!

Lucia:
De igen, apa.

(Lucia, Gertrude Stein és Alice B. Toklas kíséretében kimegy.)

Tizenegyedik jelenet

(Joyce és Bloom a középső screenhez sétálnak, megállnak előtte az erősödő videofényben.)

Bloom:
Mielőtt válaszolna javaslatomra, Herr Joyce, engedje meg, hogy bemutassam házam vendégeit, polgári körünk halhatatlanjait: Szombathely állandó, zenés színházának első társulatát. Amint látja, kényelmes, tágas dobozokban laknak. Így módjuk van magánéletre. Akinek még nem jutott doboz, vagy aki még nem érdemelte ki saját dobozát, esetleg, valamilyen okból a Kuratórium időlegesen, úgymond "kicsomagolta" az illetőt, az pihenhet a textílián.

És itt ez a mágikus fal, camera sacra, az idő-tükör. Megjeleníti élet-tervüket. Megmutatja vízióikat. Helyüket a dolgok rendjében. Látja halhatatlan életük magányát és fájdalmát.  Hallja panaszaikat. Ön a Leopold Bloom Időfal előtt áll, Herr Joyce. Erről beszél a Kabbalah, a Sufi, János az ő Jelenéseiben és a Védák. Ez az Aleph. Isten szeme, a pont, amelyben megmutatkozik az egész világ. Fényből és időből építettem, a Tetragrammatron törvényei szerint. Ez a fal nem elválaszt, hanem összeköt. Nem kizár, hanem behív.

Ön az Új Város, Savaria Nova kapuja előtt áll, Herr Joyce. A kaputól széles sugárút vezet majd a zenés színházhoz, a tisztavizű patak hídján át. És mindenütt virágok, zöld lombú bokrok és fák és szökőkutak és írek. Az Időfal él és lélegzik. Ha csendben maradsz, beszél hozzád. Ha kéred, énekel neked. Rögzíti és rendszerezi az öröklét minden fontos pillanatát.

(TS Elliot kezében vaku villan, ráégetve Joyce és Bloom sziluettjét a foszforeszkáló screenre. Joyce és Bloom előre, a színpad bal oldalára, Pound dobozához sétál.)

Senki sem sejti Szombathelyen a Fő tér 40-es számú ház rejtélyét. Nem tudják, miért viselünk bányászlámpát és miért vagyunk pizsamában. Csak a kapcabálákat látják, ahogy érkeznek a kapcák a frontról, lyukasan, véresen, milliószámra. Aztán látják, ahogy a kapcafuvarok indulnak innen, kimosva, megstoppolva, kivasalva, gondosan összehajtva, bálákban. A Bloom ház valódi titka az Időfal és vendégeim névsora. És ha az adószedő el is venné tőlem a házat és bevakolnák az Időfalat, a halhatatlanok szellemét nem tudná kiűzni és a fal is tovább élne a vakolat alatt.

Joyce:
Az imént mintha az én Új Dublinomról beszélt volna. A képzeletemben élő tökéletes városról. Amit otthonomnak hívnék. Ahol az élet a halállal kezdődik, a társadalom értékalapú és a Britt Koronának már nincsen szava. Sok részletében egyezik kettőnk víziója: az Időfal, a zenés színház, a metempsychosis, a halhatatlanok, a város utcáin nyüzsgő írek, a zöld szín dominanciája. Mindenesetre kíváncsivá tesz. Kik alkotják a Kört? Kik ezek itt, ezekben a dobozokban? Ki keresne menedéket egy adócsaló kapcakufár kapcaraktárában?

Bloom:
A halhatatlanok. Házam az Univerzális Menekült otthona. Azok jönnek hozzám, akiket nem látnak szívesen sehol. Látnokok, próféták, szentek. Akik még különbséget tudnak tenni jó és rossz között. Az emberi szellem legnagyobbjai.

(A Kórus a Rabszolgák Kórusát kezdi énekelni, Verdi: Nabucco című operájából.)

E doboz lakója Ezra Pound. Virággyermeknek öltözve, az 1960-as években költözött hozzánk a költőóriás.

(Bloom kopog Ezra Pound dobozának falán. Pound kiemelkedik a doboz tetején, meggyújtja lámpáját és bemutakozik.)

Ezra Pound: (recitativo)
Canto 194. Palazzo Bloom, Rigatoni di Polo. Két millió ír halt éhen a burgonyapestis idején. Ugyanannyian menekültek Amerikába. Krumpliföldek között születtem, Idaho államban, ír család leszármazottjaként. Ha körülnéztem, látóhatártól látóhatárig csak krumpliföldeket láttam. És senkit nem érdekelt más, mint a burgonyatermés. Költőnek születtem. Idahoban csak burgonyáról szóló verseket olvasnak az emberek. A krumplinép és burgonyagondolatok elől Olaszországba menekültem. Vonzott az antik Róma ujjáéledő szelleme. A mediterrán életöröm, a tenger, a grappa, a pálmák. A dinamika, a mozgás, Marinetti és a futuristák. Idahoi krumplifarmomat eladtam. Villát béreltem a tengerparton, Appiában. Ott írtam cantoim nagy részét. A Duce kedvelte nézeteimet és ellenszenvemet az angolszász hegemónia iránt, saját rádióműsort kaptam. Megadásra szólítottam fel Amerikát és Angliát. Felkelésre buzdítottam az íreket. Néha napokig nem aludtam, csak beszéltem a mikrofonba. A Ducétől egy ötven fontos, tömör arany babérkoszorút kaptam. Lord Vau Vau-nak hívott az ellenség.

Bloom:
Mussolini bukása után e költőóriást fél évre fedetlen vasketrecbe zárták nézeteiért Pisa főterén. Aztán visszaszállították Amerikába, ahol háborús bűnök vádjával bíróság elé állították. A bíróság elmebeteggé nyilvánította és elmegyógyintézetbe zárták.

Pound:
Injekciókkal elkábítottak. Kényszerzubbonyt húztak rám. Ágyhoz kötöttek. Inzulinnal és árammal sokkoltak hat éven át. Költő már voltam. Operaénekes és hölgyfodrász szeretnék lenni ezután. Amikor sokkolni vittek, mindig Figaro áriáját énekeltem, a Sevillai Borbélyból a hordágyon. Valahogy így.

(A Rabszolgakórus elhal, Pound Figaró áriáját énekli. Mintha elektromos sokkok sorozata érné, Pound görcsökbe rándul, az ária meg-meg szakad, aztán elhal, Pound görcsös pózban megmerevedik.)

Bloom:
Amikor vezető amerikai írók tiltakozására a mestert kiengedték az elmegyógyintézetből, azonnal elhagyta Amerikát. Olaszországba utazott, s onnan Szombathelyre, hozzám. Mint ön, kölcsönért. Azóta itt lakik nálam. Már tizenkét éve saját dobozában. Műszakvezető kapcaraktáramban. Segít a könyvelésben. Beszédíró, kurátor, alapító tagja polgári körünknek. Szólóénekes és ő vezeti leendő zenés színházam kórusát. Hajat is vág. Igyekszik hasznossá tenni magát. Köszönöm, Ezra. Mára befejeztük.

(Pound visszahúzódik dobozába és eloltja a lámpáját. A Rabszolgakórus újra kezdődik, Bloom a következő dobozhoz lép.)

E doboz lakóját már ismeri. Samuel Beckett, drámaíró. Vele, ahogy tapasztalhatta, sok bajunk van. Mint ön, menekült Írországból.

(Kopog Beckett dobozán. Beckett kiemelkedik a dobozból.)

Samuel, vendégünk van.

(Beckett bekapcsolja lefelé irányított lámpáját. Mereven áll Bloom és Joyce lámpáinak fényében.)

Beckett: (recitativo)
Mivel túl jól ismerem anyanyelvemet, nem tudom rajta kifejezni magam. Nincs meg a kellő távolságom a szavaktól, nem tudom, mit beszélek. Ezért kizárólag franciául írok, mert ezt a nyelvet sohasem leszek képes megtanulni. Írországban éheztem. Párizsban megtanultam koldulni.

Bloom:
Samuelt késsel támadta meg egy őrült a párizsi metro kijáratánál. Megvágta az arcát, majd elmenekült. Akkor vesztette el hitét a színházban. Mert a valódi vágást nem lehet imitálni. Azóta akarja megírni az utolsó színdarabot. Mindeddig nem sikerült. Köszönöm, Sam.

(Beckett eloltja lámpáját és visszahúzódik dobozába.)

Drámai szende. Gyújtóhatású választási beszédeket ír nekem. Senki sem látja nála tisztábban Szombathely állandó zenés színháza vízióját. Ugyanakkor kapcaszámlálásban használhatatlan. Vasalásban, hajtogatásban viszont kiváló. És a forgalom után ő számolja ki a járulékokat. Kizárólag a levegő nitrogénjén él, mint a moszatok. Darabjai sikere elől menekült Párizsból Marokkóba. Onnan a  beduinok kergették el, mert egyiküknek elcsábította asszonyát. Őt is Putzi Fliege irányította hozzám Triesztből, amikor kilakoltatták, mert  nem jött ki a fürdőszobából a Quaker Misszió vendégházában. Keveset ír, azt is széttépi. Mindegy, menjünk tovább.

(Kopog a következő doboz oldalán.)

Hiszen itt van például Ferdinand.

(Céline kiemelkedik dobozából)

Louis Ferdinand Céline. Francia orvos, író, kollaboratőr, halhatatlan. Ferdinand lobogó géniusz, fáklya, amely egyszerre két végén ég. Amíg Samuel száraz, logikus, kiszámított, takarékos az indulatokkal, Ferdinand szenvedélyes, mint egy megsértett latin szerető.

(Céline bekapcsolja lámpáját)

Nincsenek hátsó gondolatai. Az emberiség iránti szívből jövő megvetés és gyűlölet hajtja. Az életet ürülékkel teli pénztárcában lapuló álomhoz hasonlította. Igaz, Ferdinand?

Céline: (recitativo)
Álltam az afrikai dzsungelben és néztem a napfelkeltét. A nap úgy emelkedett a lombok fölé, mintha szét akarná robbantani önmagát és a világot. Eszembe jutott, hogy ez a szép ígéret megtörténik minden nap, sokmillió éve, de soha sem teljesül.

Bloom:
Ferdinand gályarabként érkezett az Új Világba és a Ford gyár futószalagján dolgozott. Mivel megszerette valaki, onnan is menekülnie kellett. Kozmikus paranoiája űzte tovább. Vissza Franciaországba, ahol végül elkapták honfitársai. Napközben írói tehetségével a német megszállókat támogatta. Éjszaka partizánokat gyógyított a frontokon. Hat évet töltött belga börtönben. Nagyobb megaláztatás nem érhet franciát. Már nem sokáig élt volna, ha Putzi át nem irányítja Triesztből hozzám.

(Céline dobozába süllyed. Kioltja lámpáját.)

Pamfletteket ír nekem, politikai ellenfeleim kigúnyolására. Mindenkiről mindent tud a városban. Kitűnő megfigyelő. Egyszer már megpróbálták a patakba fojtani. Ingyen gyógyítja ellenségeit. Pótolhatatlan a kapcaszámolásban. Jól stoppol, hajtogat és vasal. Intrikus szerepekben kitűnő. Remek táncos. Tánctudása minden ajtót megnyit Szombathelyen. Nem tudom a vörösbort honnan szerzi. Csak halljuk, hogy sanzonokat énekel dobozában. Ezek a franciák! Éjszaka sajtot lop a spájzból. Molly nem bánja.

(Bloom kopog a következő doboz oldalán)

Itt lakik Knut.

(Hamsun kiemelkedik dobozából.)

Knut Hamsun. A norvég szellemóriás.

Hamsun: (Recitativo)
Az éhhalál és magány elől menekültem Norvégiából Amerikába, Amerikából vissza Norvégiába. Tapasztalataimat leírtam. Őszinteségemért Nobel díjat kaptam. Később üdvözöltem a megszálló német csapatokat. Reméltem, hogy kultúrát hoznak országomba. Bach, Brahms, Beethoven szelleme helyett azonban Thor kalapácsa jött, ütött, szétzúzva azt a kevés szépet is, amink volt. Kiábrándultam. Későn. Börtön és teljes vagyonfosztás várt rám.

Öregen, betegen, hazátlanul, egy nyomorúságos kölcsön reményében érkeztem Trieszten át Szombathelyre. Azóta Herr Bloom házának vendége vagyok. Soprano szerepeket kapok. Balettórákat veszek. Titkos szeretőt tartok. Politikus. Neve Putzi Fliege. A Tisztakezű. Amikor titokban a városba jön, az én dobozomba bújkál. Hallatszik, hogy ver a szíve. Örülök, hogy hazatalált, Mr. Joyce. Szeretni fogja dobozát. Mennem kell, Putzi vár. Ha hosszabb időre egyedül hagyom, sír, mint egy gyermek. Knut! Hol vagy? Félek - zokogja. Putzinál szebben senki sem szenved. Frau Joyce, lieber Kinder, örvendtem. Knut most elmegy.

(Hamsun  meghajol, eloltja lámpáját és alámerül dobozába, a Rabszolgakórus elhal.)

Bloom:
Knut írja választási kampányom jelmondatait. Mit akarunk?

Kórus:
Állandó, zenés színházat!

Bloom:
Mikor akarjuk?

Kórus:
Most!

Bloom:
Virág Lipót álma?

Kórus:
Állandó, zenés színház!

Bloom:
Virág Lipót álma?

Kórus:
Állandó, zenés színház!

Bloom:
Knut nélkülözhetetlen. Milly rúzsát lopja. Milly nem bánja. A kedves Putzi elől sajnos el kell zárni az ezüstöt. A Putzi már ilyen.

Joyce:
Tudom. Bennünket is meglopott búcsúzáskor, Triesztben. Ellopta az órámat. Az utolsó emlékemet Írországból. Apám órája volt, nagyapjától kapta. Mindig azt nézte, ha késve értem haza az iskolából. Ilyenkor büntetésből nem kaptam vacsorát.

(Bloom hosszas keresgélés után zsebórát húz elő kabátjából.)

Bloom:
Ez volt az az óra, amit Putzi ellopott?

Joyce: (Közelebb lép, vaksin megvizsgálja az órát.)
Igen. Azt hiszem.

Bloom: (Visszateszi az órát a zsebébe.)
Órára önnek nincs szüksége házamban, Herr Joyce. Itt mindig akkor van, amikor lenni akar. Ha akarja, most szerdán, hajnalban vagyunk. Ha akarja, egy hétfő estén, egy távoli nyárban. Polgári körünk halhatatlanjai szabadon utaznak az időben. Ennyit sikerült elérnem számukra odafenn, bőjtöléssel, meditációval és kapcsolati tőkém révén.

Nem tudom, hol lehet most Milly és Molly. Talán a Fal túlsó oldalán. Nagyon érdekli mindkettőt a 21-ik század. Mobil telefonok,  virtuális terek, fúziós energia és persze a shopping plazzák. Le nem jönnének az Internetről. Szerintem most is szörfölnek  valahol a Világhálón. Ritkán láthatók, de figyelmüket semmi sem kerüli el. Amint elnyerem a polgármesterséget, utánuk küldök egy informatikust, hogy hozza vissza őket. Internet hozzáférésüket pedig korlátozom és elveszem a mobilokat. Addig is Gertrude Stein és Alice B. Toklas látják el háztartásomat.

(Bloom kopog a következő doboz oldalán. Gertrude Stein és Alice B. Toklas egymás után kiemelkednek dobozukból)

Alice főz. Gertrude takarít és beszélget velem.

Gertrude: (Recitativo, Alice megvilágítja.)
New Yorkból menekültem Párizsba, hogy megnyithassam galériám. Én állítottam ki először a modernistákat. Saját lakásomban, Matisse-t, Modiglianit, Kandinszkíjt, Picasso-t. A Virágok Szalonja, Salon des Fleurs. Éltem, szerettem, a legérdekesebb emberek vettek körül. Ott ismerkedtem meg Alice-al, kapcsolatunk ma már történelem. Aztán New York átjött az Óceánon és a Párizs, a szellem, akit szerettünk, halott, Dr. Stein pénze elfogyott. Itt Szombathelyen találtuk meg a régi Párizs eleven emlékét, amikor Monsieur Fliege tanácsára, egy rövidlejáratú kölcsön reményében Triesztből Szombathelyre utaztunk. Otthont, saját dobozt és a kapcagyárban munkát kaptunk. Titkárnői feladatokat látunk el Monsieur Bloom kampányirodájában. Kisegítünk a háztartásban. Igyekszünk pótolni Milly-t és Molly-t. Dobozunkban galériát nyitottunk. Kortárs miniatúrákat állítunk ki. Azt hiszem mindketten boldogok vagyunk. Duetteket éneklünk, én mezzo soprano vagyok, Alice alto.

Alice: (Recitativo, Gertrude megvilágítja.)
Mindenhová követem Gertrudot, mert engedi, hogy azt főzzek, amit akarok. Szakácsművész vagyok. Szakácsnak születtem, a hamburger elől menekültem Amerikából. Párizs, Gertrude szalonja befogadott. Esős délutánokon, mosogatás után ott írtam meg szakácskönyvemet. Fő művem a vegetáriánus vesepecsenye, amely vörösborban párolt lappföldi taplógombából készült, tengeri hínárokkal tálaltam. Mindennél többet jelent nekem Gertrude szerelme. A tapintatos Dr. Stein nem állt közénk, sőt Gertrude apanázsát is felemelte, a megnövekedett konyhaköltségek miatt. Aztán Párizs meghalt, a csatornák kiöntöttek, Dr. Steint beperelte a páciense, akinek tévedésből kihúzta egészséges felső fogsorát. A praxis tönkremet, bejöttek a németek és mint az általuk degeneráltnak tartott modern művészet szülőhelyét, a Szalont bezárták, Steinék és én csak Dr. Céline segítégével tudtunk megmenekülni.  Mentőkocsiban, véres kötésekkel bekötözve, hordágyon jutottunk Triesztbe. Dr. Steint ott is megtalálta a végrehajtó, szétváltunk, ő most Szíriában bujkál. Ha Mr. Bloomot megválasztják polgármesternek, én főzöm az ünnepi vacsorát. A Leopold Bloom Zenés színház gourmand büféjében én leszek a chéf. Dél Amerikából importálok majd rákot és teknőstojást. Olaszországból bíbicmadár szívét és pacsirták nyelvét kilószámra. Pontosan a megfelelő puhaságúra főzöm majd a burgonyát is. Monsieur Joyce, Madame, Enfants, nem kell aggódniuk.

(Gertrude és Alice kikapcsolják egymás lámpáját és alámerülnek dobozukban.)

Bloom:
Amikor már nagyon hiányzott Milly és Molly, egy ködös téli délután Alice, Gertrude és én elmentünk Isis szentélyébe, virággal, sírni. De Isis nem segített és Osiris papja is készpénzt követelt. A kimondhatatlan név pedig rámküldte az adókommandót. Alig tudtam a számlákkal és a főkönyvvel menekülni. Szerencsére kitört a háború. Már nem tudom, hogy melyik. Kellettek a kapcák. Az adószedőket elvitték a frontra. Rólam mindenki megfeledkezett. Ezentúl Polgári Körömön csorgatom át az Áfát. Baj senkit sem érhet, hiszen a Kuratórium minden tagja hajléktalan menekült. A pénz így nem vész el, az állandó, zenés színház építésére fordíthatom. Édességet, alkoholt, drogokat veszek a halhatatlanoknak. Feltámasztom Savariát.

Tizenkettedik jelenet

Joyce:
Érdekes. Szombathely, Fő tér 40 - kezdem érteni háza működését. Megmondaná, hogy került önhöz az órám?

Bloom: (Előveszi az órát, láncánál fogva himbálja.)
Putzi Fliege, aki az ön óráját, hogy úgy mondjam, ellopta, ugyanazzal a vonattal jött, mint ön és kedves családja. Ő nem szállt le Körmenden, mint önök, hanem eljött Szombathelyig, így már tegnap este megérkezett.

Joyce:
Már megbocsásson, de miért nem szólt Mr. Fliege, hogy maradjunk a vonaton? Hiszen éppen ő tanácsolta, hogy látogassuk meg önt?

Bloom: (Bloom elteszi az órát.)
A mi Putzink már csak ilyen. Impulzív, kaotikus. Igazi savarian.

Joyce:
Gondolom ön meg kívánja tartani az órám. Tudomásul veszem. A kifosztottság érzését már sokszor megírtam. Nem kívánom újra feldolgozni. Ugyanaz a régi, angol-levantine konspiráció. Ön és Putzi, Mr. Fliege összedolgoznak. Ő küldi az ingyen munkaerőt Triesztből. Ön átveszi az értéktárgyakat. Nagyon ügyes. Gratulálok. Csak egy dolgot nem értek: miért viselnek pizsamát a halhatatlanok?

Bloom:
Nézze. Vendégeim valamennyien gyógyulófélben lévő, nagyon beteg emberek. Vallástól és származástól függetlenül mindig idegenként éltek, többnyire szegényen, a lét peremén. Kitaszította, elűzte őket saját közösségük,  - vagy éppen ők nem vállaltak közösséget elzüllött környezetükkel. Legtöbbjük halálközeli állapotban, az őrület utolsó stádiumában érkezett. Testüket, lelküket sebek borították. Ruháik nyomorúságos rongyok. Gondos ápolást kapnak nálam. Eleinte a saját gönceiket hordták, de amikor a szövetségesek tévedésből lebombázták a Karlovac-i tüdőkórházat, sikerült hozzájutnom egy szállítmány alig használt pizsamához. Azóta ezt hordjuk. Magam is csak akkor öltözöm át, ha vendégeket fogadok, vagy választási beszédet mondok. Néha pizsamában beszélek, célközönségnek, betegeknek a kórházakban, nyugdíjasoknak.  Az utcán is ezeket hordjuk. Nagyon jó anyagból vannak pizsamáink. Kényelmes, szellős viselet a meleg, nyári napokon. A maszkokat is a Karlovac-i szállítmányból kaptuk. Akkor hordunk maszkot, ha kimegyünk a városba, vagy ha adóbevallásra kényszerülünk. És amikor nem akarjuk, hogy lássák, ahogy vicsorgunk. Hiszen a halhatatlanok is emberek. Kuratóriumi tagok, vagy akár egy zenés színház művészei is lehetnek rosszkedvűek. Félhetnek a lelepleződéstől. Félhetnek a fertőzéstől. Az örökélet sem problémamentes. Én például már hatezer éve nem ettem valóban friss borjúvesét.

Joyce:
És miért van szükség a bányászlámpákra? Úgy emlékszem, azt mondta, hogy házában a szellem fénye világít. Tapssal kapcsolgatja.

Bloom:
Előfordul, hogy hiába tapsolok, a szellem fénye nem ragyog fel a házban. Ha a Kör letér tengelyéről, napokra besötétedik. Ilyenkor jól jönnek a bányászlámpák, amelyek vallási szimbólumaink is egyben, hiszen mi hozzuk el a fényt Szombathelyre, amikor megnyílik az állandó, zenés színház.

Joyce:
Kaphatnék egy tiszta pizsamát? És maszkot, lámpát is, ha lehet. Mr. Bloom, ön meggyőzött. Döntöttem. Családom is döntött. Maradunk. Nincs más választásunk. Vagy van? Kaphatnék esetleg mégis készpénzt? Mondjuk 300 koronát? Vagy 200-at, azzal eljuthatnánk legalább Prágáig. Értem. Nincs más választásunk. Átöltözöm. Itt, ebben a házban fogom megírni Ulyssesemet. Erről a városról mintázom az új Dublint. E város lakói lesznek hőseim. A dubliniak. Az írek.

Vesét nem eszünk. Adagunk fejenként napi három, puhára főtt burgonya, meghámozva, felszeletelve, megsózva, tányéron. Valamennyien sürgős orvosi kezelésre szorulunk, Giorgionak és nekem kell az ópium, Luciának kutya, Norának társaság. Kapcákkal nem foglalkozom, de londoni kapcsolataim révén, nagy tételben, kiváló minőségű gyapjúharisnyát tudok az angol inváziós erők készleteiből, olcsón garantálni, amennyiben bevesz üzlettársnak, Mr. Bloom. E feltételek teljesítése mellett, családommal együtt, csatlakozom a Leopold Bloom Polgári Körhöz és támogatom az állandó zenés színház létrehozásának gondolatát. Számíthat rám és családomra kampányában, jövendő Polgármester úr. Korábban tenoristaként is ismertek hazámban. Az olasz opera áll hozzám legközelebb. Ifjúságomban megyei versenyt nyertem Írországban. Mikor lesz az első társulati ülés, mi a repertoár?

Bloom:
Ami a valódi angol gyapjúharisnyák ügyét illeti, Herr Joyce, örömmel fogadom társnak textilüzletemben. Feltéve, hogy azok a harisnyák tényleg valódiak. Blum és Társa, nem is hangzik rosszul. Felajánlom a Kuratórium elnökségét is és az alpolgármesteri széket, megválasztásom esetén. Valamint Isztria kormányzóságát és részesedést a festékgyárban, ahol a zöld szín készül majd, ha megindulnak az írek. A kormányzóságot persze csak akkor, ha Putzi nem tart rá igényt. Szerintem neki inkább Dalmáciára fáj a foga, vagy Velencére, az olasz tengerpartra, végig, az olasz csizma sarkáig, Szicília...

(Bloom hátramegy a csipkefüggöny mögé, pizsamát, maszkot és bányászlámpát hoz Joyce-nak. Mindketten elkezdenek átöltözni, a színpad két oldalán.)

Joyce:
Azt hiszem, kezdem megszeretni városát, Mr. Bloom. Még nem elég zöld és túl kevés az ír, de látok benne potenciált a fejlődésre. Ha valahol, Savariában biztosan tartogat számomra is valamit a jövő. Mindig vonzott a színház világa. A reflektorok, imitáció, bársonyfüggönyök. Nora kettőt, leányom három és fél oktávot is kiénekel, ha kell.

Nora:
Ha hagyják. A Fő téren van nyilvános illemhely is, nagyon civilizált. A sikátorokba is be lehet húzódni, ha már nem birom tartani tovább.

Lucia: (Pizsamába öltözve bejön.)
A Malom utcában mintha Bikit láttam volna, egy kapualjban. Ott ült, méltóságteljesen, mint egy isten. Amikor hívtam, nem nézett felém. Csak kinyújtotta a nyelvét és elmosolyodott. Aztán eltűnt a hajnali fényben.

Joyce: (Bekapcsolja a lámpáját.)
Úristen, látok! Nora! Lucia!

(Joyce a kezét nézi lámpája fényében, aztán Bloom pizsamája hátán a Leopold Bloom Polgári Kör feliratot)

Újra látok! Meggyógyultam! Hazaértünk, gyermekeim.

Giorgio: (hörög)
Ópiumot!

Nora:
Majd később, fiam. Mindennek megvan a maga ideje.

(A Joyce család összegyűlik a családfő körül, bekapcsolják és lefelé fordítják lámpáikat, átölelik egymást és a görcsberándult Giorgio-t.)

Lucia:
Szeretlek, anya.

(Kihúzza plüsskutyájából a kalaptűt és Nora kalapjába szúrja.)

Megbocsájtom neked Biki halálát. Nem tudom miért és nem tudom hogyan, de ebben a házban visszatért belém az élet. Látom magam, amint hamarosan színpadra lépek és az Art Caféban randevúzom egy lovaggal az éjszakából. Nem tudom, mi hozta ezt a változást. Talán e finom kelme érintése. Poldi bácsi, köszönöm a szép pizsamát. Várom a szerepeket. Az ön Milly-je, Lucia Joyce. Éhes vagyok.

Tizenharmadik jelenet

(A színpadon nagy sürgés-forgás támad. A kórustagok, kikapcsolt lámpákkal előmásznak dobozaikból és a középső screen előtt hosszú asztalt állítanak össze belőlük. Az asztalt csipkeabrosszal letakarják. A szereplők felsorakoznak az asztal mögött, az Utolsó Vacsorát idéző képben. Ahogy az asztal mögé, helyükre érnek, a kórustagok is bekapcsolják lefeléfordított lámpáikat. Középen Bloom, kikapcsolt lámpával, kezében a főkönyvvel. TS Elliot fényképezni készül az előtérben.)

Joyce:
Ki az a fickó, ott a kamerával? Nem engedem, hogy lefényképezzen!

Bloom:
Ő TS Elliot. Ő is író és menekült Írországból, mint ön. Közös barátunk ajánlására ő is Trieszten át érkezett. Mindent tud a macskákról, amit a macskákról tudni érdemes. Thomas maga is macskaszerűvé vált, figyelje meg, milyen lágyan surran. Nyávog és dorombol is. Felgörbíti a hátát. Költészete ugyanilyen puha, kiszámíthatatlan esztétikai élvezet. Írországban részeg bálnavadászok bántalmazták. Hajófenékbe zárva megrühesedett. Putzi ajánlására befogadtam. Táncoskomikusként szerződtettem. Kellemes falsetto-t énekel. Rábíztam a fényképezőgépemet is, mert lát a sötétben. Dobozában rendezett be sötétkamrát. Én kértem, hogy készítsen első társulati ülésünkön csoportképet. Amit majd felnagyítva kiakasztunk az új, zenés színház előcsarnokában. Kérem Samuel, számolja meg a Kuratóriumot.

Beckett:
1-2-3-4-5-6-7-8-9-10-11-12. 11 kurátor és Alapítónk van jelen.

Bloom:
Az nem lehet. Az kevés. Kérem Samuel, számolja meg mégegyszer a Kuratóriumot.

Beckett:
1-2-3-4-5-6-7-8-9-10-11-12. 11 kurátor és Alapítónk van jelen.

Bloom:
Sokan vagyunk. De még mindíg nem elegen. Még mindig hiányzik egy halhatatlan, hogy teljes legyen a kör. A szellem számtalan angyalát űztek el innen is és kevés jött vissza önként közülük. Egy biztosan nem, a legismertebb magyar a világon. Híresebb, mint Bartók, Kádár, Horthy, Szentgyörgyi, Kertész, Rákosi együttvéve. Híresebb, mint Teller Ede, aki az atombombát adta nekünk, Nagaszakit, Hirosímát. Hölgyeim és Uraim, megidézem körünkbe a legismertebb magyart, világhírű filmek csillogó sztárját, Lugosi Bélát, Dracula gróf halhatatlan életrekeltőjét a nemzetekfeletti filmvásznon. Jöjjön be, Bélám.

(A baloldali csipkefüggöny mögött fény gyullad ki, megvilágítva Lugosi Bélát.)

Bevallom, Béla már napok óta a pincében lakik. Amint Putzi megtelegrafálta Mr. Joyce és családja érkezését, rögtön idehívtam. Hogy legyen társaságuk, Béla angolul is beszél. Senki sem tudta. Béla csak éjfél után jön elő és indul magányos sétáira a Fő térről nyíló sikátorokban, mert kell neki a vér.

(Lugosi pizsamában előjön a függöny mögül, egyik kezében maszkja, másikban lámpája. Megszaglássza a dobozokat, a rongyokat, a halhatatlanokat. Bloomot is megszaglászná, de az elhárítja.)

Béla Shakespeare színésznek indult, aztán a kommunista puccs idején kultúrális kommiszár lett. Egyetlen rendelkezést hozott: kötelezővé tette a köpőcsészék használatát a kormányhivatalokban. A kommün bukása után, a megtorlás elől Amerikába menekült, ahol nehéz, magyaros kiejtése révén rémfilmek sztárja lett. Amikor akcentusát megunták, nem kapott többé szerepeket. Az alkohol, az ópium és a sertéspörkölt rabjává vált. Keverte őket kocsonyával, töltött káposztával és véreshurkával. A keveréket Puszta Koktélnak hívta. Mája többször is felrobbant tőle. Amikor megtaláltuk, akutt zsírmérgezéssel ápolták a hollywoodi szegénykórházban. Putzi keleti szőnyegbe göngyölve csempészte át Amerikából. Nehezen sikerült feléleszteni.

(Lugosi az asztal mögé ér, lámájával alulról megvilágítja saját arcát.)

Lugosi:
Vér van?

(Lugosi a fejére helyezi lámpáját és lefelé fordítva bekapcsolja.)

Finálé

(Videovetítés indul a középső screenen - szétnyíló színházi függöny, - megvilágítva Bloom alakját.)

Bloom:
A Leopold Bloom Zenés Színház társulatának alakuló ülését megnyitom.

(Felmutatja a Főkönyvet.)

Ez az én vérem.

(A kurátorok felemelik maszkjaikat, mintha kelyhek lennének.)

Ez a Főkönyv, itt a kezemben, milliós nagyságrendű kapcaforgalom pontos adatait tartalmazza. Egy kapcaszámlálással töltött életet., amelynek Áfavonzatából egy, lenézett, megvetett, gyűlölt, kirekesztett ember álma közös, zenés valóságunkká lett.

(Szimbolikusan tölt a kurátoroknak a Főkönyvből, mintha az a Grál lenne.)

Kik vagyunk?

Kórus:
A szó és szépség polgárai!

Bloom:
Honnan jöttünk?

Kórus:
Az álomvilágból!

Bloom:
Mit akarunk?

Kórus:
Zenés színházat!

Bloom:
Milyen zenés színházat akarunk?

Kórus:
Állandót!

Bloom:
Ki építi fel nekünk?

Kórus:
Virág Lipót Polgármester.

(A kurátorok szimbolikusan isznak, majd felveszik maszkjaikat. A csipkefüggönyön vetítés indul: közönség érkezik a színházterembe.)

Bloom:
Európa megérkezett Szombathelyre. Itt lakik a Fő tér 40 szám alatt. A gettó határán. Egyenlőre csak titokban. De holnap már nyíltan is. És hiába kenték be ajtómat csirkevérrel. És hiába kapcsoltak ki gázt, áramot. Hiába nem rendel kérésemre friss vesét Bécsből a hentes.

Hiába vitte el az Üvegszemű Molly-t és Milly-t. Színházam áll. A társulat felsorakozott, a műsortervet várják. Milyen a város zenés színház nélkül?

Kórus:
Üres!

Bloom:
Ki ad zenés színházat nekünk?

Kórus:
Virág Lipót Polgármester!

Bloom:
Mit hozott el Virág Lipót Szombathelyre?

Kórus:
Európát!

Bloom:
Mi Európa, mondják meg nekem?

Kórus:
Állandó, zenés színház!

Bloom:
Színházunk első évadját James Joyce Száműzöttek című darabjának zenés, táncos átdolgozásával indítjuk. A bemutatóra meghívjuk az ír nagykövetet. Ő majd szól az íreknek, hogy van már vese, sör és zenés színház Szombathelyen. Jöhetnek. Frau Joyce pedig eljátszhatja Isist, a Mindenség Kútját. A darab címét megváltoztattuk, Száműzöttekről A Száműzött Joycre-ra. Mert ezúttal önről és kedves családjáról fog szólni, uram. Megérkezésükről Szombathelyre. Lenyugodni, meggyógyulni. Polgári Körbe lépni. Virágpolgár polgármestert választatni. Zenés színházat alapítani. Izgalmas történet, az öné és az enyém. A városé, amely megtalálta polgármesterét. Az állandó zenés színház megalakulásának története, Szombathelyen. Az ön szerepét Lugosi Béla fogja alakítani.

(Lugosi meghajol.)

Feleségét pedig Louis Ferdinand Céline.

(Céline meghajol.)

Gyermekei önmagukat játszák majd. Más amúgysem érdekli őket. Giorgio minden jelenetben kap ópiumot.

Giorgio:
Köszönöm. Szeretlek, apa. Szeretlek Poldi bácsi. Nagyon.

Bloom:
Luciának fogunk kutyát.

(Lucia magához öleli plüsskutyáját.)

Putzi távirata óta dolgozunk a darabon. A Finálé már elkészült. Ír tengerészdalt fogunk énekelni, az ön leánya táncol és én a Polgári Kör közepén lebegve kiszámolom, hogy telik-e plakátra, kosztümökre az idén.

(Poundnak)

Karnagy úr, készen vannak?

(TS Elliot automatára kapcsolja a fényképezőgépet és beáll az asztal mögé. A videovetítés végetér, vaku villan, ráégetve a társulat sziluettjét a foszforeszkáló screenre. Pound int, a Kórus a Home Boys Home című ír tengerészdalt kezdi énekelni. Lámpáikat előre fordítva kört formálnak és táncolnak, Lucia szólót táncol. Szétnyílik a foszforeszkáló screen. Néhány versszak után lassan behátrálnak a függönyök mögé, követik Luciát a folyosón, Bloom olvasni kezd a főkönyvéből, a Kórus csatlakozik hozzá.)

2448 használt, gyalogsági kapca
2795 használt, gyalogsági kapca
3216 használt, gyalogsági kapca
8715 használt, gyalogsági kapca
3228 használt, gyalogsági kapca
5432 használt, gyalogsági kapca
4763 használt, gyalogsági kapca
1974 használt, gyalogsági kapca
6750  használt, gyalogsági kapca
2373  használt, gyalogsági kapca
6721  használt, gyalogsági kapca
1899  használt, gyalogsági kapca
4395  használt, gyalogsági kapca
2211 használt, gyalogsági kapca
1450 használt, gyalogsági kapca
5173 használt, gyalogsági kapca
Az összesen 63 543 darab használt, gyalogsági kapca

(Kialszanak a fények, a csipkefüggönyön elsötétül a videovetítés. A foszforeszkáló screen összecsukódik. Ende - The End, írja rá a videovetítés.)

* * * * *

 A darabot 2002 június 16- án, a szombathelyi Bloomsday fesztivál keretében, a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ színpadán mutatta be a Les Fleurs du Mal társulata

Les Fleurs du Mal
Presents:

 ADIEU, MONSIEUR BLOOM
Cabaret Noire

 Szereplők:
Hang 1.
Hang 2.
Ifjabb Virág Lipót
James Joyce
Nora Barnacle Joyce
Albert Schweitzer

 Prelűd

(A színházteremben félhomály fogadja a nézőket. A színpad közepén asztal, mellette 3 szék. Hátul, a színpad jobboldalán kerti törpe áll emelvényén. Három gongütés. A második gongütés után kialszik a teremvilágítás.)

Hang 1.: (A baloldali hangszóróból.)
Hol vagyok?

Hang 2.: (A jobboldali hangszóróból.)
A baloldali hangszóróban.

Hang 1.:
Értem.
És hol van ön?

Hang 2.:
Én a jobboldali hangszóróban vagyok.

Hang 1.:
És miért vagyunk a hangszórókban?

Hang 2.:
Nem tudom.

Hang 1.:
Értem.
És hol vannak ezek a hangszórók?

Hang 2.:
A hangszórók egy színházban vannak.

Hang 1.:
Mi az a színház?

Hang 2.:
Nem tudom. Csak azt tudom, hogy a színházban bármi megtörténhet.

Hang 1.:
Értem. És hol van ez a színház?

Hang 2.:
Nem tudom. Nincs rajta a térképen.

Hang 1.:
Értem. Sötét van. Nem látok. De érzem, hogy nem vagyunk egyedül. Valakik ülnek velem szemben. Figyelnek. Várnak. Kik ezek az emberek?

Hang 2.:
A közönség.

Hang 1.:
És mire várnak a sötétben?

Hang 2.:
Színházat akarnak látni.

Hang 1.:
És miért nem látják?

Hang 2.:
Mert sötét van.

Nyitány

(Albert Schweitzer meggyújt egy gyertyát és az asztalra teszi. Zene indul.)

Schweitzer:
Az önkéntes száműzetésben élő James Joyce és családja 1915 június 16-án került Blum Lipót, a későbbi szombathelyi polgármester fogságába. Az első világháború kitörése után használt gyalogsági kapcákkal kereskedő Blum rabszolgákként dolgoztatta foglyait kapcaraktárában és közre kellett működniük gazdájuk választási kampányában is.

Blum Lipótot 1915 őszén Szombathely polgármesterévé választották. Azonnal hozzálátott víziója, Savaria Nova, az ír Dublin mintájára átépített, Új Szombathely megvalósításához. Első intézkedésével állandó, zenés színházat alapított, aztán leromboltatta a történelmi belváros kivételével Szombathely szinte valamennyi épületét és ásatni kezdte a csatornákat a tenger felé. A színház társulatát rabszolgái, száműzött írók, művészek közül választotta ki.

Mint az Ausztriából kiutasított Joyce család, a hazátlanul bolyongó halhatatlanok valamennyien életmentő kölcsön reményében érkeztek egykor a Blum házba, bizonyos báró Putzi Fliege, Blum Lipót titkos trieszti ügynöke közvetítésével. A remélt kölcsönt nem kapták meg, s mivel nem volt pénzük a továbbutazásra, a szállásért és ellátásért cserébe a rongykereskedő kezébe adták sorsukat.

James Joyce és családja napközben Blum Lipót többi "vendégével" együtt a frontokról érkező, mocskos, véres kapcaszállítmányokat válogatta, mosta, vasalta, hajtogatta és bálázta a szombathelyi Fő tér 40-es számú házának pincelabirintusában. A napi műszak után Joyce Blum választási beszédeit írta, felesége, Nora a könyvelést vezette, valamint főzött és mosott a háziúrra, lányuk, Lucia titkárnői feladatokat látott el, fiuk, Giorgio kampányplakátokat és brossúrákat tervezett. Éjszakánként pedig énekes, táncos szerepeket kellett játszaniuk az egykori Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ romjain épült Virág Lipót Állandó Zenés Színházban. A darabok zenéjét, olasz operák nyomán Blum komponálta. A polgármester írta a librettókat, saját magáról, ő tervezte a jelmezeket, díszleteket, koreografálta a táncokat és rendezte az előadásokat is. A Joyce család, a többi fogvatartott halhatatlannal együtt kartondobozokban lakott Blum nappali szobájában. Kizárólag nyers borjúvesét kaptak táplálékul és el kellett tűrniük házigazdájuk szexuális közeledését.

James Joyce és felesége, Nora 1916 őszén, gyermekeiket hátrahagyva megszöktek Szombathelyről, miután a polgármester  Osiris vallásának felvételére akarta kényszeríteni őket. Egy darab fináléjának káoszát kihasználva tűntek el a színpadról, miközben a Polgármester Radames áriájára énekelt győzelmi variációt.

A Blum ház pincéjében eltöltött hónapok után a glaucomától szenvedő író gyakorlatilag megvakult. Éjszaka hagyták el a várost. Gyalog keltek át az Alpokon. A vak írót Blum gyermekével terhes felesége vezette. Ő vitte a csomagokat is. Zürichbe érve Nora eladta a Blum Lipóttól lopott aranyórát, így ki tudtak venni egy lakást a sajtpiac közelében. Hogy megélhetési költségeiket fedezzék,  a Joyce házaspár anarchista kabarét üzemeltet lakásuk nappali szobájában. Az első előadás előtt nem sokkal Joyce felesége ebben a szobában szülte meg titokban a szombathelyi polgármester gyermekét.

Első jelenet

(A Nyitány végén megszólal a kerti törpe. Egyre erősödő fénykör vetül  rá.)

Törpe: (újra és újra ismétli szövegét)
Ez nem az én testem!
Én nem ilyen vagyok!
Azonnal engedjenek ki!

This is not my body!
I don't look like this!
Let me out, right away!

Das ist nicht mein Körper.
Ich bin nicht solche.
Plötzlich lassen Sie mich aus!

Questo non č il mio corpo.
Io non sono fatto cosě.
Rilasciatemi subito!

(Amikor a Törpe harmadszor kezdi ismételni szövegét, lassan fénykör vetül az asztalra és a székekre. Nora kézitáskákkal, retikülökkel megrakodva bejön a jobboldali ajtón, elhalad a Törpe előtt, megáll a középső fénykörben.)

Nora:
Ne plaçi malence moje. To si ti. I ja te baç takvog volim. Hallgass kicsim. Anyának táncolni kell.

(A Törpe elhallgat. Lassan kimegy róla a fény. Zene indul. Nora táncolni kezd a retikülökkel a fénykörben. Mindegyikből kivesz valamit és átteszi egy másikba. Végül megtalálja kötőtűit, pamutgombolyagját, kötését. Kézitáskáival körülvévemagát leül az asztal baloldalán lévő székre. Kötni kezd. A zene végén újra megszólal a Törpe, ismételve szövegét. Amikor a Törpe beszélni kezd, fénykör vetül rá.)

Második jelenet

Törpe:
Ez nem az én testem!
Én nem ilyen vagyok!
Azonnal engedjenek ki!

This is not my body!
I don't look like this!
Let me out, right away!

Das ist nicht mein Körper.
Ich bin nicht solche.
Plötzlich lassen Sie mich aus!

Questo non č il mio corpo.
Io non sono fatto cosě.
Rilasciatemi subito!

Nora:
Ne plaçi malence moje. To si ti. I ja te baç takvog volim. Hallgass kicsim. Felébreszted apát.

(A Törpe nem hallgat el. Joyce kopog az ajtón, bekiabál dolgozószobájából.)

Joyce:
Please Nora, kapcsolja ki a rádiót! Gondolkodom!

Nora:
Kezdődik a show, James. Ideje magunkhoz térnünk.

Joyce:
Halassza el. Mondja azt, hogy robbantani mentem.

Nora:
Mindenki tudja magáról James, hogy maga vak. Ennél többet nemigen tudnak. Én hallgatok, mint a sír. Magát meg már annyira elfoglalja a vaksága, hogy csak arról beszél. Maga vázákat tör a szponzorai házában. Leesik a lépcsőn. Felgyújtja szivarjával a gobeline-t. Ebben a városban senki se bízna magára pénzt, vagy bombát. The show must go on, James. Holnap kikapcsolják a gázt, ha nem fizetünk.

(A Törpéhez)

I ja te baç takvog volim. Hallgass kicsim. Feldühíted apát.

(Joyce botjával tapogatózva bebotorkál, elmegy az asztalig, visszafordul, megáll a Törpe mellett.)

Joyce:
Kérem Nora, zárja el a rádiót. Ebben a zajban nem lehet döntéshez jutni.

Nora:
Ez nem rádió, James.

Joyce:
Ha ez nem rádió, akkor micsoda, Nora?

Nora:
Egy gyermek, James. I ja te baç takvog volim. Hallgass kicsim. Összezavarod apát.

(A Törpe elhallgat.)

Joyce:
Ennek nem emberi hangja van, Nora.

Nora:
Na ne mondja, James.

(Joyce megszaglássza a Törpét.)

Joyce:
És ennek nem gyerekszaga van, Nora. Ennek itt sajtszaga van. Szerintem ez nem egy gyermek, hanem egy gyermek túlérett sajtból kifaragott, beszélő szobra, Nora. Magát megőrjítette a száműzetés. Már nem tudja megkülönböztetni a valóságot a szimbólumtól. Mivel azonban önnél vannak a szemcseppjeim, tisztelnem kell őrületét. Kié ez a gyermek, Nora?

Nora:
Az enyém, James.

Joyce:
Biztos maga ebben, Nora? Mikor szülte?

Nora:
Fontos ez? Nem mindegy magának? El kell kezdenünk a műsort, James. Holnap kikapcsolják a gázt, ha nem fizetünk.

Joyce:
És ki a gyermek apja, Nora? Biztosan nem én, mert én nem érintettem önt, mióta Triesztben megölte Lucia lányunk kutyáját és annak már két éve, Nora. Még mindíg érzem a kutyavér szagát a leheletén. Amíg meg nem mondja, hogy ki e kőgyermek apja, itt nem lesz műsor, erről biztosíthatom.

(Joyce botjával tapogatózva az asztalhoz megy és leül az asztal jobboldalán álló székre.)

Nem érdekel a pénz. Nekem nem kell gázvilágítás, én úgysem látok. Napi egy nyers burgonyán is elélek, nem kell megfőzni. Én nem felejtettem el ír származásomat, Nora. Én nem ettem meg a gyökereimet, mint egyesek. Igen? Nem vagyok féltékeny, csak csalódott. Nem magában, hanem magamban. Nem tudom megbocsájtani magamnak az ön bűneit. Beszéljen. A gyermek apjának nevét kérem, Nora. Most.

Nora:
Ez a gyermek itt ifjabb Virág Lipót. Mi fogjuk felnevelni. Apja a szombathelyi polgármester.

Joyce:
Hát mégis kijátszott! Feleségem testében követett az átkozott. Megvette a lelkem, ráirattam a jogaimat, beleírtam a könyvembe, nem fogok tudni tőle soha megszabadulni.

Törpe: (újra és újra ismétli szövegét)
Ez nem az én testem!
Én nem ilyen vagyok!
Azonnal engedjenek ki!

This is not my body!
I don't look like this!
Let me out, right away!

Das ist nicht mein Körper.
Ich bin nicht solche.
Plötzlich lassen Sie mich aus!

Questo non č il mio corpo.
Io non sono fatto cosě.
Rilasciatemi subito!

Joyce:
Nora, hogyan lehet ifjabb Virág Lipótot végleg elhallgattatni? Megfojtsam? Kitegyem az utcára? Amíg ez itt el nem hallgat, nem vagyok hajlandó elkezdeni a show-t.

Nora:
Ha letakarom lepedővel általában elhallgat.

Joyce:
Akkor takarja le, Nora!

Nora:
Kötök.

Joyce:
Azt akarja, hogy takarjam le én?

Nora:
Ki más?

Joyce:
Én vak vagyok, Nora.
Nem látok, érti?

Nora:
Aha. Tak, tak. Vak, vak, ezt mindenki mondhatja.

(Leteszi a kötését, feláll, a Törpéhez megy egy lepedővel.)

Ne plaçi malence moje. To si ti. I ja te baç takvog volim. Hallgass kicsim. El kell kezdenünk a show-t.

Joyce:
Nem hiszi el, hogy megvakultam? És miért beszél szerbül a gyerekhez?

Nora:
Hogy maga ne értse, amit mondok, James.

Joyce:
Én tizenhat nyelvet beszélek anyanyelvi szinten, Nora. Köztük szerbül is. Pontosan értem, amit a gyermeknek mond.

Nora:
Aha. Azt maga csak hiszi, James. Maga nem ért szerbül és nagyon jól lát, amikor erre szüksége van. Amikor nem kell vinni a csomagokat. Keresztül az Alpokon. Például.

Joyce:
Nem akarok most vitatkozni, Nora.

Nora:
James, ha megint vitatkozni akar velem, akkor számolhat a következményekkel.

Joyce:
Nem akarok vitatkozni, Nora,

(Nora leteszi a kötést, feláll, egyik táskájából edényt vesz elő, elindul vele a színpad eleje felé.)

Nora:
Utoljára mondom, ne vitatkozzon velem James, mert ha én kifutok a szavakból, ha nekem elfogynak az érveim, James...

Joyce:
For God's grace, Nora!
Ne itt, ne a közönség előtt!

(Nora a színpad elejére helyezi az edényt, megáll felette terpeszállásban. Előlről fénykör világítja meg.)

Nora:
Ha nem itt és nem most, akkor hol és mikor, James? Nemcsak önnek, de mindenkinek meg kell tudnia, most, azonnal, hogy kicsoda ön valójában.

(Nora vizelni kezd az edénybe.)

Hogy ön csupán szimulálja a vakságot. Hogy ön nem is beszél sem szerbül, sem horvátul és a hébert is csak töri.

Joyce:
Nora ne! Please!

Nora:
Azt is mindenkínek meg kell tudnia végre, hogy ön, James miért menekül a munka elől az írásba, amikor ráadásul vaknak mondja magát és pénzt sem keres vele. És ha majd mindenki látja, hogy nem kaphat értelmes válaszokat ezekre a kérdésekre öntől, James, mert ön csak vitatkozik - akkor talán egyszer majd valaki megkérdezi tőlem: "Miért veszti el uralmát hólyagja felett olyan gyakran, szegény Nóra". Köszönöm.

Joyce:
Kezdhetjük?

Nora: (megigazítja a ruháját.)
Előbb vigye ki az edényt, James.

Joyce:
Nora! Ezt nem teheti velem.

Nora:
Ha nem viszi ki azt az edényt, hamar megtelik, James.

(Joyce feláll, botjával tapogatózva az edényhez megy, felemeli, bizonytalanul botladozva viszi ki. Az ajtóból visszafordul.)

Joyce:
Szeretem önt, Nora. Nem tudom miért. És ígérem, fel fogom nevelni a szombathelyi polgármester gyermekét. Mint ahogy a saját gyermekeimet is felneveltem.

(Kimegy az edénnyel.)

Nora:
Tak, tak. Felneveli, mint a saját gyermekeit. Giorgio-t rászoktatta az ópiumra. Luciát megbolondította az elméleteivel. Metempsyichosis. A lélek akarati úton történő átültetése egy másik élőlénybe, vagy élettelen tárgyba. Köszönöm. Soha nem engedem magát a kis Lipót közelébe, James.

(Nora visszaül székére és folytatja a kötést. Joyce bejön.)

Joyce:
Van közönség?

Nora:
Van.

Joyce:
Sokan vannak?

Nora:
Lehetnének többen is.

Joyce:
Mind fizettek?

Nora:
Kivéve Monsieur Rotchildot és feleségét, Emmát. Elhozták a Vanderbildéket is, Phoebét és Hugót. Ezek ketten egy szakmai jegyet vettek.

Joyce:
Báró Rothchild a múlt héten tőlem próbált kölcsönkérni. Azt mondta, kenyérre kell. A Vanderbildék szappant lopnak. Ne engedje őket a fürdőszobába. Lenin eljött?

Nora:
Igen, ott fekszik a szófán. Heidelberg karjában.

Joyce:
És Mussolini?

Nora:
Benito-t kiutasították csavargásért Svájcból. De itt van Bakunyin, Einstein, Dr. Freud, Rudolf Steiner és Madame Blavatsky Indiából.

Joyce:
A japán nagykövet?

Nora:
Tak, tak. A radiátoron ül macskájával.

Joyce:
Megszámolta a pénzt?

Nora:
Tak, tak.

Joyce:
Hol van?

Nora:
Rajta ülök.

Joyce:
Akkor kérem a zenét.

(Zene indul. Joyce a színpad elejére botorkál botjával. Fénykör vetül rá)

Harmadik jelenet

Gutten Abend, Mein Damen und Herren, jóestét kívánok Hölgyeim és Uraim! Mi vagyunk a romlás virágai. Sötétben nyílunk, mélyen a föld alatt. A polgári társadalom hullájának nedveiből táplálkozunk. Szépségünk halálos iskolára, politikára, egyházra egyaránt. Szabadok vagyunk, mint a legkeserűbb gondolatok.

A nevem James Joyce. Önkéntes száműzött vagyok. Feleségemmel, Norával osztom meg száműzetésemet. A politika és az egyház terrorja elől menekülünk, már tizenkét éve. Ott hátul, a sarokban, terítővel letakarva fogadott gyermekünk, Lipót. Noha a szombathelyi polgármester ágyékából származik, ő sem hisz a képviseleti demokráciában.

Szabad vagyok, de nagyon beteg. Glaucoma kínoz. Vak vagyok. Ugyanakkor az írásnak, az írásból élek. Nem látom, amit írok. Mégis írok, mert máshoz nem értek. Vak vagyok ugyan, de a szaglásom kitűnő. Megmondja nekem, hogy hol vagyok.

(Beleszagol a levegőbe.)

Nem látom önöket, de sajtszagot érzek. Ez csak Svájc lehet. Talán Genf, Genéva. Nem látom önöket, csak a szagukat érzem. A fermentált tehénválladék mindent átható bűze, amelyből a theozófia butító tudománya is kinőtt.

Nem, ez nem lehet Genf, ez a kipárolgás káposztaszagúbb, hiányzik belőle a francia típusú, akutt altesti rothadás fogatlan, ledér komponense. Az önök szaga más, mint a genfieké. Sokkal megállapodottabb. Testesebb, poroszosabb. Nem, ez nem Genf, ez bizony Zürich. Szagukból itélve, Hölgyeim és Uraim, önök zürichiek. És ezen nem tudnak segíteni. Hiába mosdanak meg. Hiába cserélnek ruhát. Az, aki Zürichben él, sajtszagú lesz, a sajtszag beleivódik az énjébe és bárhová is veti később a sors, mindenhová viszi magával és árasztja magából ezt a savanyú kipárolgást.

(Joyce rosszul lesz, elsötétül rajta a fény, a székhez botorkál, leül.)

Azt hiszem, rosszul vagyok. Émelygés, fejfájás, elsajtult gondolatok. Az önök szagától halálközeli állapotba jutottam. Az agyam készül a gázaiktól felrobbanni. Elnézést kérek, Hölgyeim és Uraim. Önök nem tehetnek a szagukról. Ez a város. A politika. A rendszer Rögtön folytatom. Nora kérem, az ópiumot. Gyorsan, elájulok.

Nora: (keresgélni kezd a táskáiban)
Tegnap még azt mondta, James, hogy akár napokon keresztül is tudná gúnyolni a politikát, támadni a polgári társadalom alapjait, leleplezni az egyházak képmutatását, de alig kezdte a közönséget gyalázni, máris elájul. Ebből nem fogunk megélni. A pipát kéri, vagy a cseppeket?

Joyce:
Mindegy, Nora, csak gyorsan.

Nora:
Egyiket sem találom.

Joyce:
Nora, ne kínozzon. Kell ott lennie csaknem egy kiló száraz ópiumnak, egy tömbben, amit a szombathelyi polgármester unokatestvérétől lopott. Az hol van?

Nora:
Maga megette, amikor átkeltünk az Alpokon.

Joyce:
Nora, ez nem igaz. Nem ettem meg az ópiumot. Emlékszik, a szemcseppjeim belefagytak az üvegbe. Szét kellett törnöm az üveget, hogy hozzájussak. A Bloom kuzin ópiumának ott kell lennie magánál. Valamelyik kézitáskába tette. Vagy a szoknyája alá. Nem ült rá? Nincs a pénz alatt?

Nora:
Találtam valamit. Megtaláltam a cseppeket.

(Üvegcsét helyez az asztalra.)

És megtaláltam a pipát.

(Ópiumpipát ad át Joyce-nak)

De nem találom a cseppentőt.

Joyce:
Nora, én nem ópiumtinktúrát akarok pipában, hanem vagy ópiumtinktúrát cseppentővel, vagy száraz ópiumot.

Nora:
Azt kapja, ami van, James. Egyébként sem hiszem el, hogy elájulni készül. Akkor nem vitatkozna. Maga egyszerűen a munkától irtózik. Maga már azt is munkának tekinti, hogy elmondja az igazságot az embereknek. Tudja, én négyéves koromtól dolgoztam apám pékműhelyében. Kenyeret sütöttem és ha rosszkedvem volt, üvegcserepeket és gombostűket gyúrtam a kenyértésztába. Én messziről megismerem a munkakerülőket, mint maga, James. Tizenkét éve élünk együtt. Azóta figyelem magát. Ha majd egyszer úgy határoz, hogy feleségül vesz, esetleg nagy meglepetés fogja érni az oltárnál. Még egyáltalán nem biztos, hogy igent mondok.

(Átlöki az asztalon az üvegcsét. Ha az üvegcse legurul az asztalról, Nora hagyja, hogy a férje megkeresse.)

Igya a tinktúráját az üvegből. Aztán fogja a  vízióját és menjen vissza a reflektorfénybe.

Joyce: (megkeresi az üveget, iszik belőle)
És mi történt a kiló száraz ópiummal, Nora? Mindegy, majd később, amikor visszatértem a dimenziókból. Majd akkor elmondja. Most már ne válaszoljon. Puha, kedves, símogató világba érkezem. Már látok. Újra látok. Látom a szót, amelyben minden szó benne van. Egy hang azt mondja, ezt a szót nem szabad kimondanom. Miért ne hinnék neki?

(Lágy zene indul, Joyce ópiummmámorba réved. Kezei arabeszkeket írnak a levegőbe, aztán megpihennek a térdén.)

Negyedik Jelenet

(Nora köt.)

Nora:
James azt hiszi, hogy Zürichben vagyunk. Nem akartam megmondani neki, hogy csak Paksig jutottunk. Véletlenül rossz irányba indultunk el Szombathelyről. Csak Körmenden vettem észre. Akkor már nem volt értelme visszafordulni. Esett az eső egész úton. Nappal a szombathelyi polgármester emberei elől az erdőkben bujkáltunk. Éjszaka sáros földutakon tévelyegtünk. Amikor átkeltünk a Bakonyon, azt mondtam Jamesnek, hogy az Alpokat másszuk. Paksnál értünk ki a Dunához. James a szaglását is elvesztette a glaucoma miatt. A döglött halszagot érett sajtszagnak érzi. Meg van győződve arról, hogy önök svájciak. Szegény. Most várhatunk, amíg visszajön kábulatából.

Vissza akarok menni Szombathelyre. Ott legalább volt biztos munkánk. Blumnak kapcaszaga volt ugyan és  nyersen ette a borjúvesét, de nála nem nekünk kellett kitalálnunk a színházat. Beállította a lámpákat, megmondta, hogy hova feküdjek, milyen magasra emeljem a lábam és mikor kell énekelni. A gyerekek is szeretik. Pakson nincs munkánk. Itt nincsenek kapcaraktárak. A paksi polgármesternek nincsenek színházi ambíciói. Önök pedig az orvhalászathoz nyilván értenek, de csak James hiszi, hogy a színházára is fogékonyak.

Ötödik jelenet

Joyce: (magához tér narkózisából)
Mert mi a politika, kedves, sajtszagú barátaim? Színház, amely csak önmagáról szól. A legfárasztóbb színház, mert folyamatosan katarzisra törekszik. És én, köszönöm, köszönöm, egyáltalán nem kérek  katarzist. Vakságom áldása révén már megvilágosultam. Meg tudom különböztetni a másolattól az eredetit.

(Feláll székéből és a színpad elejére lép. Fénykör világítja meg.)

Engem nem az imitáció, nem a reprodukció, hanem a valóság foglalkoztat. Az apró, a történelem és a sajtó szempontjából lényegtelennek tűnő részletek. Például az, hogy miből fizessem ki a lakbértartozást. Ha színházba visznek, tüzet kiáltok. Ha a szavazatomat akarják, belobban a glaucomám.

Hölgyeim és Uraim, önöknek nincs szüksége közvetítőkre. Iktassák ki a middleman-t élettervükből. Engem nem tud, nem is akar senki képviselni. Ezt a nagyon mélyről jött és magát még mélyebre beásni igyekvő asszonyt sem képviselheti senki és azt a lepedő alatt alvó, nem túl igéretes gyermek érdekeit sem fogja soha életében képviselni senki. Aki azt mondja, hogy képviselhet bennünket, az csak a hasznunkat fogja húzni, csak a saját és pereputtya hasznát fogja nézni és összeszövetkezik ellenünk a hasonszőrűekkel.

Feleségem és én direkt demokráciát akarunk. Mi akarjuk eldönteni, hogy hol épüljenek utak, vagy épüljenek-e egyáltalán. Egy ember, egy szavazat. És senki se uszítsa ellenem a szomszédaimat! Vagy ha igen, adjanak dinamitot, hogy az egész szomszédságot felrobbanthassam.

(Elhalványodik rajta a fény, Joyce visszabotorkál a székéhez.)

Ha felemelem a balkezem, nacionalistának bélyegeznek. Ha felemelem a jobbkezem, nemzetáruló vagyok. Ha lehajolok, hogy bekössem a cipőfűzőmet, a mozdulatot rasszista gesztusnak minősítik. És ha elcsúszom az olajon és békéért kiáltok, terroristák barátjaként emlegetnek és előbb-utóbb valaki elvágja a torkom. Túl sok az ember. Nem vitás. Éjjel-nappal, milliószámra bújnak ki az iszapból, mint a pondrók. Csak azért vannak, hogy legyenek. És ez a sajtszag. Nora, nem bírom tovább.

(Zene indul. Joyce iszik a tinktúrából, narkózisba menekül. Kezei arabeszkeket írnak le a levegőben, aztán megpihennek a térdén.)

Hatodik jelenet

Nora:
Pedig a polgári társadalom intézményrendszerét sem igazán támadta eddig. Vagy igen? Tévednék? Volt itt szó például a házasságról? Tizenkét keserves év után? És az egyházakat sem tette helyre, ahogy ígérte, James.

Joyce: (csukott szemmel, halkan)
Norát apácák verték, engem molesztált a plébános. Fizetek a papnak, hogy imádkozzon helyettem a Szűzanyához, hogy az könyörögjön a fiának, hogy kérje meg az apját, hogy akadályozza meg a gázszolgáltatás kikapcsolását lakásomban.

Nora:
Tak, tak.

Joyce:
Szent Tamás a Római Katolikus Egyház legnagyobb gondolkodója volt. Hatalmas termetű, kövér ember, aki szamárháton járt kolostorról-kolostorra, hogy tanítsa a teológiát. 1274 márciusában prédikálni indult Fossanuova cisztercita monostorába. Ahogy közeledett a monostorhoz észrevette, hogy nem jut eszébe semmi új, s amit korábban fontosnak gondolt elmondani, egyre lényegtelenebbnek tűnt. Megijedt, mert nem tudta, mit mondjon a szószékről a szavaira éhes szerzeteseknek. Önnön ürességétől megzavarva nem vette észre, hogy a monostor kapujához ért és bevágta a fejét egy gerendába. Ájultan esett le a szamárról. Amikor a sekrestyében magához tért, készen találta fejében élete legszebb szentbeszédét. Felment a szószékre és összefoglalta teológiáját. Érveivel, brilliáns stílusával elkápráztatta hallgatóságát. A prédikáció végére érve megálldotta a híveket, aztán összeesett a szószéken és meghalt. Néhány órával később feldarabolt, kövér testét már hatalmas üstökben főzték a monostor konyháján szépséges gregorián himnuszokat éneklő, csuklyás szerzetesek. Fossanuova cisztercita monostora Aquinoi Szent Tamás ereklyeként eladott csontjain gazdagodott meg.

Nora: (megnézi az üvegcsét)
Nem hagyott semmit holnapra. Azt hiszem Jamesről már lemondhatunk ma estére. Aquinoi Szent Tamás megfőzetésének története mindíg elbágyasztja. Most még talán mond valamit Gallileiről és a Szent Inkvizícióról, aztán vihetem az ágyba. Az biztos, hogy a polgári társadalom intézményrendszerének valódi természetéről ma sem tudunk meg tőle semmit.

Joyce:
Négyszáz év kellett a Római Katolikus Egyháznak, hogy elismerje, mozog a Föld. Szegény Gallilei. Giodano Bruno-t máglyán égették el, mert azt mondta, hogy mindenkinek saját lelke van és minden lélek más. Majd akkor nyeri vissza hitelét szememben az egyház, ha saját mártírjainak ábrázolásaihoz hasonlóan, minden templomában méltó emlékművet állíttat a Szent Inkvizíció áldozatainak. Töbszörös életnagyságú, zobrokra gondolok, karóbahúzott, kerékbetört, máglyán elégetett szerencsétlenek mozgó, beszélő szobrai. Vonaglanak, kegyelemért könyörögnek, ordítanak a fájdalomtól.

Nora:
Tak, tak. Fel fogja ébreszteni a gyereket.

Joyce:
Aztán beszélhetünk az áldozatok javainak visszaszolgáltatásáról. A globális, toxikus mocsárról. A gőzölgő iszapból szemétdombok állnak ki. A szemétdombok tetején színaranyból épített, szikrázó drágakövekkel ékesített templomok, amelyek belsejét puha selymekkel és bársonyokkal bélelték ki. Szólnak a harangok, hatalomról, pénzről énekelnek. A templomok mélyén,  illatos félhomályban hever a képmutató, eszik, iszik, konspirál, számolja az aranyát. Istene azt mondta neki: csak egy sarúd legyen és egy köntösöd. Benned van a túlvilág. Hallod, hogy énekelnek a bűnözők a templomokban? Ha papot látsz, nézd meg, mi van a szoknyája alatt.

Törpe: (újra és újra ismétli szövegét)
Ez nem az én testem!
Én nem ilyen vagyok!
Azonnal engedjenek ki!

This is not my body!
I don't look like this!
Let me out, right away!

Das ist nicht mein Körper.
Ich bin nicht solche.
Plötzlich lassen Sie mich aus!

Questo non č il mio corpo.
Io non sono fatto cosě.
Rilasciatemi subito!

(Joyce elalszik. Nora a törpéhez megy, a karjára fekteti, bepólyálja. Leül vele a székre, ringatja, csitítja, énekel neki.)

Nora:
Ne plaçi malence moje. To si ti. I ja te baç takvog volim. Hallgass kicsim. Apa fáradt. Pihennie kell. Majd holnap kiengedlek pár órára.

(Lassan kialszik a fény.)

* * * * *

A darabot 2003 decemberében, a budapesti Mu Színházban mutatta be a Les Fleurs du Mal társulata

Jump to the other plays - Ugrás a többi darabra:
The Real Bloom (Hu) - Az igazi Bloom
The Exiled Joyce (Hu) - A száműzött Joyce
Nova Necropola (Hu)
CyberHome (Hu)
Theremin oratorio's libretto (Hu) - Theremin oratórium librettó


Guestbook - Vendégkönyv

Contact

Jump to the beginning of the play - Ugrás a darab elejére
Jump to the top of the page - Ugrás az oldal elejére

Les Fleurs du Mal
Presents:

 NOVA NECROPOLA
Oratorium

 Szereplők:
Nora Barnacle Joyce: Ladik Katalin
James Joyce: Kósa Béla
Leopold Bloom: Sáfár Kovács Zsolt
MC Karl-Heinz Wienerblut: Najmányi László
Halál :Semjén  Nóra
Hang 1.
Hang 2.

Mix:  DJ  NoMore
Látvány: Ambiance21

Írta és rendezte: Najmányi László 

Nova Necropola Nyitány

(3 gongütés. A teremvilágítás a második gongütés után kialszik. 5 sec csend, majd indul a Nyitány zenéje. 10 sec után idul a videovetítés. A vetítés végén a zene elhalkul. 7 sec csend után indul a Prelűd.)

Hang 1.: (A baloldali hangszóróból.)
Sötét van. Nem látok semmit. Hol vagyok?

Hang 2.: (A jobboldali hangszóróból.)
Ön a baloldali hangszóróban van.

Hang 1.:
És hol van ön?

Hang 2.:
Én a jobboldali hangszóróban vagyok.

Hang 1.:
És miért vagyunk a hangszórókban?

Hang 2.:
Nem tudom.

Hang 1.:
Értem. És hol vannak ezek a hangszórók?

Hang 2.:
A hangszórók egy színházban vannak.

Hang 1.:
Mi az a színház?

Hang 2.:
Nem tudom. Csak azt tudom, hogy a színházban bármi megtörténhet.

Hang 1.:
Értem. És hol van ez a színház?

Hang 2.:
Egy temetőben.

Hang 1.:
És hol van ez a temető?

Hang 2.:
Európa szívében.

Hang 1.:
Értem. És miért építettek színházat a temetőben?

Hang 2.:
Ez itt Európa.

Hang 1.:
Értem. És hány hangszóró van a színházban?

Hang 2.:
A színházban négy hangszóró van.

Hang 1.:
A másik két hangszóróban is lakik valaki?

Hang 2.:
Az Élet és a Halál. Ők sokat vitatkoznak egymással. Mindig ugyanazt mondják.

James: (A hátsó, jobboldali hangszóróból.)
Nem akarok vitatkozni magával, Nora.

Nora: (A hátsó, baloldali hangszóróból.)
Ha megint vitatkozni akar velem James, akkor számolhat a következményekkel.

James:
Nem akarok vitatkozni, Nora,

Nora:
Utoljára mondom, ne vitatkozzon velem James, mert ha én kifutok a szavakból, ha elfogynak az érveim, akkor én, James...

James:
For God's grace, Nora! Ne itt, ne a közönség előtt!

Nora:
Ha nem itt és nem most, akkor hol és mikor, James? Nemcsak önnek, de mindenkinek meg kell tudnia, most, azonnal, hogy kicsoda ön valójában.

(Vödörbe csorgó folyadék hangja indul Nora hangszórójában.)

Hogy ön csupán szimulálja a vakságot, hogy ön nem is beszél sem szerbül, sem horvátul és a hébert is csak töri.

James:
Nora ne! Please!

Nora:
Azt is mindenkínek meg kell tudnia végre, hogy ön, James, miért menekül a munka elől az írásba, amikor vaknak mondja magát és ráadásul pénzt sem keres vele.

(A csorgás hangja megjelenik a többi hangszórókban is.)

És ha majd mindenki látja, hogy nem kaphat értelmes válaszokat ezekre a kérdésekre öntől, James, mert ön csak vitatkozik - akkor talán egyszer majd valaki megkérdezi tőlem: "Miért veszti el uralmát hólyagja felett olyan gyakran, szegény Nóra". Köszönöm.

(Befejeződik a csorgás.)

Hang 1.:
Nem lehetne őket kikapcsolni?

Hang 2.:
Sajnos nem. Virág Lipót megtiltotta.

Hang 1.:
Ki az a Virág Lipót?

Hang 2.:
A szombathelyi polgármester.

Hang 1.:
Értem. És mi köze a szombathelyi polgármesternek ehhez a színházhoz, a temetőben?

Hang 2.:
A páneurópai köztemetőt Virág Lipót szombathelyi polgármester létesítette, használt gyalogsági kapcák adás-vételéből származó hasznából, a globális polgárháború idején. Ő az Örökkévaló Sírja alatt működő, állandó zenés színház igazgatója is.

Hang 1:
Ki az az Örökkévaló?

Hang 2.:
Az Örökkévaló én vagyok.

Hang 1.:
Értem. Ön is halott.

Hang 2.:
Ólomszarkofágba zárva, önmagam farkába harapó kígyó képében lebegek a földalatti tó fekete vize felett a hipertérben.

Hang 1:
Értem. Sötét van. Nem látok semmit, de érzem, hogy rajtunk és a másik két hangszóró lakóin kívül mások is vannak a közelben. Ülnek a sötétben, várnak valamire. Kik ezek a lények?

Hang 2.:
A halottak. Virág Lipót állandó, zenés színházának közönsége.

Hang 1.:
És mire várnak a halottak?

Hang 2.:
Színházat akarnak látni.

Hang 1.:
És miért nem látják?

Hang 2.:
Mert sötét van.

(Vaku villan, megvilágítja a foszforeszkáló lapokon fekvő Halál testét. A Halál feláll, testének árnyéka a lapokon marad. A Halál a Kapuhoz megy, ahogy közeledik, a kapu függönyei szétnyílnak. A Halál fénnyel rajzol a foszforeszkáló festékkel bevont kapura. MC szavait illusztrálja. MC a Halál árnyékának lapjait szétszórja a sírok között.)

Bevezetés

(Zene indul valamennyi hangszóróban. MC hangja a hátsó hangszórókból hallatszik.)

MC:
Fekete márványból épült Nova Necropola, a rég elnémult völgyben, homoksivatag közepén, a kiszáradt folyó egykori partjain. Valaha élettől nyüzsgő nagyváros lüktetett itt. Virágzott az ipar, kultúra és kereskedelem. Az árnyas sugárutakat fényes üzletek, kávéházak, éttermek szegélyezték. A mellékutcákban elegáns klubok működtek. Vasárnaponként templomok harangjai hívták imára a hívőket. A tereken, a parkokban és a folyóparti sétányokon jólöltözött, egészséges, vidám emberek sétáltak. A folyó vize fellobogózott hajókat ringatott.

Szólt a zene és az újságok jó hírekről tudósítottak nap mint nap.

Amikor a szombathelyi polgármester birodalma terjeszkedni kezdett, a lehetőségek sorra megszüntek itt is. Amikor megépültek a tengerhez vezető csatornák, a folyóból lassan eltűnt a víz, a parkok, a völgy erdei, mezői, a házak kertjei kiszáradtak. A közigazgatást a szombathelyi polgármester kapcakereskedelemben szocializált emberei vették át. A köznyelv eldurvult, a bürokrácia átláthatatlanná vált és a mindennapi megélhetésért folyó harc miatt a polgárok meggyűlölték egymást.

Először a fiatalok költöztek el, jobb életlehetőségeket és barátságosabb bánásmódott keresve, aztán az egész munkaképes lakosság. A valaha virágzó város elöregedett. A klubokat, kávéházakat, éttermeket bezárták és sorra lehúzták redőnyeiket az üzletek is. A várost egy ideig szanatóriumként működtette a szombathelyi polgármester irányítása alatt átszervezett Európai Unió. Ide hozták az európai országok fizetésképtelen, idős betegeit. Amikor a gyógyforrások vize is elapadt, mert a szombathelyi polgármester földalatti alagutakkal megcsapolta őket, megszűnt a betegforgalom. Az orvosok Moldáviába szerződtek, az ápolószemélyzet szétszéledt. A magukra hagyott betegekkel gyorsan végzett betegségük és az éhség. Aki valamilyen csoda folytán életben maradt közülük, azt széttépték a városba betörő kóbor kutyafalkák.

Az elhanyagolt épületek összeomlottak. Az utcákat és tereket homokkal fújta be a sivatagi szél. Az alacsony fizetőképességű európai polgároknak méltányos áron végső nyughelyet kínáló Páneurópai Köztemető létesítésének gondolata akkor pattant ki Virág Lipót fejéből, amikor felesége, Leona megszökött Putzi Fliegével, akit az Üvegszemű néven is ismertek Szombathelyen. A gondolat megszületése és megvalósítása között csak néhány hónap telt el. A területet ledózerolták, az épületek maradványait elhordták és helyükre sírokat ástak, kripták épültek, mértani rendben.

(A kapu szétnyílik. Keskeny fénycsík vetül a kapunyílásra. A nyílásban Bloom áll. A Halál hátralép, Bloom mellé.)

A halottak új fővárosát maga Virág Lipót nyitotta meg a kontinens országaiból érkező temetkezési szakemberek, valamint a történelmi egyházak és a nemzetközi necrophil közösség képviselői előtt. Mellette állt a Halál, de őt a szombathelyi polgármester nem látta.

(Bloom belép, köszönti a közönséget, majd a mikrofonjához megy. Fény vetül rá, a kapunyílást megvilágító fénycsík kialszik. A kapu becsukódik. Leereszkedik a függöny.)

Első kép

Bloom:
Gutten Abend Meine Damen und Herren, Ladies and Gentlemen, Hölgyeim és Uraim!

A nevem Leopold Bloom. Én vagyok a szombathelyi polgármester és egyben Nova Necropola, a Páneurópai Köztemető, szeretett halottaink új fővárosának építője, üzemeltetője és fenntartója. Mielőtt megnyitnám a legkorszerűbb szolgáltatásokat és összkomfortos nyugodalmat garantáló temetővárosunkat, engedjék meg, hogy beszéljek Nova Necropola ideájának születéséről és megvalósulásának történetéről. Mint tudják, Szombathely, megyei jogú város, polgármesterré választásom óta az új, dinamikus Európa szimbóluma lett. Első intézkedésemmel állandó, zenés színházat alapítottam, majd a történelmi belváros kivételével, az írországi Dublin mintájára teljesen újáépítettem Savariát.

Csatornákat ásattam, s így ma már tengeri kikötővel is büszkélkedhetünk. Vértelen barterszerződéssel városunkhoz csatoltam Dalmáciát, Isztriát és az olasz tengerpartot Velencéig. Hasonló módon értem el, hogy ma már az egész Danubea nekünk adózik, s mi ellenőrizzük a kolóniák kereskedelmét és iparát is. Terveink között szerepel Szombathely közigazgatási határainak kiterjesztése az angol partokig és a további terjeszkedés délre, Arábiától a kincses Indiáig. Független városállammá alakultunk és Osiris áldásával engem, az egykor lenézett, kirekesztett, kigúnyolt rongyszedőt, teljhatalommal felruházott, örökös polgármesterré választottak.

Állandó, zenés színházam egyik előadásán, az általam írt és rendezett, első házasságom tragikus történetét feldolgozó opera főszerepének nagyáriáját énekelve, különös látomásom támadt. Végtelen, horizonttól horizontig húzódó temetőnek láttam Európát, tiszta, logikus rendbe szervezett sírok, mauzóleumok, kripták szuperstruktúrájának, ahol békésen pihennek egymás mellett a legkülönbözőbb nemzetek polgárai, köztük egykori ádáz ellenségek is. Az ária végeztével már a legapróbb részletekig kikristályosodott lelki szemeim előtt az örök Szombathely géniuszához méltó terv. A Páneurópai Köztemető, a mindenki számára megfizethető, örök nyugalom gondolata.

Az előadást követő fogadáson, amelyet a moldáviai tiszteletbeli konzul, kedves barátom és üzlettársam, báró Putzi Fliege adott a társulat tiszteletére, nem vettem részt. A polgármesteri hivatalban töltöttem az éjszakát. Elindítottam az operációt, amelynek a Birodalom ellenségei megtévesztésére A Béke Völgye kódnevet adtam, magamra szabadítva ezzel a béke eszméjét monopolizáló Vatikán haragját, amely csak akkor csitult, amikor a moldáviai tiszteletbeli konzul támogatásával pápává választottak és Teller Ede, utolsó leheletével rámbízta az ősrobbanást is meghaladó erejű bomba titkát.

Néhány hónap telt csak el vízióm óta és Nova Necropola felépült. Állnak a falak, zöldelnek a tujafák. Kapcsolati tőkém révén még azt is sikerült elérnem, hogy az Örökkévaló ide temetkezzék. Az Örökkévaló Sírja képezi temetőnk, bizonyára hamarosan kedvelt zarándokhellyé váló központját, az Agora Negrán, a Totális Béke városának főterén, ahová összefutnak az egyes parcellákból érkező utak. A Szent Sír márványszarkofágjában találhatók az én hivatali helyiségeim és itt működik majd állandó zenés színházunk is, amelynek társulatát a nálunk nyugvó tehetségek még munkaképes szellemei közül fogom kiválasztani .

Mi, Nova Necropola büszke polgárai, nem csak reménykedünk a Feltámadásban, hanem teszünk is érte valamit. Hitem szerint a halálból való újászületéshez a zenés színházon keresztül vezet az egyetlen, igaz nem könnyű, de kellő önbecsüléssel bizton navigálható út. Hogy a Lipót Virágai állandó, zenés színház működési költségeit fedezzük, a Mauzóleum alatti katakombarendszerben, zenés színházunk ifjúsági tagozata részeként mindkét nem igényeinek széles skáláját kiszolgáltató "nyilvános házat", luxus bordélyt nyitottunk, amely már a temető építésének idején is vonzotta a halál közelségében erotikus inspirációt kereső közönséget. A bordély alkalmazottainak kiválasztása során, a kortárs közönség igényeinek megfelelően, pozitív diszkriminációt alkalmaztunk a halottak javára. Vendégeink többsége ugyanis a legszebb, legegzotikusabb prostituáltjaink változatos, élő szolgáltatásai helyett inkább fiatalon elhunyt, frissen kihantolt férfiak vagy nők társaságát keresi.

Engedjék meg, hogy szeretettel üdvözöljem körünkben Karl-Heinz Wienerblut urat, a Transzglobális Necrophil Szövetség, a TNSZ európai főképviselőjét, aki egyben a világ legsikeresebb temetkezési vállalkozója, a Közös Sír (Share A Grave) Incorporation vezérigazgatója is.

(Fény vetül a színpad baloldalán álló MC-re is.)

MC.:
Tisztelt Polgármester Úr, Kedves Kollégák, Hölgyeim és Uraim! Köszönöm a megtisztelő meghívást Nova Necropola, a Páneurópai Köztemető megnyitására. Ez a globális necrophil közösséget olyan közelről érintő esemény a következő gondolatokat ébresztette bennem: Életünkben ugyanúgy, mint halálunkban, nem vagyunk egyformák. Vannak aki az örök nyugodalmat keresik, másokat az örömök vonzák. Erotikus vágyak nemcsak élőt, hanem halottat is űzhetnek.

Az élő a pusztulást csodálja, a halott meleg vérre vágyik. Az élő a rothadás szagára gerjed. A halott eleven, érző, gondolkodó emberi testbe kíván behatolni. Gyakrabban, mint a tudományos adatok sejtetik, élő és halott egymásra talál a vágyban. Gyakorló necrophil lévén személyes tapasztalatból tudom, hogy nincs felemelőbb érzés, mint halott mellett ébredni egy mámoros éjszaka reggelén. Gondolom önök közül sokan vélekednek hasonlóképpen, különben nem lennének itt. Nos, ha a Polgármester Úrnak a meghívóhoz mellékelt kedves soraiban bízhatom - és miért ne bíznék, - akkor én holnap hajnalban boldogan fogok ébredni egy ismeretlen, engedelmes test mellett, amelynek szemei már nem látnak. Ha valóban olyan színvonalúnak bizonyul a szolgáltatás, ha valóban olyan frissek és szépek Nova Necropola halott prostituáltjai, mint a Meghívóval postázott, ízléses brossúra hirdeti, már most megigérhetem a Polgármester Úrnak, hogy feltetetem Nova Necropola linkjét a Globális Necrophil Közösség honlapjára - Danke Sehr, Meine Liebe Poldi. Du bist ein schlau, listig, raffiniert, ausgekocht klein Teufel, Du, Du. Csak ennyit akartam mondani.

Bloom:
Köszönöm. Mielőtt megnyitnám Nova Necropola kapuját, engedjék meg, hogy bemutassam az első érdeklődőket temetkezési lehetőségeink iránt. Ők nem ismerik valódi identitásomat. Bizonyos, itt nem részletezhető, világpolitikai okokból kérem, ne árulják el nekik, hogy én vagyok a szombathelyi polgármester.

(Kialszik az MC-t megvilágító fény)

Második kép

(Fénycsík vetül a kapura. A Kapu kinyílik,  a Halál áll a nyílásban, kezeivel tovább nyitva a kapuszárnyakat. Belép, gyors, apró léptekkel a kapu bal oldalára megy, pukkedlizve jelenti be Joyce-ékat. Nora és James kétoldalról feltűnnek a kapunyílásban. Egymás mellé érve szembefordulnak, James jobbkezével Nora vállára támaszkodik, baljában botja.)

Halál:
Nora Barnacle és James Joyce, Írországból.

Nora:
Férjem, James és én megismerkedésünk óta járjuk a világot, végső nyugvóhelyet keresve. Mindeddig eredménytelenül. Meglátogattuk Európa, Ázsia, Amerika, Afrika valamennyi híres, régi temetőjét, még a sarkvidékre is elmentünk, mert az eszkimók temetkezési szokásairól vajmi keveset tudni. Mindhiába. Vagy nekem volt déja vu a tájkép, vagy férjemet zavarták a szagok.

(A Halál buborékokat fújva elindul a Kapuhoz vezető fénycsíkon.)

James:
Feleségem, Nora és én 1904 június 16-án ismerkedtünk meg és egymásratalálásunk pillanatában rájöttünk, hogy ez a világ nem nekünk való. Én képtelen vagyok elviselni az élet minden szintjét átható politikát és vallási fanatizmust. Feleségem a szépségét elrabló idő múlásával elégedetlen. Író vagyok. Politikai függetlenségem miatt műveim nem jutnak el az olvasókhoz. Norát elrémíti, amit a tükörben lát. Giorgio fiunk születése óta vakságot színlelek, mert csak így remélhetek némi alamizsnát a sznoboktól. Lucia lányunk születése óta Nora takarítani jár. Olyan mély átéléssel játszom évtizedek óta a vakot, hogy szaglásom példátlanul kifinomult. Különösen érzékeny vagyok a sajtszagra, ezért Zürichből is menekülnünk kellett. Pedig a zürichi temető az összes addig meglátogatott sírkertnél szimpatikusabb tűnt mindkettőnknek.

(A Halál buborékokat fújva kihátrál és becsukja maga mögött a kapuszárnyakat. A kapuhoz vezető fénycsík kialszik.)

Nora:
Szerettem volna egy tágas kriptát Zürichben, de a temető falához tapadó sajtgyárak bűze zavarta James-t. Azt mondta, szereti a sírok poétikus rendjét errefelé, de nem akarja az örökkévalóságot sajtszagban tölteni. Amikor ezt a véleményét a zürichiek megtudták, kiutasítottak bennünket Svájcból. Korábban, az első világháború kitörése miatt Triesztet kellett elhagynunk hasonló sietséggel. A Triesztből való kiutasítás közvetlen következményeként Virág Lipót szombathelyi polgármester fogságába kerültünk.

James:
Nevezett Blum Lipót egy családi sírboltra elegendő kölcsön ígéretével csábított bennünket átkozott városába. Ám kölcsönt nem adott. Pénzünk nem volt a továbbutazásra. A háború kitörése után használt gyalogsági kapcákkal seftelő Blum rabszolgákként dolgoztatott bennünket kapcaraktárában. Kartondobozokban laktunk, más hasonló szerencsétlenekkel együtt a rongyszedő nappali szobájában. Velem íratta kampánybeszédeit. Nora főzött, mosott rá és vezette a könyvelését. Giorgio fiunkat telepumpálta ópiummal, Lucia lányunkat beavatta a theosofiába. Beléptetett Polgári Körébe és teherbe ejtette a feleségem.

(Előbb a baloldali, aztán a jobboldali kapu-függöny nyílik ki.)

Aztán zenés színházat alapított, ahol a kapcagyári műszak után énekelnünk és táncolnunk kellett. Blum ingyen sírhelyet ígért ugyan a szombathelyi köztemetőben, de az egész környéket elárasztó trappista sajtszag miatt, amely Szombathely történelmi városközpontjából szivárgott ki, eszünkbe sem jutott a letelepülés.

Nora:
Gyermekeinket hátrahagyva megszöktünk, de csak Paksig jutottunk. Ott megszültem ifjabb Virág Lipótot, a szombathelyi polgármester gyermekét, majd James segítségével belefojtottam a Dunába, mert születése után nem sokkal állandó, zenés színház tervein kezdett gondolkodni.

Hogy továbbutazási költségeinket, valamint Giorgio és Lucia váltságdíját előteremtsük, paksi lakásunk nappali szobájában anarchista kabarét üzemeltettünk, a közeli halpiacot látogató rapsicok, szerb orvhalászok közül toborozva közönséget.

(Lassan elsötétülnek a fények. A Halál lepelben bejön balról, balkezében, leple alatt  virágcsokor, a lepel alól kinyúló jobbkezében pálca. Megáll a baloldali kapuszárny előtt. Vaku villan, ráégetve sziluettjét a foszforeszkáló felületre. Lecsúszik róla a lepel. Pukkedlizik és átmegy a kapu jobboldalára. Világító pálcájával mutatja árnyékát.)

Halál:
A Halált férfinak képzelik el. Általában ereje teljében lévő férfi csontvázaként ábrázolják, néha köpenyben, egyik kezében kaszával, a másikban homokórával. Magasabb az átlagnál és férfihangon beszél, ha beszél egyáltalán. Pedig én, a Halál nő vagyok. Szép, ártatlan, fiatal lány. Érintésem gyengéd, szavaim puhák.

(Zene indul az első hangszórókban. A Halál botját a padlón heverő lepelre helyezi és elindul, virágokat szórva a sírokra. Amikor a színpad elejére ér, lassan halvány fénycsík vetül a kapura, kioltva a Halál sziluettjét. A kapunyílásban megáll, pukkedlizik, eldobja az utolsó rózsát. Kialszik a kapura vetülő fénycsík. Vaku villan, ráégetve a Halál sziluettjét a foszforeszkáló felületre. A Halál felveszi pálcáját és leplét maga után húzva kimegy.  Leereszkednek a kapufüggönyök. Kiúszik a zene, bejön a Bloomot és Joyce-ékat megvilágító fény.)

James:
A paksiak nem szerették anarchista kabarénkat. Közbekiabáltak, megdobáltak bennünket döglött halakkal, lehányták a szófát. Amikor elfogyott az ópium, amit feleségem a szombathelyi polgármester unokatestvérétől lopott és a felvonások közti szünetben árult diszkréten, megfogyatkozott a közönségünk. Végül feljelentettek bennünket Aquinoi Szent Tamás halálának története miatt, amelyet beleszőttem nyitó monológomba.

(Szétnyílik a kapu. A Halál áll a kapunyílásban, kétoldalról beúszó fényekkel megvilágítva.)

Halál:
Én a megváltást hozom, a gyógyulást, a szabadulást. A szeretet nevében jövök a jó hírrel. A kísérlet befejeződött. Nem kell szenvedned a Teremtő kíváncsiságát tovább. A gondolkodás gyötrelmének vége. Tested már nem rothad sokáig. Megszűnik a magány. Nem kell többé dolgoznod. Nem jönnek már számlák, követelések, felszólítások. Téged már nem idézhetnek be sehová. Nem bocsájthatnak el, nem alázhatnak porrá, nem fertőzhetnek meg semmivel. Nem rágalmazhatnak, nem hazudhatnak többé neked, nem fog elárulni senki sem. Fogd meg a kezem és én visszavezetlek a kertbe. Nézz a szemembe és lásd a vígasztalást.

(Hátralép, becsukja a kapuszárnyakat. Kialszanak az oldalsó fények.)

James:
Norát apácák verték, engem molesztált a plébános. Fizetek a papnak, hogy az imádkozzon helyettem a Szűzanyához, hogy az könyörögjön a fiának, hogy az kérje meg az apját, hogy akadályozza meg a gázszolgáltatás kikapcsolását lakásomban.

Nora: (Helyeslőleg.)
Tako, tako.

(Elhalványul a Bloomot és Joyce-ékat megvilágító fény. Halvány fénycsík vetül a kapura. Joyce gregorián himnuszt énekelve a kapuhoz megy, letérdel, háttal a közönségnek, kezét imára emeli. Amikor befejezi a himnuszt, lassan kialszik a fénycsík és résnyire szétnyílnak az ajtószárnyak. Gregorián himnusz indul a hátsó hangszórókból. Fény gyullad ki a rés tetején és lassan leereszkedik Joyce kezeibe - a Halál átadja a lámpát, majd visszahúzza a kezét és összezárja az ajtószárnyakat. Szétnyitja a függönyöket. Joyce rajzolni kezd a fénnyel.)

Joyce:
Szent Tamás a Római Katolikus Egyház legnagyobb gondolkodója volt. Hatalmastermetű, kövér ember, aki szamárháton járt kolostorról-kolostorra, hogy tanítsa a teológiát. 1274 márciusában prédikálni indult Fossanuova cisztercita monostorába. Ahogy közeledett a monostorhoz észrevette, hogy nem jut eszébe semmi új, s amit korábban fontosnak gondolt, egyre lényegtelenebbnek tűnik. Megijedt, mert nem tudta, mit mondjon a szószékről a szavaira éhes szerzeteseknek. Önnön ürességétől megzavarva nem vette észre, hogy a monostor kapujához ért és bevágta a fejét a keresztgerendába. Ájultan esett le a szamárról. Amikor a sekrestyében magához tért, fejében készen találta élete legszebb szentbeszédét. Felment a szószékre és összefoglalta teológiáját. Érveivel, brilliáns stílusával elkápráztatta hallgatóságát. A prédikáció végére érve megáldotta a híveket, aztán összeesett a szószéken és meghalt. Néhány órával később feldarabolt, kövér testét már hatalmas üstökben főzték a monostor konyháján, szépséges gregorián himnuszokat éneklő, csuklyás szerzetesek. Fossanuova cisztercita monostora Aquinoi Szent Tamás ereklyeként eladott csontjain gazdagodott meg.

(Megfordul, elindul a színpad eleje felé.)

Négyszáz év kellett a Római Katolikus Egyháznak, hogy elismerje, mozog a Föld. Szegény Gallilei. Giordano Bruno-t máglyán égették el, mert azt merte mondani, hogy mindenkinek saját lelke van és minden lélek más.

(A kapu függönyei bezárulnak. Fénycsík vetül a kapura és Joyce-ra.)

Majd akkor nyeri vissza hitelét szememben a Római Katolikus egyház, ha saját mártírjainak ábrázolásaihoz hasonlóan, minden templomában méltó emlékművet állíttat a Szent Inkvizíció áldozatainak. Töbszörös életnagyságú szobrokra gondolok, megkínzott, máglyán elégetett szerencsétlenek mozgó, beszélő szobrait látom. Vonaglanak, kegyelemért könyörögnek, ordítanak a fájdalomtól.

Nora: (Emelkedő hangon vibrátózva.)
Tako, tako, tako.

Joyce:
Aztán beszélhetünk az áldozatok javainak visszaszolgáltatásáról. A globális, toxikus mocsárról. A gőzölgő iszapból szemétdombok állnak ki. A szemétdombok tetején színaranyból épített, szikrázó drágakövekkel ékesített templomok, amelyek belsejét puha selymekkel és bársonyokkal bélelték ki. Szólnak a harangok, hatalomról, pénzről énekelnek.

A templomok mélyén,  illatos félhomályban hever a képmutató, eszik, iszik, konspirál, számolja az aranyát. Istene azt mondta neki: csak egy sarúd legyen és egy köntösöd. Benned van a túlvilág. Hallod, hogy énekelnek a bűnözők a templomokban? Ha papot látsz, nézd meg, mi van a szoknyája alatt.

(Fény vetül Norára és Bloomra, a középső fénycsík kialszik.)

Nora: (Emelkedő hangon vibrátózva.)
Tako, tako, tako, tako. James monológjának ezen a pontján ránktörtek a szombathelyi polgármester emberei, álarcban, csáklyákkal, kampókkal és kiutasítottak bennünket Paksról.

Pedig már találtunk magunknak egy mindkettőnk számára elfogadható, löszfalra néző kriptát a paksi temetőben. Jamestől elkobozták az ópiumpipáját, tőlem a Sátánista Bibliát. Felzsuppoltak bennünket Budapestre, ahol az állambiztonságiak megpróbáltak mindkettőnket beszervezni. Mindent aláírtunk, feljelentettük gyermekeinket, barátainkat, egymást és önmagunkat, kódnevet kaptunk, kinevezték tartótisztjeinket, aztán visszaadták az Ulysses kézíratát Jamesnek és feltettek bennünket az Orient Expressre.

(Bloomhoz fordul.)

Bocsásson meg, uram, nem rokona véletlenül Blum Lipót, a szombathelyi polgármester?

Bloom:
Ó, nem, nem, az én családom Körmenden él és tudja, Körmend és Szombathely már a római idők óta riválisok. Szombathely Isis birodalma, Körmend Osirisé. A körmendi Blumok nincsenek beszélő viszonyban a szombathelyi Blumokkal és amíg ők félig nyers borjúvesével táplálkoznak, mi a szalontüdőt preferáljuk. Ők használt, gyalogsági kapcákkal üzletelnek. Mi inkább a temetkezési iparban hasznosítjuk tehetségünket.

Nora:
Csak azért kérdeztem, mert ön nagyon hasonlít a szombathelyi polgármesterre. Ugyanazok a tengermély szemek. Ugyanaz a szomorú, igazi férfiarc. Ugyanaz az illat. Tudja, az isonzói fronton lemészároltak kapcájának szagát nehéz bármi mással összetéveszteni.

James:
Itt álljunk meg, Nora. A szagokhoz én, történetesen, hogy is mondjam, jobban értek. A szombathelyi polgármesternek átható gyalogsági kapcaszaga volt. Ennek az úrnak az illata inkább a körmendi vasútállomás várótermének szagára emlékeztet, erjedő cukorcefre keveredik benne kecskevérrel. Akármi is a neve, szerintem igazat mond. Ezzel a kipárolgással be sem engednék Szombathelyre.

Bloom:
Nos, asszonyom, szagminták nem csalnak. Valóban Blum Lipót vagyok, de nem a szombathelyi, hanem a körmendi polgármester. Miután az utolsó körmendi is meghalt, tisztességgel eltemettem a Városháza alatti katakombában, és amikor kapcsolati tőkém révén megnyertem a Páneurópai Köztemető építésére kiírt tendert, ideköltöztem, az Örökkévaló elsőnek megépült mauzóleumának vendégszobájába. Én vagyok az utolsó Blum Danubeában, miután a szombathelyi polgármester Moldáviába szökött, az állandó zenés színház teljes bevételével.

Nora:
Valaki itt, most vitatkozni akar velem. Vagy a körmendi polgármester nem hiszi el, hogy ő Szombathelyről való, vagy ön bízik túlságosan az érzékeiben, James. Nos, választhatnak. Vagy épp e szép temető megnyitóján vesztem el uralmam hólyagom felett, vagy orális költészetbe menekülök érveik elől. Norával nem lehet vitatkozni, mert levizeli a sírokat, vagy olyan hangokat enged ki felül, amelyek megrepesztik a márványt. Nora nem tűr ellentmondást. Ő nem.Nem, Uram.

Bloom:
Nagyságos asszonyom, én egyáltalán nem idegenkedem a vizelet szagától. Magam is bevizelek néha, ha elfog a magány.

Nora: (Énekel)
Bizonyos eszkimó törzsek, mint kalauzunk, Globtok sorsán megtapasztaltuk, kifőzik halottaik zsírját és a hólyagban talált utolsó vizelettel összekeverve gyermekeik hajára kenik. Úgy vélik, hogy ez megvédi őket a jegesmedvéktől és a fagyhaláltól

Harmadik kép

Bloom:
Értem! Nos, éppen ilyen érzékenységek számára emeltem Nova Necropolát. Azt szeretném, ha pontosan olyan sokat látott és sokat szenvedett lelkek, mint önök, találnának nálunk végső nyugalomra. Kérem, vázolják fel igényeiket. Milyen méretű és milyen anyagból készült, melyik vallás hagyományai szerint épített sírboltot, mauzóleumot, kriptát, egyszerű sírhantot szeretnének bérelni? Vagy kényelmes tömegsírjaink egyikében pihennének inkább? Ha igen, mennyi időre?

James:
Well, well, well - very well then. Számunkra mindennél fontosabb, hogy földi maradványainkhoz ne férhessen se politika, se egyház.

Nora:
Ne exhumálhassanak, ne temethessenek bennünket újra, ha változik a rendszer.

James:
És az egyház se árúsíthassa csontjainkat, vagy azok másolatait ereklyeként, még akkor sem, ha mindazon csodák, amelyeket Ulyssesemben megjósoltam, a sors morbid tréfájából tényleg bekövetkeznének sírunk felett, alatt, mellett, közelében.

Nora: (Énekel.)
Felett - alatt - mellett - közelében

James:
A méretek bennünket csak az ésszerűség határáig érdekelnek. Azzal sem törődöm, hogy milyen anyagból építkeznek. Csak annyit kérek, hogy a MEGMONDTAM szót véssék a kripta lejárata fölé. Nekem biztosítsanak belülről jól zárható, alaprajzilag is megfelelően szeparált sírkamrát. Nora elalszik a konyhában is.

Nora: (Énekel.)
Főz,  mos, vasal, takarít, beteget ápol. Emulál, imitál, idegeket stimulál, elalszik bárhol.

James:
Mivel sírboltunkban anarchista kabarét kívánunk üzemeltetni, szükségünk van egy lehallgatásbiztos földalatti helyiségre, amelynek színpada alatt titkos alagút biztosít menekülési lehetőséget a városfalakon kívülre.

Bloom:
Sajnos a temető rendtartása nem teszi lehetővé szórakoztatóipari létesítmények működtetését a privát sírboltokban, Herr Joyce. A legnagyobb sajnálatomra már most közölnöm kell Önnel és kedves feleségével, hogy bárminemű színházi jellegű tevékenységet észlelünk kriptájukban, vagy annak környékén, bérleti szerződéseiket azonnali hatállyal termináljuk. Földi maradványaikat kihantoljuk és szétszórjuk a sivatagban. Ha tényleg érdekli önöket a színházművészet, és tehetségük is van műveléséhez, csatlakozzanak az Örökkévaló Sirja épülettömbjében működő Lipót Virágai állandó zenés színházunk most szerveződő társulatához. Az teljesen legális.

Nora: (Énekel.)
Főz,  mos, vasal, takarít, beteget ápol. Emulál, imitál, idegeket stimulál, elalszik bárhol. Bip Bip. Énekel, táncol ha kell.

Bloom:
Azt már tudom, hogy a nagyságos asszony igen szépen énekel. És önnek, tisztelt uram könnyen magas fokra fejleszthető affinitása van a gregorián himnuszokhoz. De vajon tudnak-e táncolni? Ha igen, mindkettőjüknek gyakornoki státust adok. Ha nem tudnak táncolni, és ez rövidesen kiderül, akkor sajnos le kell mondaniuk a színművészeti tevékenység aktív gyakorlásáról Nova Necropola teljes területén. Természetesen ebben az esetben is mindig szívesen látjuk önöket színházunk nézőterén.Ami az anarchista kabaré ötletét illeti, igen érdekesnek találom és valószínűleg beépítem majd legközelebbi darabomba. Természetesen nem fogom támadni az egyházakat, a politikát, a polgári társadalom alapjait. Engem inkább lélektanilag érdekel a kérdés. A lélek apró rezdülései az anarchistát imitáló színész arcán.

(Elmereng.)

Mindegy, ez már rendezés kérdése. Esetleg háttérvetítést alkalmazok. Vagy görögtüzet. Gyereket. Kutyát. Delfint. Talán Fókát.

Nora: (Énekel.)
Gyereket. Kutyát. Delfint. Fókát.

(A Halál, kezében tükörgömbbel kipattan a függöny mögül, konfettit szór, vaku villan. Megragadja és bedönti Nora mikrofonját.)

Halál:
A halál színpadán is vannak sztárok. Csúnyán élni könnyű. Szépen meghalni tudni kell. Önök nem tudják, hogy hol lakom. Én bármikor, bárhol meglátogathatom önöket. Hogy megsímogassam arcukat és elmondjak egy mesét.

(Csábosan mozogva visszatáncol a függöny mögé.)

James:
Nos igen. Nora, azt hiszem innen is mennünk kell. Én nem fogok táncolni az Örökkévaló Sírján. Ez az ember pedig, akármit is mond, akármire is cserélte szagát, nem más, mint Leopold Bloom, a szombathelyi polgármester. Ez itt Bloom, egykori rabszolgatartónk, gyermekeink elrablója, álmaink gyilkosa, életünk megkeserítője. Akit kényszer hatása alatt beleírtam könyvembe, s ezért nem tudok tőle megszabadulni. Ez Bloom, csak neki juthat eszébe temetőbe zenész színházat telepíteni. Ezt az ajánlatot még akkor sem fogadhatnánk el, ha ingyen sírhelyet és és másfél kiló afgán ópiumot ajánlana fel a táncomért.

Bloom:
Kiszáradt folyópartra néző kripta, tujával és ólomharanggal az előkertben. Két kiló ópium.

James:
Never! Soha! Az elveimet, a direkt demokrácia eszméjének terjesztését nem fogom feladni egy Mauzóleumra néző kriptáért, tizenkét tujával és ólomharangokkal az előkertben. Még két és fél kiló ópiumért sem.

Nora:
Sajnálom James, nekem szimpatikus az ajánlat és az ajánlattevő. Nagyon energikus fiatalember, akárkinek is mondja magát. Maga mehet tovább, ahová csak akar. Mindenütt voltunk már. Sehol se éreztük magunkat otthon. Most vissza akar menni Zürichbe, vagy Triesztbe, vagy Paksra, vagy a Sarkvidékre? Ahonnan egyszer már elkergették? Én maradok. Énekelek és táncolok és újra az enyém lesz a világ.

Bloom:
Neokonstruktivista kripta, erkéllyel az Agora Negrán, közvetlen földalatti járat a Mauzóleumhoz. Három kiló burmai ópium és másfél font szőke afgán hasis.

Nora:
Kinek fogja diktálni a regényeit, James? Ki fogja a kézíratait szerkeszteni, korrigálni, ellentmondásos passzusait átírni, James? Ki gondozza majd a bajúszát? Ki cseppent a szemeibe? Ki oltja el a matracot, ha felgyújtja pipájával? Ki fogja krumlilevessel feléleszteni ópiumálmából? Ki fog a maga arcára ülni, ha elfogja a kozmikus kétségbeesés? Tud maga számolni, James? Hányszor lakoltattak ki bennünket eddig, James? Hetvenszer. Hány fontos temetőből tiltottak ki mindörökre? Már nem is számolom. Maga mehet. Vigye a botját. Én maradok.

James:
Nem tehetek semmit. Ha Nora táncolni akar, James táncol. Mr. Bloom, megint ön nyert. Sohasem fogom megérteni, hogy csinálja. Ópiumot kérek és zenét.

(Zene indul az első hangszórókban. A függöny mögött, oldalsó fényekkel megvilágítva táncol a Halál. Elsötétül a Bloomot és Joyce-ékat megvilágító fény. Fénycsík vetül a kapunyílásra. A Nora és James a színpad elejére mennek, keringőzni kezdenek, lassan hátra vonulva.. Fény vetődik a színpad elején, jobboldalt álló létrára, amelyről Blum figyeli a táncolókat.)

Halál: (Énekel.)
Jöttem, mentem, adtam, vettem, ittam, ettem és most: táncolok. Láttam, voltam, hazudtam, loptam, öltem, nem szóltam és most: meghalok

Nora: (Énekel.)
Ha múlna e láng
úlna e láng
eláng
úlna.

Hajnalonta
haját
olajjal önti le.

ő
a Jalonta.
Elméje ép.
Hajnalát
jajjal önti le.

Jajong.
Múlna e láng
elmében hajnalonta!

Ha olajjal
elmúlna
hajnalonta
hajában e láng.

(A fénycsík kialszik, kinyílnak a kapufüggönyök. Bloom leereszkedik a létráról. Nora és James egy pillanatra megállnak a kapu előtt. Vaku villan Bloom kezében, a foszforeszkáló felületre égetve árnyékukat. A kapu kinyílik, valamennyien eltűnnek mögötte, utoljára Bloom. A kapu becsukódik mögöttük. Látjuk, ahogy James és Nora eltűnnek keringőzve a halványuló oldalsó fényben. Bloom és a Halál mögöttük lépdel. Lassan elhalkul a zene, teljes sötét lesz.)

* * * * *

 A darabot 2004 januárjában, a budapesti Mu Színházban mutatta be a Les Fleurs du Mal társulata