Iaido alapismeretek
Az iaido jelentése
I Különféle szituációk, testhelyzetek
AI Beilleszkedni, alkalmazkodni a körülményekhez
DO Az "út" jelentése, ami túlnyúlik a gyakorlatok elsajátításán. Az "út" a lélek fejlesztését és megvilágosodását jelenti
Az iaido ezáltal egy életút, ami megtanít alkalmazkodni a különböző konfliktus helyzetekben, és segít önmagunk lelki, fizikai fejlesztésében. Régen "saya no uchi"-nak hívták, ami átvitt értelemben legyőzhetetlent jelent.
Az Iaido rövid története
- XIV. században vívóiskolák alakulnak. A hadviselésben használatos támadó, védekező technikákra koncentrált a batto, illetve az iai jutsu.
- XVI. század elejétől (egészen a mai napig) nagy figyelem irányult a "do" fejlesztésére, ami ekkor inkább az egyén személyiségfejlődését szolgálta, mintsem a harci gyakorlatok alkalmazását a mindennapokban.
- 2000-ben, két új kata-val bővült a Zen Ken Seitei Iai Gata (#11 Sougiri, #12 Nukiuchi)
Alaptechnikák
Hara: az alhasi részben a köldöknyílás alatti pont. Az emberi test illetve a lélek központjának helye. Minden mozgás innen indul ki, és fejeződik be.
Nukitsuke: az első, egy kézzel való indítóvágás, ami keresztülhalad a szemek vonalán és a jobb oldali halánték után áll meg.
Saya banare: a pillanat amikor a kard elhagyja a hüvelyt. Fontos, hogy a kard hegye ne adjon hangot a "saya" elhagyásakor!
Furikaburi: átmenet, amikor a kard a vágás közben a fej fölé ér, és kész a vágás folytatására. Ne állítsuk meg a mozgást, tartsuk a "seme"-t, és ne nyissunk szabad felületet ("sukit") az ellenfél támadásainak.
Kirioroshi: alaphelyzetből való előrevágás a testen keresztül, fentről lefelé. Ügyeljünk a sebességre (lassan) és a célpont (fej) elérésekor a kar legyen kinyújtva. A test ne emelkedjen felfelé vágáskor! Koncentráljunk a "harára" (alhasi rész)
O chiburi: a vér lecsapása a kardpengéről. Nagy és erős legyen. A mozdulat befejezésekor lényeges a test és a kéz helyzete. A kard hegye az ellenfél felé mutasson, a jobb kéz pedig egy síkban legyen az övvel. A csípő előre nézzen. A penge hegye kb. 45 fokos szögben lejtsen a talaj felé.Zen Ken Iaido Gata
Alapfogalmak
ki ken tai no ichi: a lélek a kard és a test egyesítésének pillanata.
dai kyo soku kei: nagy mozgással, erőteljesen, gyorsan, erőfeszítés
néélkül/lazán a jelentése és a legfontosabb fokozat a technikák helyes
elsajátításában. Kezdőknek lassan és
nagy mozgással kell a gyakorlatokat
elsajátítani, ami évekig is eltarthat.
reiho: üdvözlési ceremónia. Jelentősége a gyakorló teremnek, a tanárnak, a kardnak és egymásnak való tiszteletadás. Ezen felül a figyelmet és összhangot teremti meg a test és a lélek között. Két részből nyitó illetve záró reiho-ból.
hakuryoku: mély emberi méltóság, "sziklának csapódó hullámok"
ichi go ichi e: a jelen, most és itt érzése, "egy életem egy halálom"
mushin noshin: a tudatosság elvetése, helyesen cselekedni
gondolkodás nélkül
kobo ichi: a támadás és védekezés egyesítése
hei jo shin: állandó, nyugodt lélekjelenlét
seme: pszichikai erőnlét
enzano metsuke: elsősorban a szem helyes használata a katák alatt, ami mindent lát, ugyanakkor egy helyre is összpontosít.
Mit tud az Iaido tanulása nyújtani a mai életben?
Talán egyszerűbb azt leírni, hogy mit nem tud nyújtani:
- Nem nyújt önvédelmet az utcán, nem ad támaszt a nehéz pillanatokban, és megoldást sem gondjainkra
- Nem ad használható titkos harci technikákat, amit az utcán is lehetne alkalmazni
- Nem nyújt szép alakot, illetve izmokat
- Illetve túlzott izzadásra sem kell számítani az első időszakban (kb. 1-2 év)
Összegezve tehát semmi olyan előnyt nem ad amit mi emberek használni tudnánk!
Mellékesen egy rövid történet a XVI.-dik századból:
Egy szellős későtavaszi napon az öreg Munemori a virágesőt szemlélte kertjében, mikor támadás közeledtét érezte háta mögül. Egy gyakorlott vívónak, még egy láthatatlan támadást is meg kell tudni éreznie, de amint megfordult nem látott mást, mint hűséges szolgáját ügyelnie a csendre veszélynek még a legkisebb jele sem mutatkozott! Zavarta az öreg mestert, hogy lelki nyugalma ellenére ilyen zavartságot érez. Ebben a korban ez annyira megmutatkozott rajta, hogy szolgái megkérdezték mi a baja?
Elmesélve a történteket az egyik
ott ülő szolgája bevallotta, mikor mestere mögött állt megjegyezte önmagának,
hogy még maga a nagy Munemori sem volna képes megvédeni magát, ha hátulról
megtámadná valaki ilyen meghitt helyzetben. Munemori visszanyerte jó humorát és
megdicsérte szolgáját az őszinteségéért!
Iaido katák nevei:
Seitei Iai
Muso Shinden Ryu
Shoden Omory Ryu
Chuden Hasegawa Eishin Ryu