Rakamaz történelme

 Posztumusz díszpolgári cím a képzőművésznek Rakamazon - Szabolcs Online -

Posztumusz díszpolgári cím a képzőművésznek Rakamazon

2008. szeptember 12-én városnapi ünnepséget rendezett a rakamazi önkormányzat a Városháza dísztermében.

Farkas Ernő polgármester ünnepi beszéde után önkormányzati elismeréseket adott át.

A kitüntetettekről az előkészítő bizottság vezetője Ling Gabriella a következőket mondta el:

2008-ban RAKAMAZ VÁROS DÍSZPOLGÁRA CÍMET néhai Huszár István festőművész, kapta, aki Diósgyőrben született 1925. október 16-án. Középiskoláját Miskolcon, Kőszegen, Nyíregyházán végezte. 1947-ben tanyai vándortanítói állást kapott. 1949-től 1969-ig 20 éven át Rakamazon az általános iskolában tanított. 1969-től „szabadúszó” foglalkozású festő. Első kiállítását 1950-ben Rakamazon rendezte, majd Sárospatakon, Sátoraljaújhelyen és még tovább. 1958-ban szerepelt első ízben a nyíregyházi megyei tárlaton. Ekkor fáradhatatlanul járta a környéket, festette meg a Tiszát, a Morotva partját, a Tisza parti erdőt. Ekkor már feltűnt nála egy leányarc, amely végigkísérte egész életművét.

1961-ben új műfajjal, technikával jelentkezett, ezek a monotípiák és olajjal festett farostlemez metszetek.

1963-ban a Krúdy illusztrációkra megkapta az alaptagságot: a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapjának tagja lett, ezzel hivatalosan is elismert művésszé vált.

Belépett a Képzőművészek Szövetségébe. Először Rakamazon kapott megbízást a római katolikus templom homlokzati, majd a rakamazi könyvtár grafittójának az elkészítésére. Ő munkája a ravatalozó, és a sportpálya épületének homlokzati díszítése. A Hősi emlékmű tervének készítője. A RACITA évkönyv illusztrátora.

1967 után egyre több megbízást kapott országszerte. A Képcsarnok Benczur terme az ő kiállításával nyitotta meg kapuit. Munkái ott vannak az európai fővárosok múzeumaiban, de nagyon sok magánlakásban, intézményben is.

Számtalan egyéni és közös tárlat részese volt.

Dolgozott kővel, fával, fémmel, vászonnal, papírral, farosttal.

Pál Gyulával, Berecz Andrással, Soltész Alberttel nemzedéket alkotott és ez a nemzedék határozta meg a megyénk képzőművészeti életét és adott neki sajátos arculatot.

Szólhatnánk arról a festőről, aki a művészet megértését üzemi tárlatokon beavatottan végezte úgy, hogy a hallgatók többsége lelkes csodálója lett, szólhatnánk arról a festőről, aki nemzetközi művésztelepekre járt alkotni, barátságot kötni, hazai, rakamazi követként franciákkal, belgákkal és más nemzetiségű művészekkel, szólhatnék arról a festőről, aki kartávolságba hozta Rakamazon is a képzőművészetet és megteremtette nálunk is a művészbarát közönséget.

Sosem volt egyedül. Szerető családján túl tanítványainak, rajongóinak tisztelet övezte. Hozzá bármikor be lehetett kopogtatni, nyitott volt a szóra, az élet szépségére. Lehetett rá számítani a munkában, mások segítésében is.

Huszár István jelenség volt, egyéniség volt, nem szenvedő, hanem alkotó művész volt.

Róla múlt időben beszélünk, bár emléke bennünk él. 2004 nyarán hunyt el.

Hitvallása volt:

„Létezésem értelme az, hogy rajzolok, festek.

Kincseimet adom tiszta szívvel.”

Huszárné Trizner Mária vette át a férje részére adományozott díjat.

RAKAMAZI EMLÉKPLAKETTET adományoztak Héri Istvánné nyugdíjas tanítónőnek, valamint Perényi Mártonnak és Perényi Károlynak Rakamaz történetének kutatómunkájáért.

Héri Istvánné lánykori neve: Partizer Jolán:

 1925. október 9-én született Rakamazon. Fiatal kora nem volt könnyű, hisz édesapját nagyon korán elveszítette Budapest ostrománál. Édesanyja nevelte a négy gyereket a háború sulytotta Budapesten.

Családjában mindig központi szerepet töltött be a tanulás. Jolika néni a Szent Orsolya- rend Tanítóképző Intézetben szerezte meg képesítését 1946. július 6-án.

Bíró Lajos főjegyző hívta Rakamazra helyettesítő állásra.

A fiatal, aktív tiszta szívű, lelkesedéssel teli tanítónő 100 óvodáskorú gyerek felügyeletét látta el délelőtt, délután pedig a 40-es létszámú második osztályt tanította fáradhatatlanul. Hosszú éveken át nagy létszámú 3. 4. osztályos gyerekeket nevelt, oktatott.

Imádta munkáját. Így emlékszik rá vissza: „ A mi iskolánk gyermekközpontú volt, ahol a nevelőtestület szívvel-lélekkel végezte munkáját. Ezt a nevelőközösséget minden jó cselekedet kovászának tartottam.”

Egész tevékenysége során a tanulást munkából örömmé varázsolta.

Bármekkora is volt a zűrzavar odakint- ezt érthetjük képletesen is – mindig tudtuk MI tanítványok, hogy a tanteremben rend és igazságosság lesz, megtaláljuk a tanulás lehetőségét, a türelmet, a mindenkire odafigyelő szeretetet. Olyan pedagógus volt, aki megmutatta tanítványinak mire képesek egyedül, de mennyire többre képesek együtt.

Olyan pedagógus volt, aki mindig kiszámítható volt, vállalta az értékközvetítést. Példát adott, jellemet formált.

Olyan korszakban tanított, amikor a pedagógus munkája nem fejeződött be a kicsenegetéssel, hanem együtt mentek a gyerekekkel az aratás után ott maradt kalászokat gyűjteni, selyemhernyó-gubót szedni. Az így szerzett pénzből vitték a gyerekeket táborozni és jutalmazták meg őket könyvvel.

Tanítói munkájának egyik legkiemelkedőbb mozzanata a táboroztatás, mai szóval országjárás.

Így jutottak el a Zempléni helyekben, Balaton partjára, Veszprémbe, Győrbe, Egerbe, Szegedre. Kedves lelkiismeretes tyúkanyóként törődött a rábízott gyerekekkel. Ő mindig tudta mennyit szabad engedni a kötetlenségben is. Érezte és élvezte, hogy a táborozás a gyerekeknek szabadságot ad és felejthetetlen barátsághidak épülnek.

Kulturális seregszemlékre készítette a gyerekeket.

Néptáncból, mesemondásból elhozták az első díjat. Tanító néni 33 évig tanított egy helyen Rakamazon.

2000. augusztus 29-én Aranyoklevelet vehetett át, 2007. szeptember 8-án Gyémánt oklevelet kapott, amiben ez állt:” 60 éve szerzett oklevele alapján közmegbecsülésre méltóan teljesítette hivatását.”

Ő ezt így egészíti ki: SZERETETT HIVATÁSÁT.

Jolika néni a szépséget adta sok-sok rakamazi gyerek kezébe. Ez volt a gyerekek számára a kezdet. Sokan mondhatjuk el tanító néninek: szavakat, képeket, gondolatokat tetszett adni, amiből mi rakamaziak felépítettük az életünket.

Jolika néni azt mondta” ezt a munkát nem tudtam volna elvégezni egyedül. Ehhez kellett az iskolai közösség, amiben szívvel-lélekkel éltem. Olyan szülői támogatás, amilyen a rakamaziakat jellemezte”.

Tanító nénit mai napig tisztelet, közmegbecsülés övezi.

Élete szépkorát boldog család veszi körül: két gyermeke és unokája.

Perényi Márton és Perényi Károly nagybáty és öcs.

A családi köteléken túl egy érdekes vonatkozás erősíti kapcsolatukat. Márton bácsi, Károly és Rakamaz háromszöget alkot, amelynek összekötő oldalai a helytörténeti vonatkozások.

Lapozzunk vissza egy kicsit az emlékek könyvében:

1958. november 28. Nyíregyházán megszületett Perényi Károly. Általános iskoláját Rakamazon végezte, majd Gávavencsellőn érettségizett. Budapesten tanult nyomdaipari szakmunkásnak.

1988-tól Rakamazon vállalkozóként tevékenykedik a szakmájában.

A 60-as évek végétől volt osztályfőnöke Héri Istvánné, Jolika néni ösztönzésére elkezdte a  néprajzi gyűjtőmunkát.

Ezen a ponton kapcsolódik össze Márton bácsi és Károly tevékenysége. Ketten együtt kezdték el kutatni a német családok Rakamazra való telepítését. Márton bácsi 1974-től nyugdíjas és ez az izgalmas munka változatossá tette a pihenés éveit.

Perényi Márton 1914. november 9-én született Rakamazon. Elemi iskolája után a tokaji polgári iskolába, majd a nyíregyházi kereskedelmi iskolába vezetett életútja. Diósgyőrben dolgozott a MÁVAG-nál. Nem volt könnyű a 40-es, 50-es év, de ő becsülettel helytállt, mindig számíthattak rá. Közben nem szakadt el Rakamaztól, minden hét végéjét itt töltötte. Ilyen kötődések mellett szívesen járta a miskolci könyvtárakat, böngészgetett a budapesti Széchenyi Könyvtárban.

Kutatási eredményeivel segítette öccse munkáját, a gazdagította a rakamazi honismereti anyagot. Rakamazra vonatkozó okleveleket talált, amelyek azonban latinul voltak írva. Ezért nyugdíjasként megtanult latinul és ez lett kutatásai kulcsa.

Évtizedeken át végzett tudományos történelmi kutatómunkája nyomán ismerhettük meg településünk helytörténetét. Az 1992-ben kiadott dolgozata lett az Üzenet a jövőnek című 2000-ben megjelent Rakamaz- történet egyik forrása.

Amíg Márton bácsi idős korában, addig Károly már gimnazistaként megjelentette cikkeit kutatásáról.

Első komoly sikere 1976-ban volt. 910 éves Rakamaz nagyközség címmel Levéltári pályázaton 2. helyezést ért el. Ekkortól meghívásokat kapott konferenciákra, előadások tartására, nyári honismereti táborba.

Többek között kutatta Klapka útját Rakamazon, a Rákóczi család és Rakamaz kapcsolatát.

Dolgozatait több weboldal átvette.

2006-tól Anton Tressel az Ungarndeutsche szerkesztője is közli lapjában írásait, tehát Károly kilépett a nemzetközi porondra.

36 év helytörténeti kutatómunka áll mögötte. Sikeres írásait az általa szerkesztett weboldalakon is lehet olvasni.

Nemzeti ünnepeinken és az elhurcoltak napján megemlékező beszédet mond.

Az ő kezdeményezésére helyeztek el emléktáblát középületeink falán:

2004-ben a Városháza homlokzatára a rakamazi csata 400. évfordulója emlékére.

2006-ban a Gondozási Központ homlokzatán a II. Rákóczi Ferenc fejedelem kassai újratemetésére, és a rakamazi tűzvész utáni újjáépítésre emlékezve emléktáblát javasolt.

A nagy türelmet és kitartást igénylő kutatómunkát segítette Márton bácsi kedves felesége. Károlyt pedig támogatja és ösztönzi pedagógus felesége és egyetemista gyermekei.

A honlap anyaga csak a szerkesztőség írásbeli beleegyezésével közölhető!

Leveleiket és írásaikat a rakamaz.tortenelme@gmail.com e-mail címre küldhetik.