Kedves Látogatónk!

 

Isten hozott a Magyarbikali Református Egyházközség Honlapján. Egyházközségünk az Erdélyi Református Egyházkerület része (www.reformatus.ro) , ezen belül a Kalotaszegi Református Egyházmegyéhez tartozik.

Egyházközségünk legfontosabb adatait az Adatok menüpont alatt olvashatja. Életünket nagymértékben meghatározza az a tény, hogy egyházközségünk egy olyan kalotaszegi faluban él, amely szinte minden hivatalos világi támogatási formát nélkülözni kénytelen. Ennek következtében a hagyományos gyülekezeti feladatokon kívül gyülekezetünk más, közösségmegtartó feladatok felvállalására is kényszerül. Így alapítottuk meg 1993-ban a gyülekezeti óvodát is, amely mindmáig egyik legsikeresebb projektünk. Erről bővebben az Óvoda menüpont alatt olvashat.

Gyülekezetünknek három alkalmazottja van:

Lukács Endre lelkipásztor

Demeter István kántor

Ferencz Éva Erzsébet diakónus-óvónő

Ezen munkatársak mellett alkalmanként különböző munkákban besegítenek a helyi Nőszövetség tagjai, illetve a Fiatalok Körének tagjai is.

Istentiszteleteket Vasárnaponta 11,00 és 16,00 órai kezdettel tartunk, Bibliaórákat a felnőttek részére a téli időszakban Csütörtökönként 16,00 órától míg a fiataloknak ugyancsak a téli időszakban Pénteken 19,00 órától.

Reméljük rövid bemutatkozásunk felkeltette érdeklődését, jó böngészést kívánunk.

Békesség Istentől!